Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1970-06-11 / 23. szám
BL A HAZAI PRÓZAÍRÁS Áramkörében A hazai prózaírás legjelentősebb képviselőinek alkotásaiból nyújt át az olvasónak egy csokorravalót az Eminescu Kiadó a Veac de lumină című, ez évben megjelent elbeszélés-kötetben. A kötet áttekintést nyújta romániai prózaírók alkotóművészetének alakulásáról, tematikájának figyelemre méltó sokoldalúságáról, érezhető stiláris gazdagodásáról az elmúlt évtizedekben, arról az érdekes és sokat ígérő írói nemzedékről, amely szocialista valóságunk talaján bontakoztatja ki egyre izmosodó tehetségét. A kötet legjelentősebb szerzői között — Eugen Barbu, Ion Bă ieşu, Geo Bogza, Traian Coşovei, Lucia Demetrius, Al. I. Ghika, Remus Luca, Teodor Mazilu, Francisc Munteanu, Horia Pătraşcu, D. R. Popescu, Nicolae Tic és mások — örömmel fedezzük fel kilenc hazai magyar író kitűnően lefordított prózai alkotását is : Bajor Andor, Huszár Sándor, Nagy István, Panek Zoltán, Papp Ferenc, Páskándi Géza, Sütő András, Szabó Gyula és Veress Zoltán novelláit, valamint a hazai német irodalom képviselőinek — Anton Breitenhoferek, Arnold Hausernak, Franz Storchnak - egy-egy novelláját. A Jött egy leány a telepre, a Félelem, a Zászlós Demeter — hogy csak néhány nagysikerű romániai magyar novellacímet említsünk — méltó színvonalat képviselve kapcsolódik bele a hazai kortárs prózairodalom eleven áramkörébe A fordítás-irodalom — mindenki előtt ismeretes — messzi múltba visszanyúló hagyományokra tekint vissza nálunk ; a kölcsönös fordítás — a népek kölcsönös megismerésének, barátságának, testvériségének ez a magasrendű eszköze azonban rend-szerünkben fejlődött, alakult élő, sokirányú, elszakíthatatlan kapcsolattá a román és magyar alkotók és olvasók között. A román költészet, prózaírás és drámaírás legjobbjai mélyednek el éppoly figyelemmel, érdeklődéssel a hazai magyar írók alkotásaiban (olykor szinte azonnali, színvonalas fordítással „reagálva le" a megjelenést), mint magyar kollégáik, akiknek szorgalmas és ihletett fordítói tevékenysége eredményeképpen a magyar olvasótábor is állandóan, átfogóan tájékozódhat a kortárs román irodalomban. Zénárt Zsuzsa - És mit vennél, ha lenne pénzed ? - Százszor hallotta már ezt a kérdést a lánytól, s mindig ugyanúgy válaszolt rá, mintha csak egy hivatalos formula lenne. - Játszani akarsz ? — kérdezte. - Ühüim. - A lány most hamiskás volt, éppen olyan, mint másfél évvel ezelőtt. Tudta ezt a lány is, azért volt ilyen, biztosan. - Megéri ? - Ne ijedj meg, nem akarok lefeküdni veled - mondta a lány. - Jó. Ha pénzem volna, autót vennék. És beutaznám vele a világot. A lány mellé ült az ágyra, érezte meleg illatát is. Kinyújtotta a kezét, félkörben maga elé húzta, mintha egy kocsi ajtaját csukná be. . - Fehér, ugye ? - kérdezte. - Legyen fehér. Bár könnyen piszkolódik. - Bé belekapaszkodott a levegőbe, mintha egy kormányt markolna, mozgatta a lábát , kapcsolt. - Brrr - dúdolta a lány és rázta a fejét, hogy a haja lobogjon, mint a szélben. - Nagyon jó. Brrrr... - Na, itt merre ? - kérdezte Bé. - A város felé ? - A szerpentinre ... - Nem arról van szó — mondta a fiú. - Ne rontsd el megint, kérlek. - A Hercegnő nem nézett rá, mereven előrefigyelt. A kopott furníros