Katolikus gimnázium, Besztercebánya, 1893

Röviden a műveltségről és emberszeretetről. Irta: Blanár Ödön. „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!“ Kedves tanulók! Azzal a vágygyal, lelkem azon meleg óhajtásával irom e sorokat, vajha intézetünk minden jóravalóbb és gondolkodni szerető növendéke a szünidőben kipihenve magát a szellemi munkától, felüdülve a szabad levegő, az erőt adó mozgás és éltető napsugár hatása alatt, elmélkedve olvasná át, amit pa­pírra vetettem. Nem mondhatok el mindent, a­mit az ifjúságnak ismerni, tudni és tennie kell, csak az igazi ember lényének két fensé­ges tulajdonságáról teszek rövid megjegyzéseket, a­mik a szív és elme tovább­fejlesztésére és képzésére úgy a szűkebb kör­ben, mint az emberi társadalomban felette szükségesek. Sokat hangoztatott, de kellőleg meg nem értett dolgokról teszek említést; talán itt-ott ismert gondolatok belevegyítésével, mindamellett így se baj az, hisz kinek ne fogadhatna be és ne tanulhatna szive és esze még többet, mint a­mennyit tud? A szellem és kedély oly bő raktár, melyet sohasem lehet eléggé megtölteni. Mindig marad abban hely újabb ismeretek, más gondolatok befogadására. Ritka ember az, a­ki ne találna még mindig valamit, minek elsajátítása által fokonkint közele­dik az emberi értelemben vett tökélyhez. E néhány sor, a­mit itt főkép a tanuló ifjúságnak nyújtok —­ csak egyes mozzanatok, egyes hullámok az élet tengeréből, a melyekre, — mint útmutatókra akarom a fiatal kebleket figyelmeztetni, hogy utánuk irányozzák gondolkozásukat abban a sokszor igen nehéz és kétes kimenetelű küzdelemben, a­mit az emberi ajk életnek nevez. 1

Next