Borsodi Bányász, 1971. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 2. szám
2 BORSODI BÁNYÁSZ Tavaly ősszel a választások során, új titkár került az Edelényi Bányaüzem pártbizottságának élére, Torna István személyében. Neve eddig ismeretlen volt a párt apparátusában, hiszen több mint tíz éven át arknásziként dolgozott az üzemnél. A fiatal, 34 éves Torna István Sárospatakról indult el a bányászat felé. Gépésztechnikus szeretett volna lenni, de a körülmények akkor másként igazították a sorsát. A miskolci Bányaipari Technikumba nyert felvételt, amelyet sikeresen el is végzett. Az iskola után előbb az Aknamélyítő Vállalatnál dolgozott, majd 1959-ben az Edelényi Bányaüzemhez kérte magát. Azóta itt tevékenykedik. Jó munkája alapján itt vették fel 1962-ben a bányász kommunisták maguk közé a pártba is. Szakmai elfoglaltsága miatt nem kapott különleges pártmegbízatást, hanem az egyik szakszervezeti alapszervezetben a gazdaságfelelősi teendőt bízták rá. Pártvezetőségnek, pb-nek nem volt tagja sohasem. Éppen ezért is érte váratlanul a választás. — Mit kezdjek én ott, hiszen nincs a pártmunkában nekem semmi tapasztalatom — mondta. — Senki sem született kész pártmunkásnak — bátorították. Az igazság az, hogy Toma Istvánnak nem sok ideje volt a töprengésre. A tagság bizalmából vállalnia kellett a megbízatást. És ha a pártvezetés módszereit nem is, de a bányászok sajátos munkáját, gondolkodásmódját jól ismeri. Ez a tudat erőt adott neki abban, hogy nekivágjon e feladat teljesítéséhez. Nagy próbatétel ez számára. Egy üzem kommunistáit irányítani, megfelelő politikai légkört kialakítani, mozgósítani és nevelni nem könnyű dolog. Akik ezt teszik, azoknak napról napra vizsgázniuk kell az újabb és újabb próbatételekből. égis, miért őt választotta a tagság erre a posztra? Magyarázatot nem nehéz adni. Ismerik, hiszen ott emberesedett meg közöttük, ott tanulta meg tisztelni, becsülni a munkást, keményen küzdeni az eredményekért, harcosan kiállni a párt politikájáért És ő ezt mindig szerényen, becsületesen, szívesen tette. A szakmai képzettségét igyekezett politikai ismeretekkel bővíteni. Elvégezte a marxista középiskolát, azután propagandista lett, előbb a KISZ-ben, majd a pártalapszervezetnél. Amikor az elődje, Bod ólai Tibor átadta neki a munkát, egyszerűen megijedt a sokirányú feladattól. Igyekezett mindent alaposan megfigyelni és feljegyezni. Napokig rendezte újra, meg újra a dossziékat, a dolgokat. Több évre visszamenőleg előszedte a saját, és a felsőbb szervek határozatait, és tanulmányozta azokat Már e tájékozódása során tapasztalta, hogy bizonyos kérdésekben van mit tenni bőven az üzemben. Ezekről külön feljegyzést készített, majd sorra látogatta az alapszervezeteket, s lement a kommunistákhoz is a munkahelyekre. Tapogatózott, puhatolózott, mit, hogyan kellene jobban, hatékonyabban csinálni? Az első végrehajtó bizottsági ülésen még erősen látszott rajta az izgatottság, a bizonytalanság. Remegett a hangja, a keze, olyan volt, mint a gyerek, amelyik járni tanul. De azért elmondta mik a tervei. — Közelebb az élethez — mondotta. Többet kell tennünk az emberek között. Az a baj, hogy sokszor nem tudják kinek elmondani bajaikat, problémáikat. Ezekből pedig mi is igen sokat tanulhatunk. Élővé kell tenni a pártcsoportokat is, hiszen rajtuk múlik elsősorban munkánk sikere. Sok mindenről beszélt még: az ellenőrzésről, a szervezőmunkáról, a tömegszervezetekkel való együttműködésről, amelyekkel a vb egyetértett. Azóta már több ilyen tanácskozást tud maga mögött, és egyre biztosabb a dolgában. Hiába itt is érvényes az a mondás: gyakorlat teszi az embert mesterré. Persze, nincs magára hagyatva. Sokat segítenek neki elsősorban a vb tapasztalt tagjai, az üzem vezetői és a vállalati pártbizottság munkatársai