Bervai Figyelő, 1968 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

Történelmi lecke fiúkn­­k, lányoknak (Folytatás az­­ oldalról.) ténelem lapjait újra vissza akarják forgatni. Az Amerikai Egyesült Álla­mok elnökéről, Johnsonról be­szélt ezután a nagygyűlés elő­adója. Esztelen mészárlás, jogtalan amerikai háború Vietnamban. Kórházakat, hidakat bombáz­nak, vegyszerekkel tönkreteszik a növényzetet, élő, eleven em­bereket. 1966-ban 650 tonna bombát dobtak Vietnamra. Az I. vi­lágháborúb­ r­n 400 tonna bom­ba robbant. Mihail Remm Hétköznapi fa­sizmus című dokumentum­­filmjének értékelésére a KISZ pályázatot hirdetett. Az ötezer pályázó közül írta valaki: „A szovjet hadsereg 1945- ben levágta a sárkány fejét. Johnson feje a hitleri sárkány nyakára került.” A Vietnamra fordított egy év háborús kiadásaiból negy­ven Budapestet lehetne fel­építeni! A nemzetközi Russel­­bíróság vádol és bírál a viet­nami nép nevében. Mi is vá­doljuk az agresszor támadását, a felháborodás és gyűlölet hangján szólunk: Elég volt' Szolidaritásunkat a vietna­mi n­éppel akcióegységben fe­jezzük ki. Nem lehet elég szeretettel köszönteni azt a népet, amely­nek őszinte békeakarata győ­zedelmeskedik. Az életet fegyverrel megál­lítani nem lehet. Felgyújtják a lakott területeiket, de a bam­buszfalvak újra élednek. Bom­bát dobnak a folyópartra, de a dzsungel újra sűrű lesz, hogy elrejtse a partizánokat. Az ünnepi nagygyűlés szó­noka vietnami költő versével zárta beszédét: ....lehull a bilincs és a csillagokig magasodik a szabadság ” Felszólalt a tiltakozó nagy­gyűlésen Le Minh Phat, aki a szintén jelen levő Pham Ghi Jen asszonnyal részt vett a Russel-bíróság második ülés­szakán. — A kommunizmus elterje­dése ürügyén az amerikaiak ezt hangoztatják: „Jobb téve­désből valakit megölni, mint tévedésből kihagyni." Az imperialisták é­s csatló­saik háborús bűneinek kivizs­gálására Dél-Vietnamban megalakult bizottság tagja be­szélt többek között 21 hazafi kivégzéséről, akiket megcson­kítottak, fülüiket, kezüket le­vágták, szemüket kiszúrták. 1966-ban a ,,tisztító hadműve­letek" során 32 tartományban 1960 személy halálát okozták. Harcunkat töretlenül tovább folytatjuk, e küzdelemben erőt­ ad a magyar nép együttérzése is — mondta befejezésül. A felszólalás után Ferenczi Anna, a 17-es üzem KISZ-tit­­kára lépett a­­­ vendégek elé. Be­jelentette, hogy a gyár fiatal­jai januárban vietnami műsza­­­­kot tartanak és a munkájuk értékét befizetik a vietnamiak­­ megsegítésére nyitott csekk- i számlára. Az amerikaiak Vietnam el­­­­leni agressziója ellen tüntető­­ nagygyűlés részvevői, fiúk, lá­­­­nyok, az idézett történelmi­­ leckét jól emlékezetükbe vés­­­­ték. Kovács János, az egri városi KISZ-bizottság titkára. Ferenczi Anna a gyár fiat­aljainak vállalását tolmácsolja. Miért lett ismeretes, hogy 1968. ja­nuár elsejével új fogyasztási árrendszer lépett életbe. Ez az új árrendszer érin­tette az üzemi újságunkat is. 1967-ben 52 ezer forintos költségvetése volt az üzemi újságunknak, ugyanakkor a lap bevételéből mindössze húszezer forint térült meg. Az új árrendszert követően az állami dotáció megszűné­sével ez évben 82 ezer forin­tot tesz ki az üzemi újság költségvetése, amiből a lap új ára következtében is csak 42 ezer forint térül meg. Meg vagyunk győződve, hogy gyárunk minden dolgo­zója, helyesnek tartja üzemi újságunk további megjelen­tetését, hiszen széles körű tájékoztatást kap második otthonáról, ugyanakkor bár­ki hallathatja szavát, javas­latot tehet a gyár munká­jával kapcsolatban. Havi ötven filléres növe­kedést jelent vállalatunk dol­gozóinak, ami éves szinten 6 forintot tesz ki. Tehát évi 12 forintért rend­szeres tájékoztatást kap min­den dolgozónk a sajtón ke­resztül is, ugyanakkor ese­tenként családtagjának is be tudja mutatni munkahelyét, munkájának eredményét. Hát nem megéri!? drágább?... Levél a tanműhelyből Tehát munka és tanulás só­ Sokan talán nem is tudják, mással fejeződik be a nap, hogy vállalatunk területén ipa­ri tanműhely is létezik. A 9-cel jelzett épületben