Bolond Miska, 1866 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-22 / 16. szám

16-dik szám. Pest, április 22-én 1866. VII. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, apr. 23. Egy helybeli szerkesztőség, mely a bourbonok mellett lándzsát tört, a nápolyi király által a St. Sulpitius rend del diszittetik föl. Kedd, apr. 24. Több berlini junker Pestre jön s vendégszerepet követel magának a felsőházban. Szerda, apr. 25. Az új országház akusztikája hivatkozik Besze Jánosra, hogy őt bizonyosan mindig meg lehet hallani. HETI NAPTÁR. Csütörtök, apr. 26. A feudális „Waterland“ véd és dac-szövetséget köt a P. Hírnökkel.“ Péntek, apr. 27. Az államadósság nyilatkozik, hogy még meg van mindig teljes jó egésségben. Szombat, ápr. 28. A béke most már tökéletesen bizonyos azon esetben, ha valaki által nem fog megháborittatni. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij negyedévre tart. 50 kr., félévre 3 frt. — Az előfizetés és minden reklamatió a Bolond Miska kiadóhivatalába (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Uj előfizetés a „BOLOND MISKÁRA" Évnegyedre (apr.—jun.) . . 1 frt. 50 kr. Félévre (apr.—sept.) ... 3 frt. Háromnegyed évre (apr.—dec.). 4 frt. 50 „ ЩГ* Gyűjtök minden 10 után egy tiszteletpél dányt kapnak. Az arcképekről. Photogrammatikus karcomák. Fényképirtó : Borsosle Csicser. I. Címlap. — Ugyan kérem alásan! Hol lakik ebben az utcában a Herr von Grammelmayer ? — A Herr von Grammelmayer ? Ahá, tudom már. Hát csak tessék végig menni ezen a soron, abban a házban, amelyikben nincs fotográfus, ott lakik Grammelmayer úr. Ez a bécsi éle legjobban illustrálja a fényképírók raját; csaknem annyi van már e fajból Magyarországon is, mint amennyi vidéki levelező. II. Divatos életkép. (szolgáló fehér ruhát mos a kútnál; előtte a fratter.) Katona : Tudod , Mári,hogy elmasírozunk ? Szolgáló: Ne tréfálj . . . jaj édes Jézusom ! most jut eszembe, mit olvasott a tens úr az este az ábendblattból. Aszongyák, hogy háború lesz. Kát.: Olyanforma. A gránicra megyünk, még pedig a vasúton holnap hajnalban. Szóig.: Szerelmes istenem ! (sir) Hát osztón azután mikor kerülsz vissza onnan... Honnan is ? Kát.: Túl van az ötven vármegyén , ne is kérdezd. Burkusországba megyünk. (sir) Te Mári, már most várnunk kell. Vagy látsz többet vagy soha. (Kiveszi tarka pamut zsebkendőjét, s abból egy négyszög papirost fejt ki.) Ne , ezt tartsd meg emlékül. Szóig.: (vizes öklével szemét törölgeti.) Mi e? Kát.: Az én potrém. Tegnap voltam a fotigrófnál. Az valami ágyút szögezett rám. Azt parancsolta, meg se moccanjak. Meg is álltam mint a cövek. Aztán aszondta jól van, jöjjek holnap , akkorára megleszek. Meg is lettem. Hármat kaptam tőle egy forinton. Az egyiket esküdtem édes szülőmnek, a másikat a sógoromnak, a harmadik a tied, nesze. Nézd, nem ő szakasztott olyan, mint én ! Még a pecsétgyűrűm is meglátszik, a „kit“ a főhadnagyom adott prezentbe mikor a „puskás“ kutyáját kiváltottam a sintértől. Kicsiben múlt, hogy agyon nem ütötték. Szóig.: (zokog) Jaj! Ha téged is