is, akik minden héten meglátogatják. Jelenleg az akcióprogram kidolgozása készül, rendezi a dolgokat, a feladatokat, hogy azok jelentőségüknek megfelelő helyt kapjanak e fontos dokumentumban. Amit végez, azt nagy akarattal, és szorgalommal •?zi. S hogy mielőbb túl legyen a nehézségeken, tanulni akar. Már az idén kéri felvételét a marxista—leninista esti egyetemre. — Szeretnék megfelelni a bizalomnak — mondja. Arcáról őszinteség sugárzik. Úgy hiszem, előlegnek egyelőre ennyi is elég. TÖRÖK ALFRÉD A pártmunka sodrában Próbatétel M То [UNK]а István Küzdelmes élet На плт tudnám a szüпа nem letési évét és hogy az elmúlt héten ment nyugdíjba, több évet is letagadhatna életkorából. Id. Vass József ruganyos járását, egyenes tartását, örökké jó kedélyét, soha nem csökkenő optimizmusát, sok fiatal megirigyelhetné. Talán csak őszülő haja tanúskodik az idő múlásáról. Pedig nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli 58 év áll háta mögött. Nyugdíjba vonulása egészségügyi okokból történt. De beszéljen életéről ő maga. — 1912. augusztus 4-én születtem Sáránd községben. Szegény földműves családban láttam meg a napvilágot. A hat gyerek közül rangsorban én voltam az első. Ez abban az időben egyet jelentett: korán megismerkedni a munkával. Még fiúcska voltam, amikor már napszámosként dolgoztam; kora reggeltől késő estig robotoltam, a nagygazdák földjén. Nagy volt a család, kellett a pénz. Legénykoromban előbb alkalmi munkás lettem, majd — miután 1937-ben fölkerültem Budapestre — a fűszerszakmában helyezkedtem el. Majd ezt úgy mondanák: trógerolt ‘am. • NyiívUnn hét évet kapott sZOCnnáskodtam is. Huszonöt éves koromban megnősültem. Aztán jöttek a gyerekek, előbb Ibolya, Jóska, Laci és utána Zoli. Nőtt a család, nőtt a gond. Feleségemmel a nap 24 órájából 20-at dolgoztunk, hogy előteremtsünk mindent. A baj azonban sohasem jár egyedül. Kitört a háború és tartalékosként többször behívtak. 1941. tavaszán, már végleg. Kezembe nyomták a parancsot, menjek Kassára műmesteri tanfolyamra, őrmesterként végeztem. A család ezalatt éhezett. Nem volt más választásom, hivatásos lettem. Gondoltam, ha már katonáskodnom kell, legalább az otthoniaknak legyen mit enniök. Egyik napon aztán Lengyelországba vezényeltek bennünket. Untuk már ezt civl életet, a hiábavaló vérontást. Éreztük: ez nem a mi háborúnk. 1945 márciusában egy Litomisl nevű község mellett átszöktünk a cseh— szovjet partizánokhoz. Itt vártuk be a szovjet csapatokat. A tiszthelyettesi egyenruha azonban nem tett jót nekem. Hadifogoly lettem. Soha sem felejtem el. 1948. szeptember 26-án léptem újra magyar földre. Néhány hónapot különböző helyeken dolgoztam, majd újra felöltöttem a katonai egyenruhát. Ekkor viszont már saját akaratomból. Hét év múlva századosként leszereltem, egészségügyi okokból. Ekkor Miskolcon laktunk. Értettem a gépkocsikhoz, gépkocsivezető lettem, a Borsodi Szénbányászati Trösztnél, majd garázsmester. A betegség azonban könyörtelen. Kinyugdíjaztak, pedig még szerettem volna dolgozni. Puflin a számvetés. Egy munkában, becsületességben eltelt élet döntő szakasza; id. Vass József nem szólt arról, hogy vezetői, munkatársai szerették, becsülték, hogy rendszerint elsőként érkezett munkahelyére és utolsóként távozott. A kitüntetésekről, oklevelekről is csak hosszas unszolás után beszélt. Nem dicsekvő típus. A fényképeket viszont, melyek gyermekeiről és három unokájáról készültek, kérés nélkül megmutatta. A felesége mondta el róla: hiányzik neki a munkahely, a közösség. Megszokásból még ma is ötkor kel. Teszvesz a portán, a lakásban, egyszerűen nem tud tétlenül élni. — Jobb lesz már, ha jön a tavasz — mondta búcsúzáskor. Vettünk egy darabka szőlőt Sajókeresztúron, majd megművelem én magam. Kívánjuk, még sokáig lelje örömét a