Brassói Lapok, 1971 (3. évfolyam, 9-53. szám)
1971-09-18 / 39. szám
BL RADAU A Cinema folyóirat szinte teljes egészében a hazai filmforgalom és filmterjesztő tevékenység hatékonyságával foglalkozik, különös tekintettel az ideológiai nevelés oly aktuális problémáiéra. Ennek keretében érdekes és tanulságos kerekasztal-megbeszélést közöl, amelyet a folyóirat munkatársai folytattak a brassói traktorüzem dolgozóival, akik a mozilátogató közönség széles és fontos rétegét alkotják. A Cinema szerkesztői által feltett kérdések olyan sokoldalú vitát eredményeztek, amelynek végkövetkeztetései sűrítetten hozzák felszínre az üzemi dolgozóknak - mint olyan társadalmi kategóriának, amely a kultúra aktív fogyasztója - a véleményét, igényeit és javaslatait a nálunk forgalmazott filmek és hazai filmjeink minőségével kapcsolatosan. Ez a minőség — szerintük — elsősorban a film nevelő hatásától függ, amelynek egymást feltételező függvényei : az ideológiaipolitikai tartalmi egyértelműség és a megfelelő művészi kifejezés. A Cinema és a brassói traktorgyártók közötti érdekfeszítő párbeszéd minden egyes dolgozó személyes mozilátogatói tapasztalatából kiindulva jutott el az olyan általános következtetésekig, amelyek kifejezték az üzemi munkásság igényeit a filmkultúrát illetően. S ezek az igények arra mutatnak, hogy a munkások, mérnökök, technikusok, idősek és fiatalok egyaránt igen magasra emelt mércével mérik azt, amit a filmterjesztő vállalat és filmgyártásunk kínál nekik. Az általuk gyengének, hatástalannak, sőt károsnak minősített filmek címének felsorolásából kiderült, hogy biztos ízléssel és ítélettel viszonyulnak a filmtermés minőségéhez, és nem sematikus, dogmatikus módon értelmezik a mai emberhez szóló film nevelő hatását. Végkövetkeztetéseik, amelyeket senki, aki ebben illetékes (tehát: a filmterjesztő vállalat, a filmforgatókönyv-írók, rendezők és színészek stb.), nem hagyhat figyelmen kívül, a következők : 1. Aki filmet készít, nem tekinthet el attól, hogy a film nevelő eszköz. 2. A film az emberek életének, munkájának erkölcsi tartalmát hivatott művészien tükrözni. 3. A tévé sem kivétel a szabály alól, figyeljünk arra, hogy a televízió is művészet, nemcsak kerekasztalból kell állnia. 4. A film gondolkoztasson el, de tartsa ébren figyelmünket. 5. Kevés a jó hazai film, több olyant szeretnének látni, mint például Ciuleitől a Duna hullámai , mellőzzük az egészségtelen életfelfogást hordozó, gyenge kalandfilmeket stb. Sok más megjegyzés és észrevétel mellett mindvégig visszatért a megbeszélés folyamán, szinte mindenki részéről a fokozott igény hazai filmgyártásunk színvonalának emelése iránt. S ez nemcsak a brassói traktorgyártók véleménye. Éppen ezért komolyan meggondolkoztathatja filmeseinket. (őrs) Richard Adleff Kis városunk teljesen megváltozott, amióta a hölgy megérkezett. A házak ugyan éppúgy álltak, mint azelőtt, és a macskák is éppoly lassan sétálgattak a háztetőkön, mint korábban. A tetők továbbra is a régi cserepekből álltak, kissé porosan vagy nedvesen csillogva, ha az eső lemosta őket. A régi cserepek a háztetőkön maradtak, de egészen másképp festettek. Mert a kutyás hölgy megváltoztatta a városképet. Nem az utcák és nem az épületek, de a közterek feltétlenül új arculatot nyertek. Az idős hölgy — tulajdonképpen kíváncsiságból neveztük őt így, hiszen életkorát nem ismertük — sokat törődött azzal, hogy éveit festékkel leplezze. Nyúlánk volt a termete, haját feltűnő feketére festette, arcvonásai állítólag kellemesek voltak, legalábbis ezt állították azok, akik közelébe férkőzhettek. Két hete, amikor városunkba érkezett, az öregedő hölgy kutya nélkül érkezett, s ezért nem is keltett különösebb feltűnést, hiszen egy előrehaladott korú, kutya nélküli hölgy egészen hétköznapi jelenség, noha úgy tűnt, a hölgy erre nem gondolt, mert rögtön az első vasárnapon feltűnően ámította önmagát. Amikor az egész lakosság sétára indult, ő is megjelent, integetett, mosolyokat szórt jobbra-balra, büszkén a magasba tekintett, kikényszerítette a közfigyelmet, és egyes fiatalemberek, akik számára a madám aligha képezhette tiszta érdeklődés tárgyát, érezték a kényszert, hogy visszamosolyogjanak, társalogjanak vele, mélyen, tisztelettudóan meghajoltak előtte, és kellemetlen izgatottságot éreztek. Mert az öregedő hölgy valami megnevezhetetlen hatóerővel rendelkezett, lényegében nem bájjal, inkább sóvár tekintettel, amely azt a bizonyos kényszert keltette, vagyis egy kifejezhetetlen hatalommal, amellyel a férfiakat, köztük sokkal fiatalabbakat, mint ő, a társalgásban irányította. Megilletődést éreztek közelében, noha talán abban a pillanatban éppen egy csinos menyasszony várt rájuk vagy egy jó kompót, esetleg egy kiadós ebéd otthon vagy más vonzó dolog, amely az emberre hatással lehet... Ekképpen irányította a hölgy az emberek áramlását, és ez volt a változás, amelyet a városban keltett. Mert bizonyos pontosság igénnyel az is elmondható, hogy egy város lakosai közösen alakítják ki a városképet. A hölgy elégedett lehetett, noha nem sokat törődött a kialakult városkép megzavarásával, mert csak önmagára gondolt, és előrehaladott korában elért sikerére. „Van-e sikerem koromhoz képest ?" — faggatta önmagát__^ amikor az eltelt vasárnap estéjén szobájában ült... „Volt sikerem, elégedett lehetnék" — állapította meg. De kisvártatva tagadólag rázta meg feltűnően fekete hajú fejét, és sóhajtott, mert közelebbről szemlélve, tulajdonképpen nem is volt igazi sikere, hiszen a férfiak kevesen voltak, és azok sem tetszettek neki. Mert a hölgy öregedő volt és igényes. Még várni kell — gondolta —, meg kell várni, hogyan alakulnak a viszonyok a következő vasárnap, hiszen a mai nap sikerének a jellege is ettől függ... Egyelőre még semmi bizonyosat nem lehet mondani. És valóban, mihelyt beköszöntött a következő vasárnap, a hölgy is megjelent, le s felsétálgatott a főutcán, integetett és mosolygott, de mosolya már fagyosabbnak látszott, mert a városképet kevésbé változtatta meg, s csak igen kevés férfi érezte szükségét annak, hogy hozzácsatlakozzék, beszélgessen vele és mosolyogjon, noha talán éppen egy csinos menyasszony várta őket vagy egy jó kompót, esetleg egy kiadós ebéd. Csak igen kevés férfi közeledett hozzá, a hölgy pedig elismerte, hogy a városkép alig változott, és arra gondolt, sikere igen csekélynek minősíthető. De jelenlétének harmadik vasárnapja végül meghozta a megllepetést : a városkép valóban, már délelőtt megváltozott, amikor “hölgy kutyával érkezett... ” ,Igen valóban hatalmas változást okozott, mindenki ámuldozott, érdeklődését a kutyára fordította, úgyhogy a városkép teljesen egváltozott , a férfiak csoportba verődtek, a fiatal kutyaismerők orős gyűrűt alkottak