Kárpáti Hiradó, 1926. július (3. évfolyam, 76-87. szám)

1926-07-02 / 76. szám

3. oldal Akitől senki sem megy el üres kézzel Egy jótékony, Podk. Rácból származó amerikai milliomos. Tud, jelenti: Egy Keszler Jakab nevű amerikai, gáti származású millio­mos a háború óta minden nyáron ha­zalátogat­­ásra, mielőtt Karlsbadba utazna. Gitta ebből az alkalomból mindig kisebbfajta népvándorlás indul meg, hogy segélyt kérjenek a jótékony milliomostól, aki eddig még senkit, sem zsidót, sem keresztényt nem utasított el. Az idén ismét hosszabb ideig tartóz­kodott Keszler­háton s az 50—100— 200—500 koronás adományok tö­­megét osztotta ki. Az adományozá­soknál a milliomos rokonsága játsza a tanácsadó szerepét. Az idén különösen kinyitotta az erszényét, amit azzal igye­keznek magyarázni, hogy a hajón más­félmillió csk-nak megfelelő összeget nyert dollárokban. Ez azonban mellékes, még ha igaz is, mert az itteni gazdagok nagy része nem adna még a szegé­nyeknek sem, — nemhogy a jobbmó­­dúaknak — 500 csk-t, ha az utcán találná is a milliókat. Anya és fia, akik egész áru­készletet loptak össze a munkácsi vásárokon Szik­én napokkal ezelőtt letartóztatták­­ Mi­esi Annát és fát, Méred Ivánt,,­ aki­­lél egész tömeg lopott holmit ta-,1 láb­t. Nevezetteket a beregszászi járás-1r biró: -g fogházába kisérték, ahol beval- ,­ látták hogy a lakásukon talált tárgya­­j­­kat — nagyrészt ruhaneműiket — min­­j­­kácsi vásárok alkalmával lopkodták is össze. A lopott holmi közt 4 van egy,1 pár lakkbetétes, 38 számú női cipő, 1 , fekete vászondarab, 6 méter fekete mo­­j­só delin fehér pontokkal, 4 méter fe­kete vászon (kockás), egy cárjnadrág, egy fekete lovaglónadrágból és ugyan­ilyen kabátból álló öltöny, 3 pár bak­­kancs, 1 pár gyermekcipő, 1 pár bor- 5 jubőrből készült nőlopó, 1 zöld cájg­­kabát ugyanilyen színű lovaglónadrág­gal, 1 cájgkabát pantallóval, 1 fekete­pontos fehér fejkendő s egy világos férfikabát. A munkácsi rendőrbiztosság ezúton hívja fel a károsultakat, hogy a rendőrség 3 számú irodahelyiségében jelentkezzenek. TÁRCA A sógornők írta­ Kuszkó Ede Mikor megbizonyosodtak, hogy Kató Józsa csakugyan elkövette a gyaláza­tot és megszökött, a két asszony egy­másra talált. Addig nem igen voltak jóbarátok. Most Józsa nővére és az özvegységben maradt sógornője el­feledték a régi ellentéteket. Malvin már nem gondolt arra, hogy a sógornője alapjában mindig lenézte az ő család­ját, most nem emlegette a «szegény jó bátyám»­at és Ilona is elfelejtette, hogy vele azóta, amióta özvegységre jutott, milyen lenézően bánt Malvin is, Jessa is és az egész család. Most csak a szé­gyenre és a gyalázatra gondoltak, mely rájuk szakadt. Ez összehozta, barátok­ká tette őket, noha belülről úgy gyű­lölték egymást, ahogyan csak a só­gornők tudnak gyűlölködni. Megszökik ... A két otthon maradt asszony szinte fizikailag érezte a gyalázatot. Az öc­­cára nem mertek kimenni, otthon so­pánkodtak napokon át. Közben a megszökött Józsától tévé­sek érkeztek. Itt mind a kettőjüknek. Természetesen nem olvasták el, talán át sem vették, nehogy a levélhordó azt higyje, hogy valami érintkezést tartanak a Bűnnel. Csak ez ismerősöktől hal­lotok, akik az első vpok