Borászati Lapok – 69. évfolyam – 1937.

1937-01-02 / 1. sz.

LXIX. évfolyam, 1. szám Budapest, 1937. január 2 DO /zttlttmivelgyümölc/termek/i­­é/borgazda/ági­ hetilap ELŐFIZET Egész int— ZO P Fél tTre 18 P Negyed évre 6 P Romániába: »/« évre — SM lel »/2 évre _ 600 lel */i évre . 1000 lel É 8 I DÍJAK: Csehszlovákiába: V« évre _ 60 Kő Vi­évre — ISO Kő ViéTro— 240 Kő Jugoszláviába: »/« ém 180 dinár Va ém 820 dinár »/1 évre 400 dinár Ak­i­d­ó Gyü­­m­ölcstermelési Kovát Fisziikenti : Dr. Baross Endre Felelős szerkesztő : Dr. Reizman Zoltán Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Budapest V., Báthory­ u. 22., II. em. Telefonszám: 111-1­75 Új esztendőre írta: Dr. Baross Endre országgyűlési képviselő Sem a tér, sem az idő fogalma nem változott. Csak az út, amit a térben egy bizonyos idő alatt megtehetünk, lett gyorsabb és rövidebb. Gyermekkoromban nagy esemény volt, ami­kor előállott a két szürke és 27 kilométerről Buda­pestre utaztunk a nagy hintóban két és fél óra alatt. Ma félóra alatt autón beérek és az indiai repülő­gép a fejünk felett száll tova. A 27 kilométer ma is csak 27 kilométer, de rövidebb idő alatt futjuk be, a félóra gyerekkorom­ban is félóra volt, csak akkor alig jutottam a szomszéd faluig ilyen idő alatt. Az utolsó évszázadban a technika óriási mér­tékben fejlődött. Egy azonban ma is megmaradt : ma is tavasszal duzzadnak a szőlő rügyei és ma is ősszel szüreteljük a mustot, éppúgy, mint évszá­zadokkal ennek előtte. A szőlősgazda számára nem talált még ki a civilizáció olyan eszközöket, amelyeknek segítségé­vel a tavasztól őszig tartó időben gyorsabban érjen meg a szőlő, vagy esetleg kétszer szüretelhessünk. A mi számunkra a rohanó világban a csendes vára­kozás elmúlt divatja maradt csupán és a gazda fogalma mintha bele sem illenék már a mai zsongó emberi életbe ! Az újév küszöbén felvetődik a kérdés, hogy mit tudunk elérni saját helyzetünk javítása érde­kében. Vájjon a magyar szőlő- és borgazdaság sorsa a jobb jövő felé vihető-e. Vájjon a magyar közgazdaság tengelyébe tudjuk-e állítani szőlő-és borgazdaságunkat, amelyhez ennek feltétlenül joga van, már csak azért is, mert olyan nagy tömegű embert foglalkoztató termelést folytatunk, amely az 57 millió munkanappal az egész magyar ipar mellett foglal helyet. Az nem képez kétséget, hogy organikus cselek­vésre kell felkészülnünk és az ötletszerű megol­dásokat ki kell kapcsolni a magyar szőlő- és bor­gazdaság irányításából, bár természeti körülmé­nyeink ezeket nem tudják teljesen feleslegessé tenni. Meg kell azonban jelölni azokat a kereteket, amelyeknek betöltése a kormány és érdekeltség közös munkájának a feladata. Valahogyan önmagunk számára kell átgyúrnunk a civilizáció minden fegyverét, le kell láncolnunk magunkhoz és önmagunk érdekében a rohanó világ minden nagyszerű haladását,­­ a hitelélettől kezdve a termelés és értékesítés összes kérdésein keresztül. Egy „codex viticulturae" megteremtése szük­séges, amelyben a jövő magyar szőlőgazdaság alapjai­ vannak lefektetve. A magam részéről attól sem riadnék vissza, hogy a szőlőtermelést új művelési módokkal és fajtákkal egész új alapra helyezzük. El tudom képzelni, hogy amint Mussolini rövid pár év alatt új városokat teremtett, ugyanúgy a még mindig sokezer holdas futóhomokterületen új szőlőkultúrák létesíttessenek. Ugyanakkor meg kellene szüntetni azokat a szőlőket, amelyek nem megfelelő területre feleslegesen kerültek. Be kell hálózni az Alföldet cementtartányokkal, hogy szüretkor a mustot el lehessen helyezni és így az árletörést megakadályozni. Biztosítani kell azt is, hogy a borgyűjtőtelepeken tároló borra a hitel­szervezet megfelelő kölcsönt nyújtson.. Szeszlepároló üzemeinket és mustbesűrítő­telepeinket feleslegeink eltüntetésére kell felhasz­nálni. Külkereskedelmi tárgyalásainknál a magyar bor és szőlő érdekeit a lehető legjobban kell ki­domborítani és minden exportlehetőség felhasz­nálásával a legnagyobb mértékben kiaknázni a export áremelő hatását. Az új esztendőben a haladás motorának meg­indításával előre kell vinni kérdéseinket a helyes megvalósítás felé. Nem szabad visszariadni attól, hogy átfogó intézkedésekkel az új élet és haladás természetének megfelelően új eszközöket kell igénybe venni. Megállapították­ a rézgálic árát. A földmívelésügyi minisztérium rendelete sze­rint, melyet lapunk más helyén részletesen közre­adunk, a rézgálic ára az 1937. évben 55 pengő 90 fillérben lett megállapítva. Az áremelés kétségtelenül szomorú tényét saj­nálattal kell tudomásul venni, mert minden, ami a mai nehéz viszonyok között a termelést drágítja, súlyosabbá teszi a szőlősgazda helyzetét. A jelen esetben azonban az a helyzet, hogy a háborús láz, amely az egész világot magával ragadta, a rézárak óriási emelkedését idézte elő. Tudvalévően