Berzeviczy Albert: Az absolutismus kora Magyarországon 1849-1865 4. (Budapest, 1937)
Nagy Miklós: Előszó
sét, mely a nemzet összes erőinek, képességeinek szabad érvényesülése és európai helyzetének szilárd alapokra helyezése érdekében, a királyiyal egyetértve, igyekezett meghozni a monarchia nagyhatalmi állásától megkívánt áldozatokat, befelé pedig kereste a közjogi harcok megszüntetését s a társadalmi és nemzetiségi ellentétek kiegyenlítését. Különben sem volt a harcok embere, mégpedig nemcsak azért, mert a nemzet érdekében a békés fejlődést tartotta szükségesnek, hanem azért is, mert derűs optimizmusa, minden szépért, nemesért és igazért hevülő lelke és munkaszeretete irtózott a gyűlölködéstől, a sebeket ejtő és pusztításokat okozó háborúskodástól. Munkabírásánál talán csak sokoldalúsága volt nagyobb. Egyformán otthon volt az államtudományok, a megyei közigazgatás, a miniszteriális ügyvitel, az egész közoktatás, de kivált a felsőbb oktatás kérdéseiben; biztosan mozgott a gyakorlati politika olykor síkos útjain is és lépésről lépésre egyre nagyobb tekintélyre tett szert a tudományos életben, az irodalmi és a képzőművészeti alkotásokról és irányokról adott, néha talán hűvös, óvatos véleményeiben, bírálataiban, sőt nagy nyelvtudása és európai szemhatára arra is képessé tették, hogy akár mint a magyar tudományos világnak, akár mint nemzetünk külpolitikai törekvéseinek hivatott szószólója, sikerrel képviselje hazánkat a különböző külföldi fórumok előtt is, így állott tudásának kivételes mélységével, alaposságával és sokoldalúságával három évtizeden át mindenkitől megbecsülve, szellemi életünk élén. Még amikor nem is találkozott a tudományos világ osztatlan helyeslésével, népszerű nem akart lenni soha — a következmények utólag legtöbbször az ő körültekintő, mérsékelt, nemesen megértő magatartását igazolták. Az Akadémia vagy a Kisfaludy Társaság elnöki székéből elmondott beszédei, melyek összegyűjtését és kiadását az Akadémia vállalta, az utolsó harminc év minden tudományos, irodalmi és művészi eseményének, törekvésének remekbe készült tükörképei. Talán még középiskolás diák volt, mikor első írásai — kisebb novellák — a Felvidék és az Eperjesi Lapok hasábjain megjelentek. Egyetemi hallgató korában már esztétikai tanulmány és útleírás is került ki tolla alól. E két műfajhoz szinte élete végéig hű maradt. Doktori és tanári programmértekezésében az elméleti politika néhány alapvető kérdését (Rend és szabadság; A politika és a morál) vette mélyreható vizsgálat alá. Képviselővé választatása után a napi politika fölmerült problémái is foglalkoztatni kezdik s közírói tevékenysége csak akkor szűnik meg, mikor a toll örökre kiesik kezéből. Minisztériumi szolgálata vonta figyelmét az egyetemi oktatásra s a harmadik egyetem ügyére, minisztersége pedig fölemelte legnagyobb kultúrapolitikusunkká. Történetírói hivatottságának első tanújelét a Cinquecento festészetén