körülötte, és ki azt mondta: jó reggelt, ilyen gyönyörű a kiskutyája, vigyázzon az egészségére, vigye minél gyakrabban sétálni, ki azt: jó reggelt, madame, menyhére örvendünk, hogy a városunkba jött, milyen gyönyörű a Atyuskája, még egészen fiatal, kérjük, táplálja kiadós ételekkel, vszontlátásra, madame.... " Ilyen beszélgetéseket folytatott a férfikor, amely körülvette, a kutyás hölgynek minden tudományát elő kellett vennie, hogy enyi észrevételnek ellenálljon. Bólintgatott és egyre mosolygott, mindenkinek válaszolni akart, de nem sikerült. Azt szerette volna mondani : szívből örülök, hogy Önök őszinte érdeklődést tanúsítnak irányomban, de elhallgatott, mert rájött, hogy ehelyett azt illett volna mondania : köszönöm uraim, hogy a kutyámat oly esély érdeklődéssel tisztelik meg ... Ezt kellett volna mondania a hölgynek, de tétovázott, és miközben a látszólagos diadalmenet állandósult, felismerte, hogy iden érdeklődés a kutyát illette meg, és a csalódástól fásultan írta a vasárnap estét. Este, szobájában megetette a kutyát, és irigyen nézte. A félmskenységtől már-már zavarodottnak tűnt, mert az állat a közérdeklődést maga felé irányította. Egy teljes héten át ezen tűnődött. Akkor újólag megérkezett a vasárnap, ellentétes érzelmeit szembesítenie kellett, de nem tudta, mi a helyesebb, közérdeklődés és kutya nélkül vagy hamis érzelmektől fűtve, diadalmenetben sétált kt-e fel és alá a városon át, miközben az igazi érdeklődés ismét a kutyának szól. Észrevette, hogy a kutya olyasvalamivel rendelkezett, amivel a nézőközönséget irányítani tudta. Igen, kezében tartotta a választás illetőségét, hol kedves, hol megrovó pillantásokat vetett a kutyára. Reggel viszont egy érdekes színjátékot láthattak a városka okosai. A házból, amelyben az idős hölgy lakott, s amelynek éppen az ajtaja volt, a következőképpen jöttek elő : a kutya az elülső útón, a hölgy pedig a hátulsó ajtón, majd két teljesen különböző irányban távoztak, s e távozás teljesen szimmetrikusnak látszott, s nyilvánvalóvá vált, hogy ők ketten nem voltak társak, mert ahogy egyetlenegyszer sem fordult vissza a kutyája felé. Kala Tibor fordítása FANTASZTIKUS REALI • Bécsi képzőművészek kiállítása Brassóban A bécsi fantasztikus realizmus képviselőinek graffitis műveiből reprezentatív kiállítás nyílt meg a brassói Művészeti Múzeumban. Ez a kiállítás újabb bizonyítéka a kultúráik kapcsolatoknak, amelyek Ausztria (különösen Bécs) és Románia között mindig is léteztek. E művészeti iskola stiláris irányvétele egészen sajátos és jellegzetesen bécsi ; a fantasztikus realizmus művészi értékeit jelentkezése óta világszerte elismerték ; ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Brassóban megnyílt kiállítást Jugoszlávián és hazánkon kívül a közeljövőben számos közekedett országban, Dél- és Délkelet-Ázsia, valamint a Távol-Kelet több városában is bemutatják. A fantasztikus realista iskolának két szembeszökő jellegzetessége van : szinte valamennyi képviselője a század 20-as és 30-as éveiben indult, és 1946 után valamennyien a Vierter Art Club tagjai lettek. Ez a művészi csoportosulás első igen törekedett arra Ausztriában, hogy fiatal és idős képzőművészeket, diákokat, tanárokat együtt, egyenlő jogú versenyórtként mutasson be a közönségnek. Ez a nemzedék, bár nem vett részt a második világháborúban, mégis átélte lélekben annak