Kárpáti Lapok, 1899 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-01 / 1. szám
Melléklet a »Kárpáti Lapok» 1899. évi 1-ső számához. következtetést vontak, hogy a felekezeti jelleget nélkülöző parlamentáris minisztérium, mint a szintén felekezet nélküli parlament kifolyása, nem bir többé hivatottsággal arra, hogy az 1848. évi III. t.-ez által a korábbi kormányszéktől hozzá utalt kath. egyházi ügyekben eljárjon. Ilykop a kormány hatáskörét megnyílt hagyatéknak nyilvánították s az autonómiát állították oda, mint az uratlanná vált jogosítványok egyedüli legitim örökösét. A parlamenti kormány felekezeti jellegének hiányából vont érv, melyre pedig oly nagy súlyt helyeznek, már magában véve is tarthatatlan. Meg kellene ezen érv hirdetőinek gondolniok, hogy ha állana az, hogy a kormányt parlamentáris eredete diszkvalifikálja a kath. egyházi ügyek intézésére, a kath. egyházat ellentétbe hozzák az egész mondern állami jogfejlődéssel, mely a parlamentáris rendszert elfogadta. Ez alapon az is kétségessé válik, hogy parlamenti kormánynyal bíró állam szerződéses viszonyba léphessen a kath. egyházzal, miután minden szerződés többé-kevésbbá kölcsönös engedményeken szokott alapulni. Ezzel szemben az apostoli szék elvi álláspontja mindenkor az volt, hogy a kath. egyház, annak szervezete, viszonyai bármely kormányformával összeegyeztethetők. Gyakorlata pedig arról tanúskodik, hogy a különböző államfőkkel kötött egyezményeket érvényben állóknak ismerte el, noha idő folytán ez államfők alkotmányjogi változások következtében, egyházi jogosítványaikat parlamentáris kormányformák keretei közt gyakorolták. Példaként elég Francziaországra hivatkozni, hol a Napóleonnal, mint első konzullal kötött konkordátum messzemenő befolyást biztosít az államfőnek a kath. egyház belső ügyeire. Ezen egyezmény túlélte az egymást felváltó legkülönbözőbb kormányrendszereket, s jelenben is az apostoli szék van legbuzgóbban rajta, hogy a konkordátumot fentartsa. Ugyanerről tanúskodik a sokkal közelebb eső osztrák konkordátum sorsa. Ezen egyezményt oly időpontban kötötték, midőn a kath. egyház uralkodó jellegét elvileg már feladták; megérte a konkordátum Ausztriában a parlamentáris renszer behozatalát, s hatályon kívül nem az apostoli szék, hanem az osztrák kormány helyezte az apostoli szék tiltakozása mellett. Magyarország szolgáltatná az első példát, hogy kormányának az egyházi ügyekre gyakorolt törvényes befolyását felekezet nélküli jellege miatt kifogásolnák. Igaz, hogy a magyar kormány tagjainak vallási hovatartozósága törvény által szabályozva nincs, amiként nem volt az a dieusztériumok idejében, s nincs ma már a'kontines egy parlamentáris államában sem. De az egyház és állam közti viszonylatok megállapításánál nem is a koronként változó kormányférfiak felekezeti kvalifikácziója az irányadó. Döntő inkább az egyháznak az államban számarányánál múltjánál, társadalmi jelentőségénél stb. fogva elfoglalt helyzete ; más oldalról az államfőnek, mint a szuverén jogok megtestesítőjének és hordnokának viszonya az egyházhoz. Ehhez képest természetszerű, hogy pl. Orosz és Angolországban a protestáns egyház közelebb áll a dinasztiához és jobban simul az államkormányhoz, mint a kath. egyház; s fordítva, a latin államokban többnyire közelebbi s bensőbb vonatkozások állanak fenn az államkormányok és a