Ugocsa, 1889 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1889-01-13 / 2. szám
1889. január 13. biztosíték nyújtatik. Véletlen-e ez, vagy szakszerű ismereten alapuló óvatosság, ismét nem tudom eldönteni, mert nem indokolható továbbá, hogy az így megvizsgált állatnak miért csak az előrészét használják fel. Bármint legyen azonban a dolog, annyi tény, hogy ártani nem ártanak ez által maknak úgy, mint a sertéshustól való tartózkodás által sem. Egy kegyeletes, de közegészségügyi szempontból ugyancsak kifogásolandó szokás egyes tárgyakat közösen csókkal illetni meg. Dívik ez több kath. egyház híveinél (keresztet, képeket, továbbá ugyancsak a Mózes vallási férfinemnél (a törvénykönyvet.) Tudva van, miszerint a közönséges nátha mily könnyen átragad az egyszeri érintkezés által is, mely magában is kellemetlen, mennyivel könnyebben ragad azonban és mennyivel kellemetlenebb a ragályos természetű betegségeknek egész sora, melyek ily módon átoltathatnak. Már olvastam statisztikai kimutatást, mely bizonyítaná, miszerint mennyivel többen kapnak meg oly emberek bizonyos térdizületi bajokat, kik munka közben térdeiket támpontokut használva igénybe veszik földön, padlón végzendő munkálatoknál) s melyek, ellen egyik másik élelmesebb egyen (a kövezet rakok többnyire) puhább anyagok felkötése által védekezik is ; az egyik másik vallás egyház híveinél szokásos térdelésből, ,ha az hosszasan s gyakrabban történik természetesen szintúgy könnyebben eredhetnek ilynemű bajok, noha a civilisátió már rég talált fel segédeszközt lehetőleg ezek ellen is védekezhetni s melyet az ugyancsak élelmesebbek, s kik hosszasabban térdelnek, zsámoly s e czélra készített s többnyire valami puhább anyaggal bevont állvány alakjában használnak is. Volna még egészségi szempontból egy kis mondani illetőleg kifogásolni valóm egy némely vallás egyháznál szerepet játszó italáldozásnál is, feltett szándékomhoz híven azonban e helyt a dogmai kérdéseket mellőzve csak u. n. szokásokhoz kívántam legalább részben hozzászólom, mint melyek anélkül, hogy az illető egyházak alaptételeit bolygatunk, s a nélkül, hogy az illető egyházak nymbusaikból veszítnének, könnyen idomíthatók s esetleg korlátozhatók, valamint hogy a felvilágosodvil isátió előrehaladtával idomutatkorlátoztatnak is. XV.-dúsnak tudósitásunk szerint még a karácsony és újévi ünnepekkozt terveztetett megtartálni. Az előadás véglegesen megállapított napjául f. hó nyike tűzetett ki s minthogy a vig Karneval saisonjába vagyunk, az előadás tánczczal lesz egybekötve. A színdarab czime „Jótékony czélra” (Bérezik Árpádtól) az előadás a polg. isk. ipartanműhelyében tartatik. Korcsolyázás. A korcsolyatér az elmúlt hét óta egészen megélénkült s naponkint szép számú közönség keres ott szórakozást. Reméljük, hogy a tavalyiakhoz hasonló víg mulatságokat fog találni a közönség, ha csak az idő bele nem kontárkodik. Amint halljuk ma vasárnap, zene kíséretében korcsolya mulatság lesz. Tisztelgés. Megható ünnepély folyt le f. hó 6-án d. u. Govrik János kökönyösdi rom. kath. lelkész házánál. Ugyanis Halmi városából nagy számú küldöttség vallás felekezeti különbségnélkül kereste fel ez alkalommal Govrikot, ki 18 évi működése alatt Halmiban közkedveltségnek örvendett, s ezen hosszú idő alatt szerette és tisztelte őt ott mindenki, s most hogy volt parochiájától a püspöki kegy folytán végleg megvállott, a halmiak