szekrény éppen elállta az utat. - Kanyar, vigyázz - és kidőlt oldalra, a fiú felé. Feje érintette Bé vállát. - Szép szekér, festett. S mekkora kucsmája van az öregnek .. . - Hát a nyugdíja vajon mekkora ? - A szerpentin ... - suttogta a lány, és közelebb húzódott. Lassan ingott erre-arra, beledőlt a kanyarba. Néha megrázta a fejét, hogy lobogjon a haja. Egészen közel húzódott Béhez, és a vállára hajtotta a fejét. - Félek - mondta, de a fiú nem ölelte át. - Nincs szeme ? Az anyja istenit ! - kiáltott egy gyalogosra. - Ne burrogj ! Jó kocsi ez, hangja nincs, csak röpül. - Aztán elcsavarta a képzeletbeli kormányt. A szoba falai, mint a szürke sziklafalak magasodtak föléjük a szerpentin két oldalán, mely úgy fúrta be magát a hegyek közé, mint egy dugóhúzó. Bé ökölbe feszítette a kezét, mintha a kormányt markolta volna. A válla zsibbadni kezdett. Megpróbálta elképzelni magát, ahogy ül egy rozsdaszín pléddel letakart ágyon, hülyén előretartja a kezét, és mozgatja a lábfejét. — Mint egy kisgyerek a bilin ... - Mit csinálsz ? Ne engedd el a kormányt ! Bé ismét felemelte karját, aztán hirtelen erős mozdulatokkal dőlt ki jobbra-balra. A rugók nyikorogtak az ágyban. - Mi történt ? Bé csak annyit mert mondani : - Kilyukadt a bal hátsó... - és ölébe ejtette a kezét. - Állj meg, nem szeretnék meghalni. Éppen most nem. Szörnyű nehéz út, ugye ? De azért reggelre, remélem, ott leszünk, nem ? - Persze. Csak tudnám, hogy hol. A lány felállt, úgy tett, mintha kinyitná a fehér kocsi ajtaját, aztán Bé elé került. Az arcáig hajolt le, szájával O-t formált, és szaporán fújta ki a levegőt. - Most mit csinálsz ? - Letörlöm a szélvédőt. Tudod, ilyenkor, este rengeteg a szúnyog, s mind ráragadnak a szélvédőre... - Széles, szinte ölelő mozdulatokkal törülni kezdte a képzeletbeli ablakot, egészen közel a fiú arcához. Kis mellei ritmikusan mozogtak. - Emlékszel, mikor karamboloztunk ? - kérdezte, s mereven figyelte Bét. A karját is leengedte, úgy figyelt. - Jó memóriám van. - Bé a vakolatlan falrészt nézte szemben, a szekrény fölött. A lány újból mozgásba lendült, egyre közelebb hajolt a fiú arcához, s apró kis szusszanásai Bé arcára melegedtek. A Hercegnő ajkai szétpattantak ... - Hölgyem, beszállás. Még összepiszkítja a nercbundáját - mondta Bé egy kicsit tehetetlenül, és megrántotta a lányon a bé háziruhát. - De azért játszunk tovább, ugye ? Bé ismét ökölbe szorította kezét az arca előtt, a lány mellé ült, és rázta a fejét, hogy lobogjon a haja a szélben. Bé nem akarta abbahagyni már a játékot, mert akkor meg kellett volna mondani, hogy miért tette. Csak Csiki László gépiesen csavarta erre arra a képzeletbeli kormányt és ingatta magát az ágyon. - Hülyeség - gondolta. - Az álom-autó hátsó gumija kiszakadt . . . — Az álom-autó bal hátsó gumija kiszakadt... — mondta. A Hercegnő konokon, erős mozdulatokkal rázta a fejét, haja csapkodott, súlyosan. Ismét a fiú vállára hajtotta a fejét. Beérezte, amint szinte rásimul ez a kicsi, kemény fej ; mintha dúdolt volna a lány, haja nehéz illata felé lebegett. Átölelte a vállát, s már érezte a mozdulást a lányban, hogy ő is átfogja a nyakát. — Nincs értelme - ugrott fel hirtelen. - Hátha jön.. . . — Háttal állt felé, s úgy képzelte, ha megfordul, a