kath. egyház, mint más történelmi, keresztény egyházak közt. Ami Magyarországot illeti, ne feledjék a „felekezetnélküli állam“ oly gyakori hangoztatói, hogy hazánkban az ország egyik alaptörvénye (1723. évi II. t cz. 7. §) biztosítja, miszerint a király csak római katholikus vallású lehet. Az egyház javára szolgáló eme biztosítékhoz sorakozik azon második ténykörülmény, hogy a parlamentáris kormány nemcsak az egyoldalúkig hangoztatott parlamenti többség, hanem az apostoli királynak és a többségnek egyező bizalmából meríti megbízatását kormányzat ügyeinek vezetésére ; hogy tetteiért felelősségre vonható az országgyűlés mindkét házában, ahol a kath. egyház összes főméltóságai egyházi állásuk czímén törvény alapján helyet foglalnak. Alkotmányunk tehát megad minden lehető biztosítékot az egyházi érdekek megóvására, minélfogva a parlamentáris rendszer alapjából a kormány illetékessége az egyházi ügyek vitelére komolyan nem vitatható. Ha annak daczára a kongresszus munkálatában az egyháznak az államkormánytól való eltávolítása lép előtérbe, úgy e törekvés elvi indokolását csakis az egyház és állam merev különválasztásában bírhatja. A kormánybefolyás következetes kizárása negácziója az egyház és állam közti kapcsolatnak, miután az állami törekvések konkrét alakot, megvalósítást és a kormány által nyernek. Ott pedig, ahol az egyház a kötelékeket egyoldalúlag felbontani törekszik, kapcsolatról szó nem lehet, hanem inkább az államra nézve is előáll a cselekvés szabadsága, vagyis a szakadás a két tényező között. (folyt. köv.) A ruténekért. Vannak kötelességek, amelyekért jutalom nem kell, de viszont a hálátlanság is hiba s épen ez indított arra, hogy e soroknak helyet kérjünk, egy oly körülményekről emlékezvén itt meg, amely jogos helyet érdemel a nyilvánosság előtt. Az utóbbi időkben egy nagy fontosságú kérdés foglalkoztatja az illetékes köröket a minden szépet és jót előmozdítani kívánó sajtót, az a rutének segítésének kérdése. Immár az egész közvélemény tisztába jött e nép szánandó helyzetével s hogy azon végre komolyan segíteni kívánnak, az elsősorban azoknak a humánusan érző férfiaknak az érdeme, akik e mozgalmat megindították és azt sikerre vezetni törekednek. Nem szükség nevet említeni, hisz mindenki tudja, hogy e férfiak közül első helyen áll a munkácsi Püspök, ki a nemes lelkű egyének jelemző sajátságához híven mindenütt fölfedezi a tenni, javítani valót és azt magas állásának egész súlyával keresztül is vinni iparkodik. Vele osztozkodnak a nagy munkában felvidéki megyénk képviselői, az egyes vármegyék vezető emberei is sokan, akiket erre részint a kormány figyelme, részint az azóta helyenként megérlelődött körülmények sorompóba szólítottak. Ezeknek a férfiaknak köszönhető, hogy a munka az egész vonalon megindult, a szegény felvidéki rutén sorsán segíteni jelszóvá lett s idestova remélni lehet, hogy a dolog, mint illik, egyetértő munkával dűlőre fog jutni. Most legutóbb Máramaros várhegyében is megmozdult az érdekelt rutén vidék, hogy baját föltárja és arra segítséget, orvoslást kérjen ott, ahonnan az lehetséges, mivel tovább tűrni, szenvedni képtelen, s azért a jó akaratú emberek méltányosságára apellál, mert ezt megérdemli, lévén a magyar hazánk hű és békés polgára mindenkoron. E b. lapok hasábjain és egyes székesfővárosi lapokban részletesen ismertetve volt