Borászati Lapok – 33. évfolyam – 1901. 27-52. sz.

1901-07-07 / 27. sz

27. SZÁM. 33-IK ÉVFOLYAM. ........­­ ... . ... . állandóan nagy mennyiségű hőt sugárolnak ki. Ezen állandó hőkisugárzás következtében a le­­­vegő oly magas hőfokú és oly száraz lesz, hogy az a magasabb felhőből eredő esőt ismét elpáro­logtatja mielőbb az a földre érkezne. Gyakran tapasztalhatjuk, ha látóhatárunk messze terjedő, hogy sűrü nagytömegű felhők­ből sötét szinü sávok húzódnak lefelé, melyek nem egyebek mint esőző felhők, melyeknek vize félúton elpárologva csak a levegő alsó rétegei­nek páratartalmát növeli, de magát a földet voltaképen nem nedvesiti. Erre vonatkozólag igen érdekes jelensé­get ir le „Az Időjárás" meteorológiai havi folyó­irat 1897-ben megjelent évfolyama „Felhők feloszlása egy áthevült város felett" czim alatt. A meteorológiai megfigyelés szószerintije a kö­vetkező : „A nyomasztó hőség, amely tegnap, június 4-én városunkban (Olmützben) uralkodott, a délutáni órákban alkalmat szolgáltatott, hogy egyes felhőtömegek feloszlásának, eltűnésének legyünk tanúi. A kora délutáni órákban kisebb­nagyobb felhők jöttek az északkeletre fekvő erdőkoszorúzte hegyek felől és városunkon át délnyugati irányba iparkodtak. Alig érkeztek azonban lassú mozgással a vakítóan megvilágított izzó háztömegek felé, máris a feloszlás nyomai mutatkoztak a felhőtömegeken. Először is a felhő élesen határolt kör­vonalai kezdtek elmosódni, majd élénk fehér színe szürkébe ment át, kissé később a felhő felszakadt, több részre vált szét, majd a teljes feloszlás következtében láthatatlanná lett. A jelenség többször ismétlődött s nagyságá­hoz képest 4—6 perczig tartott. A jelenség oka az utakról, terekről és házakról felfelé tóduló reflektált napmeleg, amely azt eredményezte, hogy az előbb kompakt felhő­tömegek ismét láthatatlan párává — vízgőzzé — váltak. A direkt napmeleg ezt egyedül nem idéz­hette elő, mert különben a felhők nem érték volna el a várost, s oly gyorsan nem is bom­lottak volna fel­. Ezen a tapasztalaton alapuló tény ismét fényesen bizonyítja, hogy a felhők feloszlásának teljes elszikkadásának számos és igen sok okai vannak, amelyek azonban minden egyes esetben távol állanak a vihar­ágyúzástól és vele okozati összefüggésben per abszolúte nincsenek. A­ki azonban csak némikép is megfigyelte a nyári évszak tipikus felhőalakjait és a felhő­zet nagyságát, az nyilván tapasztalhatta, hogy a — kumuluszok — a meleg és a forró nyári napok ezen fantasztikusan bodrozott, habsze­rűen gomolygó, erőteljes kifejlődött felhői déltájt tűnnek fel legelébb, tömegük a délutáni órák­ban legnagyobb s azután meggyérülve, lassan­lassan lomhán nyújtózkodnak el, mintha a nyári nap izzó tüzétől bágyadtan nyugalomra térnének, vagy pedig végkép eltünedeznek, hogy a nyári éjszaka csillagokból tündöklő ég­boltját el ne homályositsák. A természet fenséges alkotásaiban és megrendítően félelmetes romboló munkájában, de iparkodnunk kell megtanulni ABC-jét, hogy így legalább bönyörgedve olvashassunk nagy, nyitott könyvében ! De most menjünk tovább és kérdezzük, hogy a nyári időszak tipikus felhőalakzatai milyen magasságban úsznak fejünk felett? Erre válaszunk, hogyha bármelyikét vesz-szük is, mindegyike — a jéggel járó zivataros felhők kivételével — legalább is eléri a 2000, szóval kétezer métert, míg maximális magas­ságuk átlagban 10 — 12 ezer méter közt inga­dozik. Szédítő magasságok ezek! Az örökös hó és jég hazája ez, zordon, mindent fagyasztó hidegséggel a tikkasztó nyárközepén ! Ezzel szemben állítjuk oda a legerősebb viharágyú fejlesztette légörvény gyűrűjét, azzal a tengerszinteletti magassággal, ahol vihar­ágyúink az országban a legexponáltabb helyen 350—400 méter magasságban vannak felállítva, úgy azt tapasztalhatjuk, hogy azok a legmeg­bízhatóbb mérések szerint sem haladják túl a 700—800 métert, de igenis megközelítik a jéggel járó zivatarok átlagos nívóját. Józan emberi észszel tehát lehetséges-e arra csak gondolni is, hogy egy 700—800 méterig hatoló és mechanikai erejében tete­mesen meggyengült légörvénygyűrű képes volna egy fejünk felett csak 1000 méter magasság­ban