lányt látja majd, elnyúlva az ágyon, feléemelt fejjel. De a Hercegnő mozdulatlanul ült, ölébe ejtett kezekkel, mint a szomorú terhes asszonyok. Le lehetett volna rajzolni a szemét, a lámpa fényének tűhegye sem mozdult el benne. — Mesélj tovább - kérte Bé —, kérlek, mesélj tovább - toldotta meg idegesen. - Nem hallod ? — Nem akarom tovább mondani. — Valahogy mintha a hang is mozdulatlan lett volna, végleges, kész, mint egy gyári munkadarab. — Azt mondasz, amit akarsz... Hazudhatsz is. Tovább! — Nem lenne szabad. Most síróssá vált a hang. Bé úgy gondolta, ha látná szemét a lány, megérezné, milyen szüksége van neki minderre. Bizarr gondolat volt. A másik mozdulatlansága idegesítette. — Tovább ! - kiáltott rá. - Továbbmondod, érted ? Tovább, az istenit. Mindent tudnom kell. Rekedt, szinte ijedt kiáltás volt ez. — Ripacs - mondta a lány halkan, s csak most fordult felé. Az arca azonban mozdulatlan maradt. Csend. Bé igyekezett visszatartani a lélegzetét, nem lihegni. A lány előrebillent fejjel ült az ágyon, csak ült. — Máskor ne kiabálj - szólalt meg nagy későre, és a befalazott közajtó felé intett. - Meghallhatják. Bocsáss meg, hisztis vagyok. •") Részlet A hazugok szigete című regényből A FESTŐ HAZATÉR A XIX. század első felének művészetét a francia klasszicizmus hatása határozta meg Európa-szerte. Ez a hatás főképp az akkori osztrák iskola közvetítésével jutott el hozzánk, ugyanis abban az időben a tehetséges ifjak külföldre — Bécsbe, Ró-mába, Párizsba - mentek művészetet tanulni. Ilyen világot járt hazánkfia volt Barabás Miklós is (1810—1898). Korának hazai művészete a szabadságharc talaján fejlődött, a reformkorban lefektetett szilárd eszmei alapokon erősödött a magyar művészet legegységesebb fejezetévé, éppen azokban a szomorú évtizedekben, amikor a Habsburg elnyomás a legkegyetlenebb volt. Barabás Miklós művészete ezen a keserű talajon sem került a romantika bűvkörébe, hanem szerény, sajátosan jámborszavú, klasszikus egyensúllyal bíró festészet maradt. Életműve mégis korszakalkotónak minősíthető, mert a fennálló társadalmi viszonyok között is vallotta, hogy délibáb-kergető buzgalommal, túlfűtött nemzeti romantikával már lehetetlen a művészet megszilárdulását és hatását biztosítani. Barabás szűkösebb reménnyel, higgadtabb józansággal, szerényebb munkával, de mégis tartósabb eredménnyel dolgozott és vívta ki a nagyközönség tetszését. Mindig reálisan ítélte meg a helyzetet - ez volt sikerének és tekintélyének titka. 1825-1835 a vándorlás, útkeresés évei a művész életében. Nagyszebentől Bukarestig, onnan Bécsig, majd az olasz művészeti központokig nem volt könnyű az út. Egyedül vívta meg harcait az élettel és önmagával is. Tulajdonképpeni tanítómestere sem volt. Amit megtudott és elért, szorgalmának és fáradtságot nem ismerő munkaakaratának tulajdonítható. Ennek a jellemvonásnak legfőbb indítéka becsvágya volt. Vágyainak megfogalmazásában azonban mindig szerénység jellemezte, mégis a legmagasabb csúcsokig emelkedett fel. Háromszéken, Márkosfalván született, s a magyar művészet és szellemi élet egyik legkiválóbb egyénisége lett. Már 26 éves korában az Akadémia levelező tagjaként becsülte a köztudat.