apokaliptikus méretű borzalmait, és arra törekszik, hogy a jelent, amelyben él, a háborús múlt prizmáján át láttava, olyan művészi eszközökkel, amelyek az osztrák képzőművészet gazdag klasszikus hagyományaiból sarjadnak, de ugyanakkor szervesen meghonosítják a modern kifejezőeszközöket is, amelyk eddig teljességgel hiányoztak belőle. Ez az új stílusirányzat a fantasztikus realizmus, Albert Gütersloh festő és esszéire és Jene Edgar festőművész köré csoportosított olyan tehetséges művészeket, mint : Erich Brauer, Anton Lehmden, Ernes Fuchs, Wolfgang Hutter, Fritz Janschke, Rudolf Hausner (ez utóbbi a csoportosulás pszichoanatistája). Az irányzat temetikájában egyrészt a szürrealizmusra, másrészt a részletek színe pedánsan naturalista kidolgozására épül. A fantasztikus realizmus igen gyakran úgy jelentkezik mint Hieronymus Bosch festészetének modern változata. A 72 kiállított alkotás a túlzással, mint művészi kifejező eszközzel éri el a fantasztikum határait, ugyanakkor realizmusuk nemcsak a részletek aprólékot hűsége, hanem a valóság mindenoldalú bemutatására való törekvés által jut érvényre. Az ábrázolás azonban sohasem összpontosul kizárólag a tudatalattira, hogy a szürrealisták módszeréhez hasonlóan, vizuális sokkot okozzon a nézőnek. A művek változatos tematikája a háború és béke világába vezet el bennünket (Fritz Janschke), az egyén és társadalom Rudolf Hausner), a természet és civilizáció (Ernest Ferdinand Wondrusch) és a szerelem (Wolfgang Hutter) problematikáját vetíti elénk sajátos megfogalmazásban. A felvetett címet tarolom, hangsúlyozása érdekében a bécsi művészek a régi mestek technikájához a modern kifejező eszközök, olykor az expresszionizmus és absztrakt szürrealizmus elemeit társítják. Közös sttus jegyük az aprólékosság, mikrorészletek finom dolgozása, amely a klasszikus kínai festészetre emlékeztet és nagyfokú mesterségbeli tudásra enged következtetni. Nagy vonalakban ez jellemzi a fantasztikus reális, festők munkásságát, akiknek egyénisége, művészi intuíciója, alkotói tisztánlátása hathatósan szolgálja sajátos témáik érvényesítését. E sajátos művészi irányzathoz hazai művészeink kellő érdeklő- téssel és figyelemmel viszonyulnak, anélkül azonban hogy közvetlen kiindulópontnak választanák alkotói terkenységük számára. Aniapoda WOLFGANG HUTTER : Tetoválás az eljövendő estére (litográfia) Mikrofelvétel A STOPNÁL A színet álló lámpák rendszere világvárosi hangulat kettesen fáradozik ott a tér sarkán, kicsit öncélúan, meddőn, mert járműnek nyoma sincsen. Most épp vörösen vigyorog, a felgyűlt járókelők unottan váltogatják a lábukat a járda szélén , amott egyenruhás személy támasztja alá az önműködően zullódzó berendezés tekintélyét Oldali fészekalja kisiskolás várakozik bámészan, kettősével kézenfogva Talán kiránduláson vannak Szemben velük jól megtermett, középkorú tanítónő magyaráz messzecsengőn és tanítónéniben Gyanítom, hogy kicsit nekünk játszik, amolyan mintaoktatás lehet. — Tátjátok, gyerekek, ott túloldalt van a stoplámpa, most épp piros. Az azt jelenti, hogy nem szabad átmenni, mert oldalról jönnek az autók, elütnek, és balesetet okoznak . Igaz, most éppen nem jönnek autók, de jöhetnének, mert nekik szabadra áll a lámpa ISa, most sárgára állott, azt jelenti, hogy vigyázat, felkészülni.. ., most pedig már zöld, az szabadot jelent nekünk, indulhatunk Csak