Brassói Lapok, 1971 (3. évfolyam, 9-53. szám)

1971-09-18 / 39. szám

BL RADAU A Cinema folyóirat szinte tel­jes egészében a hazai filmforga­­lom és filmterjesztő tevékenység hatékonyságával foglalkozik, kü­lönös tekintettel az ideológiai nevelés oly aktuális problémá­iéra. Ennek keretében érdekes és tanulságos kerekasztal-meg­­beszélést közöl, amelyet a folyó­irat munkatársai folytattak a brassói traktorüzem dolgozóival, akik a mozilátogató közönség széles és fontos rétegét alkotják. A Cinema szerkesztői által fel­tett kérdések olyan sokoldalú vitát eredményeztek, amelynek végkövetkeztetései sűrítetten hoz­zák felszínre az üzemi dolgozók­nak - mint olyan társadalmi ka­tegóriának, amely a kultúra ak­tív fogyasztója - a véleményét, igényeit és javaslatait a nálunk forgalmazott filmek és hazai film­jeink minőségével kapcsolatosan. Ez a minőség — szerintük — első­sorban a film nevelő hatásától függ, amelynek egymást feltéte­lező függvényei : az ideológiai­­politikai tartalmi egyértelműség és a megfelelő művészi kifejezés. A Cinema és a brassói traktor­gyártók közötti érdekfeszítő pár­beszéd minden egyes dolgozó személyes mozilátogatói tapasz­talatából kiindulva jutott el az olyan általános következtetésekig, amelyek kifejezték az üzemi munkásság igényeit a filmkultú­rát illetően. S ezek az igények arra mutatnak, hogy a munkások, mérnökök, technikusok, idősek és fiatalok egyaránt igen magasra emelt mércével mérik azt, amit a filmterjesztő vállalat és film­gyártásunk kínál nekik. Az ál­taluk gyengének, hatástalannak, sőt károsnak minősített filmek címének felsorolásából kiderült, hogy biztos ízléssel és ítélettel viszonyulnak a filmtermés minő­ségéhez, és nem sematikus, dog­matikus módon értelmezik a mai emberhez szóló film nevelő ha­tását. Végkövetkeztetéseik, ame­lyeket senki, aki ebben illetékes (tehát: a filmterjesztő vállalat, a filmforgatókönyv-írók, rende­zők és színészek stb.), nem hagyhat figyelmen kívül, a kö­vetkezők : 1. Aki filmet készít, nem tekinthet el attól, hogy a film­­ nevelő eszköz. 2. A film az emberek életének, munkájá­nak erkölcsi tartalmát hivatott művészien tükrözni. 3. A tévé sem kivétel a szabály alól, figyeljünk arra, hogy a televízió is művé­szet, nemcsak kerekasztalból kell állnia. 4. A film gondolkoztasson el, de tartsa ébren figyelmünket. 5. Kevés a jó hazai film, több o­­lyant szeretnének látni, mint pél­dául Ciuleitől a Duna hullámai , mellőzzük az egészségtelen élet­­felfogást hordozó, gyenge ka­landfilmeket stb. Sok más megjegyzés és észre­vétel mellett mindvégig vissza­tért a megbeszélés folyamán, szinte mindenki részéről a foko­zott igény hazai filmgyártásunk színvonalának emelése iránt. S ez nemcsak a brassói traktor­gyártók véleménye. Éppen ezért komolyan meggondolkoztathatja filmeseinket. (őrs) ­ Richard Adleff Kis városunk teljesen megváltozott, amióta a hölgy megérke­zett. A házak ugyan éppúgy álltak, mint azelőtt, és a macskák is éppoly lassan sétálgattak a háztetőkön, mint korábban. A tetők továbbra is a régi cserepekből álltak, kissé porosan vagy nedve­sen csillogva, ha az eső lemosta őket. A régi cserepek a házte­tőkön maradtak, de egészen másképp festettek. Mert a kutyás hölgy megváltoztatta a városképet. Nem az utcák és nem az épületek, de a közterek feltétlenül új arculatot nyertek. Az idős hölgy — tulajdonképpen kíváncsiságból neveztük őt így, hiszen