Munkás Ujság, 1927 (9. évfolyam, 9-17. szám)

1927-11-06 / 9. szám

2. oldal. polifita­ ÍqSát elvették és így щ тцркф.­­osztály korán ütközött össze ellenségeivel. Számtalan jiarcban megerősödött az osz­­tályöntufjat§, JpegaC^qso(|ptt akarata. Kö­­zel-kőre építette szervezeteit, forradalmi boj^evik harci pártját, a proletár merész­ségnek, a proletárbátorságnak és hősi szel­lemnek, a proletárfegyelemnek és a forra­dalmi getyófoll­odásnak ezt a mintaképét. 1905-ben az orosz proletáriátus az egész világnak a tömegharc valóságos csodáit mutatta meg, megmutatta az általánds sztrájkot és a proletárfelkelést. 1917 feb­ruárjában a győzelmes felkelés megkezdője és vezetője a proletáriátus volt. A cáriz­mus megdöntése után, a munkásstanácsok, a szovjetek létesítése után a proletáriátus a parasztság élére állt, megdöntötte 1917 októberében a burzsoáziát is és a történe­lemben első ízben birtokába vette a palo­tákat és házakat, a gyárakat és üzemeket, a tárnákat és gabonatartályokat. A prole­táriátus elvette a burzsoáziától az összes eszközöket, amelyek működését lehetővé tették, „kisajátították a kisajátítókat“, így váltotta fel a burzsoázia a dik­tatúrát a proletáriátus diktatúrája és a burzsoázia legfontosabb tu­lajdona a munkásállam tulajdo­nába ment át. A régi Oroszország az egész világ csendőre volt, az ellenforradalom alapköve. A 19-ik század elején a „szent szövet­ség“ a polgári-forradalmi Franciaország ellen irányuló feudális államok szövetsé­gének élén állt és I. Sándor csapatai meg­szállták Párizst. 1848-ban I. Miklós csa­patai letörték a magyar forradalmat. 1863- ban a cári hadseregek megsemmisítették a lengyel forradalmat. A 20-ik század elején orosz csapatok nyomták el a kínai pa­rasztok elemi felkeléseit. Minden szabad­ságmozgalomban az orosz abszolutizmus a legnagyobb halálos ellenségét látta. Még Poroszország monarchista klikkje is libe­rálisabb volt, mint a Romanov-banda. A munkásmozgalom angol hóhérai, a cárok ázsiai despotizmusával összehasonlítva a liberális gondolkodás mintaképei voltak. A proletariátus októberi forradalma Oroszországot a nemzetközi csendőr­ből és hóhérból az összes elnyomot­tak védőjévé, a nemzetközi forradalom legerősebb bástyájává, a béke és ki­­zsákmányolók feletti győzelem hírnö­kévé változtatták. Oroszországban a forradalom lávája el­öntötte a régi feudális és kapitalista vi­szonyok alapját és ezért a forradalom az összes országok és összes nemzetek föld­­birtokosainak és kapitalistáinak legdühöd­­tebb gyűlöletét vonta magára. A régi világ összes erői egyesül­tek a Szovjetunió proletárjai és parasztjai elljen. A földbirtokosok soraiból meggyökerese­dett ellenforradalmárok, épúgy mint a men­­sevikek és szociálforradalmárok soraiból a „demokratikus szocialisták“, tábornokok és sikerek, püspökök és tőzsdekirályok, külföldi imperalisták és belföldi patrióták — mind, mind a szovjetek ellen irányuló aktív ellenforradalom soraiba álltak. Min­den harci eszközzel megpróbálkoztak: blokád és intervenció, összeesküvés és felkelés, szabotázs és terror. Minden jel­szóval kísérleteznek: monarchia és alkot­mány, köztársaság „szovjetek kommunis­ták nélkül“. Mindezen kísérleteket azonban, amelyek a régi rend visszaállítását céloz­zák, a proletár- és paraszttömegek ereje meghiúsította. A belföldi ellenforradalom szövetségre lépett a külfölddel. Kolcsak és Denikin, Judenics és Krasznov, Vrangel, Bulák, Blahovics, a bárók, grófok és tábornokok soraiból kikerült különböző gazemberek mellett a szovjet állam területén a külföldi kapitalista államoknak Európa, Ázsia és Amerika demokratikus köztársaságainak és monarchiáink csapataiból gyűrű alakult. Az