— 1835-ben állítota ki Pesten első jeles munkáját, amelyet Velencében festett egy híres Veronese-kép nyomán (Európa elrablása). Az első siker után képek egész sorát festi meg, sámtalan kiállítást rendez. Képeinek bán, finom egyéniségének vonzó természete elbűvölte környezetét, olyannyira, hogy Pesten mindenki igyekezett őt állandó leülepedésre bírni. Maga Széchenyi is rajom érte, pártfogásába veszi és megrendelhet szerez még a „főrangúak" körében is. Pesten állandó képzőművészeti életről csak Barabás Mikós letelepedése óta lehet beszélni. Nyomában sokan a magyar fővárosba tömörülők és a kialakulóban levő nemzeti műszet támogatóivá váltak. Munkásságuk 10l fokozatosan háttérbe szorították az idegen művészet egyeduralmát. Barabás műészi magatartásában, s részben stílusában is elindítja az új művész-nemzedék kibontakozását. Barabás Miklós alkotói tevékenységében döntő tényező vt( az arcképfestés (a korra jellemző), a a terület, ahol a művészek és műbaráok legtöbbször találkozhattak. Ez volt az a feladatkör, amely a valósághű megjelenítés szempontjából a festők mesterségteli tudását leginkább próbára tette, visont ez volt az a műfaj is, amelynek művlésére a gazdasági viszonyok változása nem hathatott károsan. Kiválóbb portré az új társadalmi osztály jelenlétét tüközik. Igazi típus-ábrázolók, a megváltott körülmények között formálódó ember életviszonyait, jellemét és érzéseit fejezik ki. Portréi mértéktartó bécsi biedermeier stílusban közvetítik a franci ünnepnapokat idéző légkört, persze melegebben, otthonosabban. Kellemes, kig idillikus hangulatukkal, nagyfokú hasonlóságukkal maradtak meg emlékezetünkben ezek a képek. Barabás kerülte a magikum kifejezését, a drámai konfliktusok érzékeltetését, a csapongó szenvedély közvetítését portréiban. A fény-árnyék puha átmenete, a színek egyenletes eloszttó finomsága, a vonal (rajz) pontos kimértsége, a felület sima, gondos kidolgozás, jellemzi mérsékelt temperamentumáról taúskodó festészetét. Barabás arcképcsanokának túlnyomó részét a kor legkiválóbb elméinek ábrázolása, a közügyekben is szót kérő értelmiség népszerűsítése foglalja el. (Eötvös József fiatalkori arcképe, az ifjú Liszt Ferenc álló portréja stb.) A sokszorosításban megjelent kőnyomatai is felsorakoztatják mindazokat, akik a hősi esztendőkben a politikai, gazdasági és kulturális eseményeket irányították . . . Barabás arcképművészete értékes társadalom- és kultúrtörténeti dokumentumgyűjtemény, a reformkornak és a polgári forradalom korszakának jeles képviselőiről készült példamutató remekművek ragyogó galériája. Művészetében elsősorban a polgárság igényeit elégítette ki. Ő volt a nemzeti irányzatelső képviselője. Ő volt az, aki szorgalmazta a Képzőművészeti Akadémia megalakulását, melynek igazgató-elnöki tisztségét maga töltötte be. Elsőként fedezte fel és ábrázolta — Petőfi mély átéléséhez és nosztalgiájához hasonlóan — az alföld szépségét. S ő volt az is, aki elsőként választotta képei tárgyául a román nép életét. A vásárra induló román család című életkép ünnepélyes szépségével nagy sikert aratott, s a román festészet körében is egyedülálló esemény volt abban az időben (1843). És ő volt az az első is, aki a kor fontos eseményét — a Lánchíd alapkőletételét — a történelmi festmény színvonalán ábrázolta. Késői remekműve, az 1874-ben