életkorát nem ismertük — sokat törődött azzal, hogy éveit festékkel leplezze. Nyúlánk volt a termete, haját feltűnő feketére festette, arcvonásai állítólag kellemesek voltak, legalábbis ezt állították azok, akik közelébe férkőzhettek. Két hete, amikor városunkba érkezett, az öregedő hölgy kutya nélkül érkezett, s ezért nem is keltett különösebb feltűnést, hiszen egy előrehaladott korú, kutya nélküli hölgy egészen hétköznapi jelenség, noha úgy tűnt, a hölgy erre nem gondolt, mert rögtön az első vasárnapon feltűnően ámította önmagát. Amikor az egész lakosság sétára indult, ő is megjelent, integetett, mosolyokat szórt jobbra-balra, büszkén a magasba tekintett, kikényszerítette a köz­figyelmet, és egyes fiatalemberek, akik számára a madám aligha képezhette tiszta érdeklődés tárgyát, érezték a kényszert, hogy visszamosolyogjanak, társalogjanak vele, mélyen, tisztelettudóan meghajoltak előtte, és kellemetlen izgatottságot éreztek. Mert az öregedő hölgy valami megnevezhetetlen hatóerővel rendelkezett, lényegében nem bájjal, inkább sóvár tekintettel, amely azt a bizonyos kényszert keltette, vagyis egy kifejezhetetlen hatalom­mal, amellyel a férfiakat, köztük sokkal fiatalabbakat, mint ő, a társalgásban irányította. Megilletődést éreztek közelében, noha talán abban a pillanatban éppen egy csinos menyasszony várt rájuk vagy egy jó kompót, esetleg egy kiadós ebéd otthon vagy más vonzó dolog, amely az emberre hatással lehet... Ekképpen irányította a hölgy az emberek áramlását, és ez volt a változás, amelyet a városban keltett. Mert bizonyos pontos­ság­ igénnyel az is elmondható, hogy egy város lakosai közösen alakítják ki a városképet. A hölgy elégedett lehetett, noha nem sokat törődött a kialakult városkép megzavarásával, mert csak önma­gára gondolt, és előrehaladott korában elért sikerére. „Van-e sikerem koromhoz képest ?" — faggatta önmagát__^ amikor az eltelt vasárnap estéjén szobájában ült... „Volt sike­rem, elégedett lehetnék" — állapította meg. De kisvártatva taga­­dólag rázta meg feltűnően fekete hajú fejét, és sóhajtott, mert közelebbről szemlélve, tulajdonképpen nem is volt igazi sikere, hiszen a férfiak kevesen voltak, és azok sem tetszettek neki. Mert a hölgy öregedő volt és igényes. Még várni kell — gondolta —, meg kell várni, hogyan alakulnak a viszonyok a következő va­sárnap, hiszen a mai nap sikerének a jellege is ettől függ... Egyelőre még semmi bizonyosat nem lehet mondani. És valóban, mihelyt beköszöntött a következő vasárnap, a hölgy is megjelent, le s fel­sétálgatott a főutcán, integetett és mosolygott, de mosolya már fagyosabbnak látszott, mert a város­képet kevésbé változtatta meg, s csak igen kevés férfi érezte szükségét annak, hogy hozzácsatlakozzék, beszélgessen vele és mosolyogjon, noha talán éppen egy csinos menyasszony várta őket vagy egy jó kompót, esetleg egy kiadós ebéd. Csak igen kevés férfi közeledett hozzá, a hölgy pedig elismerte, hogy a városkép alig változott, és arra gondolt, sikere igen csekélynek minősíthető. De jelenlétének harmadik vasárnapja végül meghozta a megl­lepetést : a városkép valóban, már délelőtt megváltozott, amikor “hölgy kutyával érkezett... ” ,Igen­ valóban hatalmas változást okozott, mindenki ámuldozott, érdeklődését a kutyára fordította, úgyhogy a városkép teljesen egváltozott , a férfiak csoportba verődtek, a fiatal kutyaismerők orős gyűrűt