Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1888
T. Igazgatói jelentés az 1888-iki tanévről. Altanodánknál September hó első három napjaiban a beiratkozást, elhelyezést és a javitó vizsgálatokat végeztük el, negyedikén pedig isteni tisztelettel és a törvények fölolvasásával nyitottuk meg a tanévet. Nagytiszteletű Gráf József esp. megbízott, valamint több egyházi és világi nagybizottsági tag s számos vendég és szülő emelte ez alkalommal az ünnepélyes megnyitást. A tanulók létszáma 143, s így négygyel több a tavaknál. A tanítás a kedvező egészségi viszonyoknál fogva szakadatlanul folyt. Oltjaink erkölcsi magaviseletével meg voltunk elégedve. Fordult ugyan elő eset, hogy csekélyebb mérvű kihágásért az osztálytanároknak szigorúbban kellett föllépni, meg is kellett az első harmadban — többnyire hazudozás miatt — egynéhány ifjút „kevésbé elégséges“ osztályzattal róvni és sajnos, csaknem az év végén, egy fiatal tanulót lopás miatt csendesen eltávolítani; a túlnyomó többség azonban jó magaviseletű volt s évközben a megróvottak is csaknem kivétel nélkül megjavultak. Nagy befolyással volt az erkölcsi magaviseletre nézve az, hogy a tanári kar az ifjakat lakásaikon is ellenőrizte. Ami a szorgalmat és előhaladást illeti, jelenthetem, hogy a II-dik osztálynak legtöbb tanulója, a IV-dik osztálynak túlnyomó része, a másodiknak kétharmada teljesen kielégíti a tanári kart, az első osztályban azonban részint a magyar nyelv ismeretének hiánya, részint gyarló előkészület, részint tehetség hiánya miatt több tanuló nem felelt meg a kívánalomnak. Természetes, hogy különösen a negyedik osztályban azokat, kik a tudományos pályán sikerrel !*