tiszteletüknek és ragaszkodásuknak úgy véltek méltó kifejezést adni, ha őt felekezeti különbség nélkül lakásán küldöttségileg keresik fel s ünnepélyes búcsút vesznek tőle. A tisztelgők közt voltak : Egry Lajos kir. járásbiró, Lipthay Béla körorvos, Papp József ref. s. lelkész, Szintay János körjegyző, Nyegrus Ede halmii állami iskolai, Mindak József rom. kath. tanítók és számos halmii polgár. A tisztelgők úgy délután 4 óra tájban érkeztek meg a kökönyösdi paróchiára, hol az ünnepeltet először Lipthay Béla a halmii rom. kath. egyház nevében meleg szavakkal üdvözölte, s a búcsú érzékeny hangján adott kifejezést a hivek bánatának, kik könnyeikkel siratták szeretve tisztelt lelkipásztoruk távozását. „Uj egyházadba is eljöttünk tőled elbúcsúzni — úgymond—s ezúttal neked szerencsét — boldogságot és hosszú életet kívánunk és kérünk, hogy híveidet szeresd úgy,mint minket szerettél, és a Halmiban eltöltött majdnem két évtized emlékéért, kárpótoljon téged híveidnek viszont olyan meleg szeretete és becsülése, amilyennel szeretett és becsült téged Halminak nemcsak a rom.kát, de valamennyi hitfelekezete. Tarts meg mindnyájunkat szeretetedben és barátságodban. Az Isten sokáig éltessen.“ — E meleg hangú beszédre Govrik meghatva válaszolt, megköszönve az iránta kifejezett bizalmat és ragaszkodást. Ezután Papp József halmii ref. s. lelkész a halmii ref. egyház nevében üdvözölte az ünnepeltet. Beszédében kiemelte, hogy nerr. a rideg udvariasság indította a megjelenésre, hanem vezérelte az a békés egyetértő baráti viszony, mely jog lett volna azt kívánni, hogy egy református templomot renováltasson, ha a hitközség annak további fentartására szinte kötelezi is magát, mint Pataky János —• csodálatos áldozatkészséggel kilátásba helyezi ! Ezzel a templom és falképei ki lettek szolgáltatva a kegyeletet nem ismerő і d ő szeszélyeinek, második Haas Mihály természetesen nem jelentkezett, és ki tudja nem járna még ma is úgy, mint az érdemes egyháznagy, s a szőllős-végardai egyház gondnoksága nem kötné-e ki, hogy még papot is tartson saját költségén a nemzet, ha abban a szerencsében akar részesülni, hogy a templom romjait a hitközség használatára drága pénzen kijavíttassa? A restauratió lelkes kezdeményezőinek mindenesetre jó lesz ezzel számot vetni! *) köztük úgy is mint lelkészek, úgy is mint emberek közt ismeretségük óta fennállott, s érdeméül hozza fel Govriknak, hogy az egyes felmerült vallási kérdéseket nema dogmák és konfeszsziók hatása, hanem a korszellem befolyása alatt igyekezett mindig megoldani, s kifejezést ad annak, hogy a halmmti ref. egyház mélyen osztozik a testvér felekezetnek a Govrik elvesztése feletti fájdalmába, ki a felekezetiesség korlátain felül emelkedve, más felekezetek iránt mindig a kellő türelemmel viseltetett, végül szerencsét kívánt az ünnepeknek új működési körében, s kérte az Istent, hogy őt sokáig tartsa meg. Majd Halmi városa nevében Szintay körjegyző mondott búcsúbeszédet, ki a válás keserű érzetének behatása alatt, őszinte melegséggel emlékezik meg az ünnepeknek Halmiban töltött 18 éves múltjáról ki után a halmi társaságban alig pótolható űr támadt, biztosítva őt Halmi város közönsége változhatlan érzelmeiről és iránta való ragaszkodásáról, s megemlékezve érdemeiről, megelégedést és boldogságot kívánt új otthonában, hol ne feledje el őket sem a halmiakat, kik őt nem fogják elfeledni