Isépy István - Szigeti Zoltán (szerk.): Botanikai Közlemények, 91. kötet (2004)
2004 / 1-2. sz. - KEVEY BALÁZS: Vöröss László Zsigmond (1914-1996) emlékezete
Kevey B. 1958-ban megszűnt a Dombóvári Tanítóképző, s a Pécsi Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékére került. Oktató-nevelő és tudományos munkássága itt teljesedett ki. Pécsett a tanszéki növénygyűjtemény fejlesztését, gondozását, rendezését szívügyének tekintette. A herbárium állományát hatezerről hatvanezerre fejlesztette. Széleskörű szakmai-baráti ismeretségei révén ajándékként több híres múlt századi növénygyűjteménynyel is gyarapította a kollekciót, így szerezte meg - az 1800-as évekből származó - Pannonhalmi Apátság muzeális értékű herbáriumát. E gyűjtemény része a pannonhalmi maggyűjtemény is. A tanszéki herbárium további felbecsülhetetlen értékét képezi két régi pécsi botanikus - Nendtvich Tamás és Mayer Móricz - növénygyűjteménye. Szoros szakmai kapcsolatot tartott Nagy István református lelkésszel, aki Villány környékének flóráját kutatta, s szintén szorgalmas gyűjtő volt. 1974-ben bekövetkezett halála után magán herbáriuma - Vöröss László Zsigmond közbenjárására - a Pécsi Tanárképző Főiskolára került. Rendkívüli alaposságát bizonyítja, hogy a Növénytani Tanszék herbáriumában levő valamennyi növényfajról katalóguscédulát készített. Pécsi tartózkodása idején aktív terepbotanikai kutatásokat folytatott. Korát megelőzve foglalkozott bányák, meddőhányók, salakhegyek rekultivációjával, elsősorban növényzettel való sikeres betelepítésével. Környezetvédelmi szakemberekkel együttműködve vizsgálta a levegőszennyezés növénytakaróra gyakorolt hatását. Lelkesen kutatta Dél-Dunántúl növényvilágát. A Dráva-síkon végzett kutatási eredményeiből írta és védte meg 1964-ben egyetemi doktori értekezését a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Bírálója Greguss professzor úr volt. Florisztikai adatai között kiemelkedő jelentőségű a Szaporcán 1962-ben felfedezett Panicum philadelphicum, amelyet korábban Európából nem ismertek. 1965-ben Szaporca határában egy Inula fajra lett figyelmes. Ezt a növényt Pénzes Antal - Inula voeroessii néven - a tudomány számára új fajként írta le. E taxont azonban Soó Rezső az Inula britannica alakkörébe sorolta. 1970-ben fedezte fel a Mecseken (Abaliget, Cseppkő-barlang) a Seligeria doniana nevű mohafajt, amelyet a Kárpát-medencéből ő közölt elsőként. Kutatóútjai során eljutott távolabbi országrészekbe, így a Nyírségbe és a Tarna-vidékre is, ahol szintén talált e területekre új taxonokat. Tudománytörténeti kutatásokat is végzett. E tárgykörben hézagpótló eredményként értékelendő a múlt századi első magyar algakutató, Titius Pius Vendel életének és munkásságának felderítése, de Mayer Móricz és Nagy István botanikai munkásságáról is írt tanulmányt. A Pécsi Tanárképző Főiskoláról 64 éves korában, 1978-ban vonult nyugdíjba. Néhány évig Szentlőrincen élt, majd 1980-ban Martonvásárra költözött. Anyagi támogatást nem kapott, mégis töretlen elhivatottsággal folytatta botanikai kutatásait. Gyakran utazott fel Budapestre, ahol a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában Wagner János (1870-1955) hatalmas hársgyűjteményét rendezte. E felbecsülhetetlen tudományos és kultúrtörténeti értéket képviselő kollekcióból tíz - a tudományra új - taxont írt le. A szombathelyi Savaria Múzeumban fejezte be Piers Vilmos (1838-1920), a neves kőszegi amatőr botanikus szintén nagy értékű herbáriumának tudományos rendszerezését és leírását. Ebben az időben dolgozta fel Jemelka József soproni növénygyűjteményét ( 1843-1847), és a Kismartoni-park (ma Eisenstadt) herbáriumát is. Döntő érdemeket szerzett a régi telepítésű arborétumok növényanyagának katalogizálásával is. Ha ideje és egészsége engedte, rendszeresen járta a terepet. Magas termete gyakran feltűnt a Mezőföld különböző részein, így a Velencei-tó és Székesfehérvár környékén is.