Borsodi Vegyész, 1969. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1969-10-09 / 41. szám
Rövidesen sor kerül a műszaki-gazdasági konferenciára, ahol összegezik majd a vállalat eddig végzett munkáját , és meghatározzák az év utolsó negyedévére vonatkozó feladatokat. Jóleső érzéssel mondható el, hogy a vállalat eredményekben gazdag hónapokat tudhat maga mögött, ami biztos alapot teremtett az éves terv sikeres teljesítéséhez. Sok nevezetes esemény is tarkította a vállalat munkáját. A legfrissebb ezek között is (amiről lapunk 1. oldalán számolunk be), hogy megkezdte a próbaüzemet az új elektrolízis üzem. E várva-várt esemény őszinte örömet keltett, hiszen a klórból a növekvő igények kielégítése maradéktalanul lehetővé válik. A városi tanács ankétja Érdekes és nagy érdeklődésre számottartó ankétra kerül sor október 13-án, délután fél 3 órai kezdettel a Radnóti Művelődési Házban. E találkozó keretében a városi tanács vezetői válaszolnak a vállalat dolgozói által feltett kérdésekre, egyúttal ismertetve azokat a terveket és elképzeléseket is, amelyeken jelenleg a tanács munkálkodik. Az ankétra minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a vezetősége. Televízió az abodi iskolának Abod iskolásai már tudják — nyilván a szüleik is, tehát a falu apraja-nagyja —, hogy televíziót kap az „alma materük” a BVK szállítási üzemének dolgozóitól. Hogyisne tudnák, mikor az üzemben keresi kenyerét 9 abodi, az egész kombinátban pedig öszszesen 36 abodi ember nap mint nap. Az előbbi kilenc tehát a saját vagy rokongyermekei javára ajánlotta fel azt az öszszeget, amelyet a televízióra költött pénzből esetleg kézhez kaphatott volna. Az üzem párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetőinek javaslatára, a szocialista brigádvezetők az egész kollektíva nevében ajánlották fel a televízió árát — az abodi iskolának ajándékul — abból a jutalomösszegből, amelyet egy nagy értékű többletmunka soron kívüli elvégzéséért utalt ki javukra a vállalatvezetés. Felvételeinken: az üzem egyik legjobb kollektívája, a Petőfi-brigád néhány tagja végzi becsülettel a dolgát. A szállítás dolgozóinak ajándéka Varga István (szintén Petőfi-brigádtag) targoncavezető, a rakodólapon levő zsákolt műtrágyát a vállalati raktárba szállítja a szalagtól. (Fotó: Kaprai János) Fehér József és Balogh Gyula, a Petőfi-brigád tagjai, a műtrágyazsákoló automatamérleg kezelői, munka közben. Ugyancsak a Petőfi-brigád két tagja végzi az 50 kilós műtrágyás zsákoknak a szállítószalagról rakodólapra történő gondos összerakását, hogy teherkocsikon szállíthassák a termelőtől a felhasználóhoz. KÜLÖNVONAT BUDAPESTRE Az Állami Biztosító Kazincbarcikai Fiókja, a Magyarország—Dánia labdarúgó mérkőzésre különvonatot indít október 22-én Budapetre. Az utazáson a Biztosítási- és Önsegélyező Csoport tagjai (családtagok is) vehetnek részt. Aki 40 forintos tagsági díjat fizet az 20 forint, aki 20 forint tagsági díjat fizet, az 40 forint hozzájárulás mellett vehet részt az utazáson. Jelentkezni: a BVK hivatalházában, a gépkönyvelésen lehet október 18-án délig. KÉMIKUSOK TAGGYŰLÉSI A Magyar Kémikusok Országos Egyesületének kazincbarcikai helyi csoportja október 11-én, szombaton taggyűlést tart a BVK műszaki könyvtárában, ahol érdekes problémák megvitatására kerül sor. SZAKMUNKÁSOK FOGADÁSA Fontos eseményre kerül sor október 16-án, délután fél 3 órakor a RadnótiMiklós Művelődési Házban Kazincbarcikán. A mindjobban kialakuló gyakorlatnak megfelelően ezen a napon ünnepélyes külsőségek között köszöntik a BVK fiatal szakmunkásait, akik lényegében most kezdik az életet és a munkát a vállalatnál. Az ilyenfajta kezdeményezések igen ígéretesek és elismerésre méltóak. TV AZ ISKOLÁNAK Annak az országos mozgalomnak a keretében, amely nemrégiben kezdődött azzal a céllal, hogy a televízióval nem rendelkező iskolák bekapcsolódhassanak az iskolatelevízió munkájába a BVK-ban is jelentős eredmények születtek. A beruházási igazgatóságon dolgozó Varga Jenő szocialista