programozott, rendszerezett ok­tatás folyik. Oktatók nevelik azokat a szakmunkás-jelölteket, akik nyolc hónappal ezelőtt még igen keveset tudtak arról, hogy mi is az az esztergapad, a gyalú, meg a marógép. Jó látni a haladást, az első botladozó lépések után meg­figyelni a felserkenő majdani szakmunkást. Mit is csinálnak az oktató elvtársak? De mit csinálnak a tanuló fiúk, lányok? Az oktatók, mint a tanárok, a szakismereten keresztül az anyagismeret és a szakrajz rejtelmeit is „belopják” az if­jú fejekbe a gyakorlat­ mellé. Állandó felkészüléssel bizto­sítják, hogy tudásuk­­ legjavát tudják nyújtani a tanulóknak. Az első éves tanulók napi­rendje: 6 órától V2 7-ig elméleti ok­tatás, V2 7-től­­ 9-ig rendsze­res gyakorlati foglalkozás. A reggeli után 9 órától ti­zenkettő harmincig újból gya­korlati munka. Takarítással, majd a vég­zett munkáról elméleti okta­lenti az ipari tanulók felada­tát. Gyárunk még soha annyi ipari tanulót nem nevelt, mint az 1967—68-as tanévben: az idén 330 ifjú szakmunkás te­vékenykedett az üzemekben és a tanműhelyekben. A másodéves tanulók már belekapcsolódnak a termelő­üzemek munkájába. Az oktatás velejárója né­hány olyan nevelési probléma, amely segítséget igényel a gyár valamennyi dolgozójá­tól. Állandó példamutatás kelle­ne, amely nemegyszer hiány­zik felnőtt dolgozóinkból, fe­lelősségre vonás kint az üze­mekben a szakadt, piszkos rú­náért, a nem megfelelő visel­kedésért. A tanműhelyekben szigorú fegyelem uralkodik, s ha a ta­nuló kirepül innét, már úgy gondolja, az üzemekben min­dent lehet. Az oktató heti egyszeri lá­togatása kevés ahhoz, hogy fegyelmezze a trehánykodó, lusta fiatalembert. Ezért kérnénk a szocialista brigádokat, brigádvezetőket, példájukkal, a tanulókkal való törődéssel segítsék elő, hogy gyárunk olyan képzett, intelli­gens szakmunkásokat nevel­jen, hogy azok méltók legye­nek a gyár hírnevét öregbíte­ni. Kozma József Első éves ipari tanulók ©e­­nőrzik saját készítésű mun­kadarabjaikat. (Pásztor Tibor felvétele) 2_­­at éve ismerik egymást, ** szántó gyermekkori sze­relem az övék A katonafiú alig várta a le­szerelést, a honvédség után rögtön eljegyezte a lányt, már egy éve a menyasszonya. Csak a lakás miatt nem tudtak öszeházasodni, ké­nyelmetlen a helyzetük, mert a fiú hét­ közben távol, a gyárban dolgozik, csak szom­bat—vasárnap találkoznak. A lány hetente két levelet ír, nagyon szeretik egymást, talán éppen ezért köti min­den esetben a vőlegénye lel­kére: — Légy hűséges, jó kisfiú, édesem! A vőlegény hazautazásáig hetenként ugyanannyiszor megírja a választ, nem mu­lasztja el kihangsúlyozni: — Édeském! Viszont pu­szil számtalanszor, meg még egyszer, a te szófogadó ... A f­iú, amióta gyűrűt húzott az ujjára, rájött, hogy meg­komolyodott, szeleburdi, szer­telen bohósága csillapodott, igaz, erre egy kicsit tudato­san is ügyel. Hét közben távol kedvesé­től, menyasszonyának elköte­lezve magát, minden szabad óráját leköti társadalmi mun­­ KALAN­ Kával és önműveléssel, hogy a kicsapongó szórakozás még csak eszébe se jusson ... Ez a vasárnap éjszaka is egyhangúan kezdődött, mint a többi. Utazott vissza a munkásszállásra. A villanyvonat suhanó gon­dolatként vágtázott a pályán. Behunyta a szemét. Hopp! Váratlanul a vonat ringatása közben egy szőke tündér je­lent meg előtte. J­aj, de kényelmetlen álla­pot! Most mit tegyen? Ha kinyitja a szemét, fél, el­rebben az angyal. Ha nem nyitja ki, nem tudja meg, hát­ha mégis igaz, amiről álmo­dik ... Tízig számolt magában. — Kinyissam? — Ne nyissam? Győzött! Felpillantott és egy élő (de mennyire élő), kézzel érinthető hajnalszőke lény nevetett rá.