Bolond Istók, 1917. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
BOLOND ISTÓK. Bugaczfalvi Bugaczi Gergely végzett földesúr a törzsasztalnál. A teremburáját, teszem fel, az inatokba szálló bátorságnak, poltron népség ! Hallom, Számilében, hogy a Rebekád mindennap tizenkétszer ájul el, ha teszem fel, eszébe jut, hogy a legkisebbik fiacskáját, a Móriczkát is beosztották a legközelebbi menetszázadba, hogy a harcztérre vigyék. Pedig hát már az se volt renden, hogy míg nekem mind a négy fiam már harmadik éve van a harcztéren, a te négy fiad közül három kényelmes irodában hízik, most meg, teszem fel, azt szeretnéd, ha a negyediket is áthelyeznék a lövészárokkerülők ezredébe. Mit mesélsz? Hogy a Móriczkád hallani sem akar a dologról, mert ég a harczi vágytól. Hiszi a pici ! Csak a Rebeka kedvéért szeretnéd, ha teszem fel, itthon maradhatna, akinek félted az életét, mert szívbajos, s a válás izgalma könnyen halálát okozhatná ! Azért hálás volnál, ha tennék valamit az érdekében. Hova gondolsz? Hiszen az, teszem fel, hazaárulás számba megy, mert a hadsereg harczképessége gyengül vele, ha a Móriczka is itthon maradna valami irodában. Mit motyogsz ? Hogy Móriczka úgy se sok vizet zavarna a lövészárokban, tehát a hadseregre nézve jóformán közömbös, hogy a harcztérre megy vagy itthon marad? Ezt már inkább elhiszem, mint teszem fel, amit az imént füllentettél, hogy ég a harczi vágytól. Ismerem már a ti hálátokat, smuczián népség ! Fütyülök rá ! De ha teszem fel, az előleges költségekre leszúrnál itt mindjárt ezer kroncsit bátesz, hát hajlandó volnék felutazni Pestre, sőt ha kell, még Bécsbe is a királyhoz, aki úgy ismeri a Bugaczi nevet, mint teszem fel, én a Tulpenthal nevet, hiszen a Tuhutum fiam hat hónapig szárnysegédje volt a harcztéren. Mi a’ te ? Hogy teszem fel, most csak ötszázat adsz , de ha Bécsbe kell mennem, csak sürgönyözzek, majd utánam küldöd a másik ötszázat? Csakhogy nincsen ám vesztegetni való idő, mert ha Pesten nem üthetem nyélbe a dolgot, hát rögtön vasútra kell ülnöm s tovább mennem. Hogy akkor velem jösz és minden kiadásomat fedezed ? Hova gondolsz ? Hiszen épen azon fordul meg a dolog, hogy teszem fel, sejtelme se legyen senkinek róla, hogy nem a saját jószántomból járok a dolog után. Ez már beszéd ! Látom, teszem fel, hogy apai szereteted mégis csak felülkerekedett a pénzimádáson. Most már a Rebekád is nyugodtan alhatik. De figyelmeztetlek, hogy teszem fel, ezzel még nem tettél eleget hazafiai kötelességednek, mert ezen kívül még áldomást is iszunk more patria a Rebeka és Móriczka életének szerencsés megmentéséért, mely szintén te a zsebedre megy. Czammogj ide hát, falunk páratlan korcsmájának fáradhatatlan konyha- és pinczemestere, aranyos Stefikém ! S hozzál nekünk, teszem fel, mindenekelőtt egy tetejes tál ludas kását. Ha nincs rizskása, kölessel is jó lesz, de a libamája is benne legyen, annyit mondok, ha azt nem akarod, hogy a karikásom tánczva perdüljön a hátadon! Aztán hozzál, teszem fel, egy tetejes tálkapros túrós palacsintát, megy egy malomkeréknyi gróf sajtot. Rókának elég lesz egyelőre tizenkét butellia hegyaljai, félannyi egri bikavér, egy üveg hétcsillagos magyar cognac, meg egy üveg valódi jamaikai egy veder teával meg egy másik veder jó erős feketével. Czigányról meg szép asszonyról se feledkezzél meg, mert ma, teszem fel, szabad folyást akarok engedni a békegalamb első szárnypróbálgatásai fölött érzett hazafiai és apai örömömnek ! Aszó iszkolj, te majomkirály ! Mit látogatod itt a szádat, mint az ántantdiplomaták a német békeajánlatra? Szervusz Csicsa! Biczegj csak a kályhához s ha kifújtad magad, gyantázz és húzd el nekünk, teszem fel, azt a nótát, hogy : «Árva vagyok, mint a gólya»... Csuhaj ! Sohse halunk meg ! Hamis hang. Ünneplőben soha annyi s olyan boldog népet! Ragyogó szép színpompában olyan tündérszépet. Nem képzelt el olyat költő, nem zenget a nóta, Oly fenkölten nem éreztünk Hollós Mátyás óta. Megnőtt szép tündér nyomában reménységünk fája, Tündér ? — Nem ! — a koronáknak legszebb koronája ! Koronás szép királynénkban őrangyalunk támadt, Kiveszett a magyar szívből régi gyász és bánat. Hálaima zengett minden magyar ajkon szerte: Koronás ifjú királyunk népét megszerette! Szivünkbe a Hű szeretet magvát elvetette: listen áldd meg a magyart» — hisz velünk együtt zengte. S egy hang a szent ünnepséget mégis megzavarta. A magyarnak fülét sértő «Gott erhalter) hangja. Bor-Bál. JANUÁR 7. A diplomáczia őszintesége. London. Nem engedünk ! Hadd folyjon a háború és az ártatlanok vére még esztendőkig is ! (No, az ántantnál csak — a gonoszok vére folyik.) ★ Pétervár. A német-barát béke-barátokat eltettük láb alól. Most már megyünk vígan tovább a győzelem felé. (De a győzelmet soha el nem érik.) ★ Roma. Még Trieszt és Trient nem a mienk , tehát — avanti! (Se Trieszt, se Trient, — ki látott már ilyent?) * Lissabon. Amíg három-négy új forradalmat nem érünk meg Portugáliában, addig folytatjuk a háborút. (No, azt ugyan egy hónap alatt is megérhetik.)