alkottak körülötte, és ki azt mondta: jó reggelt, ilyen gyönyörű a kiskutyája, vigyázzon az egészségére, vigye minél gyakrabban sétálni, ki azt: jó reggelt, madame, meny­­hére örvendünk, hogy a városunkba jött, milyen gyönyörű a Atyuskája, még egészen fiatal, kérjük, táplálja kiadós ételekkel, vszontlátásra, madame.... " Ilyen beszélgetéseket folytatott a férfikor, amely körülvette, a kutyás hölgynek minden tudományát elő kellett vennie, hogy enyi észrevételnek ellenálljon. Bólintgatott és egyre mosolygott, mindenkinek válaszolni akart, de nem sikerült. Azt szerette volna mondani : szívből örülök, hogy Önök őszinte érdeklődést tanúsí­tnak irányomban, de elhallgatott, mert rájött, hogy ehelyett azt illett volna mondania : köszönöm uraim, hogy a kutyámat oly esély érdeklődéssel tisztelik meg ... Ezt kellett volna mondania a hölgynek, de tétovázott, és mi­­közben a látszólagos diadalmenet állandósult, felismerte, hogy iden érdeklődés a kutyát illette meg, és a csalódástól fásultan írta a vasárnap estét. Este, szobájában megetette a kutyát, és irigyen nézte. A fél­­mskenységtől már-már zavarodottnak tűnt, mert az állat a közér­­deklődést maga felé irányította. Egy teljes héten át ezen tűnődött. Ak­kor újólag megérkezett a vasárnap, ellentétes érzelmeit szem­besítenie kellett, de nem tudta, mi a helyesebb, közérdeklődés és kutya nélkül vagy hamis érzelmektől fűtve, diadalmenetben sétál­­t kt-e fel és alá a városon át, miközben az igazi érdeklődés ismét a kutyának szól. Észrevette, hogy a kutya olyasvalamivel rendelkezett, amivel a nézőközönséget irányítani tudta. Igen, kezében tartotta a választás illetőségét, hol kedves, hol megrovó pillantásokat vetett a kutyára. Reggel viszont egy érdekes színjátékot láthattak a városka okosai. A házból, amelyben az idős hölgy lakott, s amelynek éppen az ajtaja volt, a következőképpen jöttek elő : a kutya az elülső útón, a hölgy pedig a hátulsó ajtón, majd két teljesen különböző irányban távoztak, s e távozás teljesen szimmetrikusnak látszott, s nyilvánvalóvá vált, hogy ők ketten nem voltak társak, mert a­hogy egyetlenegyszer sem fordult vissza a kutyája felé. Kala Tibor fordítása FANTASZTIKUS REALI • Bécsi képzőművészek kiállítása Brassóban A bécsi fantasztikus realizmus képviselőinek graffitis mű­­veiből reprezentatív kiállítás nyílt meg a brassói Művészeti Mú­zeumban. Ez a kiállítás újabb bizonyítéka a kultúráik kapcso­latoknak, amelyek Ausztria (különösen Bécs) és Románia között mindig is léteztek. E művészeti iskola stiláris irányvétele egészen sajátos és jellegzetesen bécsi ; a fantasztikus realizmus művészi értékeit jelentkezése óta világszerte elismerték ; ezt bizonyítja a­z a tény is, hogy a Brassóban megnyílt kiállítást Jugoszlávián és hazánkon kívül a közeljövőben számos köze­kedett or­szágban, Dél- és Délkelet-Ázsia, valamint a Távol-Kelet több vá­rosában is bemutatják. A fantasztikus realista iskolának két szembeszökő jellegze­tessége van : szinte valamennyi képviselője a század 20-as és 30-as éveiben indult, és 1946 után valamennyien a Vierter Art Club tagjai lettek. Ez a művészi csoportosulás első igen töre­kedett arra Ausztriában, hogy fiatal és idős képzőművészeket, diákokat, tanárokat együtt, egyenlő jogú versenyórt­ként mutasson be a közönségnek. Ez a nemzedék, bár nem vett részt a második világháborúban, mégis átélte lélekben annak apokaliptikus