Ugocsa, 1904 (20. évfolyam, 17-19. szám)

1904-04-24 / 17. szám

1904. április 24. Épen ez a baj általánosságban a mi közigazgatási viszonyainknál, hogy a hatáskör tekintetében nem akarunk tisztán látni s nagyon könnyen túltesszük magunkat azokon a korlátokon, melyet törvényes intézkedések szabályoznak. Csak maradjon az a szolga­személyzet, ha lovasitanak is bár: postára járni, adó­­végrehajtásnál iratokat hordozó, sepretésnél kardcsörtetve sétáló egyénnek s ne várjunk tőle semmi magasabb intellectuális érzéket, még kevésbé hivatottságott. Az éjjeli őrök intézménye? Ugyan ne áltassuk magunkat. Kikből, micsoda elemekből kerül ez a szer­zet. Van-e bennük igen gyakran még sze­mélyi megbízhatóság is, kötelességérzet, hiva­­tásszerűség? Mesék országába való fehér holló. Tényeket idézhetnék arra nézve, ahol szervezett rendőrség mellett is megkísérelték, mihamarább meg is szüntették. «Mit tegyünk tehát», kérdezhetik joggal, mert hiszen conclusiot várnak s feleletet a czímül írt tételre. A lefolyt napok, avagy a közel jövő eseményei eredményt fognak bizonyára fel­mutatni, e czikk megírására alkalmul szol­gáló bűncselekmény részleteinek kiderítésénél Erősen hiszem, hogy a helyi őrs s különö­sen a legújabban szervezett járás-őrmester tudni fogja s teljesíti is szolgálati teendőit. Eredmény lesz. (Egy nagy akta-csomó. Szerk.) Ez a mai helyzetre vonatkozik talán, a jövőt illetőleg pedig teljes szabadkéz van adva a közigazgatási hatóságoknak, indokolt előterjesztést tenni a helyi létszám szaporí­tása, erélyesebb ellenőrzés és felügyelet szervezése iránt, aminthogy szintén erősen hiszem, hogy megteszik, ha erre kerül a sor. Adja az Isten, hogy ne legyen szükség reá Nagy Zoltán, boldogságról, mik már ezen a világon oly ritka­ságok. Itt akadt rá Szent-Ágothay, a fess huszárhad­­nagy, a fürdői parkok Párizsa. Szemközt nézte egymást mindkettő s valami csodálatos melegséget érzett ott, valahol a szíve táján, valami fáján kellemes áram futott végig ösz­­szes idegeiben az egész testükön át, melytől meg­rendült egész lényük, lelkük. Ebben a vonzódás­ban volt megírva sorsuk. Egy pár szó, egy majális, a virágcsokrok özöne, beszélés a mamával, papával, levél, élénk sürgöny­váltás, izgatottság, melankólia már csak előzményei voltak a harmadik és utolsó felvonás befejező tra­gédiájának. Szent-Ágothaynak tetszett a kis tündér, Tarnay Erzsike a rajongásig imádta a fess hadnagyot. A leány apja nem ellenezte a frigyet. Szent- Ágothay megirt mindent apjának s beleegyezését frigyükre, áldását s kantsot kért az öregtől. S az öreg a fiát jól lehordva, a leánynyal egy czinikus levélben tudatta, hogy ha fiának szerencséjét elron­tani nem akarja és a parthie-vadászás látszatát szeretné kerülni, álljon félre az útjából. Kautiára nézve pedig úgy válaszolt, hogy még a havi appa­­naget sem küldte el fiának. — A leányt másnapra átlőtt szívvel találták anyja sírján, abban a kis temetőben s a bánatos cyprusok közt susogó szellő csókolgatta halovány arczát, vértelen ajakát. — Boldogságot keresett s megtalálta. — És a hadnagy? Az elvett később egy szőke szépséget, kinek jó tulajdonai közé tartozott az, hogy hozományának súlya több volt az önsúlyánál. Múltak évek s a hadnagyocskából főhadnagy lett s most rossz viczczeket gyárt arra a szegény boldogtalanra, kinek a cyprusok regélnek egy szebb világról, egy eszményi csudás légkörről, hol boldog­ság, szerelem, hit, még ismeretes. Tanácsok a háziállatok tenyésztése köréből. (Folytatás és vége.) A község gazdái nem használhatnak köz­­tenyésztésükben más fajtabéli bikát, más fajtabélit nem bocsáthatnak a csorda közé, a közös, illetőleg a községi legelőre, csupán olyat, mely abból a fajtából való, mely arra a tenyésztési kerületre, mely­ben a község fekszik, ki van jelölve. Elhatározza és a szabályrendeletbe foglalja, hogy az apaállat beszerzést a kerületi állattenyész­tési felügyelővel eszközölteti, legföljebb