Bolond Miska, 1869 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-03 / 1. szám

Újévi álmok. (Egy kép a rettenetes valóságból.) Reggeli 7 óra. Valami szürke sürü állo­mány szűrődik át az ablaktáblákon és szeretné magát világosságnak csufoltatni. Alszom. Egy szunyogdereku, lehelletkönnyü álomtündér épen orrom hegyén járja a kánkánt, azt vél­vén, hogy nem látom, mert szemeim zárvák. Pedig a tündéreket épen zárt szemmel látni legjobban. Szelíden hortyogok és zenetudó mez­telen angyalkák ártatlan csibeszárnyacskákon röpködnek körültem, saját szárnyaikból tépvén ki azon tollakat, melyekkel orrhangjaim zené­jét kottákra rakják és öt sorosan léniázott pa­pírra jegyzik a késő utókor számára. Ekkor köhögni hallok közelemben. Tündé­rem igy nem köhöghet s az angyalkák sem, mert ezek mindig mezte'en járván, edzett testüek és sohasem hülnek meg. Azután orrát fújja va­laki a jéricói trombiták hangján, meg valami otromba bőrcsizmát ropogtat stb. stb. Végre fölébredek ; tündérem helyett a házmester áll előttem — Boldog újévet kivánok, tekintetes nagy­ságos ur. t S egy nyílt marok nyúl felém. Átfordulok a falhoz, szétharapok mérgemben egy ép egészséges káromkodást és alvást színlelek. De a házmester nem tágít. Gyönyörű idő van ma, tekintetes nagy­ságos ur, úgymond ama bizonyos két forintos újévi hangon. Eleresztem a föntisztelt károm­kodás elharapo't végét is, borzasztót ásitok, két öklömmel megdörgölöm szemeimet és olyant mosolygok, mint egy óriáskigyó, midőn vala­kit el akar nyelni. — Ah maga az, házmester ur ? — Igen is én vagyok, tekintetes nagysá­gos ur. Újévi tiszteletemet jöttem tenni a tek. nagyságos urnák Boldog újévet kivánok, óhaj­tóm, hogy az ur isten ez ujesztendőben is . . . — Oh kérem, kérem, igen köszönöm. (A még mind’g nyílt marókba belehelyzek két frtot, melyekkel a házmester ur csakhamar maga magát kidobja az ajtón.) Ismét a falhoz fordulok és tündérem után akarok látni. Kopognak. Kern moczczanok. Az ajtó mindazonáltal kinyil s belép csizma- tisztitóm. Máskor sohase kopog, nehogy fel- költsön; épen ma kopog a hunczut, mikor tün­dérekkel társalgók. — Szerencsés jó reggelt kivánok, alá­zatos szolgája tens uram, a csizmáért jövök és egyúttal van szerencsém ezt alázatosan átnyúj­tani. Kivánom, hogy az uj esztend.... — Megállj, ember, elég! (Átveszem az arany szegélyű piszkos czédulát és cserébe egy szegélytelen, de tiszta forintot nyújtok neki, melylyel hajlongva eloldalog.) Egy kútmélységü sóhajjal fordulok is­mét a falnak. Megint egy kopogó-szellem. Belép a szabóm inasa. — Jó reggelt, tens uram, csak azt jövök kérdezni, nincs-e valami javítani való ruha. (Épen három hónapja, hogy a kópét hivatom egy feslő nadrág orvoslása végett.) Egyúttal a mai szent ünnep alkalm .... — Jól van, jól van, csak hagyjon aludni; j itt a forintja, most menjen isten hírével. Utána megyek s be akarom zárni az ajtót, moly rendszabály kivitelében erélyesen meg­akadályoz a suszterinas, ki ezütszegélyes kö ! szöntőjét szintén nálam váltja föl aprópénzre. Bemegyek ismét és öltözködni kezdek. Mosdás közben odakünn csengetnek. A szolgáló be­ereszti a jövevényt, kiben megismerem a szedő­gyereket, azt a kis zsarnokot, ki a szedő kék- czeruzás sürgetőleveleit szokta a nyakamra hordani és el nem mozdul mellőlem, mig a szeme láttára meg nem irom a czikket. Már ez más, ez úgyszólván irodalmi munkatársam, ennek dukál a tiszteletdij. Átveszem