Bervai Figyelő, 1966 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1966-07-01 / 1. szám

Fejlődésünk a második ötéves terv időszakában A terv termelési célkitűzései és végrehajtása az 1961 — 1965-is években A vállalat az 1949—1951-es években épült, 1952-től tervkötelezett. Az átállás évétől (1954) számítva vállalatunk egyik legfontosabb feladatai közé tartozott a létszámfoglalkoztatás érdekében a termelési szint tartása. Ennek érdekében a közszükségleti cikkek gyártásának egész sorával foglalkozott a vállalat, amelyekből a második ötéves terv kezdetére csak a fecskendők, az autóvillamossági cikkek, a karburátorok és a kerékpárszelep gyártása vált maradandóvá, ami viszont 1960-ban csak létszámunk egy részét tudta foglalkoztatni. Az említettekből kiindulva a vállalat alapvető termelési fele 1203 több mint 82 millió forintra —, és 1863-tól a kerékpár-világítási garnitúra gyártásának felfutása, valamint a kompresszorgyártás 1964. évi beindítása, illetve 1965. évi felfutása idéztek elő. * 1 2 03 A második ötéves tervben elért termelési eredményeknek további pozitívuma, hogy a kitűzött évenkénti feladatot minden évben maradéktalanul — összességében és részleteiben egyaránt — teljesítettük, illetve túlteljesítettük. Termelési tervfeladatát vállalatunk a tervidőszak egyes éveiben az alábbiak szerint teljesítette: 1961-ben 101,2, 1962-ben 101,1, 1963-ban 100,5. Termelési feladatok és teljesítésük a második ötéves terv egyes éveiben (Az 1960. évi bázison) adatát a második ötéves terv időszakában az alábbiak képezték: 1. A stabilizálódott gyártmányok — fecskendők, kürtök, kapcsolók, porlasztók és a kerékpárszelep — termelésének emelése, a piaci lehetőségek maximális kihasználása mellett. 2. A meglevő létszám foglalkoztatása érdekében olyan új termékek vállalatunkhoz profilírozása, amelyek nagy sorozatszámukkal és munkaigényességükkel enyhítik a környék — Eger város (Felnémettel együtt), Felsőtárkány és a környező falvak — munkaerőelhelyezési gondjait. Ennek érdekében a második ötéves terv folyamán vállalatunk kollektívája mint profiltárs vállalta — hazai és külföldi szükségletre — a kerékpár-világítási garnitúra és a háztartási, valamint a kereskedelmi hűtőgép-kompresszorok — a HVK 7, MK— 03, MK—06 típusok gyártását. Az említett feladatok megoldása érdekében hozott vállalati erőfeszítéseket és az intézkedések hatására elért eredményeket a „Termelési feladatok és teljesítésük” című és a „Gyártmánycsoportonkénti termelésfelfutás” című grafikonok szemléltetik. A vállalati kollektíva — a munkások, műszakiak és egyéb alkalmazottak — eredményes munkájaként az évenkénti termelés átlagosan 8,7 százalékkal növekedett, a feladatul kitűzött 8,2 százalékkal szemben, amelyet elsősorban a fecskendőgyártás jelentős felfutása — majd 27 és fél millió forintról 1964-ben 101,3, 1965-ben 101,6 százalékra. A sorozatos tervtúlteljesítés a vállalati munka megalapozottságát igazolja, az 1963. évi törés — a tervfeladat-csökkenés — ellenére is, amelyet a kis munkaigényű, magas termelési értéket biztosító szerelési munkák csökkenése, valamint a termelés szerkezetének eltolódása a nagy munkaigényű termékek irányába, együttesen idéztek elő. Az elmúlt öt évben — 1961— 1965 — a vállalati kollektíva megbízható munkájával elért eredmények alapot adnak a harmadik ötéves terv megnövekedett feladatainak — a kompresszortermelés 200 000-es felfutása, a Diesel-elemgyártás beindítása és felfuttatása megoldásához.Berták