Horváth Mihály kisebb történelmi munkái 1. (Pest, 1868)
IV Előszó, mind időszaki iratokban láttak először napvilágot, melyeknek egy része, mint például az Akadémia Évkönyvei, a Buda-Pesti Szemle régibb folyama, maguk is szőkébb olvasó körben terjedtek el; vagy, mint a Tudománytár és az Athenaeum szinte nem léteznek többé a könyvkereskedésben; a magam által kiadott „Történelmi Zsebkönyv“-ből pedig még csak néhány kötet maradt a könyvpiaczon. E munkák ennél fogva eddigelé részint igen szűk körben forogtak, részint másokéival vegyesen, csak nagyobb, a könyvpiaczról jobbára már eltűnt s meg nem szerezhető gyűjteményekben elszórva léteznek, nagyobb közönségünk tehát, kivált annak ifjabb része, azokat még alig ismeri. Talán épen e körülmények indíták barátaimat, hogy e munkák újabb, együttes kiadására ösztönözzenek, állítván, hogy azokkal, hazai közönségünkben őseink életének, intézményeinknek ismeretét terjesztve, az érdekeltséget történelmünk iránt szintúgy mint a történeti érzéket ápolva, még mindig hasznos dolgot tehetek irodalmunknak. Említsem-e azon, minden írónál természetes vágyat, minél fogva, midőn megfutott hosszú pályájára visszatekint, együttesen óhajtja látni tevékenysége elszórt eredményeit, mint az apa örül vénségében jól elhelyezve, jó karban együtt látni az élet különféle ösvényeire lépett gyermekeit ?