Keleti Ujság, 1937. január-június (17. évfolyam, 4-27. szám)

1937-01-25 / 4. szám

2. oldal -Keleti Újság Lelkiismeretlen segítő­készség Kérdések, amelyekre felelnie kell a magyar ellenzéknek A magyar ellenzéki pártok kárpát­aljai sajtóorgánuma — nem tudni, mi okból — a jelenlegi időpontot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy mentő­­angyalként mutassa be önmagát a ma­gyar nyilvánosság előtt. Másfél évtize­den át mást sem tett az újság, mint élők és holtak felett ítélkezett, minden mun­kát hibáztatott, sőt azokat sem kímélte, akik félretéve minden egyéb szempon­tot, gyakorlati okokból keresték a segí­tés útjait és a mindennapos élet bajait tényleges segítséggel igyekeztek enyhí­teni. Ez az ellenzéki sajtó tajtékzó dü­­hösséggel ostorozta a segítő kezeket, mert közismert politikai receptjét ellen­súlyozta, ha a segítés nyomán felszáradt egy könnyező szem, vagy behegedt egy sajgó seb. Most azután egészen váratlanul ez az ellenzéki sajtó is felkínálja a maga se­gítségét. Kissé érthetetlen ez a pálfor­­dulás. A magyar ellenzék politikai tá­borában nem állott be változás, mert Szüllő Gézának azt a kijelentését, hogy ő sohase volt elvből negativista, nem le­het másnak, mint mentegetődző kijelen­tésnek venni. Ennek a megnyilatkozás­nak az értékét mindenki a kellő mér­tékre szállítja le, mert a republika ma­gyar kisebbségének 17 esztendős törté­nete élő cáfolat Szüllő Géza szavaira. Felmerül azonban az a kérdés, hogy tu­lajdonképpen miféle segítségről van szó. Beszéljünk nyíltan. Segítséget csak az nyújthat, akinek arra módja van. Módja és lehetősége a segítésre pedig csak an­nak a politikának lehet, amely a segítő eszköznek egészben vagy legalább rész­ben a birtokosa. A magyar ellenzék po­litikája a republikában éppenséggel ab­ban merül ki, hogy senki még csak félre­értésből sem foghassa rájuk a kormány­zati részességet s ebből az következik, hogy nem is áll módjukban azt a segít­séget nyújtani, amit az állam kormány­zásával lehet nyújtani az egyes polgá­roknak. De tegyünk fel más lehetőséget: a ma­gyar ellenzék ezt a segítséget úgy fogja fel, hogy arra minden polgárnak joga van és ezt közvetíteni az ellenzéknek is módjában áll. Nem valószínű ugyan, hogy így gondolkoznak a politikai túl­­oldalon, de mi belemegyünk ebbe a fel­tevésbe is, hogy rámutassunk a fel­ajánlkozás lelkiismeretlen voltára. Az ellenzéki politika eddigi káros ki­hatása leginkább abban nyilatkozik meg, hogy elidegenítette a magyarság egy ré­szét a republikától s éket vert a magyar­ság és az államgondolat közé. Hogyan képzeli már most ez az ellenzék, hogy az emberek, akik hisznek a republika de­mokráciájában, éppen hozzájuk fognak majd segítségért fordulni, hozzájuk, akik másfél évtizednél hosszabb ideje mást sem tesznek, mint megingatják a republika demokráciájába vetett hitet. Ez az ellenzék nem arra tanított, hogy a republikát erőssé kell tenni, mert an­nak demokráciája a magyar kisebbség érdekeit szolgálja. Nem azt tanították a most hirtelen segélynyújtókká vált urak, hogy csak a republikától várhatják sor­suk jobbrafordulását és ezért igyekez­zék minden magyar bizonyságot tenni államhűségéről, hogy bizalmat keltsen az itt élő magyarság ügye iránt. Nem, ezt nem tették, hanem ellenkezően, mindent elkövettek, hogy a bizalom ár­nyéka se maradjon meg többség és ki­sebbség között­ . És most segítőként jelentkeznek. Ho­gyan, mivel akarnak segíteni? Hiszen el­fecsérelték régen azokat az erkölcsi ja­vakat, amelyek révén nagyon is segít­hettek volna! A lelkiismeretlenség leg­nagyobb fokára vall, hogy a magyar el­lenzék sajtója mindezt figyelmen kívül hagyja és nyilván azt akarja majd bizo­nyítani, hogy akart segíteni, de »jószán­dékát«­ meghiúsították ellenlábasai. Ezt a kétszínű játékot akarjuk meg­előzni, amikor a magyar ellenzéki sajtó segélyakciójának a beharangozását tesz­­szük szóvá. A magyar ellenzéket múltja nem jogosítja fel arra, hogy a hivatott segítőkéz szerepében tetszelegjen. Hogy ezt tehesse, előbb felelnie kell néhány kérdésre: 1. Elismeri-e, hogy a republika törvé­nyei és csak azok a törvények irány­adók a csehszlovákiai magyar kisebb­ség magatartására nézve? 2 Elhárít-e a magyar ellenzék minden külső beavatkozást és fórumot, ha a republika magyar kisebbségéről van szó? 3. Elutasítja-e a magyarországi reví­ziós mozgalom szellemét? 4 Hajlandó-e teljesen függetlenné ten­ni politikai működését az idegen álla­mok állásfoglalásától a Csehszlovák Republikával szemben? 