Blau Lajos: Az ózsidó bűvészet (Budapest, 1898)
I. Babona, varázslás és a szellemekben való hit
1. Babona, varázslás és a szellemekben való hit. Az állami kormányforma és a szépirodalom demokratizálása után a jelenkorban a tudomány is demokratikusabbá lett, mint valaha volt. Nemcsak a statisztika, a sociológia, a nemzetgazdaság, az ethnográfia és más tudományágak, hanem a vallástudomány is a nagy tömegeket vonja elmélkedése körébe. Miután hosszú időn át csakis a theológia történetével, vagyis pusztán azon vallás történetével törődtek, melyet a tudósok képviselnek, ma már azon meggyőződésre jutottak, hogy a vallás valódi történetéhez a népies vallásos nézetek, szokások és szertartások ismerete is tartozik. A „kis ember“ e téren is az érdeklődés előterébe lépett, babonája meg nem érdemelt mellőzés után kivívta magának az egyenjogúságot a tudomány birodalmában. És joggal. Mert a babona régibb, mint a hit, valamint a bálványimádás régibb, mint Isten imádása. A babona a hitnek elődje, de a hit nem az ő örököse, minthogy a babona nem tartozik a holtak közé. Stubenvoll, múlt évben megjelent: „Religion und Aberglaube“ cz, iratában, komor képet tár elénk az európai népek vallásos nézeteiről. Az utolsó években gyűjtött példák kapcsán kimutatja, hogy a babona elárasztja a vallást. A babona vissza lett ugyan szorítva, de kiszorítva nincsen. Mindig és mindenhol otthonra talált; nem ismer különbséget faj, földrészek és idők között; úgyszólván emberi, területe nincs korlátozva. A babona sokféle, a hit egyféle : valótlanság sok létezik, igazság csak egy, s ezen szempontból a vallást inkább nevezhetjük negatívnak, mint positívnak. Ha valamennyi jelenséget megvizsgáljuk, melyeket az embernek valamely magasabb, természetfeletti hatalomhoz való viszonya hozott létre, nehéz persze megmondani, hogy hol végződik a hit és hol veszi kezdetét a babona? Ezen határt, amennyire a történelmi ismeretek terjednek, különféle korszakokban különféle módon határozták meg; a babona uralma majd