Sándor Főbb gyártmánycsoportok felfutása a második ötéves terv időszakában (Bázis 1960.) a kürtök-s kapcsolók termelésének alakulása a karburátorok,szelepek termelésénél alakulása a fecskendőtermelés alakulása a kerékpár-villamossági garnitúra termelésének alakulása a kompresszor termelésének alakulása ■ A kitűzött feladatok évenkénti alakulása (teljes termelés) a volumenváltozás évenkénti alakulása , a kitűzött feladatok általános irányai = az elért növekedés általános irányai be 9o 80 , bebwäq Ilyen is van Május — Szerelem — Sztrájk Az alcím első két szava illik egymáshoz. De hogyan kerül ezek mellé a harmadik? Elmondom... A gépkocsivezető 24 éves, nőtlen, jóképű fiatalember. A kislány 17 éves, bájos teremtés, még fiatalkorú, ésyolcan dolgoznak együtt a lányok, külön csoportban. A döntés megszületett. A gépkocsit ki kell selejtezni, mert a javítási költségek állandóan emelkednek. Üzemeltetése már nem gazdaságos. A gépkocsihoz azonban ember is tartozik. Új járművet a vállalat jelenleg nem kaphat. Ha új jármű nincs, nyolc között. Az egyik kislányt különösen bántotta ez. Könnyes szemmel mesélte el a többieknek. Először akkor találkoztunk, amikor autóbuszra vártam. Láttam, egyedül van a gépkocsival és Eger felé tartott. Egyet gondoltam és feltettem a kezemet. A kocsi megállt. Merre kíván menni? — kérdezte tőlem. Egerbe, válaszoltam. Értem — mondta — és kinyitotta maga mellett az ajtót. Remelkül szórakoztunk az úton. Kár, hogy kevés ideje volt. Azóta azonban mindennap találkoztunk. Képzeljétek. Most kiselejtezik a kocsiját, őt pedig elküldik! A kislány vigasztalhatatlan volt. Mi lesz, ha elmegy a vállalattól? Már napok óta ezen problémáztak nyolcan. Valamit tenni kell — határoztak — és tudomásukra hozták az illetékeseknek: abban az esetben, ha a gépkocsivezetőt elküldik, ők sztrájkba lépnek. Ilyen a május és a szerelem. Sztrájkra azonban nem kell, hogy sor kerüljön, mert a gépkocsivezető — marad. — figyelő — A faliújságon olvastuk „Ez van és ezt kell szeretni”. Manapság ez a szójárás. Sokszor ezzel intézzük el az anyagminőséget, vagy a szerszámellását. A MEO-nál, sajnos, ezt nem ismerik el nekünk a selejtkimutatásnál vagy a tűfejgyártásnál, annak ellenére, hogy a szerszámüzem 0,3—0,4 mm tűréssel készíti a befogókat. Az üzemnek engedélyezett tűrés 0,2 mm. Figyelembe véve, hogy a tűfejnél profil anyagból és nem hengerelt áruból gyártunk, így lehetetlen ezt a tűrést tartani. Amikor teljesen leégtünk a gyártással, voltak üzemünkben nyugtalan emberek, akik sikerrel próbálkoztak csavarállítású befogókat gyártani. Már az újítási irodán járt az ilyen módszerű gyártás, amikor megszületett a 0,3 mm-es tűrésengedély. És ez nem önsanyargatás...? Vagy a múlt évi brigádvállalásunkban szerepel a technológiai módosítás. Név szerint egy szerszámtartó alkalmazása és azzal utasították el, hogy az a házi szabványban megtalálható. De azóta sem találták meg! Mert még jelenleg is módosítottat gyártunk. Hogy ez a „két apróság” mily parányi dolog egy brigád életében, csak akkor érzékelhető, ha elolvassuk az „Újítók Lapja” 1966. június 14-i számában az Újítók bátorságával című írást... Hogy a jelenlegi munkaszakaszban a legjobbat és a legtöbbet tudja nyújtani a kollektívánk, ehhez elkerülehetetlenül szükséges a feltárt hibák kijavítása, a műszaki feltételek biztosítása, szerszámellátottság, a gépek gyors és pontos kijavítása és az anyaggal való ellátottság. De nem utolsósorban a gépek hatásfokának megfelelő