5. Beszü­ntette-e már a magyar ellen­zék és sajtója azt a rendszerét, hogy mindent s mindenkit dicsér, aki Cseh­szlovákiával szemben barátságtalan magatartást tanúsít és a republika ba­rátait kipécézi? De ha ez az öt kérdés túl sok volna a megválaszolásra, egyesíthetjük a fenti kérdéseket egyetlen főkérdésre. A csehszlovákiai magyar kisebbség boldogulását egynek tartják-e a re­publika boldogulásával és becsületes hűséggel szolgálják-e a republika meg­szilárdítását külső és belső támadások­kal szemben? Erre kell felelni. Aki ezekre a kérdé­sekre nem tud megnyugtató választ ad­ni és válaszának őszinteségéről bizony­ságot szolgáltatni, az ne ajánlkozzék fel segítőnek, mert csak bajba dönti azt, aki hiszékenyen hozzáfordul segítségért. Mi azonban úgy hisszük, hogy hiába várnak a jelentkezőkre ... T­ÁVIRAT­I L­A­D­A„ részvényvarrógépgyár a gépárakat nem emeli, sőt továbbra is kedvező részlet­­fizetésre árusít! Díjtalan bemutatással rendelkezésre állunk- Tiszteljen meg látogatásával. Főlerakatunkban Masa­­rykovo nám. 33, vagy fióküzletünkben Munkácsy u. 6. 4. szám cs ««toSof** U­ngvár város 1937. évi költségvetése A városi tanács megkezdte az 1937. évi költségvetés tárgyalását. A duzzadó főváros újabb fejlődésének dokumentu­ma ez a tervezet, mert a rendes költség­­vetési tételek az előző év 13,9 milliós összegéről 17,3 millióra emelkedtek, anélkül, hogy a pótadókat emelni kellett volna, sőt a kereseti adók után kiveten­dő pótadó csak 360 százalék lesz, a múlt­­évi 368 százalék helyett. A házadó pót­adója továbbra is 180 százalékos. A rendkívüli költségvetés 22 millió koronát meghaladó számoszlopa azt mutatja, hogy az ungvári városházán koncepciók születnek és azok megvaló­sítására komolyan gondolnak. A közön­séget persze ez érdekli elsősorban, mert hiszen a rendkívüli költségvetés azt árul­ja el, milyen további átalakuláson megy át a fejlődő főváros a közeljövőben. A következő beruházásokról van szó: tüzérlaktanya és veneziás pavilion épí­tése, a városháza további kibővítése, a vízvezeték kiterjesztése, csatornázás, továbbá egy katonatiszti bérház és ke­reskedelmi iskola építése, végül az épí­tés alatt álló híd fenmaradt részlete, telekvásárlások utcaszabályozások cél­jaira és strandfürdő létesítése szerepel a programon. Nagy program, de nem teljes. Viszont el kell ismernünk, hogy nem lehet mindent egyszerre megcsi­nálni. Ezt annyira elismerjük, hogy min­den elismerésünket nyilvánítjuk majd abban az esetben is, ha ennek a nagy­szabású programnak csupán a fele jut a folyó évben a komoly megvalósulás stá­diumába. Nem hallgathatjuk el, hogy a kiszi­várgott hírek szerint a városi tanács né­hány tagja a spórolás álarca alatt már a tárgyalások kezdetén erős ellenzéket csi­nált a költségvetésnek és különösen egyes tételeinek, így a strandfürdőnek Gaar polgármesterhelyettes üzent hábo­rút, nyilván a »na co to« elmélet alap­ján, amely annyi szép tervet semmisített már meg a múltban is. Anélkül, hogy Gaar polgármester úr tiszteletreméltó korát rossz szóval akarjók illetni, csak arra a strandot, c­sak a város már nem fog érteni és ezért legolm­abb, ha ezt rábízza azokra, akiknek van hozzá ér­zékük. Egyébként a tanács dühös a sajtóra. Egy fillért sem akar áldozni arra, hogy a város közleményei a lapokban meg­jelenjenek. Erről nem mondunk kritikát, mert azt mondhatják majd, hogy érde­kelt fél ne nyilatkozzék. Azt azonban nem tilthatja meg nekünk senki, hogy egy jó tanáccsal szolgáljunk a tekintetes városi tanácsnak és pedig Mark Twain szavait, aki azt mondta: — És ha aranyat akarnál becserélni ólomra, nem tudsz túladni az aranyodon, ha nem teszed közhírré ... A naiv pestiek A pestiek rasszságáról sokat hallot­tunk, de a revíziós propaganda olyan alapos munkát végzett — nyilván más eredmény hiányában — hogy maholnap nem a jassz pestiekről, hanem a naiv pestiekről kell inkább beszélni. Egy munkácsi kereskedő járt a na­pokban Pesten, ahol az egyik szaküzlet­be tért be. Egy bizonyos árut keresett ott, amelyet kizáróan abban az egy üz­letben lehet kapni. A pesti kereskedő érthető módon nyilván akarja tartani azokat, akiket speciális cikke meghódí­tott és az iránt érdeklődött, milyen úton-módon szerzett tudomást a külön­legesség létezéséről. A beszélgetés során az a kérdés is elhangzott, hogy buda­pesti-e a vevő. — Nem, munkácsi vagyok, válaszolta a vevő. — Kitűnő — mondta a pesti — na-

Next