méretű borzalmait, és arra törekszik, hogy­ a je­lent, amelyben él, a háborús múlt prizmáján át láttava, olyan művészi eszközökkel, amelyek az osztrák képzőművészet gazdag klasszikus hagyományaiból sarjadnak, de ugyanakkor szervesen meghonosítják a modern kifejezőesz­közöket is, amelyk eddig teljességgel hiányoztak belőle. Ez az új stílusirányzat a fan­­tasztikus realizmus, Albert Gütersloh festő és esszéire és Jene Edgar festőművész köré csoportosított olyan tehetséges művé­szeket, mint : Erich Brauer, Anton Lehmden, Ernes Fuchs, Wolfgang Hutter, Fritz Janschke, Rudolf Hausner (ez utóbbi a csoportosulás pszichoanatistája). Az irányzat temetiká­jában egyrészt a szürrealizmusra, másrészt a részletek színe pedán­san naturalista kidolgozására épül. A fantasztikus realizmus igen gyakran úgy jelentkezik mint Hieronymus Bosch festésze­tének modern változata. A 72 kiállított alkotás a túlzással, mint művészi kifejező eszközzel éri el a fantasztikum határait, ugyanakkor realizmusuk nemcsak a részletek aprólékot hűsége, hanem a valóság mindenoldalú bemutatására való törekvés által jut érvényre. Az ábrázolás azonban sohasem összponto­­sul kizárólag a tudatalattira, hogy a szürrealisták módszeréhez hasonlóan, vizuális sokkot okozzon a nézőnek. A művek változatos tematikája a háború és béke világába vezet el bennünket (Fritz Janschke), az egyén és társadalom Rudolf Hausner), a természet és civilizáció (Ernest Ferdinand Wondrusch) és a szerelem (Wolfgang Hutter) prob­lema­ti­káját vetíti elénk sajátos megfogalmazásban. A felvetett címet tar­olom, hangsúlyozása érdekében a bécsi művészek a régi meste­­­k technikájához a modern kifejező eszközök, olykor az expresszi­­onizmus és absztrakt szürrealizmus elemeit társítják. Közös stt­­us jegy­ük az aprólékosság, mikrorészletek finom d­olgozása, amely a klasszikus kínai festészetre emlékeztet és nagyfokú mesterségbeli tudásra enged következtetni. Nagy vonalakban ez jellemzi a fantasztikus reális, festők munkásságát, akiknek egyénisége, művészi intuíciója, alkotói tisztánlátása hathatósan szolgálja sajátos témáik érvényesítését. E sajátos művészi irányzathoz hazai művészeink kellő érdeklő- téssel és figyelemmel viszonyulnak, anélkül azonban hogy közvetlen kiindulópontnak választanák alkotói terkenységük számára. Ania­poda WOLFGANG HUTTER : Tetoválás az eljövendő estére (litográfia) Mikrofelvétel A STOPNÁL A színet álló lámpák rendszere világvárosi hangulat kettesen fáradozik ott a tér sarkán, kicsit öncélúan, meddőn, mert járműnek nyoma sincsen. Most épp vörösen vigyorog, a felgyűlt járókelők unottan válto­gatják a lábukat a járda szélén , amott egyenruhás személy támaszt­ja alá az önműködően zull­ódzó beren­dezés tekintélyét Oldali fészekalja kisiskolás várakozik bámészan, ket­tősével kézenfogva Talán kiránduláson vannak Szem­ben velük jól megtermett, középkorú tanítónő magya­ráz messzecsengőn és tanítónéniben Gyanítom, hogy kicsit nekünk játszik, amolyan mintaoktatás lehet.