Egyesült Államok, Anglia, Németország­­és Franciaország, Japán, Lengyelország, A tomátuia stb. csapatai mindeni irányban osztogatták a szovjetföldet és támogatták a régi hadseregeket és az állítólagos de­mokratikus tábornokok hadseregeit, ame­lyek hóhérmunkát végeztek a munkások és parasztok között. Mindezen hadseregek azonban a vö­rös munkás és paraszthadsereg elől visszavonulni voltak kénytelenek Ez az ellenforradalmat visszaverte és meg­semmisítette. Elzárva az összes gazdasági forrástól, megfosztva a doni széntől, a bakui pet­róleumtól, az ukrán és szibériai gabonától, körülzárva a fehér hadseregektől, néhány kormányzóságba szorítva, ruha és cipő nélkül, éhezve és fázva, a szovjetország ellenállt az ellenforradalmi hóhéroknak. A munkásokat és szegény parasztokat sem az éhség, sem a hideg, sem a járványok, sem az akasztófák meg nem félemlítették és bátorságukat sem vették. A szovjethatalom viharos ellentáma­dásba ment át a burzsoázia, a kulákok, a gazdagok ellen, a frontokra a vörös had­sereget küldte s egyidejűleg hadjáratot in­dítottak a herék, a sikerek, a kulákok, uzsorások és gazdagok ellen. Megterem­tette a szegény parasztok bizottságait. Min­den szigorral behajtotta a természetbeni adót. Kénytelen volt az összes készleteket és feleslegeket rekvirálni, hogy segíthesse a vörös hadsereget és az éhező munká­sokat. Hallatlanok és megszámlálhatatlanok voltak a nélkülözések, nehezek voltak a követelmények, amelyeket mindenkinek tel­jesíteni kellett. Kíméletlenül kellett eljárni a kishitűekkel és a dezertőrökkel. Kemény büntetés várt minden árulóra, de ép ez a vas proletárfegyelem volt az, amely a tö­megek hősiességével karöltve a világ pro­­letariátusának az egykori orosz birodalom területén biztosította a győzelmet. Ebben az időben kezdett érezhetővé válni a bolsevik forradalom óriási nem­zetközi jelentősége is. Vilmos fejéről lerepült a korona, ezt követte a Habsburgok koronája, Finnor­szágban, Bajorországban és Magyarorszá­gon szovjetköztársaságok alakultak. Az el­nyomott félgyarmati országokban megkez­dődött az erjedés, Keleten több forrada­lomra került a sor. Ezen forradalmak kö­zül több a szocdemek árulása következté­ben félúton maradt állva. Másokat a tu­lajdonukért reszkető, feldühödött burzsoázia minden kegyetlenségével levert. De ezen forradalmak meggyengítették az országunk ellen irányuló kapitalista támadás erejét és így a további fejlődésnek az alapját vetették meg. Ez az idő, a polgárháború és hadi­­kommunizmus ideje megmutatta és be­bizonyította, hogy a proletariátus a parasztsággal karöltve számos ellensé­get le is tud győzni, hogy képes ha­talmát megerősíteni és megszilárdítani, hogy képes erős államát felépíteni és vasököllel a kizsákmányolok ellenál­lását letörni. Egyúttal megmutatta azonban azt is, hogy az ilyen győzelem csak a proletáriátus és párt­jának vezetése alatt lehetséges. Az ellenforradalom elleni háború az el­nyomottaknak elnyomóik ellen, rabszol­gáknak a rabszolgatartók ellen, a mun­kásoknak és parasztoknak a földbirtoko­sok és kapitalisták ellen folytatott — ezen egyetlen jogos háborújának befejezése a proletáriátust és a szovjethatalmat új fel­adatok elé állították. Eddig meg kellett semmisíteni a régit. Most vissza kellett szorítani az ellenséget, egyúttal építeni kellett újat. Előbb fegyverrel a kézben kel­lett harcolni, most azonban felépíteni a gazdaságot és pedig úgy, hogy a szocializ­mus győzzön, hogy lehetetlenné váljék a nagybirtok és tőke uralmának csendesen sompolygó visszatérése. Most már arról volt szó, hogy a föld, az üzemek és a többi termelési eszközök nacionalitásának alapján a külkereskedelmi monopólium alapján