óhajait és átadom az ohajtottakat. Utána belép egy féllábú ember. — Kérem, tekintetes uram, én az a sze­gény koldus vagyok, ki minden délelőtt a Ná- kóház kapujában áll és kinek ön mindennap 3 krajczárt szokott adni. Meg nem állhatom, hogy e jótékonyságáért őszinte kívánságaimat újév napj .... A t. ez koldus urat is kielégitem, ki há­lálkodva elkullog, mig én csizmát kezdek huzni. Újra kopognak. Belép a levélhordó. Ed­dig még nem is volt szerencsém hozzá, mert biz ő sohsem fáradt föl hozzám a harmadik emeletre, hanem levelet, hirlapot, mindent lenn hagy a házmesternél. De a postbichlit, már azt személyesen hozza föl. Roppant drága irodalmi termék ez, belekerül két forintomba; ezen a pénzen megvehetnem Vega logarithmusait és füthetnék velők két napig. A levélhordó ur is eltávozik, megengedvén, hogy másik csizmá­mat is felhúzzam Szerencsésen fel tudok öltözni és sietek el hazulról, szökve a költséges vendégsereg elől.. De az előszobában megállít a szobaleány, a szakácsnéva egyetemben. Egy órája már, hogy ott bíbelődnek egy pókhálóval és nem tudják lesöpörni a p afondról, tudom is én: miért. ? — Jó reggelt itiur, hogy tetszett aludni ?... — Köszönöm, roszul. — Roszul? Újév napján. Jaj, az roszat jelent. Pedig mi igazán tiszta szivünkből kí­vánjuk, hogy az itiur az uj esztendőben olyan Szerencs.... Készpénzzel tömöm be jóakaratuk áradozó forrását és szökésemet tovább folytatom. Azon­ban a lépcső alján egy kis fiú emelt sipkával megállít. — Kérem alássan, tensur---­— Mit akarsz ? Ki vagy ? — Tetszik emlékezni, én annak a greis- lernek a fia vagyok, a kinél a múlt nyáron egyszer egy pakli gyufát tetszett venni... — Hát aztán ? — Azért jövök szerencsés ujeszt........ No csak még ez ke lene! Rohanok mint a nyil, földre szegzett szemekkel, nehogy vala­mikép az utczán is meg találjak pillantani valamely gratulans arezot. A kávéházban persze a czukorcsészében már rég vár reám az újévi zsebnaptár. Két fo­ha He rezeg Knutowsky, orosz meghatal­mazott : Lord Plumpudding kérdései föltevésével tré­fálni meltóztatik ; itt nem Ámorról, hanem Marsról, nem Helena nyilazó szemeiről, hanem Ilobbart pascha golyót röpítő ágyúiról van szó. Vicomte Baisezmoi, franczia megha­talmazott : Et pourquois pas, monsieur, mon eher collegue ? mert tárgyaljuk a kérdést oly nehézkesen, oly vontcsöviileg ? az enyelgő, finom külmodor teszi a diplomatát. Nem diplomata, ki a csata véres me­zején nem kepes whistet játszani; nem diplomata, ki a szurony hegyével nem képes szerelmes levelet Írni. Tehát — je le repéte encore une fois — Pa­ris, Kréta, Hellas, Helena, Kalchas, Nauplia, Syra, ezek legyenek az atout-k, melyekkel a konfe- renczia-partiet végig játszani ajánlom. Hofrath Gründlich, osztrák-magyar meg­hatalmazott : Meine Herrn ! uraim ! Elt-e tulajdon­képen Homér, vagy nem ? — arról még a történé­szek közt is foly a vita, de hogy a török-görög kér­dés nem csak létezik, ha nem lánggal lobban is, az oly bizonyos, mint a hogy való, hogy Abdul Aziz ő felsége feleséges ember. Honnét állíthatom ezt oly határozottan ? simpliciter azért, mert már a nagy Hegel mondá : cogitó, ergo sum ! a kérdés megol­dása fogtörésünkbe kerül, tehát okvetlenül kell, hogy létezzék. De hogyan oldjuk meg ? engem Beust gróf ovakodásra, figyelemteljes reservere, diplomatikus begomboltságra intett, — átengedem a kezdemé­nyezést mélyen tisztelt kollégáim akármelyikének. Marchese