Bolond Miska, 1866 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1866-04-08 / 14. szám
Böjti lamentáció — post fosta. Es történt vala pedig Magyarország testvér fővárosában, hogy az 1866-ki esztendő husvét másodnapján négy ponton játszanak vala németül s csak egyen magyarul. Ez a krónikás modor krónikus bajról beszél. Játszottak a pestvárosi német színházban ; a liget fasorának elején fényeskedő Alsdorf-féle nyári német színházban; a Mátyáslakta, és Budavár német színházában s az úgynevezett Horváth-kerti német arénában. A lánchíd végén egy árva háznak homlokzatán pedig meszevirított ez intő szózat: „Hazafiság a nemzetiségnek!“" Egy kis magyar szóra a szomjas honfi csak a kerepes-uti nemzeti intézetbe térhetett be s előadás alatt elég oka volt tűnődni azon: várjon a magyar nyelvet s magyar elemet megillető elsőség meddig lesz még „szent Iván éji álom ?“ Tán nem csalatkozunk, ha azt hisszük, hogy a német szónak e dicsőséges hadjáratára szolgáló fegyvereket, a város atyáinak arsenalisából szerzi meg a budapesti négy német színháznak igazgatója. Ellene semmi kifogásunk; okos ember, ki élni tud az adott viszonyokkal s mint számos esetben bizonyítá is : emberséges ember, ki nem feledkezik meg a főváros jótékony intézeteiről. Ezt a két kérdést kell már most fölvetnünk : Azért van é négy német színház, mert nagy a német közönség nálunk? — vagy: Azért van é nagy német közönség, mert négy német színházzal rendelkezhetik ? Én az utóbbit tartom valószínűnek. A közmivelődésre s a nyelv terjesztésére nézve nincs hatalmasabb közeg a színháznál. Az idegen a francia vagy angol színházakban tanulja meg leggyorsabban e két nyelvet. A nagy tömeg nem igen hordát lapot, de szórakozásra s fölvilágosodásra mindamellett vágyván : eljár a színi előadásokra s bízvást mond-hatom, hogy magyar élet és nyelv csak azóta terjedt el Pesten, mióta a nemzeti színházat megnyitották. A színpadról hirdetett nyelv a leghóditóbb, s alig hangzottak el ott legelőször nemzeti drámáinak s népszínműveink: a magyarosodás láthatólag haladott a fővárosban s a magyar népdalt, mely azon időpontig Magyarhonnak csak pusztáin s berkein zengett, ajkára vette a német leányzó is, kinek Morvából vagy Salzburgból bevándorolt szeretője, elfelejtvén német epedéseit, igy kezdett szerelmet vallani: Szőke bimbóm, kis galambom mit nevetsz ? Áldjon meg a háromisten ha szeretsz. Mig a nemzeti szinház félreesik s fülkébe van szorítva, addig a kurta szoknyás német múzsa a legnépesebb vagy legkiválóbb városrészeken járja a cancant, vagy megeresztve rövidre szabott rokolyáját, alkalmilag Schiller és Göthe nyelvén szól, közbevetőleg legyen mondva, hol bécsi, hol berlini dialectusban. Budapest csaknem legszebb terének virányos közepében emelkedik az a ronda fabódé, melynek bedőlésétől a legkisebb szellő alkalmával félünk (?), melynek lepörkölését az eldobott szivarcsutka is okozhatja. Nyáron elfáradva a sétától, jóformán magától kínálkozik a színház, úgy hogy betér oda sok magyar is, mert semhogy a kerepesi útra menjen ki, inkább nélkülözi a színi előadást, s némelykor a legjobb hazafi is resteli beváltani az oly kötelességet, melyről azt hiszi kényelmében , hogy talán inkább jog. A színházba nem áldozatból, hanem szórakozásból jár még Deák Ferenc is — ha ugyan jár. — Ezenfölül az Erzsébetiért Pestnek legtehetőbb polgársága környezi. Még a hozzánk érkező számos idegenek is idetévednek be, mig a nemz szinház körül csak a karzatok közönsége lakik. Ha a régi német szinház romjaiból emelnének a magyar művészetnek oly csarnokot, mint azt a nemzet méltósága s a főváros fénye, sőt az opportunitás, a szükségesség is megkövetelhetné , bizonyára szebb napok derülhetnének a hazai nyelv tovább terjedésére s a magyar élet népszerűsítésére. Sokszor szólaltak már föl erre nézve a lapok, de megnyugtató válasz nem érkezett még rá. A város egyik legdíszesebb pontján lévén , ezen új nemzeti színház csak úgy csödítené magába a közönséget, melyet, mert úgyszólván keze ügyébe esik, ugyancsak növelne Buda is. Szép álmok, szent Iván éji álmok ! így vagyunk a színházzal. Most térjünk kissé a templomokba. Megvallom, nem igen koptattam még e szent helyek küszöbét, de tán nem annyira a megfogyatkozott vallásos érzelem, mint inkább megrögzött, javithatlan hazafiságom miatt. Egyet kivéve: Budapestnek minden templomában németül prédikálnak a híveknek s kivételkép néhányban némelykor magyarul is. Hihetetlen — de úgy van. Ha már azon szertartásos latinság ellen nem harcolhatunk , mely a kath. egyházakban szokásos: legalább azt az egyet jogosan megkívánhatjuk, hogy