Szabó Benő: Az erdélyi szászok (Győr, 1867)
A régi nagy Dáciának határai voltak: éjszakról a Kárpátok egy része a Dniesternek (Tyras) a Pruth (Hieraesus) felé fordulásáig; nyugatról az alsó Tisza, keletről a Pruth, egész a Dunába szakadásáig, és ez utóbbi folyónak egy része, hol Csernavodától Galaczig éjszaknak tart; délről általában az Alduna (Ister), (Ptolemaeus, Geograph. III.8.) e határok közti terület magában foglalja ma: az egész temesi Bánátot, Erdélyt s Bukovinát, Gácsországot déli sarkával, Moldvának a Pruth nyugati partján innen eső részét és Havasalföldet Erdély a nagy Dáciának nem csak alkatrésze, hanem súlypontja is volt, mert annak fővárosa Sarmieegethusa Erdélyben feküdt Hátszeg vidékén, ott, hol ma a csekély kiterjedésű falu Várhely létezik. A dákoknak utolsó királyát Decebalt Tráján legyőzvén, a dák birodalmat római tartománynyá alakította, s ennek emlékérül a nép maiglan az Aranyos jobb partján, Torda alatt elterülő kies Keresztesmezőt Tráján rétjének (Pratulu lui Trájanu) nevezi; Zalatnától nem messze eső Tráján nevezetű rétről pedig azon monda kering, hogy itt Tráján, Decebal legyőzése után seregének lakomát adott. Erdélyben a rómaiak diadalának és uralmának emlékeztető jelei közül ma is még többek fennállanak.