munkában! — kolaj — VASS JÓZSEF 1971. január 13. KÉPREJTVÉNY! Hol készült a felvétel? Ezt kell megfejteni. A megfejtéseket a Központi Szénosztályozómű címére NEM KELL beküldeni! A sikerek nyomában vagy mindenkiért, mindenki egyért... A MODERN szénbányászat ma már elképzelhetetlen gépek nélkül. Számuk — a termelékenység növelése érdekében — egyre nő. A meghibásodott berendezések kijavítása, a mindenkori üzemkészség biztosítása nem kis feladat. — Mi javítjuk a különböző motorokat, szivattyúkat, villamos fúrógépeket, robbantógépeket, kapcsolóberendezéseket, trafókat — mondta Aleva László, a bányagépjavító villamos üzemegységének csoportvezetője. — A felsorolás természetesen nem teljes. A rossz vontatóvillák üzemképessé tétele is az ő feladatuk. Az üzemegységben mindössze százan dolgoznak. Ebben benne vannak a műszakiak és az egyéb beosztásúak is. Mivel kevesen vannak, senki sem ér rá pihenni. A velük szemben támasztott követelmény mindjobban fokozódik. Több a gép, nagyobb a meghibásodási lehetőség. A rossz motorokat viszont ki kell javítani! Hogyan tesznek eleget e feladatoknak? Nyugodtan mondhatjuk: munkájukkal meg vannak elégedve. Egy villamos szénfúrógép javítása a korábbi egy műszakkal szemben ma már mindössze 0,6 műszakot vesz igénybe. A HRV villánál darabonként még nagyobb a megtakarítás. Eddig évről évre növelni tudták a teljesítményt, és közben a minőségi mutatóknak is eleget tettek. AZ ÖSSZESZOKOTTSÁG, a kéz alá dolgozás itt is fontos. Enélkül nem tudnának jól boldogulni. A csoportbérezés is ösztönöz a jobb munkára, az egymás segítésére. Náluk az egy mindenkiért — mindenki egyért elv érvényesül. A jó közösségi szellem, az ésszerű újítások, változtatások is hozzájárultak az egyes motorok javítási idejének csökkentéséhez. BESZÉLGETÉS közben végigsétáltunk a műhelycsarnokon, majd benyitottunk az üzemvezetői irodába. Bakos László üzemvezetőt naplókba, jegyzetekbe temetkezve találtuk. — Az elmúlt évi eredményeket értékelem — mondta. Ezúttal sem kell szégyenkeznünk. Jóval túlteljesítettük a tervet. A motorok javítási idejét főleg a cseredarabos rendszer bevezetésével tudtuk lecsökkenteni. A robbantógépek esetében 200 forint megtakarítást értünk el darabonként. Üzemegység szinten ez már jelentős összeg. Néhány célszerű intézkedést is életbe léptettek. Ezek közé tartozik a motorok tipizálása. Ez azt jelenti, hogy egy-egy aknában csak ugyanazon országban gyártott motorokat alkalmaznak, így kevesebb alkatrészre van szükség, ennélfogva könnyebben megoldható az alkatrész-utánpótlás. A már említett cseredarabos eljárás és a fix áras javítás is az elmúlt évben éreztette igazán előnyeit. A TOVÁBBIAKBAN a termelékenység növelése csak a technológia változtatásával érhető el. Ennek kidolgozása a jövő hónapok feladatai közé tartozik. — kolaj — I Я Néhány szót az 1000 mm-es Iparvasútról Folytatásában lefektették a vasútat az akkori záróműveletekig, úgy hogy az 1000 mm-es nyomtáv a munkahelyig vezetett és 2 tonnás lórékba ráírták a szenet. NAGYOBB SZÁLLÍTÁS a Baross-aknának 1882-ben bekövetkezett üzembe helyezése után indult meg. A fával kiácsolt szűk alagútban csak lóval lehetett szállítani, ezért 1870 és 1882 között záróívekkel biztosították át és csak azután vezették be ide is a mozdonyvontatást. De a mozdony éppen csak hogy belefért a szelvénybe, nem lehetett kitérni, ez pedig nagyon sok baleset forrása volt: 1919-ben 60 fő gázmérgezést szenvedett a megrekedt vonatban. 1939-ben két, 1941- bem egy vonatőrt ütött el a vonat. Ezután megindult az alagút átfalazása, ami 1949- re készült el. Közben még egy súlyos katasztrófa történt: 1947-ben 9 fő lelte halálát a főbeomlás által összelapított személyszállító kocsiban. Akkor már Dieselmozdonyra tértek át. Az alagutat 1968 végén állították le, miután a pálinkási bányászat megszűnt. 