Ugocsa, 1915 (31. évfolyam, 48. szám)

1915-12-05 / 48. szám

XXXI. évfolyam. 48. szám. Megjelenik triódon vasárnap. Nagyszöllős, 1915. decz. 5. UGO­CSA POLITIKAI, TÁRSADALMI K­S KÖZGAZDASÁGI HETILAP Kiadó-tulajdonos: DEUTSCH JENŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: NAGYSZŐLLŐS, Ш KÖZPONTI BAZÁR, hová e lap szellemi részeit illető közlemények, valamint az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. J­elek­:.Szerkesztők: DEUTSCH JENŐ. Dr VOLENSZKY KALMAN Telefon: 33 szám. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre S­­., О Félévre 4 К., о Negyedévre 2 K. Egy szám ára 20 fill. | Nyilttér sora 60 f. HIVATALOS HIRDETÉSEK SORONKÉNT 40 FILLÉR. MADAN HIRDETÉSEK MEGÁLLAPODÁS SZERINT Az olasz külpolitika. .. Ez a rövid története a központi szövetség első vesztett diplomáciai hadjáratának a Tiberis mellett. Flotow báró és Mérey Kajetán megbuktak, minthogy azt a minimmot sem tudták elérni, hogy Olaszország volt szövet­ségesei mellett jóindulatú semlegességet tanúsítson. Sem a Vörös-, sem a Zöldkönyv nem tárja fel a Campagne nagyszerű rejté­lyeit s ennélfogva az oknyomozásban kény­telenek vagyunk megelégedni a tények kon­túrjaival s az eseményeknek egymáshoz való viszonyításával. Október második felében kezdődik meg a jegyzékharc második kor­szaka. E korszakban részben már más fér­fiakat látunk a Campagne arcvonalán. Flotow helyét Bülow herceg a mai Németország leg­tekintélyesebb államférfia, a Bismarck-iskola utolsó epigonja foglalja el egészen különös meghatalmazással. Mérey utódja Macchio báró, a Ballplatz ngy nem közönséges képes­ségű routinierja lett, noha Rómában mást, egy magyar államférfiút szerettek volna (I. Uj Nemzedék: Bülow és Andrássy c. cikkét 1915 jan. 3 sz.). San Giuliano, a passzív, de azért szószegésre képtelen triplicianus államférfia, Viskonti Venesta tehetséges tanítványa, meghalt ugyanolyan végzetes időben, mint Károly román király, Witte gróf s valamivel előbb Jaures. A Consulta ura Sidney Sonnino, anyai ágon angol zsidó, kevés sikerekben és sokszori elcsuszamlá­sokban gazdag , így parlamenti leader lett s Salandra, a volt nápolyi fiskális, Giolitti kreatúrája is szóhoz jut inkább, mint a Marchese idejében. Az európai harctereken is mozgalmas változatok Hindenburg varsói visszavonulását az Erie­te sajtó urbi et orbi óriás orosz győzelemmé ki­rtéli meg Flandriá­ban és Champagneben „helyzet változat­lan“ de nem lá­tszik előnytelennek a nyugati hatalmakra nézve. Másrészt „a kényes befo­lyású szférák“ területén, a Balkánon a monar­chia lobogója oly helyeken leng diadalmasan, mint Savoyai Eu­j­­én írjében. Potiorek tábor­szernagy — úgy látszo itt­­ valóban Szerbia „Albája“ lett. Ez a -t .i.u-rajz egészíti ki azt az ábrát, amit alábl megrögzíteni készü­lünk Olaszország és a­narchia viszonyáról. Említve volt, hogy némi huzavona után Berchtold hajlandó volt rekompenzációs ala­pot keresni még­ugusztus elején. Potiorek támadásának látható sikerei nem kevés aggo­dalmat és izgalmat kelettek Rómában, hol ekkor alkalmasnak látó ,­ zt írta arra, hogy Ausztriától konka engedményeket kicsikar­janak. Salandra, vál­ig bizonyítgatta, hogy a dinasztia napjai meg vannak számlálva, ha üres kezeket mutathat a h­áporú után. Salandra azzal is érvelt, hogy a dinasztia bukása fel­tétlen túlsúlyra juttatja a republikanizmust, a forradalmat s az ausztrofóbiát. Okoskodá­sának az volt a záradéka, hogy eminens német és habsburgi érdek a Savoyai ház fentartása s áldozatokkal megakadályozni azt, hogy a frankofil és szabadkőműves szellem­től áthatott szubverzió eluralkodjék Itálián. Március végén az Entente római ügynökei közt nagy volt a riadalom. Burián, ha pesz­­szimizmusában túltett is Berchtoldon, hozzá­járult a trentói engedmény részletes tárgya­lásához. Az olasz neutralisták föllélegzettek. Szenátorok és képviselők elárasztották Bülow herceget szerencse kívonataikkal. Ám a derű nem sokáig tartott. Przemysl eleste nagyon