Salamucei, olasz mégha- talmazottSignori, signorini ! Tán méltóztatnak még azon esetre emlékezni, midőn hajdanta a ró­maiak elrabolták egy másik város hölgyeit, és az e folytán keletkezett háború az által végződött sze­rencsésen, hogy a hölgyek férjeik és régi rokonaik közé vetették magukat ? — Per analogiam ad: paeem ! Mint volna, ha elhatároznék, hogy minden nagykorú miizülmannak háremét azonnal egy-két szép, görög hajadonnal megszaporitani kell ? A só- gorság, atyafiság, komaság sat. tán létre hozná az­tán, hogy — A11 g r a f v. Aufgeblasen, porosz meg­hatalmazott : Pardon, marchese Salamucei, de meg­látszik, hogy mindig Rómán jár a feje, még a keleti tűzvészt is római példázgatásokkal akarja elfojtani. En Knutowsky barátommal kezet fogva azt ajánlom: a mi Görögországé, az Görögországé, a mi Török­országé, az is Görögországé; az ex Padischah ö fel­ségének egyébiránt tisztességes penziót kívánnék kivettetni, melylyel valamelyik szigeten holta nap­jáig kényelmesen nemezhet, nevelhet a nagy Graeciat rint az ára, — de odaadom 50 krajezáréét, valaki megveszi. Az ebédnél is zsebnaptárt ka- j számára derék katonákat. pok ma hors d’oeuvre gyanánt, az ebédutáni j Herceg Knutowsky: Teljes mértékben kávéházban a harmadik példánynyal lepnek | osztom tisztelt előttem szóló nézeteit, meg, a vacsoránál és theánálpedig szerencsém j Lord Plumpudding: Goddam, no, My- lehet még a negyedik és ötödikben is része- lords ! inkább fogadok százezer font sterlingre, hogy sülni.... i a maccaroni jobb étel a puddingnél, mintsem e haj­Oh 1869, 1869! Már látom, te sem vagy ! meresztő ajánlatba beleegyezném, jobb az 1868-nál. Marchese Salamucei: Tekintetbe véve, Nem is igen hiszem, hogy majd fog raj-1 hogy Garibaldi — tam ez a sok szerencsekivanat, melyet ma | Vicomte Baisezmoi: Laissez moi avec zsebre raktam. očqXdác-— Az európai konferenczia első' ülése. (Мег 's lehet, nem is ) Lord Plumpudding, angol meghatalma­zott: Mylards and Myladys! Vagy úgy, ladyk nin­csenek itten, —- bocsánat, uraim ! De a konferenczia Parisban ülvén össze, a klazszikus Görögországról, a keletről s Krétáról lévén szó, önkénytelenül eszembe jut, hogy tegnap láttam először Schneider kisasz- szonyt a vak Homér „Szép Helená“-jában, (de kár, hogy az öreg ur vak, mennyire megörülne a k. a. szép, plasztikus formáin!) és még mindig ladyk kápráznak szemeim előtt. Tehát mylords, az a kérdés : megengedjük é Menelaus királynak, hogy elutazzék Krétába, vagy nem ? Helena szép szemei érnek é annyit, hogy felgyűljön miattuk a háború fáklyája ? j votre Garidaldi! Nem áll ő programmunkban, mit ] keveri bele ? Előre mondhatom, hogy magasztos császárom nem fogja megengedni, hogy sultán ö felsége, ki két év előtt vendége volt, magányos szi­geten a zabhegyezés tanulmányozására kényszerit- tessék. Hofrath Gründlich: Két ajánlat fek­szik előttünk. Mély figyelemmal beható vizsgálattal kell mindkettőnek jó és rósz oldalait megfontolgat­nunk. Ha az elsőt az elme bonczkése alá veszszük, — (Egytávirdai szolga sietve jő, s egy sürgönyt tesz az asztalra. A diplomaták felugornak, felollózzák a levelet, melyben csak ennyi áll: „Ten­geren és szárazföldön megkezdődött a csata, a tusa véres, a kimenet kétes.“ A diplomaták orra rögtön nagyot nő ; hónuk alá veszik passzusaikat és egyik a másik után ki­ballag a konferenczia tereméből.) Ellenjegyezte : V de V.

Next

/
Thumbnails
Contents