Borászati Lapok – 1. évfolyam – 1874.
1874-11-25 / 22. sz
Budapest, 1874. november 25. 22. szám. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én legalább másfél tömött íven. Szerkesztő: Dr. Entz Ferencz budai vinczellérképezde, hova a kéziratok és egyéb a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Légrády testvérek Budapest, nádor utcza 6. sz., hova az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai, reclamátiók intézendők. Egy jeles hazai szőllő- és gyümölcsfa-telepünk megismertetése. Nem messze a fővárostól, s még közelebb a történelmi biró s kies fekvésű visegrádi romokhoz fekszenek dr. Málnay Ignácz úr jeles szőlő-és faiskola-telepei szőke Dunánk mentében, Váczczal szemközt, a Tahi pusztában. Rendes, naponkinti gőzhajós összeköttetés teszi könnyűvé annak meglátogatását, és nyújt módot Tahi kies vidékének élénkítésére. Szent Endre, a szerbek közép-magyarországi kis Romája, mely aránylag több templomokkal diszeskedik, mint maga a templomokban szegény főváros. Ha Budapest felől jövet a büszkén tova haladó gőzhajó fedélzetén állva szemünk elé vonul Pócs-Megyer, Tahi, Visegrád pompázó nyári lakóival, s ha a Duna jobbpartján Vácz ékes tornyaival, és az őskárpátok egyik előőre a méltóságos Naszál rengetegeivel szemünk előtt felmerül, akkor kedvesen győződünk meg arról, hogy nem csak a Rajna melléke bir meglepő szépségű panorámákkal. A szakember tehát, aki azon mintatelepek meglátogatására Tahiba indult, miket Dr. Málnay Ignácz úr Pomona és Bacchus legbecsesebb ajándékának hazánkbani terjesztése végett életbeléptetett, nem fogja ugyan útközben sem nélkülözni amaz élveket, melyek egy viruló és a kultura nyomait viselő vidéknek beutazásával járnak, ele biztos lehet arról is, hogy a telepek berendezése, és az érdekes tárgyakbani gazdagsága várakozását kielégíteni fogja. Ezen várakozásának kielégítését fogja pedig fokozni leginkább az, hogy jósága a talajnak, melyet dr. Málnay fáradhatlan tevékenységének ferül választott, vidéke szépségével egyenes arányban koránt sem áll. Sovány ugyan a talaj, melyen dr. Málnay gazdálkodik, de fel is találta gazdája kimerithetlen okszerű tevékenységében emberét, ki megtudja mutatni, hogy ész és kézbeli fáradhatlan munka mennyire bir kifogni még a tala mostohaságán is. Dr. Málnay Ignácz úr gyümölcs- és szőlő telepitvénye a 8 fa hold terjedelmű fa- és szőllőiskolával 27 holdnyi területen az ó-buda-visegrádi kincstári uradalomban Tahi-Pusztán Tótfalu átellenében Pest megye felső pilisi járásában fekszik. A 11. hold fa- és szőllőiskola 200 lépésnyire a Dunától emelkedett lapályon, soványlösz (homokosagyag) talajba ültetve, mintegy 60,000 gyümölcs- és szőlőcsemetét — a magoncztól 5 — 6 éves oltványokig foglal magában. A magvetés novemberben történik, gödörbe, cserép- vagy faedénybe rakván homokkal keverve a magvat, mely a telet a föld alatt tölti; a tavasz nyilával pedig mihelyt a föld munkálható, a midőn a mag csiázni kezd 1 — 2 hüvelyknyi árkocskákba rakva földdel befedetik. Ez óvatos eljárásra azon tapasztalás vitte dr. Málnay Ignácz urat, melynél fogva többször megtörtént, hogy őszszel a kültalajba vetett magvakból, kőolaj és ehtermész olvadékkali megöntözés után is, egész sorokat elpusztított a kártékony féreg (egér stb.) Az egyéves magoncz őszkor kiszedetve gyökereiben, főleg a szívgyökerében megnyesvepi- számokat utánpótoljuk. Egész évre 3 frt, mely egyszerre fizetendő. Évközben belépő előfizetőknek az addig megjelent Előfizetési díj : HIRDETÉSI DÍJ 1—111—311—6| 1—1S]1—18| 1—24 szemhirdetéskor frt|krjfrt|kr frtkr frt kr frt jkrj frtikr lap 14 — 36 — 701-120 — 160]— 2001— 17b 18 — 60 — 80 — 100 — 3 30 91 17|60 30 — 40 — 50 — 2 1|75 4 25 8 75 15 — 20 — 261— n —190 4150 4|40 7 50 xoj—1 12 50 Minden hirdetésért 30 bélyagdíj. I. évfolyam