a szószékről magyarul hangozzék isten igéje. S ha ezen ritka eset egyszer előfordul: az egyház telisded teli van. Sohsem értem már most, hogy a zsidó templomoknak miért rójják föl hazaárulásul azt, hogy németül imádkoznak bennök ? Persze, a zsidót ütni könnyebb, s ha a pesti zsidó község — mint pályázati hirdetése mutatja — magyar hitszónokról is gondoskodik , ezt nem a külső okok és elleneinek pressiója, hanem azon belső szükség és meggyőződés folytán teszi, hogy a fiatal zsidó nemzedéket, mely oly magyar mint annak a rendje, szintén részeltesse a hitnek magyarul hirdetett szavaiban. A zsolozsmákat pedig úgy tudjuk : az uj, ragyogó imaházban, ennek fönállása óta, mindig magyarul zengik, szivreható orgonaszó kíséretében. Oly lapban, mely a tréfának s a gúnynak van szánva, kelleténél tán komolyabb is azon hang, melyet lamentatióimra használtam. De még egyfelől úgy tudom, hogy a komoly politikai lapok nagyfejű cikkei alá némelykor nagyon illik egy kis enyelgő tárcacsevegés, másfelől azon komoly szózat hatásáról is meg vagyok győződve, mely az elme pattogó szikrái s a mély érzés játszi szökellései közé keveredik. Vsicseri Bors. 54 Honleányi levelek a Bolond Mitkához. Lengenádfalván, ápril 5-én. Uram, Azt éneklik a költők, hogy a fecske előhirnöke a kikeletnek. De minek várni őseink honából, Ázsiából e vendéget ? — mikor itt a légy, melyet az általam föltalált „légy boldog“-féle hires képtalányban*), hol e kis rovar mellé buldogot raj *) Megjelent először a „Délibábban“, 2-er a „Napkeletben“, 3-or a „Családi körben“, 4-er a „Ne felejtsben“ (itt 3-or) s 5-ör a „Divatban.“ Legközelebb a „Bazárnak“ küldöm meg. L. K. Z. zolék : örökítettem meg, mikor, mondom, itt a légy, mely nemcsak reményeink fölvirágzását hanem húsosodását is jelenti. Igen , itt a légy , mely a feltámadás zsolozsmáit döngve, rebbent e percben oromra. Azt mondja Petőfi: „Istentelen legye!“ Mily igazságtalanság! Én azt mondom : „Isteni légy!“ Hintettem is eléje cukrott, s a pici állat, melyet „Döngikének“ kereszteltem el, hálás zizzenéssel fogyasztja az édes morzsákat. Én nem kántlak, röpke Döngikém, jelképe fantáziámnak. Oh, csak edd a cukorport, hisz oly rövid a mi életünk! Tudom, vannak ellenségeid, kik mérges papírral ejtenek meg. Kőszívű férjem, az én imádott Boldizsárom, gyűlöl téged, pedig ő is rászállt már ily halálhozó papírokra, azt hiszem részvényeknek nevezik. Miért nem fizetett inkább elő a lapokra ? De nem ábrándozom s nem kesergek tovább. Hisz az élet oly prózai! Mély gyűlöletem tárgyai különösen a találmányok és fölfedezések. Az uborka, melyet saját gyalulásunk által varázsoltunk át salátává, nem szorul kezeinkre többé. Ott az uborka-gyalu, mely ismét egy darab költészetnek metsző ketté életfonalát. Ott a dagasztógép! Tunya módon ölünkbe bocsássunk e kezünket ? Foszló cipóink, miket Madzag Alfonzo és Közli Dezső oly szépen megénekelt a lapokban, mondván, hogy dagadó szívvel dagasztjuk a tésztát: foszló cipóink szintén a gépnek közönjék tételüket? De a mi mindennél jobban bocsátja lelkünkre a béna bánat csüggeteg fátyolát, az, hogy hazai lapjaink bolhafogó gépet hirdetnek! Mélyen pirulok, hogy e szót leirom. De a fájdalom elöli a szemérmet. Még ez is! Bolhafogó gépet! A néma éjjelek titokzatos vadászata nem önkezeinkben, hanem gépben lelje fegyverét? Soha! E gép bitorlás, e gép árulás, s mi több — e gép szentségtörés! Nem vélek fölösleges munkát tenni, midőn azt indítványozom Önnek elterjedt lapjában, hogy ezen belső ügyeinkbe bárdolatlanul tolakodó nyitást, honleányi méltatlankodással s női öntudatunk fölemelő érzetében határozottan visszautasítsuk. Az önállóság s összetartás nemzete legyen velünk. Bengenádaliay-Kotlik Zizzabella Bolond Miska társürgönyei. Páris, apr. 6. Az oláh fejedelemségre már annyi kandidátus van, hogy az illető hercegek a kiadó trón fölött legközelebb sorsot fognak hozni. Bécs, apr. 5. A budai helytartóság utasíttatott, hogy a képviselők jövő félévi kvártélypénzét valahogy ki ne fizessék. Konstantinápoly, apr. 3. Itt múlt éjjel az állampénztárban egy fehér kisértetet láttak, amiben azonban a lakosság nagyobb része kétkedik, miután nem hiszik, hogy az állampénztárban egyátalában valami lehetne. Berlin, apr. 5. A háborút bizonyosnak tartják azon esetre, ha a porosz és osztrák csapatok valójában összeütköznek. Waldeck hercegség, apr. 4. Elővigyázati tekintetből a hadsereg két komfortáblin a határokra küldetett. Szabadka, apr. 5. Itt az a hir terjedt el, hogy Augusztusus adminisztrátorunkat a törökök elviszik Banyalyukába basának, ezen örömhirre a város kivilágittatott.