is felduzzasztotta az Entente vitorláit. A Corriere della Sera tele volt orosz győzelmi jelentésekkel s külön kiadásokban közölte, hogy Duklánál áttörték az osztrák­magyar hadsereg kárpáti frontját. Barzilai hangosan hirdette a finis Austriaet, s az intervenció hívei azzal vádolták Salandráékat, hogy a monarchia feloszlása nem találja készenlétben az olasz nemzetet a prédája biztosítására. Az utcai demagógok különben is sokkal inkább kompromittálták magukat, hogysem politikai megsemmisítésük nélkül visszavi'm’ller­ttak volna. A bigiső, diszhar­mónia miatt ingadozó kabinet vagy tehetet­len, vagy gyáva volt a csőcselék megféke­zésére. Barare római sajtóirodája azt kezdte hirdetni, hogy Olaszország nagyhatalmi becsü­letének tartozik vele, hogy a nemzetek hábo­rújában résztvegyen. A nemzeti hiúsághoz való felebbezés azután végkép megrészegí­tette a közvéleményt, amely a bécsi olasz katonai attaché jelentései s az intervenciona­­lista újságok közvéleményei után csakugyan elhitte, hogy csupán katonai sétáról van szó. Vándorló halottak. — Elhoztad a hegedűdet Gyurka? Elhoztam inflálom urai, elhoztam. — Hát tedd le szépen és gyújts rá. A padon a zacskó. Az őszhaju keszeg cigány imbolyogva ment a padig, letette a kalapját, a hegedűt, aztán leült. Zsinóros, foltos, fekete ködme­­ncből előkotorta a pipáját, megtömte, rágyúj­tott és csöndesen eregetni kezdte a füstöt. — Azt sem kérdezed, hogy miért hivat­talak ? — Minek, úgy is megmondja! — Kevély vagy Gyurka! — Nem tagadom a’biz én, de van is mire. Széles erdélyországban nem sok cigány akad, aki még bejárhat a régi udvarba ahol szüle­tett. Ёп itt születtem, ahajt ne, abba a házba — mutatott a cselédlakások felé — s ugye, hogy együtt járodtunk urfi ? Ha rég is vót, de úgy van. — úgy van úgy! — Az igaz, hogy most a süket zsidóhoz járok napszámba, ha muszáj, mert oda csi­­szonkázott a főd. De csak akkor ha muszáj s akkor is csak azért, met a főd nem tudja, hogy már nem az Endes udvarból jár ki oda a nyolc eve. Én nem mondom meg, met én sem akarom tudni. — Hagyd el Gyurka! — Hagyom, hagyom, de nem marad el. Ej úrfi, pedig a süket zsidó — jaj, hogy az Isten lakná mán teli a fülű­ főddel — de nem tudja szeretni. Nem úgy nézi, ahogy meg­érdemelné az a birtok. — Az övé Gyurka! — Az övé, az igaz, bár ne vóna! Baj, baj, ha valaki erősen jó s ha akkor is leirja a nevét mikor nem kéne. — Ne leckéztess! — vágta föl szakállas, ősz fejét a karosszékből vén Endes Balázs úrfi, aki úrfi maradt mert nem házasodott meg soha — Ne leckéztess Gyurka! — Hát én soha se szóljak ? — fakadt sírva a cigány — Hát én ne mondhassak semmit amikor fáj ? Együtt nőttünk föl s mikor kicsinek vólunk együtt lovaztunk urfi! — Gyurkám, pajtásom, barátom az úgy volt, de most ne zúgolódj. Hozd ki az almá­riumról a piros kancsót s jere ide mellém. Valamit akarok mondani. A cigány tétovázva nézett végig a torná­con. Odabámult az asztalra, a vén urfira, a két karos székre, aztán megindult s kihozta a kartosót az ebédlőből, de vissza akart mennni a padhoz. — Maradj itt Gyurka ! Üj le a székre! — Jaj úrfi hát miért? — Tölcs Gyurka! Rég nem beszélgettünk. Maradj itt mellettem ! A cigány ránézett a játszópajtásra. Valami tréfát akart mondani mert az ajka, mosolyra görbült, mint az ifj, de a tréfa nem röppent ki rajta. Hirtelen odamerevedett a borostás áll fölé, attól a fájdalomtól, amit meglátott az urfi arczán s ami az arcot úgy kiforgatta formájából, mintha láthatatlan vésők vagdal­ták, tépték volna össze. Megrémülve ült le a karosszékbe. Ügyet­lenül töltött a poharakba és úgy fájt a szive, hogy oda akarta vágni magát az urfi elé s térdét átölelve szerette volna megkérdezni, hogy mi bántja? Az a nagy ragaszkodás, ami a régi erdlyei udvarházak belső cigá­nyait jellemezte, mind élt a Gyurka lelkében de nem tudott mozdulni, nem tudta meg­mutatni. — Igyunk Gyurka! A két pohár összekoccant. A cigány resz­ketve vitte ajkához. Meglocsolta állát, kopott

Next