Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914)
Előszó
helyváltoztatásával, a dime építésekkel kapcsolatosan. A fizikai földrajzi viszonyokról e , sorok írója hesíított 1908-ban előzetes tájékoztatást, archeológiai feltárása Debreczen sz. kir. város múzeumának munkaprogrammjában évről-évre bővül. E szerény tanulmány, igényei nem is nagyok. .Az eddig elért eredmények és felkutatott adalékok alapján kiegészítve több évre visszamenő saját megfigyelésem és kutatásaim anyagával az antropogeographiának kíván szolgálatot tenni. Montesquieu óta mind többen győződtek meg arról, hogy az emberi munka szoros viszonyban van, ha nem épen egyedül a klimatikus, de a környező földrajzi tényezőkkel. Brundes szerint minden életjelenség függ a környezettől, de egy fejlődésben levő, örök fejlődésnek alávetett környezettől. Az igaz, hogy a kultur ember szellemének alkotó erejével gyakran környezete természeti erejének szárnyain és ezek segítségével felemelkedik ugyan a neki szűknek bizonyult határok közül és Vojeskov szerint tud hatni a földre, mert hatalmába ejtette a mozgó testeket , mégis a kezdetleges műveltségi fokon álló, primitív foglalkozást űző, természetes, nomád népek rabjai környezetüknek, mely bilincset a kultur ember rég lerázott. A nomád pásztor boldogulásának útja a megalkuvás, munkája behódolás, nem győzelem a természet elemei felett. E szempontokból igyekeztem a rendelkezésemre álló anyagot feldolgozni. Megkíséreltem az embert a földrajz keretébe állítani. Tárgyalásomat archeológiai, történelmi és ethnographiai ismeretekkel támogatván arra az eredményre jutok, hogy a Hortobágy-puszta a természettől mind e mai napig állattenyésztésre, pásztorkodásra volt rendelve. Most a kultur ember intelligenciájára, mely felszabadul a milien környezetének fizikai és szociális kényszere alól, vár ama nehéz, de annál magasztosabb feladat, hogy e pusztát elhódítsa az elemektől, a jövő többtermelési ágába vonván be, a modern haladás szilárd alapját rakja le.