rendben, ne engedjétek el egymás kezét. Igyekezzünk, de rohanni nem kell, mert a lámpa kivár, úgy van beállítva. Gyerünk szépen, ne látsátok a szátokat. Gyuri, te ne zajongj! Mellettük haladok, úgy csorognak át, mint egy külön kis áramlat valami nagyobb folyóban. Még csix-ítélés is alig-alig hallszik, a tanítónő telt arja tölti be a fel teret. Gyanítom hogy a zajos Gyuri épp hiányzik. De ha ott volna, valószínűleg zajongana — alkalmazom befelé somolyogva a régi baka-viccet. Orbán Lajos Sikeres felzárkózás Mihai Nádin regénye mindenekelőtt azzal vívja ki az olvasók érdeklődését, hogy etikai problémát állít homlokterébe. A jellemző képesség és az epizódok váltakozásának tudománya mellett az O zi pentru podoabe legfontosabb erénye az, hogy a klasszikus regény, valamint a modern esszé kifejező eszközeinek alternálásával korunk egyik legjelentősebb kérdését — egyén és társadalom viszonyát — boncolgatjaelemzi. A regény főhőse értelmiségi, színésznő. A szerző által megelevenített tudatformálódási folyamat éppen az előbb említett viszony körül gravitál. Irina Perlea, a színésznő, élete egyik fordulópontjához érve rádöbben arra, hogy az a viszony, amely percről percre a környezetében élő emberekhez kapcsolja, a látszatnál sokkal bonyolultabb, egyénisége legmélyebblegmeghittebb „reszortjait" is igénybe veszi. A regény befejező része rendkívül szemléletes ebben a vonatkozásban : „Egyedül ? Miért egyedül ? Ah, igen, erről többet is mondhatni. De környékezni kezdte a félelem ; ismét másvalakibe, a színészbe, menekülhetett volna... De tudta, hogy ez volt az utolsó alkalom. Nem volt visszafelé út. Mától kezdve nincs menekvés. Részint ismét magára hagyták. Vagyis mindaz, ami történt, arra döbbentette rá, hogy a védelmezett nyugalom állapota, amelybe elrejtőzött, az élettel szembeni kis árulása volt". Erkölcsi vonatkozású a regény többi hősének fejlődése is. Florin, a fiatal rendező, Marin, a mérnök és Ada, az újságírónő mind olyan emberek, akiket lelkiismeretük legmélyén az a gondolat foglalkoztat, hogyan kell az egyénnek részt vennie kora igazi életében, hogy mennyire teljesedik be vagy sem az egyén élete a környezetében élő embertársak hatására. A brassói Mihai Nadin O zi pentru podoabe című regénye ilyeténképpen a kortárs román prózairodalom leggyümölcsözőbb vonulatába zárkózik fel. Az erőteljes regény azt példázza, hogy szerzője felismerte, a társadalomhoz kell fordulnia „nyersanyagért". Ebben az irányban fejlődik a kortárs román irodalom, a mai ember jelentős problémáival vállalt szoros kapcsolat irányában. Voicu Bugariu IRODALOM - MŰVÉSZET Apáthy Géza ŐSZRŐL, TAVASZRÓL Itt az ősz — s aligha tévedek, ha kijelentem , pontot tehetnék versem végére. Mert az ősz Brassóban — és bizonyára a világ minden táján — önmagában is a legszebb vers, amelyet egyetlen költő buzgó égig veselkedése sem képes szépségben fölérni : elcsitulnak, kihunynak mellette a szemfényvesztő metaforák. De, íme, hirtelen-esők zubognak alá az őszre, a tájra, a versre, hirtelen-hosszú-esők. És mert, bevallom, fáj, hogy latyakos-szürkére ázik az ősz-vers, mégiscsak verset kell írni, fellegűző, napsugár-szólító kiáltást, mely fényt gyújt az emberek legbensőbb tájain, hogy szívekben, gondolatokban fellobogjon — ha nem lobogna — a tavasz. Hiszen az emberek legbensőbb tája sem egyetlen évszakú táj .. . 39. SZÁM «—7. oldal