soha. Beszédét az ünnepek éltetésével végzi. Miután ezen beszédekre a megtisztelt érzékeny hangon válaszolt s megköszönte a bizalmat és magát a jelenvoltak további szeretetében ajánlá, a tisztelgés véget ért. A tisztelgők egy része az ünnepélyes adás után eltávozott, másik része pedig a a szives házigazdánál maradt és kedélyesen tölte az időt egész az éjjeli órákig. Vacsora alatt több felköszöntő hangzott el. Papp József a házigazdáért, Lipthay Béla Meszlényi püspökért, Govrik János Papp Józsefért, Szintay János Szentpály István alispánért és Egry Lajos kir. járásbiróért — emlékpoharukat, Buttykay Viktor pedig Govrikot köszöntötte fel. Házasság. Banner Antal városunkban előnyösen ismert vasúti mérnök f. hó. 7-én tartotta esküvőjét Ungváron Iváncsy Malvin kisasszonnyal, Dr. Iváncsy László ügyvéd kedves leányával. Károli Gáspár síremléke. A biblia első magyar fordítójának porai tudvalevőleg a gönczi (Abauj vármegye) sírkertben nyugosznak. Az érdemes férfiú emlékének megörökítése iránt tesz indítványt a „Bárospataki lapok“ czímű folyóirat, s a hazai protenstánsok filléreiből egy síremlék felállítását ajánlja. A nemes ügy valóban megérdemli a hazai protenstánsok meleg pártolását. Királyháza: A királyházi állomás úri hölgyközönsége ó év estéjén igen fényesen sikerült concerttel egybekötött tánczmulatságot rendezett. A műsor finom tapintatra valló ügyességgel, avatott műérzékkel volt összeállítva s nagy praecisitással kivive és igy a résztvevők kellemes meglepetéssel élvezték a szereplők által nyújtott változatos programm pontokat. Megkerült szökevény. Másfél éve múlt, hogy közöltük lapunkban, Egyed Márton tamás-váraljai (Uocsa megye) lakosnak Lebi Leibisch batarcsi lakos elleni váltóhamisítás perét, melyben a tárgyalás a szigeti törvényszék előtt tartatott meg. A csalás nem közönséges módjával szedte rá Lébi Leibisch Egyed Mártont és a szigeti törvényszék csalás és váltóhamisítás büntette miatt el is ítélte 4 esztendei fegyházra. A kir. tábla 6 évre felemelte a büntetést, mig a kir. kúria újra 5 évre szállította le. A kir. tábla ítéletét azonban már nem lehetett kihirdetni az elitélt előtt, minthogy megszökött és csak a kaueziót hagyta hátra a törvényszéknek. Pár nap előtt egyszerre önkéntelenül jelentkezett Lébi Leibisch, többre becsülvén a biztosítékul letett összeget, mint önmagát. A jogerős ítélet szerint rászabott 5 év büntetést most kezdi meg. Holdfogyatkozás. F. hó 17-én részleges holdfogyatkozás lesz, mégpedig ránk nézve kedvező helyzettel, mert a tüneményt a szép farsangi idő reggeli óráiban szemlélhetjük, ha ugyan tiszta időnk lesz hozzá. A fogyatkozás reggel 5 óra után kezdődik 6 és fél órakor lesz közép stádiuma, 8 órakor vég stádiuma. Tűzvész. Szirmában f. hó 6-án reggel tűz ütött ki mely ottani lakos Popovics János napszámos lakóházát hamvasztotta el. A tűz oka ismeretlen. Nyilvános köszönet. Ez előtt 6 héttel történt szerencsétlen lábtörésem, az ugocsamegyei Perényi közkórházba szántásomat követelvén, —ma mikor innen e kórházból egészségesen távozom, szent kötelességemnek tartom a szaktudománynyal szépen és szerencsével végrehajtott amputálásért és gondozásért hálás köszö s szomszédból. Dr. Bokros Henrik fiatal orvos a napokban hagyja el Husztot, hogy Szatmáron telepedjék le. Másfél évig működött Huszton mint gyakorló orvos, ezen idő alatt a város lakosainak bizalmát és szeretetét érdemelte