Herman Ottó: A magyar ősfoglalkozások köréből (Budapest, 1899)
Kedves, jó Barátom! Az is bekövetkezett, hogy Te, a ki sohasem riadtál vissza a munkától, sőt, a ki munka nélkül el sem tudnál lenni, ki szervező voltál teljes világéletedben, harmincz évek elmúltával leszállottál a Kir. M. Természettudományi Társulat elnöki székéről. Elhatározásod helyes és bölcs; jelentősége az, hogy új, ifjabb erő is nyúlhasson az eke szarvához, hasítson barázdát, vessen magot, boronálja el a rögöt, hadd lássuk, újabb erő munkájának áldását: hisszük, hogy lesz, bízunk benne ! Beszámolódban, mely egyszersmind búcsúbeszéded volt, külön is megemlékeztél rólam, ki — lehet, hogy nagyon csekély tehetséggel, de lelkem egész odaadásával arra törekedtem, hogy Társulatunk hasznos munkása legyek. Volt-e ebben a munkában közhaszon, azt talán mindketten sem ítélhetjük meg, de elismerésed nekem kincs, mert attól jön, aki legmélyebben pillanthatott be lényembe, ki cselekvésem minden rugóját ismerte; ki, amidőn elismeréssel illet, arról a