a végleges elhatározás, azaz a község elöljárósága által aláírt, megpecsételt és bélyeggel ellátott „kötelező nyilat­kozat“ átadása előtt szemlélteti meg saját meg­bízott kiküldöttjével a beszerzendő apaállatot; kötelezi a szabályrendelet a község köztenyész­tést folytató gazdáit, (illetve e községet) hogy az apaállatok számára gondoskodik megfelelő istálóról, fedeztetési helyről és ápoló lakásáról gondoskod­janak; gondoskodik a szabályrendelet az apaállatok ápolásáról; meghatározza a párzások hetenkénti számát és azt, hogy a nap melyik szakában kell a párzá­sokat foganatosítani; megállapítja a párosítási lajstrom milyen le­gyen, adatnak-e ki bárczák és a lajstrom hogyan és ki által vezettessék; megállapítja a párosításért fizetendő díjat (bikapénzt), a fizetés teljesítésének módját és azt, hogy a befolyó pénz hova fordíttassék; megszabja az apaállatok mikénti etetését; az ápolás eljárását; az apaállatok egyébként való használtatását; rendelkezik az apaállattartás költségeinek egybe­állítása felől és ezeknek az egyes tehéntartó (kancza, kocka stb.) gazdákra való kivetéséről; megszabja, hogy a tenyésztésre alkalmatlanná vált, vagy elnehezedett apaállatok miként értéke­síttessenek (bizottan, vagy soványan) és a befolyó eladási ár (bevett pénz) hova fordittassék. Végül tegyen a­­község még valamit és pedig válasszon a birtokosság, az elöljáróság tagjai kö­zül egy hozzáértő, kötelességérző embert, kinek az lenne a­ feladata, hogy^^ megalkotott szabályren­delet pontos végrehajtását ellenőrizze és az apa­állatokra felügyeljen. Ha mind­az, amit utóbb elmondottam meg­történik, ha az apaállatok etetését, tartását, hasz­nálását és ápolását megfelelően végezik, biztosak lehetnek a községek, hogy pl. a bikák használha­tósága legalább egy évvel tovább fog tartani és ez annyi, mintha a község az apaállat (tehát a bika) vételárának legalább is egynegyedét visszakapta volna. Megírtam ugyebár ennek a levelemnek ezt megelőző részében azokat a fontosabb dolgokat, melyeket a közösben tenyésztő községi gazdáknak az apaállatok beszerzésénél, etetésénél, használatuk­kor szem előtt kell tartaniok. Az anyaállatok be­szerzésekor, t. i. ha az egyes gazda ilyet óhajt vá­sárolni, ugyanazokat keresse, melyeket például a bikák kiválasztásakor az ezzel megbízott mindig meg fog kívánni. A magnak való tehenek beszer­zésekor vigyázza még meg azt a vásárolni kívánó gazda, hogy jó egészség, megfelelő kor (legföljebb kétszer borjazott), helyes testalakulás mellett az jól tejelő tehéntől származzék és hogy annak a tőgye nagy, finom, puha, erős bőrrel borított legyen, ha a tőgy megtelik, ez jóval megnagyobbodjék, ha kifejik, összerohadjon és a tőgyben semminemű csomók, vagy keményedések ne legyenek. Lássák, tisztelt gazdatársaim, az elsorolt kel­lékeknek megfelelők csakis a helyesen fölnevelt, lóvérből való, megfelelően tartott és jól megnőtt állatok lesznek; az ilyenek adnak kellő hasznot a gazdának, azért mindenki óvakodjék a növésük­ben elmaradott — amint mondani szokták a „meg­­csökött“ (elcsenevészett) — állatok beszerzésétől. A növésükben elmaradt állatok, vagy rosszul ne­veltettek, ezért maradtak törpék és az ilyenektől csakis törpe utódok várhatók, vagy betegség okozta elmaradásukat, ezekben pedig a betegségre való hajlamosság a legnagyobb valószínűséggel meg van és ezt a hajlamot utódjaikra át fogják örökíteni. No, de ha már írok maguknak ezekről a dolgokról, hát még valamiről akarok ez alkalom­mal megemlékezni. A jó vérből való, jól fölnevelt apaállat ugye­bár biztosabbá teszi a várt, vagy remélt sikernek­­ a­­ felét, mert ennyire lehet átörökítő képességé­nél fogva befolyása, kérdés, mi fogja majd a má­sik felét megadni ? Mindenesetre az anya­állat, me­lyet például a község által beszerzett apaállattal párosítani fognak. Ha most az anya rossz, hibás, hasznot nem igen hajtó, ez esetben­­ talán ja­vulni fog a jó apa befolyásával valami keveset az utódjuk, de több nemzedékre, vagyis igen hosszú időre , éveken át tartó gondos párosításra és föl­nevelésre lesz szükség, mig az utódok igazán be­csesekké lehetnek. Hosszú, azaz jobb, ha azt mondom, „sok évre van tehát szükség, mig a gazda lábas jószá­gát igazán hasznot hajtóvá és hibátlanná teheti.