e bajok forrása és az orvoslás módja is, sőt tudvalevőleg egy deputáczió is járt ez ügyben Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszterhez s ugyan e deputáczió vezetői Ferczák Gyula püspöknek is kikérték a támogatását. A rutén nép és közelebbről a máramaros tiszavölgyi oroszok ez akciója úgy látszik máris némi eredményekkel kecsegtet, mert egyik vármegyebeli országképviselőtől vett értesítés szerint a miniszter elrendelte, miszerint a tiszavölgyi rutének legvitálisabb érdekét érintő legeltetési ügyben a helyi viszonyok kellő megismerése végett kora tavaszszal Egán Ede miniszteri biztos egy miniszteri hivatalnokkal a helyszínére jöjjenek. De ami ennél is kecsegtetőbb, a miniszter határozottan megígérte, hogy a kérdésben segíteni fog. A dolognak ezzel természetesen nincs vége, mert attól még rendkívül sok függ, hogy a minisztert miképen fogják tájékoztatni és e végből felette kívánatos lenn- ha az e czélból kiküldendő bizottságba olyan embereket is befoglalnának, akik a nép baját ismerik... Mert ha csak azok fogják fkoztatni, akik a nép baját, születeit s a helyi viszonyokat ismerik, akkor végeredményés nem sok kilátás lehet a sikerre. Az előzmények után mindamellett remélni lehet, hogy a kedvező elintézés nem fog elmaradni, annál is inkább, mert a vármegye főispánja, a kir. erdőigazgató igen jól ismerik az ügyet, aggod ’ ^mal látják a tisza-völgyi rátéigényedését, a mi a marha^^ tartás lehetetlenné tétele által * vétlenül bekövetkeznék. Maga a kérdés oly nagyságu, hogy azt elhirtelenked: lehet, mert a bölcselő szó semmi munka, mely hamarkv is szeleskedve létetik, jól nem éreztetik, lassan járj tovább érsz is mindig elég hamar végzür jól végzünk ! Hanem, hogy a dobaz már magában méltó és első so. férfiaknak az érdekei közvetlenül érinték annak betegsi magukat e népért, nak érdekeit, mint »Kárpáti gyakran olvasta nek viselője nemes családi, időben sűrűn rutén kérdéssel ennek legtevékenyhetetlen benyomást tettek ott tartózkodásunk alatt, hogy német házigazdánk maládtagoknak tekintett beinnül összebarátkoztunk vele. Ellátó két holmi régiségekkel, pro vendégelt s a vonathoz Alexandriába sürgönyözött, janak bennünket. Nemsokára elhagytuk a szivüyefa- és kaktuszerdőket s aetlen sivatag homokján vitt minden különös érdekesség né feljebb a mintegy 40 ezer lakosa. Tantali városa ragadta meg figyelmű, két. Történelmi nevezetességű, de egyúttal nagyon rosz kikti város. Már Herodot idejében is nagy vásár-összejövetelek voltak, melyek az egész országot mozgásba hozták. Ily alkalmakkor aztán Bubastis istennő tiszteletére tivornya- és fajtalansággal összekötött ünnepségek tartottak. Most is évenként háromszor óriási összejövetelek vannak itt. Fél millió ember találkozik itt s világra szóló dőzsölés és kicsapongás tanyája ez ókori város. Nemsokára ezután feltűnt előttünk a régi híres Alexandria megifjodott újkori képe. Utazásom Keletre, írja : Sztankaninecz Gyula, munkácsegyházmegyei áldozópap s alapítványi ellenőr. (Folytatás.) Heliopolis. Eugenia ех francia császárné kertjétől a mintegy negyedmértföldnyire fekvő Heliopolis romjaihoz sétáltunk el, miközben a szépen kultivált vidék gazdálkodási módszerét, gazdasági eszközeit s flóráját is megfigyeltük. Ez az előnye a sétának. Helopolis, az egyiptomi ókor e legrégibb s legnevezetesebb város romjainál s egyetlen