­­ — Tátjátok, gyerekek, ott túloldalt van a stop­lámpa, most épp piros. Az azt jelenti, hogy nem sza­bad átmenni, mert oldalról jönnek az autók, elütnek, és balesetet okoznak . Igaz, most éppen nem jönnek autók, de jöhetnének, mert nekik szabadra áll a lámpa IS­a, most sárgára állott, azt jelenti, hogy vigyázat, fel­készülni.. ., most pedig már zöld, az szabadot jelent nekünk, indulhatunk Csak rendben, ne engedjétek el egymás kezét. Igyekezzünk, de rohanni nem kell, mert a lámpa kivár, úgy van beállítva. Gyerünk szépen, ne látsátok a szátokat. Gyuri, te ne zajongj! Mellettük haladok, úgy csorognak át, mint egy külön kis áramlat valami nagyobb folyóban. Még csix-ítélés is alig-alig hallszik, a tanítónő telt ar­ja tölti be a fel teret. Gyanítom hogy a zajos Gyuri épp hiányzik. De ha ott volna, valószínűleg zajongana — alkalma­zom befelé somolyogva a régi baka-viccet. Orbán Lajos Sikeres felzárkózás Mihai Nádin regénye mindenekelőtt azzal vívja ki az olvasók érdeklődését, hogy etikai problémát állít homlokterébe. A jellemző képes­ség és az epizódok váltakozásának tudománya mellett az O zi pentru podoabe legfontosabb erénye az, hogy a klasszikus regény, valamint a modern esszé kifejező eszközeinek alternálá­­sával korunk egyik legjelentősebb kérdését — egyén és társadalom viszonyát — boncolgatja­­elemzi. A regény főhőse értelmiségi, színésznő. A szerző által megelevenített tudatformálódási fo­lyamat éppen az előbb említett viszony körül gravitál. Irina Perlea, a színésznő, élete egyik fordulópontjához érve rádöbben arra, hogy az a viszony, amely percről percre a környezeté­ben élő emberekhez kapcsolja, a látszatnál sokkal bonyolultabb, egyénisége legmélyebb­­legmeghittebb „reszortjait" is igénybe veszi. A regény befejező része rendkívül szemléletes eb­ben a vonatkozásban : „Egyedül ? Miért egyedül ? Ah, igen, erről többet is mondhatni. De környékezni kezdte a félelem ; ismét másvalakibe, a színészbe, me­nekülhetett volna... De tudta, hogy ez volt az utolsó alkalom. Nem volt visszafelé út. Mától kezdve nincs menekvés. Részint ismét magára hagyták. Vagyis mindaz, ami történt, arra döb­bentette rá, hogy a védelmezett nyugalom álla­pota, amelybe elrejtőzött, az élettel szembeni kis árulása volt". Erkölcsi vonatkozású a regény többi hősének fejlődése is. Florin, a fiatal rendező, Marin, a mérnök és Ada, az újságírónő mind olyan em­berek, akiket lelkiismeretük legmélyén az a gondolat foglalkoztat, hogyan kell az egyénnek részt vennie kora igazi életében, hogy mennyire teljesedik be vagy sem az egyén élete a kör­nyezetében élő embertársak hatására. A brassói Mihai Nadin O zi pentru podoabe című regénye ilyeténképpen a kortárs román prózairodalom leggyümölcsözőbb vonulatába zár­kózik fel. Az erőteljes regény azt példázza, hogy szerzője felismerte, a társadalomhoz kell fordulnia „nyersanyagért". Ebben az irány­ban fejlődik a kortárs román irodalom, a mai ember jelentős problémáival vállalt szoros kap­csolat irányában. Voicu Bugariu IRODALOM - MŰVÉSZET Apáthy Géza ŐSZRŐL, TAVASZRÓL Itt az ősz — s aligha tévedek, ha kijelentem , pontot tehetnék versem végére. Mert az ősz Brassóban — és bizonyára a világ minden táján — önmagában is a legszebb vers, amelyet egyetlen költő buzgó égig­ veselkedése sem képes szépségben fölérni : elcsitulnak, kihunynak mellette a szemfényvesztő metaforák. De, íme, hirtelen-esők zubognak alá az őszre, a tájra, a versre, hirtelen-hosszú-esők. És mert, bevallom, fáj, hogy latyakos-szürkére ázik az ősz-vers, mégiscsak verset kell írni, felleg­űző, napsugár-szólító kiáltást, mely fényt gyújt az emberek legbensőbb tájain, hogy szívekben, gondolatokban fellobogjon — ha nem lobogna — a tavasz. Hiszen az emberek legbensőbb tája sem egyetlen évszakú táj .. . 39. SZÁM «—7. oldal

Next