94 év alatt kb. 14 millió tonna szenet, rengeteg anyagot és személyt szállítottak át rajta. A LYUKÓVÖLGYI 1900 mm-es vasút fektetését 1920- ban kezték, mégpedig a lemélyítendő hagymásbérci aknákig, amelyeket Radostyán község határában mélyítettek 1923-ban. Ám az aknamélyítés abbamaradt, a kb. 12 fémes vasutat 1929-ben fölszedték. 1936-ban határozták el Lyukóbánya telepítését és akkor újból lerakták a vágányokat 7 km hosszban. Ez a vasút nagy emelkedése miatt csak korlátolt szállítási kapacitást biztosított, a nagyobb szénszállítást nem is győzte volna. Ezért Perecesről a pálinkási alagút bejáratától egy újabb 1866 méter hosszú alagutat hajtottak, amely az 1000 mm-es vasutat Lyukóig elvezette és így kapcsolatot teremtett a lyukóvölgyi vasúttal is. A nagy szelvényű falazott alagútban 1954-ben indult meg a szállítás, de csak 1960. augusztusig folyt, mivel a MÁV különböző észrevételeket és kifogásokat tett és a számára gazdaságtalan szállítást leállította. 7 évi huzavona után,1967-ben a vállalat az alagutat, mint állóeszközt kiselejtezte. Szerencsére 1961 júniusában elkészült a Berente felé vezető fűggő kötélpálya és lehetővé vált Lyukó termelésének a felfejlesztése. A SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGRE vonatkozólag csak két adat álljon itt, ami rávilágít arra, hogy nem is volt annyira ingyenes a szállítás az 1000 mm-es inamé suton: 1967-ben a lyukói színnek a központi osztályozóba való szállítása vasúton 89.73 Ft-ba került tonnánként, míg a függő kötélpályán ez a költség 28.29 Ft.-ot tort ki Az utolsó években szén már csak Frenyőről ment az iparvasúton, most ezt a szállítást is az AKÖV végzi el. Befejezte tehát működését az iparvasút és ettől is, mint sok bányától, melyeket kiszolgált, búcsút kell vennünk. REMÉNYI VIKTOR A Népszabadság 1971. január 1-i számában a következő rövid hír jelent meg: „Több mint százéves működés után megszüntetik a forgalmat az ország egyetlen ingyenes vasútvonalán, a Diósgyőrvasgyárból a Perecesig, illetve Lyukóig vezető keskeny nyomtávú vasúton.. EBBŐL MINDÖSSZE annyi az igazság, hogy a szállítás fokozatosan megszűnt, az iparvasúton, de az nem volt ingyenes, hanem a Borsodi Szénbányák több millió forintot fizetett az anyagoknak az aknához és a szénnek a gyári rakodóhoz való fuvarozásáért, sőt az üzemi dolgozóknak munkába és munkából való utaztatásáért is. Az 1000 mm-es nyomtávú vasút szorosan összeforrt a vasgyárral és a vasgyárhoz tartozó Pereces-környéki bányákkal, ugyanis ezek a bányáik látták el a vasgyárat szénnel. Fontos volt tehát jó minőségű és megfelelő mennyiségű szenet alacsony önköltséggel termelni és olcsón szállítani. Ezért 1868- ban a gyártól Perecesig kb. 7 km hosszban megépítették ezt a vasutat. Egy évig lóvontatással folyt a szállítás, 1870-ben tértek át gőzmozdonyra. Egyidejűleg megkezdték a Graenzenstein Gusztávról elnevezett altáró kihajtását is, amelybe a fölötte levő műveletekből döntötték a szenet. Ez az altáró 1869-ben kilyukadt a pálinkási völgybe és akkor vált alagúttá. Hossza 2330 m. Titkári értekezlet Az elmúlt héten pénteken, január 8-án titkári értekezletet tartott az Ózdvidéki Szénbányák pártbizottsága. Az értekezleten aktuális kérdéseket vitattak meg. Többek között szó esett a szervezeti élet élénkítésének lehetőségeiről, a pártépítési munkáról, valamint a tagfelvétellel kapcsolatos problémákról. Az értekezlet további részében részletes programtervezetet dolgoztak ki a januári taggyűlések előkészítésére. Megbeszélték a taggyűlések várható napirendjét, a lebonyolítás módját. Ezen kívül fontos feladat volt a február 1-én kezdődő egyhetes titkári tanfolyam előkészítése, melyet majd Aggteleken tartanak meg. Végül a szakszervezeti választásokkal kapcsolatos munkát vitatták meg.