még fennálló obeliszkjénél kissé elmerengtünk. — E város az egyipomi műveltség történeti fejlődésének előkorát tünteti fel. Egyiptom szent városa, hol B. á, a világosság istenének hires szentélye állott. Innen a város az ókorban Annu vagy Ónnak és Pirának vagyis a napisten városának, görögül Ilekopolisnak neveztetett. A helységet arab származású bevándorlók alapították, kik nap- és csillagimádók voltak s egész külön tant képeztek. A napisten temploma mellett kapcsolatosan híres papi iskola is volt, hová a görög bölcsészek is, mint Plátó és Eudoxus ellátogattak volt. Az ó-testamentomban is említés létezik róla, ahol mondatik, hogy a fáraó Józsefnek Putifát, a heliopoli papnak leányát Aszenethet adta feleségül. A legrégibb uralkodók templomokkal, szobrokkal és híres obeliszkekkel díszítették fel a várost, melyeknek nagysága és sokaságáról a középkori írók is elragadtatással beszélnek. Később azonban a rómaiak megfosztották e templomvárost ősrégi díszes emlékeitől. Így 2 obeliszket Alexandriába, aztán Rómába, Konstantinápolyba és máshova szállítottak belőlök. Csakis egyetlenegy maradt meg a napváros tanujeleként, mely valamenynyi obeliszk között a legrégibb s melynek alapitója a hieroglyphok szerint Kr. e. III. évezred közepe táján Usertás király volt. Az egész egy darab szénkőoszlop, 20—27 m. magasságú. Mind a négy oldalán egyforma felírás van s az egyiptomiak szent madara, a phönix is látható rajta, melynek a világosság istenének templomában különös szentélye volt. Különben ez obeliszk a napisten legrégibb szentélyének a főbejárata előtt állott. Struc-tenyészet. Miután a legrégibb kor ez emlékein kissé eltűnődtünk, utunkat a mintegy fél órányira fekvő, szintén a sivatagon levő kiterjedt s nevezetes struc-tenyészet felé vettük. Ez egy francia részvénytársaság tulajdonát képezi s nagyszerűen van berendezve. A beléptidij 10 piaszter (1 frt 20 kr.) lefizetése után bebocsátottak bennünket a megtekintésére. Mintegy 1400—1500 struc van benne. Az öregek részint szudáni, részint abessiniai eredetűek. A tojásokat mesterséges hő által keltetik ki s a kis csemetéket a legnagyobb gonddal ápolják. Legyező szárnyaikkal kedves és szép látványt nyújtanak s nagy értéket képviselnek. Tojásuk több mint egy fél kilót nyomnak s 4 frankért kaphatók ott a helyszínen. Kedvünk lett volna egyet megvenni, hogy otthon a szállóban egy kis structolás-rátottát készíttessünk magunknak vacsorára, azonban alkalmatlan lévén a cipelése, de elégedtünk azzal, hogy egy néhány szép tollat vettünk emlékbe egy pár frankért. A vidék flórájából is egy pár levélkét vagy magot vevén magunkhoz, örökre elváltunk a történet előtti idők emlékeitől s visszajöttünk Kairóba, hogy Alexandriának folytassuk vándorlásunkat. Kairóban aztán még fényképeztünk, dolgainkat rendeztük, csomagoltunk s német házigazdánk kérésére vendégkönyvébe emlékverset irtunk. Én a következő emlékverssel vettem búcsút a khalifák városától: A hires Ramsesek és Tuthmesek korát látom szemem előtt, Midőn téged szemléllek kedves Kairó ! De egyúttal Sz. Mária s a kis Jézus sok emléke felötlött E világváros bájos tájiról! Kairó-Alexandria. Nehezen esett a megválás. Mindig szemünk előtt volt a tarka mozgalmas, élénk keleti élet, előttünk a gyönyörű arabs lovak, előttünk fekete testvéreink s más soha nem látott dolgok: mindezek feled(Folyt köv.)