Csillag Gyula: A régi magyar alkotmány és az 1848-ki és 1867-iki évek közjogi alkotásai (Budapest, 1871)
Bevezetés
Nem ismerünk nemzetet, mely szerves fejlődésének természetes törvényeit beszólatlanul megtagadta és semmibe vette volna azon erőt, melyet intézményei szervezésénél, még azoknak átalakításánál is, a történeti múlt szentesítése, a nemzetnek történetileg nyilatkozó jogmeggyőződése nyújtanak. Azon nemzet, melyet az alkotmányos élet mesterének nevezhetünk és pedig nem csak intézményeinek átalakításában, hanem azoknak megtartásában is —■ az angol — soha sem tévesztő szemei elől a helyes állami fejlődés ezen sarkalatos törvényét. Nem túlozta soha a történetileg szentesített közjogok tiszteletét, de az újítások munkájában sem rohant olyannyira előre, hogy kezeiből elejtette volna azon fonalat, mely a jelennek intézményeit a múltéval összeköti; ösztönszerűen őrködött azon, hogy alkotmányában a múlt eleme nagy szerepet vigyen, és még a reformok létesítésében is, melyben pedig szűkmarkú nem volt, úgy járt el, hogy ez által a múlt intézményeinek e nemzetnél oly varázserejűleg nyilvánuló tekintélye meg ne rendüljön. . Épen ebben áll nagyszerű titka az angol alkotmányosság szerencsés felvirágzásának; e nemzet is átélt forradalmakat, — az 1642 iki forradalom alkotásaival úgyszólván űrt képezett a régi és az újabb alkotmányosság közt, és megszakítani látszott a törvényes, alkotmányos kifejlődésnek fonalát. De az angol nem engedte ezen űrt soká tátongani, a mint a forradalom felzaklatta szenvedélyek lecsillapultak, előléptek bölcs férfiak, kik, s velük az egész nem-