Imrik József: A Pragmatica Sanctio keletkezésének története (Pest, 1866)
A Pragmatica Sanctio keletkezése
A Saitott#* keieflua«». Sokan arte a ay Agivan örökösödlési jogát Magyarországbki, már az árpád- házi uralkodásai alatt vitán járó, de sikertelenül. Mert valamint erre sem törvényt, sem Pétertrónra jutásán kivül, melyre csupán idegen , a külföldi stártok ármánykodásának eredménye voltul több esetet sem mutathatnák ifiét: úgy fel sem ittehetjük, hogy egy oly harczias* nemzet kihint a magyar volt, mely királyálnán is inkább első hadvezérét tisztelte, a kormányt gyenge n^i kesékre bozta volna. Süt még a^ szabad király választási időszakban is annyira idegenkedő a magyar nemzeti uralkodóétól, hogy midőn Máriát, I. [Lajosnak, * Erzsébetet Zsigmondnak , leányát, trónra lépttete egyszeremindfiérjeiket is megkoronáztatta és Zsigmondot a gyürknéfeteldn Mária halála után Salátán továbbra is történtek királyának elcsütörte, n ti meg neki történhetnék oly országiban, tínát Nagybíit tanki példájakinteégkivül bizonyítja, melyben a leány ág világos trónörökösödé» joggal bir. De, hogy a leányág Magyar óra jogxm egész d. ff 23-ig, vagy»antragmatica sanctio törvényes dflgadásáig, H Söhal törvényel örökösödési joggal nem birt, eria áldttem~legnagyobb erősségnek látszik az, miszerint még a gybnsdeidee és hatalmas I. Lipót császárnak a ki*