brigád felhívására újabb felajánlás történt. A szállítás dolgozói elhatározták, hogy vásárolnak egy televíziót az abodi iskolások számára. A készülék átadására rövidesen sor kerül. ÚJÍTÁSI ANKÉT Október 24-én a Radnóti Művelődési Házban, Kazincbarcikán délután 2 órai kezdettel újítási ankét megrendezésére kerül sor amelynek előadója Kerekes András elvtárs, a BVK újítási irodájának vezetője. FOTÓKIÁLLÍTÁ Október 10-én, holnap fotókiállítás nyílik a BVK-ban a Radnóti Művelődési Házban, amely iránt máris nagy az érdeklődés. A kiállítás a tervek szerint 10 napig tart nyitva. HÍREKRE Amíg sportlétesítményünk elkészült Avatás előtt 1969. október 19... Egy dátuma az évnek, amely így szürkén nem sokat mond az újság olvasónak, de aki Kazincbarcika sportéletét figyelemmel kíséri és vasárnaponként a Vegyész Sport Egyesület rendezvényeit látogatja, hétről-hétre új és új színfoltokat láthat. Ezeknek ünnepélyes átadására és avatására kerül sor október 19-én. De nézzük a sportélet kialakulását, rohamos fejlődését, amely szükségszerűen követelte a létesítményeket. Köztudott, hogy Kazincbarcika az ifjúság városa, a BVK az ifjúmunkások, szakmánkok fellegvára és a város lakói, a vállalat dolgozói igényelték a kulturált sportolási- szórakozási lehetőséget. Mi volt eddig? — Hogyan is indult a sportélet? Pillantsunk vissza a múltba, hogy tudjuk értékelni a mát, a holnapot. Több mint tíz éve, hogy városunkban megindult a sportélet, megalakult a KMTK. A labdarúgópálya a BVK szomszédságában a főútvonal mellett volt, melyet a gyár bővítése következtében meg kellett szüntetni. Az új otthon a várostól 6 km-re lévő hőerőmű sportpályája lett, amely a nagy távolság miatt nem vonzotta a sportolni vágyó fiatalokat, a sportot szerető közönséget. A sport és a közönség szorosan egybetartozik és így kölcsönösen igénylik egymást. Ennek eredményeként a város és üzemek összefogásával, 1966-ban elkészült az ideiglenes labdarúgópálya, ahol a KMTK labdarúgócsapata kiharcolta a NB II- be való feljutást. Emlékezzünk csak kedves szurkolók, sportolók... Ha esett az eső, csak gumicsizmában tudtunk kimenni a mérkőzésre, szinte állt a víz a pályán, i de mentünk mi szurkolók, s küzdöttek a fiaink sportbecsülettel. Sokszor mondtuk egymás között, hogy kellene, jó lenne egy korszerű pálya, ahol van ülőhely, kényelmes állóhely. Tömegsportról sem nagyon beszélhetünk, mert nem volt pálya, nem volt megfelelő helyiség, pedig sokan, nagyon sokan szerettek volna szabad idejükben sportolni, edzeni, szórakozni. Kellett tehát a korszerű, megfelelő sportlétesítmény — kellett a városnak a sportkombinát! A technikum és a kertváros közötti területen ilyen előzmények után kezdődött meg a sporttelep kialakítása, építése. De vegyük sorjába, mi is készült el három év alatt?... Szoboszlai Árpád elvtárs, a Vegyész Sportegyeselet elnöke tömören így foglalta össze: — Felépült a kézilabda- és röplabdapálya a régi öltöző mögött, ezek szomszédságában a salakos labdarúgópálya és modern klubhelyiség, valamint a minden igényt kielégítő, korszerű sporttelep, labdarúgó- és atlétikai pályával. — örömmel és büszkeséggel sorolta a létesítményeket, de egy kis szünet után ismét folytatta — mert van még más is, így a villanyfényes kézilabdapálya, amely téli időszakban korcsolyapályává alakítható. Felépült a harmadik kézilabdapálya és a második röplabdapálya. Elkészült a kispályás labdarúgó-, a tenisz- és a kosárlabdapálya. Új ékessége a labdarúgópályán elhelyezett elektromos óra- és eredményjelző, a zászlótartó rudak, a pályát körülvevő hangosító berendezés. Felsorolni is elég. Szinte hihetetlen az egész, pedig megvannak, s várják a sportolókat, szurkolókat, hogy dicsőséget, örömet nyújtsanak városunk sportszerető lakóinak. A kivitelezéshez és tervezéshez nagy segítséget nyújtott Körtvélyes István, a BVK műszaki igazgatóhelyettese, Tóth Pál karbantartási főosztályvezető és Sándor János mechanikai üzemcsoportvezető. Vállalati elfoglaltságuk mellett is akartak és tudtak időt szakítani