műveletterv és anyagnorma kiszámítása. Amíg a gyártó üzem reklamációit fejbetöréssel veszik tudomásul egyes osztályok, addig mi nem mondhatjuk el, hogy ebben az évben is megcélozzuk a szocialista üzem címet. Brigádunk eddig is mindent megtett a kitűzött cél eléréséért. A pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásunkat maradéktalanul teljesíteni fogjuk. Ha célunkat nem tévesztjük szem elől, akkor üzemünk másodszor is elnyerheti a megtisztelő címet. Ehhez kérem a brigádok valamennyi tagjának rendíthetetlen munkaakaratát. Farkas Albert „Nincs, ki anyaként gyógyítaná bajomat. Nincs, ki a lassan elmúló perceket elcsalogatná szép, nemes szóval, nincs szánalkozón,aki szól. Ovidius „Berkes Rozalindát, a Gyermekváros neveltjét, brigádunk 1966. április 12-től patronáltjának tekinti.” A fehér lapon előttem feküdt ez a bejegyzés. Semmit és mindent, vagy legalábbis nagyon sokat jelenthet egy gyermek életében. Hogy a végletek melyikét tartalmazza e leírt szó, azt az élet, a belső tartalom határozza meg. A falu földművesszövetkezetének italboltjában’ a csapos fáradt mozdulatokkal szedegeti össze a kiürült sörös és pálinkás poharakat. A pult mögött zuhog a csapból a víz. Mindent rendbe tenni és aztán haza. Ismét elmúlt egy nap. Az ember feje az egésznapos lármától szédül, mire este lesz. És ezek a délutánok. Csak délután meg este ne lenne soha. Ez a két alak még mindig nem tágít. Így morfondíroz magában. Záróra, kérem, tessék fogyasztani — szól hivatalos hangon a helyiség egy sarkában, a nagyfröccsös pohár előtt üldögélő párhoz. A férfi 36 éves lehet, a nő nem sokkal kevesebb. De most, a sokadik nagyfröccs után, mindkettő ötvennek is kinéz. Szeműik kifejezéstelen, alakjuk összezsugorodott, ahogy a pohár fölé hajolnak. Csak olyankor villan némi tompa fény a szürke szemekben, ha mohó kortyokban nyelik az italt. Ezek ők. Berkes és a felesége. A faluban mindenki ismeri őket. Lassan, imbolyogva felállnak és egymást támogatásának inkább nevezhető karolással kibotorkálnak az italboltból. Odakint már hunyorognak a júliusi égen a csillagok. A levegő az imént lezúduló nyári zápor kellemes szagától terhes.üste van. A falusi házak udvaráról a béke, a szorgos élet hangjai szűrődnek ki és terülnek szét a jószagú utcákra. Itt egy tehén a maga nyelvén kéri éjszakai csemegéjét, amott egy kasza verésének tisztán csengő pengése tölti be a levegőt, önkéntelenül is furcsa, lelkesítő érzés tölti el a csendben sétálót. Mennyi muzsika, mennyi életritmus van egy nyugodni térő falusi estében. A dolguk végzett idősebb emberek kiülnek még egy cigarettára, vagy egy pipa dohányra a padkára, hogy a maguk módján, egy rostába öntve, jól összerázva és lassan kiszorogatva tereferéljenek a nagyvilágot foglalkoztató és jelentéktelen dolgok állásáról. És akkor az utcasarkon feltűnik a „házaspár” Mert azok ők, idestova tíz éve. S ahogy a falu népe ironikusan nevezi: a legmegértőbb házaspár a faluban. Már a gondolatuk is egyforma. Minél többet inni, s aztán otthon, lefekvés előtt egy kis népzenét hallgatni a négy gyermek szájából, amit a két „prímás” válogatott módszerrel csal elő a riadt apróságokból. Most is, mint annyi este már, a dolgos emberek megvető tekintete kíséri a távolodókat, a társadalom e két heréjét. Vajon meddig bírják még azok a szerencsétlenek — szól az egyik, s itt a négy apróságra gondol. — Nem jól van ez így, el kéne az ilyen anyától, apától venni a gyerekeket. Minek ezeknek? Az ember az