ki. Követendő példa. A mátészalkai izraelita hitközség a múlt napokban elhatározta, hogy templomukban jövőre a hitszónoklatok magyar nyelven lesznek tartandók. A magyarosodás és hazafias közszellem e külső nyilvánulása minden esetre nagyon dicséretre méltó dolog, s követésre méltó például szolgálhatna a többi izraelita hitközségeknek. Házasságok: Folyó hó 6-án d. u. 4 órakor díszes esküvő folyt le Huszton az ev. ref. templomban Jakó Antal, krassói (Szatmár m.) postamester esküdött örök Tóth Endre, tekintélyes huszti földbirtokos leányának, Gizellának. A násznagy tisztet viselte Tímár Pál (M-Szigetről), nászasszony volt özv. Szőllősi Károlyné, nászleányok : Bernáth Gizella, Schmidt Gizella, Törzsök Mariska és Vaszkó Mariska, vőfélyek: Jákó Gyula és Pál, továbbá Schmidt Kálmán s Asztalos Sándor. Az esküvő után a lakoma nagy vigsággamásnap reggel 6 óráig tartott. — Grosszmann Ferencz felső nyárádi (Borsod m.) bérlő f. hó 8-án lépett házasságra Huszton néhai Zeisler S. nagy-szőllősi kereskedő leányával, Fánival. Szerencsétlenség. Az óév utolsó estéjén négy izraelita czipész indult Szatmárról Halmiba a vásárra. A Dezső- hídja előtt az országút széléről a fogat a vízzel telt mély árokba zuhant alá. A szekéren ülök mind jelentékeny sérüléseket szenvedtek, sőt Grósz Pinkász, kit az áruláda a víz alá nyomott, ott találta szerencsétlen halálát. A vigyázatlan kocsis ellen a bűnügyi elővizsgálat megindíttatott. A huszti „Polgári olvasókör“ minthogy az utóbbi időben anyagilag alig tudván magát fentartani a casinóval akart egyesülni, azonban a körnek f. hó 9-én tartott gyűlésén — némi differencziák miattt ezen egyesülés létre nem jött, hanem kimondatott, hogy továbbra is fen fogják tartani, még anyagi áldozatok árán is. Kívánatos, hogy a polgároknak e szórakozási és egyszersmind művelődési helyük tovább is fentartassék, mely erős összetartással elérhető lesz. Honvéd-tiszti estély. A m. kir honvéd tisztikar 1. 5-én este rendezte ez idényben az első estélyt Szatmáron. Az est sikere teljesnek mondható. A legtávolabbi vidékekről, N.-Bányáról, M -Szigetről nagy számmal jelentek meg, kik a farsang emez első fecskéje szárnyra kelésének tanúi akartak lenni. Rég láttunk ily fesztelenül kedélyes és mégis előkelő színezetű, fényes vigalmat. A tisztek finom előzékenységgel s gondos udvariassággal vendégeik mulattatására mindent elkövettek, az alsó üvegterem, mely az estély helyiségéül szolgált, ez alkalomra a nemzet czimerével és zászlóival volt díszítve. A rendezők fáradozásait a legszebb siker koronázta, után választotta a papi pályát s a községnek egyszersmind földes ura lévén igen kényelmesnek tartotta az ősi curiát szolgálni az Urat. E férfiú Zovárdffy Mihály volt, s alkalmasint az ő áldozatkészségének köszönhetjük a falképeket. Nem lehetetetlen, hogy classicus műveltséggé biró tanult világot látott ember volt, ki felkarolta a művészetet, de valószínűbb, hogy az ardai szászok példája után kapott kedvet templomának felékesítésére. Ezek után kevés mondani valóm van hátra s ez a templom legújabb történetére vonatkozik. Mikor Haas püspök a sokszor említett falképeket felfedzte, 1864. márcz 27-én az akadémiához intézett felterjesztésében ajánlatot tett a szőllős-végardai ref. hitközségnek, hogy engedje át neki fentartás végett e műbecscsel biró romokat, s viszonzásul iskolát s ablom imaházat építtet a gyülekezet használatára. Az