után eljöt­tek, hogy részvétüknek ér megbotrány­kosi.Minek adjanak kifejezést, hol jr .Józsa egy-két barátnőjének cinikus szemtelen levelet irt. Olyasmit, hogy flem tartozik a cselekedeteiről senkinek számot adni, de mégis meg kell mon­dani, hogy azért nem jön többé vissza, mert a maga életét akarja élni, úgy érzi, hogy joga van látni és élvezni azo­kat a szépségeket, amelyeket a világ­­ kínál. Azt hiszi, hogy ő elég bátor a maga szemével nézni, a maga lábán , járni. Senkitől sem kívánja, hogy kö­­vesse és nem törődik senkivel, aki őt elítéli. Az egyik lánybarátnőjének, aki olyan könnyelmű volt, hogy válaszolt neki, hosszú kedélyes, tréfálkozó hangú levelet írt mindenféle összevisszaságot, ,hogy a szépségnek, az okosságnak, az intelligenciának megvannak a maga­­jogai. Hogy a szépséget, csinosságot nem azért adja a természet, hogy őriz­­­­zük, míg el nem fonnyad, vagy míg jön­­a férj és jönnek a gyermekek elsor­­­­vasztani, hogy ő nem azért tanulta meg­­az emberekkel való bánást, hogy en­nek hasznát ne vegye. A természet adományának és a nő képeségének meg­van a gazdasági ellenértéke, az a le­hetőség, hogy élvezhesse azokat a szépségeket, amelyeket az élet kínál. Könnyelmű barátnője sem volt annyira szemérmetlen, hogy erre a galád levél­be válaszolt volna. ) Malvin és Ilona lassan kint egyedül maradtak, egyedül a szégyenükkel és megvetésükkel. Mindennap szászor is megfogadták, hogy nem beszélnek töb­­­­bet Józsáról és mindennap csak róla­­ beszéltek és még többet gondoltak rá. Mindig haraggal, gyűlölködve és mag­vetésig... Szégyent hozott a családra... Eleinte még jöttek hírek Józsáról. Titkos irigységgel mesélték, hogy na-­­gyon elegáns és gazdag, látták Páris-­ ban, látták Londonban és a Riviérán. Beszéltek róla, hogy palotája és autója van. Mindezek a hírek esztendőkre fű-­ tötték a két tisztességes asszony gyűl-­ löletét, fűtötték akkor is, amikor már­ nem hallottak a szökevényről sem­, mit. A szégyenpénzről, a gyalázat béré-­ ről beszéltek, valahányszor Józsa vag­y gyónóról esett szó és csodálatosan egyetértettek abban, hogy inkább éhen­­halnának, mint a szemérmetlenség dijá­ból akár egy fillért is elfogadjanak. Malvin születésnapjára egy kis cso­mag érkezett Nizzából. Józsa küldte s Malvin egy pillanatnyi habozás után felbontotta. Értékes és csinos ékszer volt benne és egy gratuláló levél. Mal­vinnak nem volt lelkiereje, hogy vissza­küldje. A levélben olyasvalamit irt Jó­zsa, hogy későn szabadult ki a városból, az életét még megmentette, de az egészségét nem. Tönkre tette a tüde­jét és most szanatóriumban kezelteti magát. Malvin is elgondolta, hogy jó volna neki is egy kissé elutazni s megtartot­ta, sőt meg is köszönte az ékszert, s a levélről nem szólt a sógornőjének. Ezen a napon gyűlölettel nézett az ura megnagyitott arcképére, amely ott függött a hálószobában özvegyi ágya felett s ráeszmélt arra, amit eddig nem mert magának bevallani, hogy tulajdon­­képen sohasem szerette a férjét, hoz­záment, mert már unta a lányságát és mindenki arról beszélt neki, hogy mi­­lyen szép és fenséges a boldog csalá­ Miért kapta Polgár a színikoncessziót ? Nem volt semmi alapja a „Novoje Vremjában“ közölt pletykának. n Buritianyzusag, mint ungyanoi jelentik, a p­­rusi magyar színikerü­let koncesszióját Polgár Károly szín­­igazgatónak adta. Értesülésünk szerint a kormányzóság Faragónál nem látott anyagi garanciát és nem akarta, hogy Podkarp. Rus városai közül egyedül Ungvár élvezzen magas színvonalú elő­adásokat. Polgárnak ezzel szemben van megfelelő tőkéje és kizárólag Podkarp. Rusra szorítkozva, érdeke, h­ogy min­den város közönségének megfelelőt nyújtson. A koncesszió kiadásánál, mint ben­nünket informáltak, a kormányzóság tekintetbe vette azt a körülményt is, hogy a Színpártoló Egyesület teljesen téves és a rosszakaratú konkurrencia sugalmazásából eredt vesztegetésre vo­natkozó állítás miatt foglalt állást Pol­gár ellen. Egyébként ennek az állítás­nak valótlanságáról meggyőződve, dr. Szerényi nyilvánosan, nagy társaság előtt kért bocsánatot a két ungvári kormánynapilap szerkesztőjétől, amiért hitelt adott a rágalomnak. A magunk részéről örülünk, hogy a súlyosan kom­promittáló gyanúsítás alól teljesen tisz­tázta magát a sajtó és sajnáljuk, hogy a „N. V.“ és egyesek által bármily formában terjesztett hírrel felháboro­dásunkban bizonyos tendenciózitással foglalkoztunk. Halottja van már Podka Húszban a fajgyűlöletnek Vérfagyasztó jelenet a robogó vonaton Vécsi és Szolyva között Annak az esztelen dölyfnek, batar­­talmaskodásnak, gonosz indulatnak és gyűlöletnek, mellyel az idetelepitett­­sebek egy része az életlehetőségtől is megfosztott őslakosokkal szemben vi­­teltetik, borzalmas következményű je­­enete játszódott le kedden, Június hó 19 én este a Velóc és Munkács között közlekedő vonaton. Hogy minden em­­beri képzeletet fölülmúló bűntény, trrgy istenkísértő vállalkozásból szár­­­azott szerenc­étjem ég forog-e fenn, az ma még felderítetlen ugyan, a jó­pan meggondolás azonban csaknem ki­­járja az utóbbi lehetős­éget. A tragikus régi esetnek, melynek egyik áldozata már megszűnt a tirannusokként fellépő idegeneknek útjában állani, másik ál­dozata pedig összeroncsolt fejjel, esz­méletlenül vivődik a halállal, lefolyása eddigi megállapításaink szerint a kö­vetkező volt: Gabron Emil és Scheffer Ferenc gyári alkalmazottak Péter-Pál napján egyik osszatelepi ismerősüket látogatták meg, honnét az esti vonat­tal utaztak hazafelé, Szolyvára. Szem­tanuk állítása szerint a két utas jó­kedvű volt ugyan, azonban egyikük sem tanúsított ki­hívó viselkedést sen­kivel szemben. Négy jólöltözött eseti­nek, kik közül kettő állítólag tanító, egy pedig mérnök volt, mégis útjában állottak a nap- nap melletti nehéz robot IP 0 L10 XI­I a legjobb mosászerek. IP8 B KÁRPÁTI HÍR»0 után egy kis szórakozást nyújtó kirán­dulásról hazatérők, s hogy államalkotói hatalmukat kifejezésre juttassák, egyi­kük gőgösen rájuk förmedt: — Na bök­­merdimv­! (Félre büdö­sök!) A két öntudatos őslakos nem hagy­hatta szó nélkül ezt a dölyfös és meg­alázó kiszólást, melyre egyikük sem szolgáltatott okot s a sértést energiku­san visszautasították. Szó szót köve­sett, a gyűlölet által táplált civódásból­­kölcsönös tettlegesség támadt, melybe beleavatkoztak többen is. Előkerült a két kalauz is, kiknek egyike az izgága­­ságáról rabiátus, voltáról