úszó felhőtömeget széjjeltépni vagy pedig azt más irányba terelni? A viharágyúzásnak azonban nem is ez a czélja, hanem igenis bizonyos együttműködő erőkkel a megvédendő terület felett egy oly légköri helyzetet létesíteni, mely a vonuló zivatarra ép úgy mint a lokális zivatarra, ha azok jégképződési hajlammal bírnak, feloszlató­képen hassanak, valószínűleg a levegő labilis helyzetének megváltoztatása által. Mindez azonban az esőzést korántsem akadályozhatja meg képződésében vagy további folyamatában és változataiban. Ezeknek előrebocsátása után akaratlanul az a kérdés támad bennünk, várjon még meddig tart tulajdonképpen ez a szárazság, melynek kezdete az 1897. évre vezethető vissza. Habár a hosszabb időre szóló időjóslások­nak komoly jelentőséget nem tulaj­doníthatunk, el kell ismernünk, hogy vannak klímaingado­zások vagy jobban mondva periodic­itások az időjárásban, a­mely időszakosság 3 évtizeden­ként ismétlődik. Ezen saeculáris ingadozás tanának meg­alkotója Brückner, a híres svájczi geofizikus volt, aki évszázados megfigyelések alapján ki­mutatja, hogy a száraz és nedves évek bi­zonyos időközökben csak egy-két évnyi eltolás­sal váltják fel egymást. Brückner számítása szerint mi most benne vagyunk a meleg periódus kettős közepében, „s mivel ez az enyheség immár harmadik éve tart évről-évre fokozottabban lépve fel — nagyon valószínű — hogy épen most vagyunk az 1860—65-re 35 év múltán következő s tényleg 37 év után jelentkezett 1897—1902-iki száraz és meleg időszak közepén s még egy­két évig várhatunk ilyen időjárást, a ránk vir­radt egész évtized pedig enyhébb lesz még, mint volt az 1876-tól 1893-ig lefolyt 17 év, ha tudniillik hozzáveszszük az 1894—1900. közti időszakot." („Az Időjárás" 1901. év 5. füzet). Tény azonban az is, hogy a haladó kul­túrával és a belterjes gazdasággal és oly nagyobb területeknek a gazdaságba való bevonása által, a­melyek eddig miveletlenül parlagon hevertek, az időjárás szélsőségeit sokoldalúan ellensú­lyozni képesek vagyunk, amennyiben a vege­tác­ió részleges párolgásával, a természet ház­tartásában az egyensúlyt lehetőleg fentartani igyekszik. Így tehát előreláthatólag a túlnedves évek súlyosabban sújthatják mindig és minden kö­rülmények közt mezőgazdasági életünket, mint a derült és a csapadékban szűkölködő esztendők. A szőlő konzerválása: lAppa, jul. 4-én. Minden gyümölcs értéke aránytalanul nö­vekedik, mihelyt érési ideje rég elmúlt, mikor legnagyobb része el van fogyasztva és már ke­vés kapható belőle. Ez hatványozott mértékben vonatkozik a nemes szőlőre. Más gyümölcs­fajok, mint az alma és körte könnyen eltartha­tók, ezek amellett teljesen csak eltartás köz­ben a késői téli hónapokban érnek meg. A sző­lőt csak egészen érett állapotban szabad a tő­kéről leszedni, mert eltartás közben nem érik tovább; ha savanyan szedtük, savanyú is ma­rad. Amellett a szőlő szervezete, egész külseje oly szubtilis, hogy eltartása, ha nemcsak a jó­ságra, hanem a tetszetős külső kinézésre is súlyt fektetünk, valóban nehéz feladat. Tagadhatatlan azonban, hogy a szőlőt legjobban újra értékesíthetjük, ha télen át kon­zerváljuk, mert az előkelő szállodák és egyes ünnepi alkalmakkor a gyümölcsöt kedvelő kö­zönség, igen magas árakat fizetnek valóban jó és frissen tartott szőlőért. Ha csupán arról van szó, hogy saját házi szükségletünket fedezzük, akkor a régi eljárás­sal is beérhetjük, ami abból áll, hogy a fürtö­ket vagy szalmafedél alatt vagy fagymentes szobában, illetve egyéb helyiségben fölakaszt­juk, illetve a földön elteregetjük és úgy el­tartjuk őket, ha azonban eladását czélozzuk, amely esetben a fürtök szépsége is nagy sze­repet játszik, ily esetben a régi eljárás már nem felel meg. Ha igazán lukratív üzletet akarunk foly­tatni, akkor máskép kell a dolgot megfognunk, modernebb szőlőeltartási módokhoz kell folya­modnunk. Persze ebben az esetben el kell ké­szülve lennünk arra, hogy fürtkészletünk is­részét is elveszítjük, ha tényleg kifogástalan szőlőt akarunk szállítani. A szőlő szervezete­ 94. ábra. A szőlő eltartása üvegekben. 95. ábra. Az angol szőlőeltartási mód rgoi. juffus hó 7.

Next