a létesítmények megtervezésére, sőt az építkezés közben is segítséget nyújtottak a szakmai-műszaki problémák megoldásában. A világítás és eredményjelző elektromos szereléseinél Tóth Ottó és Petróczi Lajos elvtársak végeztek precíz, jó munkát. A szerkesztési osztály több esetben túlmunkában készítette el az építéshez szükséges tervrajzokat. Fársztó, de nagyon szép munkát végzett Horváth Sándor és Szipszer Imre festő, akiknek munkáját az egész területen láthatjuk. Ezt is nappallá tette a munkálatok végzése során a házigazda — a pálya gondnoka, Farkas Imre elvtárs. Ahhoz, hogy a műszaki elképzelés valóra váljék, kellett a munkáskéz, é s ezt szervezte lankadatlan erővel és ambícióval Nagy József, a mechanikai üzem műhelybizottsági titkára. Társadalmi munkában szervezte a vállalat és az üzem szocialista brigádjait. Aktivitását bizonyítja, hogy napról napra több brigád vett részt a pálya építésében. Elismerés illeti a mechanikai üzemnél működő Oláh János, Kositzky Árpád, Pruma József és Kerekes Pál által vezetett szocialista brigádokat, valamint Lupták György, Lugosi József, Antal András, Tóth István, Fogarasi György, Kárpáti Pál brigádtagokat, akik rendszeresen végeztek társadalmi munkát, elsősorban a földmunkálatoknál, a kerítés oszlopainak lerakásánál, valamint a kerítés és labdafogó-háló felszereléseinél. *Bár több brigád - brigádtag is részt vett a földegyengetéseknél, a pályák salakozásánál, a festésnél, de teljességre nem törekedhettünk, hisz olyan sok lelkes, igazi sportbarát, brigádtag van, hogy név szerinti felsorolásuk szinte lehetetlen volna. A brigádok és a társadalmi munkában résztvevők közel 3,5 ezer köbméter földet mozgattak meg, 2500 társadalmi munkaóra alatt. Az összes társadalmi munka értéke kb. 1,5 millió forint. Nagy számon ezek és elismerésre méltóan még akkor is, ha kisebbnek látszanak a sportkombinát közel tízmilliós beruházási összegénél. Újszerű, de nagyszerű vállalást tett a gázüzem karbantartó szocialista brigádja, valamint a Horváth Sándor által vezetett szocialista brigád, amely a klubépületek és a létesítmények megóvása felett szocialista védnökséget vállalt Nemcsak az építésben vettek részt, hanem a megóvásból is részt kérnek. Most már van mit védeni! Találkozott tehát a munka és ennek gyümölcse, az eredmény! Amikor Szoboszlai elvtárs felsorolta a sportlétesítményeket, ezekkel a szavakkal fejezte be rövid tájékoztatóját: " A sportegyesület elnöksége nevében köszönettel és legősontébb elismeréssel adózunk mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a létesítmények elkészítéséhez, felépítéséhez. Sportolóinktól pedig elvárjuk, hogy ha birtokba és használatba veszik a pályákat, akkor azt becsüljék meg és mindenkor elszántan küzdjenek a kéksárga vegyeszszínekért a szurkolók és magunk örömére. Kinyílnak a kapuk, az öltözők ajtajai, a pályák bejáratai. Várják a sportolókat, a szurkolókat A város felől égbe nyúlnak a zászlótartók, a sportbarátság jelképei, a karcsú oszlopok amelyekről szerteárad a hívogató fény, az idő és eredmény. A pályákat benépesítik a sportolók és szurkolók. Mi építettük közös erővel, összefogással — így lett a sportkombinát a miénk! Október 19-e tehát nem egyszerű dátum lesz Kazincbarcika sportéletében, hanem ünnepnapot fog jelenteni az utókornak, olyan ünnepet, amely alapköve lesz egy fiatal város minőségi és tömegsport fejlődésének, fellendülésének. A pályaavató ünnepi sportműsora október 19-én. 13.00 órakor: a stadion ünnepélyes átadása. 14.00 órakor: barátságos labdarúgó-mérkőzés Budapesti Honvéd (NB I.)—K.barcikai Vegyész csapatai között. 17.30 órakor: villanyfényes kézilabda-mérkőzések Debreceni Dózsa (NB. I.)—K.barcikai Vegyész ift. 18.45 órakor: Ózdi Kohász (NB. I.)—K.barcikai Vegyész női csapatai között. Irta: Tóth László Fotó: Káprai János A központi karbantartó üzemcsoport és a telepfenntartás dolgozói segítenek a stadion munkálatainál. (Fotó: Káprai) A telepfenntartás dolgozói a tartóoszlopok lebontását végzik. TV69. OKTÓBER 9.