állatot sem kínozza, nem a saját gyermekét. Meglátják, hogy ha itt hamarosan nem segítenek, elpatkol mind a négy. Ha az éhségl és az ütlegek nem végeznek velük, majd a tél, a hideg, a fűtetlen lakás lassan a sírba küldi őket. És megindul a beszélgetés a Berkes család életéről. Az éhség és a hideg megfáradva vonul vissza a csatából, hogy egymással versengve magával ragadja a Berkes gyerekeket. Nem mintha a szülői gondoskodás törné meg erejüket, nem. A kimondatlan és öntudatlan társadalmi összefogás mentette meg eddig is őket. Hol Terka néni, hol János bácsi vendégeli meg a szerény, de inkább félénk gyermekeket egy kis túrós tésztával, zamatos körtével. A leesett hó, bár nem rájuk szabott, de jól meleg ruhadarabokban találja őket.Sokszor azonban beszorultak a lakásba, mert a szülők a gyermekek kapta használt holmikat is eladták, csakhogy italra való legyen. Dolgozni persze nem szeretnek és a világért sem, adnák fel „függetlenségüket” hogy állandó munkahelyet keressenek. A lakás, ahol ez a szomorú, képet nyújtó család lakott, mint életformájuk, rozoga, düledező. Félő volt, hogy egy szép napon az apróságokra szakadnak a dohos, egészségtelen levegőt árasztó falak. És az emberek szívében megszólalt egy hang. Elég volt! Nem tűrjük, hogy szemünk láttára tegye tönkre ez a két léhűtő az ártatlan, csak szenvedést ismerő apróságokat. A gyámhatóság meglepő gyorsasággal intézkedett. Környezettanulmányozás és aztán mind a négy gyermek új szülőt kapott. Egy olyan szülőt, akit mindenhol lát és mégis sehol, akit mindenhol érez, de akit nem tud megcirógatni, aki mindenhol fogja a kezét, de akinek nem tudja mondani sugárzó tekintettel: Mama, Édesanyám — az államot. Így került állami gondozásba Berkes Rozalinda, ez a szomorú tekintetű, csendes, az élet rossz oldalába beletörődött, korán „megöregedett” gondolkodású, alig 3 éves kislány. 1965. óta az Egri Gyermekváros lakója lett. Állami gondozásba vétele óta — ez nem is csoda — szülei egyszer sem látogatták meg. Kis szíve gyorsabban dobogott és kipirult arccal, fájó tekintettel nézte a látogatási napokon egy-egy gyermek örömét, ha látogatója érkezett, őhozzá senki sem jött. Talán ez érlelte meg benne a gondolatot, amelyet szavakba öntött, amikor a brigád tagjai megkérdezték tőle: akar-e az ő kislányuk lenni? Akar-e vasárnaponként velük lenni? „Nem akarok én sehová se menni innét, mert engem úgyse szeret senki, még anyukám se, mert soha nem jön el”. És így született meg az elhatározás. Ő lesz a brigád fogadott gyermeke. Persze, előbb le kellett győzni Rozika idegenkedését, fel kellett őt oldania a zárkózottságából. Ez hasznos rábeszéléssel, becéző szavakkal és lágy anyai szeretettel pótolni akaró meleg, símoigató kézzel sikerült is. Rozika azóta majd minden vasárnapját a brigád valamelyik tagjánál töltötte — kivételt képezett az az idő, mikor betegen feküdt a gyermekvárosban. A lázrdzsáktól égő arca akkor is felragyogott, amikor a „sok anyuka” meglátogatta őt betegágyánál. Az ember azt gondolná, hogy az ilyenkor szokásos édességeknek örült, de nem, a csemegék halmazát félretette és kis, göndör, barna fejecskéjét hol az egyik, hol a másik „anyuka” ölébe fektette, s csillogó szemei szinte sugározták a boldogságot, az „anyai” szeretettel érző, eldobott gyermek semmi mással nem pótolható boldogságát. És így lett Rozika egyszerre 12 „anyuka” és ugyanannyi „apuka” birtokosa és maradjon is meg annak még nagyon sokáig! Bozsik Gyula Miért kellett megtörténnie?.