agyon találnak ütni! (A képet nézi) Az ám, valósággal a te ábrázatod. (Térdéhez törli kezét s a képet keblébe rejti.) Majd elmegyek veled én is ahoz az emberséges mesteremberhez; rám veszem az ünneplőmet, hadd rajzoljon le engem is. Aztán ha ott valahol abban az ötvenedik vármegyében valami német lány el akar szeretni tőlem , eszedbe jussak. Te, János ! Én a Dunába ölöm magam, ha hivem nem maradsz, stb. (Mindketten sírnak.) III. Még divatosabb életkép. (Herceghy Balga szobája. Az asztalon album, melyet barátja, Agyahig Butund forgat.) Agyahig: Jaj be isteni! Ki ez ? Henceghy: Ez Margit grófnő. Midőn egyik bántalmazóját a párbajban megtanítom a lovagiasságra, akkor adá ezt emlékül. Ah, és hogy mosolygott rám ! Agyahig: Ne izélj, Balgi pajtás. Henc.: Csak nem „kételkedsz“ Tündi komám ? Oh, egyebeket is beszélhetnék. De hencegésnek találnád venni! Én meg, tudod, nem szoktam hencegni. Agyakig: Hisz ez Deák Ferenc! Henceghy : Igen, az én Feri bátyám. A minap, hogy nála vacsoráltam, kínált meg vele. Az öregnek nagy kedvence vagyok, mégis szidott, hogy nem léptem fel képviselőnek. „Tudja Ferus bátyám,“mondám neki, „én nem szoktam tolakodni s különösen utálom, ha borral pénzzel vesztegeti meg az ember a szabad választókat. Tán majd a jövő országgyűlésre !“ — „Jól beszélsz öcsikém, „mondá Ferkó bátyám, „látom ember lesz belőled!“ Agyahig: Ne izélj ! Ejnye no, nem tudtalak ilyen derék fiúnak, pedig hát ugyancsak derék fiúnak tartottalak mindig. Henceghy : Tsah, pajtásom , vannak önérzetteljes szerény férfiak, akik . . . hisz tudod a többit. Agyahig: Nini! Ez meg a szép Nelkenzweig Móricné! Henceghy: Csitt! Pszt! El ne árulj! Ha tudná a világ ! Bizony pajtikám, úgy négy szemközt megsúgva, egy kis viszonykám van a szép zsidó asszonnyal. De el ne árulj! A menyecske él-hal értem, mig hülye férje egy kanál vízbe fojtana, ha volna hozzá bátorsága, stb. (Agyakig Butund tovább forgatja az albumot, és bámul Henceghy Balga széles és érdekes ismeretségi körén.) IV. A legdivatosb életkép. (Dr. Ingyen Graziano, rendelési órájában fölalá sétál dolgozó szobájában , csibakozik és káromkodik.) Öt diploma, harminc ajánló levél,10,000 bizonyitv.,90,000 ismerős,100,000 jó barát,150,000 Kipfellmuser a felsőháziam. Boldog vagyok én most nagyon : Felsőházat elhallgatom, Sprecholnak ott igen szépen, Szebben már nem tudnék én sem. Nem kellenek miniszterek, Sem pedig a sok követek, Egy kancellár legyen Bécsben , két követ minden megyében. Nem kell jog, csak célszerűség, Hallgatni is gyönyörűség, Ne gondoljuk , mi lesz holnap ? Tegyük, mit ma parancsolnak. Oh te dicső, bölcs Lusztkánaki, Kezdem az én vétkem bánni, Igen, igen, — szánom, bánom , Hogy te voltál ideálom. „Wozu schweifen in die Ferne“ — A mi közelebb van erre, A mit itten szépen, rendben, Oberhausban most felleltem. Most sajnálom igazán csak, Hogy nem születtem mágnásnak, De tudnék ott perorálni, Rám borulna gráf Cziráky. S kezet fogna velem szépen Zichy Ferenc, büszke Szécseny, S mondaná tán Eszterházy : Kriszti gott gróf Kipfelházy !