és sovinizmu­sáról ismert Zofal volt, aki természete­­­sen a csehek pártjára állott. A másik­­ kalauz hamar eltávozott. A dulakodás hosszú ideig tartott s a kupé folyósójá­nak ajtaja egyszerre — hogy, hogy nem — felnyílott s két emberi alak zuhant le egymásután Szászába­n környékén a robogó vonatról ! A szörnyű jelenet után az egyik cseh s bejött a kupéba, látszólagos nyugalom­­­­mal leült s a vonatból kifelé mutatva odaszólott a bent ülöknek: 1 — Lássátok, már ott feküsznek kint­ ? Az utasoknak elállott a szívverésük. Egyiküknek eszébe jutott a vészféket meghúzni. A vonat megállóit s hosszú, s kínos várakozás után két halálosan sé­rült embert hoztak fel­, Gabron Emilt­­és Scheffer Ferencet. A gőzparipa száguldott tovább a kínban vergődő sebesültekkel, kiket egyenesen Mun­kácsra, a közkórházba vittek. Scheffer,­­aki gyomrával egy korlátnak esett s azonkívül a lábát törte, még a kór­­­­házi váróteremben kiszenvedett Gabron életveszélyes fejsérüléssel eszméletlenül fekszik a kórágyon. Felépüléséhez ke­vés a remény.­­ Eddig a szomorú tragédia, melyet a fajgyűlölet váltott ki s melynek igazi tényállása meg felderítetlen. A négy cseh, köztük a megrendítő eset kezde­ményezője, nyomtalanul eltűnt. Ha for­dítva történt volna a dolog , közülök repült volna ki egyik-másik a Vonatból, akkor a kalauznak bizonyára gondja lett volna rá, hogy a verekedés többi résztvevői meg ne szökhessenek. Zoufal kalauz egyébként azt vallja, hogy a szerencsétlen emberek attól való félel­mükben ugrottak ki önként a robogó vonatból, hogy Szolyván csendőrköre kerülnek. Ez nem hihető. Két értelmes öntudatos ember, akik nagyon jól tudják, hogy egy verekedésén, mely di élet. A halott urát gyűlölte meg, a nyomorúságos örömtelen életet, a há­romszobás polgári jólét rabságát, most már érezte, hogy nemcsak irigyli, ha­­nem tiszteli ii Józsát, aki bátor volt nem vállalni azt, hogy csak szakácsnő és dada legyen egész életén át. Ez be­lenézett a tükörbe és sírva eszmélt rá, hogy későn jutott eszébe, hogy ő sem született szakácsnőnek és dadának. Az első levél után megindult a leve­lezés a megszökött és rosszutra tért Jóssa és a tisztességes sógornő között. És Józsa, aki szolid, családi hajlamú „félvilági nő” volt, a legközelebbi al­kalommal Ilonához próbált közeledni, neki küldött levelet és ajándékot és Ha­nától kapott választ. A levelek különféle világhírű szana­tóriumokból érkeztek, amelyekben gaz­dag emberek reparálják egészségüket. Onnan érkezett a távirat is egyszerre, egy napon mind a két asszonynak, hogy Józsa meghalt, jöjjenek a temetésre és az örökség átvételére. A két asszony csak a vasúti állomáson találkozott, mind a kettő úgy akart a temetésre el­utazni, hogy a másik ne tudjon róla, mert mind a kettő abban reménykedő , hogy hozzájut Józsa örökségéhez, amellyel elrontott, de tisztességes élete késő napjait megaranyozhatja. Mire megérkeztek Davosba, a két sógornő már csak abban versenyzett, hogy melyik siratja jobban Jessát és gyűlö­lettel nézte ,a másikat, mert az is él, mert az is sir, mert az is örököl. Az után hazafelé már nem beszél­tek egymáshoz. Azt, hogy tisztességes maradt mind a kettő, külön sajnálták...

Next