Borászati Lapok – 69. évfolyam – 1937.
1937-01-02 / 1. sz.
LXIX. évfolyam, 1. szám Budapest, 1937. január 2 DO /zttlttmivelgyümölc/termek/ié/borgazda/ági hetilap ELŐFIZET Egész int— ZO P Fél tTre 18 P Negyed évre 6 P Romániába: »/« évre — SM lel »/2 évre _ 600 lel */i évre . 1000 lel É 8 I DÍJAK: Csehszlovákiába: V« évre _ 60 Kő Viévre — ISO Kő ViéTro— 240 Kő Jugoszláviába: »/« ém 180 dinár Va ém 820 dinár »/1 évre 400 dinár Akidó Gyümölcstermelési Kovát Fisziikenti : Dr. Baross Endre Felelős szerkesztő : Dr. Reizman Zoltán Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest V., Báthory u. 22., II. em. Telefonszám: 111-175 Új esztendőre írta: Dr. Baross Endre országgyűlési képviselő Sem a tér, sem az idő fogalma nem változott. Csak az út, amit a térben egy bizonyos idő alatt megtehetünk, lett gyorsabb és rövidebb. Gyermekkoromban nagy esemény volt, amikor előállott a két szürke és 27 kilométerről Budapestre utaztunk a nagy hintóban két és fél óra alatt. Ma félóra alatt autón beérek és az indiai repülőgép a fejünk felett száll tova. A 27 kilométer ma is csak 27 kilométer, de rövidebb idő alatt futjuk be, a félóra gyerekkoromban is félóra volt, csak akkor alig jutottam a szomszéd faluig ilyen idő alatt. Az utolsó évszázadban a technika óriási mértékben fejlődött. Egy azonban ma is megmaradt : ma is tavasszal duzzadnak a szőlő rügyei és ma is ősszel szüreteljük a mustot, éppúgy, mint évszázadokkal ennek előtte. A szőlősgazda számára nem talált még ki a civilizáció olyan eszközöket, amelyeknek segítségével a tavasztól őszig tartó időben gyorsabban érjen meg a szőlő, vagy esetleg kétszer szüretelhessünk. A mi számunkra a rohanó világban a csendes várakozás elmúlt divatja maradt csupán és a gazda fogalma mintha bele sem illenék már a mai zsongó emberi életbe ! Az újév küszöbén felvetődik a kérdés, hogy mit tudunk elérni saját helyzetünk javítása érdekében. Vájjon a magyar szőlő- és borgazdaság sorsa a jobb jövő felé vihető-e. Vájjon a magyar közgazdaság tengelyébe tudjuk-e állítani szőlő-és borgazdaságunkat, amelyhez ennek feltétlenül joga van, már csak azért is, mert olyan nagy tömegű embert foglalkoztató termelést folytatunk, amely az 57 millió munkanappal az egész magyar ipar mellett foglal helyet. Az nem képez kétséget, hogy organikus cselekvésre kell felkészülnünk és az ötletszerű megoldásokat ki kell kapcsolni a magyar szőlő- és borgazdaság irányításából, bár természeti körülményeink ezeket nem tudják teljesen feleslegessé tenni. Meg kell azonban jelölni azokat a kereteket, amelyeknek betöltése a kormány és érdekeltség közös munkájának a feladata. Valahogyan önmagunk számára kell átgyúrnunk a civilizáció minden fegyverét, le kell láncolnunk magunkhoz és önmagunk érdekében a rohanó világ minden nagyszerű haladását, a hitelélettől kezdve a termelés és értékesítés összes kérdésein keresztül. Egy „codex viticulturae" megteremtése szükséges, amelyben a jövő magyar szőlőgazdaság alapjai vannak lefektetve. A magam részéről attól sem riadnék vissza, hogy a szőlőtermelést új művelési módokkal és fajtákkal egész új alapra helyezzük. El tudom képzelni, hogy amint Mussolini rövid pár év alatt új városokat teremtett, ugyanúgy a még mindig sokezer holdas futóhomokterületen új szőlőkultúrák létesíttessenek. Ugyanakkor meg kellene szüntetni azokat a szőlőket, amelyek nem megfelelő területre feleslegesen kerültek. Be kell hálózni az Alföldet cementtartányokkal, hogy szüretkor a mustot el lehessen helyezni és így az árletörést megakadályozni. Biztosítani kell azt is, hogy a borgyűjtőtelepeken tároló borra a hitelszervezet megfelelő kölcsönt nyújtson.. Szeszlepároló üzemeinket és mustbesűrítőtelepeinket feleslegeink eltüntetésére kell felhasználni. Külkereskedelmi tárgyalásainknál a magyar bor és szőlő érdekeit a lehető legjobban kell kidomborítani és minden exportlehetőség felhasználásával a legnagyobb mértékben kiaknázni a export áremelő hatását. Az új esztendőben a haladás motorának megindításával előre kell vinni kérdéseinket a helyes megvalósítás felé. Nem szabad visszariadni attól, hogy átfogó intézkedésekkel az új élet és haladás természetének megfelelően új eszközöket kell igénybe venni. Megállapították a rézgálic árát. A földmívelésügyi minisztérium rendelete szerint, melyet lapunk más helyén részletesen közreadunk, a rézgálic ára az 1937. évben 55 pengő 90 fillérben lett megállapítva. Az áremelés kétségtelenül szomorú tényét sajnálattal kell tudomásul venni, mert minden, ami a mai nehéz viszonyok között a termelést drágítja, súlyosabbá teszi a szőlősgazda helyzetét. A jelen esetben azonban az a helyzet, hogy a háborús láz, amely az egész világot magával ragadta, a rézárak óriási emelkedését idézte elő. Tudvalévően a