Borsszem Jankó, 1904 (37. évfolyam, 1-52. (1882-1933.) szám)

1904-01-03 / 1. (1882.) szám

2 BOLDOG ÚJÉV. Már megint egy boldog újév — Hogy belé az ördög bújnék! Évek jönnek, évek mennek — Mily bolond, ki örül ennek! Fogunk, hajunk ettől gyérül; Az feketül, ez fehérül; Fogy az elménk sava, borsa — S az se lesz jobb: hazánk sorsa. Hazánk sorsa? . . . Teringettél, Mit borongnánk e felett még! Az már, mint a zsidó lova, Vakon vágtat — merre? ... hova? ... A gazdája nem is sejti, Kantárszárát mind elejti; De maga a ló se tudja Hol ér véget bolond útja. Taplót dugtak a fülébe •— Bátrak és jók, föl elébe! Fogjátok meg ha tudjátok, S ne gázoljon vadul rátok! Bátrak s jók, im, akadnak még, Kik a sárba ragadnak még; De már ők sem bírnak vele — Rohan e ló örvény fele. Kell újévi jó kívánat? — Jobb e lanton már nem támad: Verj meg Isten minden kezet, Mely így használ bolond tüzet! Verj meg minden gaz oktondit, Aki magyart megbolondit! Verd meg mind a léha szittyát, Kik közéttünk’ elvadítják! Ha már évnek ujhodása, Hát fordítson mindent másra. Csoda essék: a honunkba Térjen béke, komoly munka! Tisztességnek napja süssön, Szájhősökbe ménkű üssön! »Jobb kor« légyen ideálunk, S ne kisszerű rongy halálunk! Borsszem Jankó Január 3. 1904. NYÍLT levél. Oz exelencz gráf Pisto Tisso minister­ prüsus oreságnak Irodán. —■ Exel­enczlében! Nem szokom paletizálni, me­g hevesbe szoktam complimentirozni; de meg nem áldozom, hojd korác any elütti nordszerö becsó-beszé­­déhez ne grotoláljam. Omikor az a pót'ortalékosoktid­ó bellivásárul tetszette beszélni és agyánlotta az önöpölni hozatérü képviselő oreságoknak, hojd sí állják magukba: az én figyelmemet e beszédbül ed jönörö paxus rogodto тек. Oz, amiban tetszette mondani, hojd az abstroáló képviselő oreságok fejbre nedvenezer ember saládjátul az átko hálja rá. Ez már beszéd! Én adjon mindig netzvenezer áldást s­z akt­am kívánni, de — beszéljünk katonákban — nedvenezer is elég abbal. Omidan leveli mit záram, sopáncsok ezért nem kivánom Exellencznek baldak új esztendüt, mert amit én kívánni szoktam, az az abstruáló oreságoknak led­yen mondva! Reb. Menáchem Cziczeszbeiszer kazár és edházi átkazár. Dr. Hombár Mihály védbeszédeiböl. — Тек. Kir. Tszék ! Egyébke Jánosnak a neje, szül. Mócsing Melánia, védenczem ellen beadott váló-kerese­tét elutasítani kérem, mert e kereset szinte hemzseg a logikátlan valószí­­nűtlenségtől. Panaszos férj ugyanis azt hozza föl, hogy nejét számos esetben in flagranti házasságtörésen érték a fölsorolt tanuk, teljesen sötét szobában, vagy zárt ajtók mögött. Miután a tanuk egyike sem állította magáról azt, hogy bagoly szeme van, ennélfogva teljesen sötét szobában nem is láthattak semmit, zárt ajtók mögött történő dolgokat pedig csak Röntgen-sugarakkal lehet megállapítani, melyekre azonban nem hivatkozott senki. Ám arra már igenis vannak szava­hihető tanúk, hogy Egyébke János folyton zaklatta nejét azon való sóhajtozásaival, hogy miért nincs nekik családjuk, és igy téve-tagadva, hogy állításai valók lennének, még ez esetben sem az asszony volna a bűnös, hanem igenis bűnszerző a férj, midőn mivel sem indokolható sopán­­kodásaival hű feleségét belekergette olyasmibe, ami utólag nem tetszik neki. Kérem tehát őt ítéletileg arra kötelezni, hogy nejét ünnepélyesen visszafogadja és hibáit és mulasz­tásait fokozott buzgalom és elnéző hitvesi szeretet által jóvátenni igyekezzék.

Next