тіШокіцк és pu­ssióknak gazdasági téren hozzá k­ell látni a felépítés megszer­vezéséhez, át kell menni a szegény és kö­zépparasztokkal való harci szövetségből a szegény és középparasztsággal való gazda­sági szövetséghez, a szoros szövetségre a középparasztsággal, a szegény parasztságra támaszkodva. Ez az átmenet az új gazdasági politikára a természetbeni adó megszüntetése, a bel­piacon a szabad kereskedelemnek az enge­délyezése (legelsősorban a parasztsággal való szövetség miatt és ezen szövetségért) és pedig a gazdasági élet „hatalmi állásai“ megerősítésének és kiszélesítésének alap­ján, az első időben nagy nehézségekkel és veszélyekkel járt. Az üzemek csaknem tel­jesen álltak, mert hiány volt nyersanyagok­ban és a legjobb munkásokat az éhség arra késztette, hogy faluba menjenek. A munkásokból és parasztokból kikerült munkatársi gárda gazdaságilag iskolázatlan volt, még „meg kellett tanulnia a kereske­delmet“. Mohó sikerek és ügyes üzletem­berek behatolni kezdtek az állami szer­vekbe, félrevezették tapasztalatlan vezetői­ket és meglepni kezdték az államot. A magánkapitalisták sokkal ügyesebbeknek bizonyultak, mint az állami intézmények. Egyesült erővel igen erélyes munkára volt szükség, hogy a munkások és parasztok urai legyenek a helyzetnek. A proletariátus a parasztsággal való szövetségben hozzá­látott ezen feladat megoldásához és diadal­masan haladt előre. A legnehezebb gazdaságpolitikai kér­dések sikeres megoldása azért vált lehetővé, mert az októberi forradalom megvetette alapját az ország tervszerű gazdasági ve­zetésének. Miután sikerült összekovácsolni a nagyipart, a szállítást, a hitel és állami pénzügyi kérdéseket, miután az ország megszabadult a cár és Kerenszki által vál­lalt nehéz terhektől, a munkásosztály a dolgozó parasztsággal karöltve hozzálátott a gazdaság újjáélesztéséhez. Az ország ipara, az egész gazdaság szo­cialista megváltoztatásának ezen főrugója a falu felé fordult. A proletárállam üzemei nem azért indultak meg újra, hogy luxus­tárgyakat gyártsanak, hogy a kapitalisták és földbirtokosok, szolgahadak és lakásaik számára termeljenek, hanem azért, hogy a város és falu dolgozó tömegeinek szükség­letét elégítsék ki. Az üzemek proletár­­nacionalizálása, a termelési eszközök és munkaerők tervszerű felosztása, a gazda­gok haszontalan fogyasztásának megszün­tetése, a szoros szövetség a város és falu között, a szocialista ipar és mezőgazda­ság között, a proletáriátus és a dolgozó parasztság között — a fő okai annak, hogy miért tudott a legnyomorultabb, legéhe­­sebb, leggyötörtebb ország a leggyorsabban már a gazdasági összeomlás határán ma­gához térni. A szovjet államforma, a proletár demo­krácia milliós tömegeknek teszi lehetővé a szocialista építőmunkában való rész­vételt. A bányászok, a vasmunkások, a textilmunkások és a proletársereg többi csapatainak hősi erőfeszítése, az összes közigazgatási szervek átható proletár­szovjet megváltoztatása; a tömegek állandó belevonása a szocialista építőmunkába — az üzemekben és gyárakban, a szakszer­vezetekben és gazdasági szervezetekben, a kulturmunka szabad egyesületében és a szovjetekben — mindez csak a munkás­­osztály diktatúrája, a demokrácia ezen leg­magasabb formája alapján volt lehetséges. A parasztság hősi erőmegfeszítése gazda­ságának emelése érdekében valóság lett, mert a feudális földbirtokosok és hatalmuk helyébe a forradalmi szovjetek léptek. A proletariátus szocialista politi­kája biztosította a sikert a gazda­sági fronton épúgy, mint ahogyan biztosította a vörös hadsereg győ­zelmét az ellenforradalom egye­sült erőivel szemben. Az új gazdasági politika néhány éve a MUNKÁS ÚJSÁG 9. szám.

Next