rézgálic áralakulása szoros összefüggésben van a mindenkori rézárakkal. Miután nálunk réz fel nem található, ezt külföldi devizáért kell beszerezni. Ezt a lehetőséget használta ki a földmívelésügyi kormány már évek óta arra, hogy a rézgálicgyártáshoz szükséges valutát csak azzal a feltétellel bocsátja a gyárak rendelkezésére, hogy ezek alávetik magukat egy olyan ármegállapításnak, amely mindenkoron arányban van a réz világpiaci árával. A viszonyok alakulása folytán a rézárak rohamos emelkedése arra késztette a földmívelésügyi minisztériumot, hogy a réz beszerzését biztosítsa. Bármennyire szomorú is, hogy az eddigi árral szemben magasabban lehet csak a rezet beszerezni, mégis a viszonyok ismeretében megállapíthatjuk, hogy már a réz árának lefixírozása óta olyan áremelkedés következett be, amely még nagyobb mértékben drágította volna a gálicot, ha a réz beszerzése meg nem történik. Bármennyire is rosszul esik a gazdáknak a gálicért a tavalyi árnál többet fizetni, a gálichoz szükséges réz biztosítása igen fontos és sürgős volt, mert nagyon jól tudjuk, hogy a hadianyaggyártáshoz szükséges réz megszerzése mennyire fontos. A földmívelésügyi minisztérium már évek óta a legalaposabb körültekintéssel kezeli ezt a kérdést és a rézgálicgyáraknak azelőtti szabad ármegállapítását megszüntetve, minden jogosulatlan áremelést lehetetlenné tett. A réznek a világtőzsdéken való emelkedése olyan sajnálatos körülmény, amely a kormány elhatározásának területén kívül esett. Nagy felelősség lett volna, ha a rézbeszerzéssel még tovább vártak volna, hiszen az ármegállapítás óta is olyan mértékben emelkedett a réz ára, ami több pengős differenciát jelentene métermázsánként. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete ez évben is úgy, mint az elmúlt időben a nagybani áron, tehát a vagontételre megállapított gyári áron fogja a rézgálicot a hozzá forduló szőlősgazdák részére kiszolgáltatni. Egy mázsánál nagyobb tétel vásárlása esetén már a vagontételre megállapított áron juthat hozzá minden szőlősgazda az egyesület útján a rézgálichoz. Felhívjuk tehát gazdatársainkat, hogy kellő időben gondoskodjanak a gálic megrendeléséről. Fenti kedvezményt a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete mindenkinek nyújtja, aki igazolja, hogy szőlősgazda, tekintet nélkül arra, hogy közvetlen vagy közvetett tagja-e az egyesületnek, vagy pedig olyan községben lakik, ahol az egyesületnek körzeti szervezete van. Tekintettel arra, hogy a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete igen nagy súlyt helyez arra, hogy a gálicszükséglet ellátásában semminemű fennakadás ne történjék, saját érdekükben ezúton is kérjük gazdatársainkat, hogy lehetőleg többen összeállva biztosítsák rézgálicszükségletüket. A szőlő őshazája írta: S. Pálinkás Gyula m. kir. kísérletügyi főadjunktus Az európai cölöpépítmények korából pedig, vagyis Kr. sz. e. mintegy 4000 évvel, a konyhahulladékok között szőlőmagvakat gyakran találtak, így Észak-Olaszországban Parena mellett Castronéban (Strobel), Como közelében a Varese-tóban, továbbá Vicenzánál a Fimon-tóban, azonkívül Kis-Ázsiában a régi Trója helyén Hissarlikban (Tyrinth). E helyeken talált szőlőmagvak aprók és egyik fajta vadontermő, kékbogyójú szőlőfajtából, valószínűleg Vitis labrusca-tól származtak. Ellenben a svájci cölöpépítmények helyének szeméttelepén (Wangen és Steckborn) talált szőlőmagvak már határozottan a nemes szőlő, a vinifera maradványai. Ugyancsak a cölöpépítmények hulladékában találtak búzán, árpán és kölesen kívül cseresznye- és szilvamagot, málna- és szedermagot, mogyorót, diót, lencsét, borsót, sárgarépát, stb., tehát a bronzkorszakbeli cölöplakók már rendszeres földmívelők és állattenyésztők voltak, és így feltehető, hogy esetleg kertekben szőlőt is műveltek. II. A késői neolith-heliolith korszakból származó cölöpfalvak hulladékában szintén nagyobb alakú szőlőmagvakat találtak, mint határozottan a nemesszőlő őskori maradványait. (Terramare di Castrone és Emilia, Cazale Cogozzo.) A praehisztorikus korszakból a korai dór időkből eredő görög sírokban (Kr. sz. e. 1500 körül) Orchomenusban találtak igen nagy, körtealakú szőlőmagvakat, ezek szintén a nemesszőlőre utalnak. A magvak a feltárt sírok csontvázainak gyomortájékán feküdtek, jeléül annak, hogy a jobblétre szenderült őskori dór a halála előtt nem sokkal még a szőlőből csemegézett. A bronzkori ember talán nem is művelte még rendszeresen a szőlőt, hanem csak elfogyasztotta a magától termett szőlőfürtöt éppúgy, mint az erdőben található egyéb más gyümölcsöt. Valószínű, hogy a must kierjedése révén keletkező bort sem ismerte meg, mert a borkészítés nem lehetett a nomád ember véletlen feltalálása, mert erre csak CgyrM azám ára 40 fillér