­­ Szervusz! — köszönt a fiúra, a világ legterme­­zete­­sebb hangján. — Szia! — buggyant ki a férfiből és roppant tetszett neki a szituáció. Most találkoztak életükben először, de mégis olyan isme­rősnek tűntek egymásnak, mintha évek óta együtt jár­nának. A beszélgetés alatt a fiú a kezét úgy fordította, hogy a gyűrű eltűnt az ujjáról... Négyszemközt az aligszok­­nyás útitárssal, eszébe jutott, hogy olvasta valahol. A nők tisztessége utazás közben csökken. Erősen csökken — konstatálta, de már arra rest volt gondolni, hogy kettőn áll a vásár. Olyan váratlanul történt körülötte minden. Egy órával ezelőtt még nem tudtak egy­másról semmit, most meg már együtt utaznak. Egy kis kacérkodás megen­gedhető az év végén — nyug­tatta meg magát mosolyogva. A végállomás előtt segített a lánynak a bundáját felven­ni. A gallér visszagyűrődött. Szembe lépett vele, és előzé­kenyen visszahajtotta a pré­met. Ahogy fölé hajolt, nem bírt ellenállni. Hirtelen for­rón megcsókolta, l­eszálláskor a nagy bő­­r­­röndökkel előreugrott, s a lány a vonat lépcsőjéről a karjaiba libbent. Nem szóltak egymáshoz egy szót se, még­is tudták egymás gondolatát Úgy tettek, mint akinek vendége érkezik, s a pálya­udvaron, a sínek között, új­ból, hosszan megcsókolták egymást. „Elment az utolsó helyijá­rat is, taxi sehol! Mehetek gyalog. Bőröndökkel kilomé­tereket a munkásszállásig” — gondolta a fiú magában. Már éjfél elmúlt. Pillanatig sem habozott, ment a lánnyal. Nem gyújtottak villanyt A háziak nem vettek észre sem­mit. Tisztában volt vele, a lányt csak ma éjszaka fogja szeretni. Úgy érezte, forog körülötte minden. Bolondos jókedvében elfeledkezett min­denről, nem gondolt semmi­re, csak osont a gyönyörű nő után. Hangulatos szoba. Diva­tos, hosszú subaszőnyeg. Ré­káimé. Fél öt. Öltözni kell, mind­járt indul a busz a gyárba. A nő parabola ívű szem­e• pillái bársonyosan söpörték a fiú arcát. Randiről suttogott: — Várlak holnap is! Kön­­­nyen feljöhetsz. A sötétben állj az ablak alá. A párká­nyon a szél himbál egy spár­gát, azt húzd meg. A mad­zag végén a kis csengő ott lóg a pamlag felett, a szent­képen, megszólal. Én lem­e­­gyek az alagsorba és az ab­lakon át beengedlek anélkül, hogy bárki is meglátna a ház­ban. Az álmatlan éjszaka után, pihenés nélkül, egyenest a munkahelyére sietett. Végtelen időnek tűnt a nyolc óra, ami munkát más­kor fütyülve végzett el, most gyötrelmes erőfeszítések árán tudta csak megcsinálni. Egy dolog tartotta ébren: szomba­ton utazik haza. — Édes! — Otthon a meny­asszonya ugyanolyan határ­talan örömmel ugrott a nya­kába, mint máskor. Ahogy átölelte szerelmét, a szőke kaland csapódott eszé­be. Megijedt. Amíg a menyasszonya csi­lingelő hangon a karácsonyi ajándékokról csevegett, elő­ször érezte magát nő előtt za­varban. ..Hátha mégis meg­tudja, valamiről észreveszi?” A lelkiismeret égette. „Hát kellett nekem ez a kaland, éppen a szeretet ünnepén? — csapkodtak a gondolatai. De még csak ezután, esz­mélt igazán! Az igazi kedves újévi, meglepetést a meny­asszonya szolgáltatta. Hűséges arája mindenről ■ részletesen beszámolt neki, de erről még nem szólt. A lány várakozva ült a félhomályban és bol­dogan rátekintett. — Nézd! — pillantott róla az ölére. Kurta szoknyácská­­ját alig észrevehető, gyönyörű szép teher domborította. Simon Imre Délben kicsit korábban álltak meg a gépek a szer­számüzemben. Ünnepélyes fűzik csend telepedett a félkör­be állt dolgozók közé. Macskási Géza üzemve­zető meleg szavakkal vett búcsút Bozsik Mátyástól nyugdíjba vonulása alkal­mából. Jacsó Péter, a mű­helybizottság titkára is be­szélt a munkatársak nevé­ben. — Matyi bácsi 15 éves törzsgárdatag vállalatunk­nál. Szerény, mozgékony alakját, mindig derűt fa­kasztó humorát nagyon a szívünkbe zártuk, mondotta többek között. Bozsik Mátyás meghatva állt a búcsúztató munkatár­sak előtt, akik annyi aján­dékot vásároltak neki, hogy abból tetőtől talpig felöl­tözhet. Még Velence típusú rádiót is kapott. A legked­vesebb ajándék számára azonban mégis az a kis mo­dell, amely hűséges munka­­szerszámának, a forgácski­hordó talicskának kicsinyí­tett mása. A nikkelezett talicskába még igazi for­gácsdarabokat is tettek. Szendrei bácsi, Pásztor János, meg a többiek még egyszer mind sorban kezet fogtak Matyi bácsival. Az ezüst színű furik tu­lajdonosa felejthetetlen él­ménnyel szállt be a válla­lat gépkocsijába, hogy mun­katársai kíséretében haza­utazzék jól megérdemelt nyugdíjas éveinek megkez­désére. (s)

Next