Herman Ottó: A magyar ősfoglalkozások köréből (Budapest, 1899)

Kedves, jó Barátom! Az is bekövetkezett, hogy Te, a ki sohasem riadtál vissza a munkától, sőt, a ki munka nélkül el sem tudnál lenni, ki szervező voltál teljes világéletedben, harmincz évek elmúltával leszállottál a Kir. M. Természettudo­mányi Társulat elnöki székéről. Elhatározásod helyes és bölcs; jelentősége az, hogy új, ifjabb erő is nyúlhasson az eke szarvához, hasítson barázdát, vessen magot, boronálja el a rögöt, hadd lássuk, újabb erő munkájának áldását: hisszük, hogy lesz, bízunk benne ! Beszámolódban, mely egyszersmind búcsúbeszéded volt, külön is megemlékeztél rólam, ki — lehet, hogy nagyon csekély tehetséggel, de lelkem egész odaadá­sával arra törekedtem, hogy Társulatunk hasznos munkása legyek. Volt-e ebben a munkában közhaszon, azt talán mindketten sem ítélhetjük meg, de elismeré­sed nekem kincs, mert attól jön, a­ki legmélyebben pillanthatott be lényembe, ki cselekvésem minden ru­góját ismerte; ki, a­midőn elismeréssel illet, arról a

Next