a réz­gálic áralakulása szoros összefüggésben van a min­denkori rézárakkal. Miután nálunk réz fel nem található, ezt külföldi devizáért kell beszerezni. Ezt a lehetőséget használta ki a földmívelésügyi kormány már évek óta arra, hogy a rézgálicgyártás­hoz szükséges valutát csak azzal a feltétellel bo­csátja a gyárak rendelkezésére, hogy ezek alávetik magukat egy olyan ármegállapításnak, amely min­denkoron arányban van a réz világpiaci árával. A viszonyok alakulása folytán a rézárak roha­mos emelkedése arra késztette a földmívelésügyi minisztériumot, hogy a réz beszerzését biztosítsa. Bármennyire szomorú is, hogy az eddigi árral szem­ben magasabban lehet csak a rezet beszerezni, mégis a viszonyok ismeretében megállapíthatjuk, hogy már a réz árának lefixírozása óta olyan ár­emelkedés következett be, amely még nagyobb mértékben drágította volna a gálicot, ha a réz beszerzése meg nem történik. Bármennyire is rosszul esik a gazdáknak a gálicért a tavalyi árnál többet fizetni, a gálichoz szükséges réz biztosítása igen fontos és sürgős volt, mert nagyon jól tudjuk, hogy a hadianyaggyártás­hoz szükséges réz megszerzése mennyire fontos. A földmívelésügyi minisztérium már évek óta a legalaposabb körültekintéssel kezeli ezt a kérdést és a rézgálicgyáraknak azelőtti szabad ármegálla­pítását megszüntetve, minden jogosulatlan áreme­lést lehetetlenné tett. A réznek a világtőzsdéken való emelkedése olyan sajnálatos körülmény, amely a kormány el­határozásának területén kívül esett. Nagy felelősség lett volna, ha a rézbeszerzéssel még tovább vártak volna, hiszen az ármegállapítás óta is olyan mértékben emelkedett a réz ára, ami több pengős differenciát jelentene métermázsánként. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete ez évben is úgy, mint az elmúlt időben a nagybani áron, tehát a vagontételre megállapított gyári áron fogja a rézgálicot a hozzá forduló szőlősgazdák részére kiszol­gáltatni. Egy mázsánál nagyobb tétel vásárlása esetén már a vagontételre megállapított áron juthat hozzá minden szőlősgazda az egyesület útján a rézgálichoz. Felhívjuk tehát gazdatársainkat, hogy kellő időben gondoskodjanak a gálic megrendeléséről. Fenti kedvezményt a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete mindenkinek nyújtja, aki igazolja, hogy szőlősgazda, tekintet nélkül arra, hogy közvetlen vagy közvetett tagja-e az egyesü­letnek, vagy pedig olyan községben lakik, ahol az egyesületnek körzeti szervezete van. Tekintettel arra, hogy a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete igen nagy súlyt helyez arra, hogy a gálicszükséglet ellátásában semminemű fennakadás ne történjék, saját érdekükben ezúton is kérjük gazdatársainkat, hogy lehetőleg többen összeállva biztosítsák rézgálicszükségletüket. A szőlő őshazája írta: S. Pálinkás Gyula m­. kir. kísérletügyi főadjunktus Az európai cölöpépítmények korából pedig, vagyis Kr. sz. e. mintegy 4000 évvel, a konyha­hulladékok között szőlőmagvakat gyakran találtak, így Észak-Olaszországban Parena mellett Castroné­ban (Strobel), Como közelében a Varese-tóban, továbbá Vicenzánál a Fimon-tóban, azonkívül Kis-Ázsiában a régi Trója helyén Hissarlikban (Tyrinth). E helyeken talált szőlőmagvak aprók és egyik fajta vadontermő, kékbogyójú szőlőfajtából, valószínűleg Vitis labrusca-tól származtak. Ellenben a svájci cölöpépítmények helyének szeméttelepén (Wangen és Steckborn) talált szőlőmagvak már határozottan a nemes szőlő, a vinifera maradványai. Ugyancsak a cölöpépítmények hulladékában találtak búzán, árpán és kölesen kívül cseresznye- és szilvamagot, málna- és szedermagot, mogyorót, diót, lencsét, borsót, sárgarépát, stb., tehát a bronzkorszakbeli cölöplakók már rendszeres földmívelők és állat­tenyésztők voltak, és így feltehető, hogy esetleg kertekben szőlőt is műveltek. II. A késői neolith-heliolith korszakból származó cölöpfalvak hulladékában szintén nagyobb alakú szőlőmagvakat találtak, mint határozottan a nemesszőlő őskori maradványait. (Terramare di Castrone és Emilia, Cazale Cogozzo.) A praehisztorikus korszakból a korai dór idők­ből eredő görög sírokban (Kr. sz. e. 1500 körül) Orchomenusban találtak igen nagy, körtealakú szőlőmagvakat, ezek szintén a nemesszőlőre utal­nak. A magvak a feltárt sírok csontvázainak gyo­mortájékán feküdtek, jeléül annak, hogy a jobb­létre szenderült őskori dór a halála előtt nem sokkal még a szőlőből csemegézett. A bronzkori ember talán nem is művelte még rendszeresen a szőlőt, hanem csak elfogyasztotta a magától termett szőlőfürtöt éppúgy, mint az erdő­ben található egyéb más gyümölcsöt. Valószínű, hogy a must kierjedése révén keletkező bort sem ismerte meg, mert a borkészítés nem lehetett a nomád ember véletlen feltalálása, mert erre csak CgyrM azám ára 40 fillér

Next