festett Bittó Istvánná arcképe a már kiforrott művészi tökély példaképe, fejlődésének utolsó nagy állomása — egy egész század szellemét hordozza magában. Barabás Miklós műveinek jelentős részét megtaláljuk múzeumainkban, emlékszobrát" pedig ott láthatjuk Márkosfalván, amely azt jelzi, hogy egy nagy művész, aki egykor innen indult el, ma halhatatlanként tér vissza szülőfalujába. Plugor Sándor *) A Márkosfalván felállított márványszobrot Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész készítette. Bittó Istvánné arcképe Barabás Miklós olajfestménye Apáthy Géza MAJDNEM SZOMORÚ ALKALMI VERS Nem tűz-, de vízpokolként szakadt földünkre az ég : csillagok már csak a megőrző-megtartó emlékezetben ragyogtak, s a Nap is már csak a szívekben. Gyökerestől kitépte őket a tobzódó, eszeveszett, leromlott természet, ahogy földi, földbéli csillagainkat, a kenyér magvait is gyökerestől tépte ki. Megtébolyodott, irdatlan erő : nem a gyomot, a szépet, házunk és álmunk tépte meg, hogy elültessen bánat-gyomokat. De, íme, a gyökerestől megtépázott altatódalok, simogatások, csókok fölött kigyúlt a kézfogások fellegyző párbeszédei húszmillió gyökérrel fogódzunk a földbe, és minden gyökerünk neve : munka. Visszamunkáljuk a földbe a magvakat, visszamunkáljuk a csillagokat az égre, égen és földön is kivirágzik szívünk : elsodorhatatlan tavaszi címer. Ion Brad A MI HÁZUNK IS A mi házunk is rettegésben élt, szelíd küszöbén átszakadt az ár. Vizek bősége — soha ily vad zenét ! — könnyáztatta, ólmos egekbe szállt. Nem néztünk vissza, bár apánk homlokába, anyánk sírjába mart a fergeteg. Szennyes hullámok üvöltő, garázda hada mocskolt be vágyat, könnyeket. Minden tűzhelyünk könnybelábadt szemmel siratta vesztünk - de megfeszült karok villámlottak az égnek hihetetlen erővel - Házat, hazát védni ma nékik mondatott. Fordította : Lendvay Éva Végvári Péter GYÓGYÍTÓ ÉNEK Gyógyító ének kellene Eleven sebekre, Görnyedő lelkekre, Vérző országokra, Síró csillagokra. Gyógyító ének kellene Gyötrődő elméknek, Csontig felsebzettnek, Embernek, állatnak, Szennyezett tájaknak. Gyógyító ének kellene Fáknak és füveknek, Csonka szerelmeknek, Szétszabdalt világnak, Keletnek, Nyugatnak. Gyógyító ének kellene Gyászra, borzadályra, Árvízre, aszályra, Szomjúságra, éhre — Minden betegségre. Gyógyító ének kellene . . . Zengjen hát két kezünk . Gyógyító éneke ! gyomlálta, Irodalom—művészet 23. SZÁM 6-7. oldal V BRÂNCUSI * BUKARESTBEN Június ötödikén a Nemzeti Múzeum kiállítótermeiben ünnepélyes légkörben nyitották meg a nagy román szobrász első hazai retrospektív kiállítását. Az eredetileg Philadelphiában bemutatott gazdag szobor- és rajzgyűjtemény Brâncuşi híres és kevésbé ismert alkotásait tartalmazza. A 49 remekmű túlnyomó része még nem szerepelt Brâncuşi-kiállításaink katalógusában, ezért a bukaresti szoborszemle rendkívül jelentős minden művészetszerető ember számára. Értékes kultúrtörténeti esemény. A tárlaton látható többek között a Pogánykisasszony-ciklus néhány változata, az X-hercegnő, a Kakas, a Csodamadarak-sorozat is. Az itt közölt eddig ismeretlen önarckép (1924) a párizsi Modern Művészeti Múzeum Brâncuşigyűjteményéből való. Madár Constantin Brâncuşi bronzszobra (a velencei Peggy Guggenheim-gyűjtemény)