akadémia Ballagh Mórt bízta meg az ügy közvetítésével s ez néhai Batizi András mármaros-ugocsai espereshez fordult e czélból, ki úgy látszik felkarolta az ügyet, s illetékes helyen ajánlotta is a cserét. A szőllős-végardai ref. egyház gondnoka Pataky János azonban a boldogult espereshez intézett levelében kijelentette, hogy ők hajlandók átengedni a nemzetnek a romokat, úgy azonban, hogy kijavíttatásuk után, a gyülekezet ismét templomul használhassa. Úgy látszik, hogy a főgondnokot felekezeti szempontok vezérelték, mert nem a szathmári püspök, hanem a nemzet ajánlatára reflectál,, pedig a nemzetnek nem volt szándékában iskolát és imaházat építtetni Szőllős-Végardóban; egy római kath. püspöktől pedig legalább is kissé naiv do- Фг. Komáromy András. *] Szives készséggel közöljük igen tisztelt munkatársunknak ezen már csak tárgyánál fogva is , érdekes és tudományos készültséggel irt czikkét egész terjedelmében, de nem mulaszthatjuk el, hogy egy szerény megjegyzést tegyünk a becses közlemény azon részére, mely a Pataky János volt szőllős-vardai egyházgondnok eljárására vonatkozik. Azon meggyőződésünknek kell ugyanis kifejezést adnunk, miszerint czikkíró életeskedése legkevésbbé sem fog csorbát ütni, azon általános és elismerő tiszteleten, mely a boldogult kiváló jogtudós, derék hazafi, és buzgó egyháztag emlékéhez fűződik, kinek egyébbiránt a múltban tanusitott eljárását. elégfényesen igazolja a jelen, a midőn a szőllős-végardai ref. egyháznak iskolaépülete is van, iskolája is van, fenntartatva a nemzet által s birtokában maradt a régi templom is, mely aközeljövőben szintén a nemzet és protestáns egyház vállvetett igyekezete folytán az idő viszontagságaitól is meglesz óva. Legyen tehát megbocsátva nevezett férfiúnak azon ósdi felfogása, mely szerint vannak dolgok, kincsek, melyek bizonyos okokból még a kényszerítő szükség esetén sem — eladók. A szerkesztőség. U G О C S A ▼ HÍREK. дат Tisztelettel kérjük mindazokat, kiknek előfizetésük lejárt azt megújítani, akik pedig hátralékban vannak, azok a hátralékos díjat mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. Műkedvelői szín előadás. A helybeli állami iskolák tantestületemint az már egyizben jeleztük, jótékonyczélű szinielőadást rendez, mely első tünetét nyilvánítani családom nevében is elsősorban s mindenek felett dr. Skultéthy Tivadar igazgató orvos urnak, továbbá Grün Miksa, Teodorovits Ferencz, Némethy Sámuel és Szentpály Béni segédkező orvos uraknak s végül a kórház ápolóinak is a gondos és figyelmes ápolásért, — az Isten áldja meg őket egyenként és összesen e földnek minden javaival s mi fő egésszséggel. — Teljes tisztelettel, Székelyhidy Dániel. Gazdaság. A tengeri. Közli: Roykó Emil. Most jelent meg gazdasági szakirodalmunk egy jelesének Balázs Árpád a m.óvári gazdasági académia igazgatójának tollából egy nagybecsű mű általános és különleges mezőgazdasági növény terepe és czim alatt,melynek megjelenését úgy tartalma, mint könnyed izmodoráért is csak örömmel várhattuk. Amennyiben megyénk területén a tengeri termelés kiváló fontossággal bír, gazdáinkat érdekelni foggja e szakmunkából a következő rész. A tengeri, kukoricza, málé vagy török búza bízvást hazánk egyik legnagyobb fonontosságú mivelt növényének mondható skitűnő tulajdonságait alig lehhet eléggé dicsérni. E növény egész hazánk, de különönösen némely vidékének igazi kincse, mely 2. szám.