“ De elérte a czélját, ilyenek a kanczái, vagy a tehenei oly­annyira, hogy például a tehenei ugyancsak szemre valók, emlegetik is a községben és hírüket viszik. Meg­hallja a kereskedő, elmegy a gazdához és árán felülig ér egy-egy tehénért 120 koronával többet. Ez csábítja a gazdát, a szomszédja is biztatja, hogy adja oda , és végtére fölcsap, a jó tehenet elhajtják. Keres a gazda hasonlót, de nem talál, vásárol selejte­sebbet, ez öt borjút ellik neki, mindegyikért, mikor fölnevelte, 80 koronával kap kevesebbet, mint amennyit az eladott jó tehén fölnevelt borjaiért fizettek és ekkor látja, hogy ama bizonyos 120 korona nem haszon volt, hanem lényeges­ kárt oko­zott neki. Ha ilyet a község többi gazdái is cseleked­nek, hamar elhanyatlik a község szarvasmarha-te­nyésztése és odajutnak a gazdák, ahol ennek előtte tíz, vagy tizenöt esztendővel voltak, azaz újból kell kezdeniük, költséggel, elmaradó haszonnal, a fá­radságos munkát. Beszélte nekem egy úri­ember, hogy ő ez­előtt húsz esztendővel járt Morvaország egyik ré­szében, ahol virágzott a szarvasmarha tenyésztés, azért, hogy ott teheneket vegyen. Könnyen ment a vásárlás, ha jó árt ígért, odaadta a gazda a leg­jobb tehenét, vagy közel elsős üszőjét. Utána sírt az asszony, a gazda pedig azzal vigasztalta: „ne sírj annyukom, kevesebb pénzért ugyanilyet állítok a helyébe“. Ekkor ez az úri ember két nap alatt vásárolhatott 64 darab szép állatott. Ezeknek a községeknek a marhaállományára kaptak akkor a tehénkereskedők, majorosok és különösen a más országokból való gazdák és mi következett? Az, hogy ugyanaz az úri ember tíz esztendővel később, mikor tehenek bevásárlása czéljából ismét arra a vidékre ment, egy hét alatt csak három jó tehenet és három közepes minőségű üszőt volt képes sze­rezni ; most pedig arról a vidékről való gazdák és kereskedők nálunk Tolna és Baranya vármegyéből vesznek teheneket, hogy istállóikban megfelelő álla­tok legyenek. De nem csupán ez az egy intő példa áll előttünk, mondhatnék többet is, például: az Allgaut, honnét olyan gyönyörű egyfajtájú tehenet hoztak Magyarországba, különösen csak a magyar­óvári uradalomba vásároltak egy év leforgása alatt 1800 darab kiválóan szép és jó tehenet. Ma abban az egész országrészben hiába keresünk a régiekkel egyenlő minőségű teheneket és ha szép, e fajta­bélieket akarunk látni, azokat nem Bajorország az „Allgaunak“ nevezett részében, hanem Magyar­óváron keressük. De az elmondottakból mi a tanulság? Az, — tisztelt elöljárók — és ezt a szivére kössék a gazdáknak, hogy a gonddal fölnevelt jó tehenet, melyben a tulajdonságok megöröklődtek, mely magá­ban, de utódjaival is nagy hasznot biztosit a gazdá­jának, az istállójából semmikép ki ne adja, hanem tartsa meg; mert ha kiadja, ennek később okve­­tetlenül nagy kárát fogja vallani. De még a jó üszőborját se eressze ki az istállójából a gazda, hanem nevelje föl és ha ez azután beválik, akkor viheti a vásárra az anyját. Azt szokták mondani, „hja, megszorul a gazda és kénytelen abból csinálni pénzt, amit megvásá­rolnak“. Ez igaz is volt annak előtte, de most már ritka községben állja helyét. Van hitelszövet­kezet és ez segít a megszorult gazdán, ettől vegyen kölcsönt, de semmikép se fossza meg magát attól, ami egyedül hasznára van, amely sok esetben neki és családjának a jólétet, sokszor a mindennapi kenyeret megadja. Tartsa meg a jó, igazán magnak alkalmas tehenet és az ilyennek ígérkező üszőt, azt, vagy azokat pedig, melyekre szükség nincs, a számfelettieket vigye a vásárra, vagy adja el otthon, ezt jó szívvel tanácsolja Nádudvari, UGOCSA 17. szám.

Next