Brassói Lapok, 1975 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-20 / 38. szám

GY. SZABÓ BÉLA: Szeptember (fametszet) 1976. IX. 18. SZELLEMI LÁTÓHATÁR APÁTHY GÉZA Halhatatlan erekben Magos Déva várból, hol a kőfal Mert elhamvadtak rendre azóta nem szorít már gyönge szívemen reggelek, esték, aranypénzek, én, asszonyfeleséged, tehozzád pallérjaid is asszonyaikkal, szólnék most, Kőmíves Kelemen, de áll a vár és én is — élek! Nem feddő szóra aszom fel magam. Ha várad majd reggelre-estére s nem gyűjtöm századokból könnyem, netalán egyszer leomolna, a legszebb áldásra készülődöm, a ballada, amelyben sorsom él, hogy áldozatod megköszönjem, időtlen messze túlragyogja. Légy áldott hát, ezerszer áldott, mert nekem rendelted el e kínt, amelytől vérem, ezerforrásból, halhatatlan erekben kering. NAGY B. VIKTOR Szeptember Ránkszakadt az ősz Alkonyban a dombok roppant, öles fája, nem napozó keblek,­duruzsoló kályhánk ködökből szép fátyolt a nap izzó lángja, fonnak rá a szelek. Égigérő lombok Csak a kék ég maradt tüzet fogtak egyben, karcolatlan festék, megindultak a táj fekete vonalak kárminvörösében, a búcsúzó fecskék. Temesváron született 1906. szeptember 7-én. Tanulmányait Pozsonyban és Prágában végezte. Újság­íróként a szlovákiai magyar baloldali mozgalmak, így a Sarlós mozgalom egyik vezetője. 1935-től a Korunk, majd a Brassói Lapok és a Független Újság munkatársaként jelentős közírói és közéleti tevékenységet fejt ki. 1957-től nyugdíjazásáig a Korunk szerkesztője, s hosszú ideig a Babeş-Bolyai Egyetem publicisztika professzora. Jelenleg Kolozsváron él. Él és­­ dolgozik. E néhány jelentősebb életrajzi adat tudatában, no meg hónom alatt az Én tintás esztergapadom című publicisztikai kötetével kopogtatok be Rákóczi úti otthonának ajtaján. Szívesen, baráti szeretettel fogad engem is, mint minden várt vagy váratlan vendégét. S amikor megtudja, hogy a Brassói Lapok munkatár­saként keresem fel, még derűs-kedvesebben kínál helyet „tintás esztergapadja“, íróasztala előtt a kényel­mes karosszéken, máris „megcélozom“ az első kérdésemmel, természetesen Brassóval kapcsolatosan. Balogh Edgár & Brassóról BL — Hogyan lett a harmincas években a Brassói Lapok munkatársa? B.E. — A Magyar Dolgozók Országos Szövetsége küldött Brassóba, a Vásárhelyi Találkozó népfronti sikere után, hogy próbáljak itt valamiféle demokrati­kus néplapot indítani. Egy öreg nyomdász ajánlkozott a MADOSZ-lap kihozatalára, de kiderült, hogy aján­lata komolytalan, viszont itt volt az ország legnagyobb magyar nyelvű napilapja, a Brassói Lapok, s testvér­kiadása, a Népújság, s az illegális kommunista párt­nak sikerült valamilyen okos megegyezéssel a polgári haladás orgánumában a forradalmi munkás- és pa­rasztmozgalom számára fórumot nyitni. Bekerültem tehát a lap munkatársai közé, s reggelenként a Koro­na kávéházban raktam össze A Dunamedence szellemi élete című rovatomat. BL — Mi volt e rovat tematikája? B.E. — Választott témámnak története van. Nem titok, hogy már négyéves koromban anyám városába, Pozsonyba kerültem, ott cseperedtem fel, s ismerked­tem egy háromnemzetiségű város sajátos viszonyaival. Ott érlelődött bennem a nemzetköziség szép álomvi­lága, s a munkásmozgalomhoz is a nacionalizmus el­leni harc, a néptestvériség óhaja vitt el, az a remény, hogy a humanizmusnak ez a feltörekvő osztály lesz a megvalósítója. Abból a szlovák—magyar—német góc­ból végül is kiutasítottak, s amikor olténiai katonás­kodás, kolozsvári nélkülözések után a Cenk alatt o­­csúdtam fel, Kacsó Sándor oldalán lelkiismeretemmel összeegyeztethető kenyérkeresethez jutván. Brassóban is a lakosság sajátos összetétele ragadott meg: a ro­mán—szász—magyar együttélés. Mindaz, amit akkor­­ ott írtam, s ami íratlan történelem címmel 1939-ben könyvalakban is megjelent, ebből a román és szász dolgozókkal közös hazafiságot kereső, a munkásság osztályharcában a jövő kulcsát megtaláló élménya­nyagból eredt. BL — Tudomásom szerint — a romániai ma­gyar irodalmi lexikonnal párhuzamosan — írja­­l készíti emlékiratát is. Erről valamit megtudhatna a lap olvasótábora? B.E. — Készülő emlékiratomban — többek között — bőven szerepel népszolgálatom a brassói­­ székely alkalmazottak között, általuk ismertem meg a Székely­földet, közülük választottam asszonyt, fiaim anyját, u­­nokáim nagyanyóját. S megjelennek az emlékiratban román és szász barátkozásaim, vitáim, felismeréseim is, köztük egy Ady­ Eminescu est a Vigadóban, ahol a szászok felé németül is elkiálthattam Bem apó hí­res brassói szózatát az egymásratalálás boldogság-ígé­retéről .. . Lakásom a Cenk oldalán, ablakkal a Bar­­caság rónájára, fiatal írók találkozóhelye lett; Szemlér­ Ferenc, Brassó költője járt nálam; Kolozsvárról Nagy István; Bözödi György is ellátogatott; Asztalos István a közeli Piliske aljáról, ahol rokonsága élt; megfor­dult itt Abafády Gusztáv, Kurkó Gyárfás, a MADOSZ- elnök, író és­ lakatosmester, Fekete Nagy Mihály, a demográfus, Kiss Béla, a csángók történésze. Ebből az együttesből született az Erdélyi Enciklopédia, a fiatal realista írók könyvkiadója a harmincas évek végén ... BL — Apropó, könyvkiadás! . .. Valamit Bras­só, irodalmi életéről... B.E. — Brassónak gazdag irodalmi múltja van, ez köztudott, részben közzé is tettem folyóiratokban s a Brassói Lapok hasábjain is. Különben emlékira­tomban is bőven fogok szólni erről... Én áldva emlé­kezem az öreg Halász Gyulára, aki a századik év kü­szöbén is éltette városát, az öreg Adolf Meschendör­­ferre, aki egy ajánlásában „hochverdienter Kulturför­­derer“-nek címzett, s Octav Şuluţiu tanárra, aki Szem­­lér Ferenc barátjaként az én barátom is lett, s aki­nek gondolkozásom első román visszhangját köszön­hetem. BL — Jelenleg, azaz pillanatnyilag hogyan próbálja, akarja ápolni ezt a gazdag irodalmi ha­gyományt? B.E. — Nemcsak próbálom — ahogy kérdezte —, hanem akarom is ... Nemcsak a romániai magyar iro­dalmi lexikon szerkesztésével . . . Egyáltalán nem aka­rok most sem a múltba merülni. Előrehaladott korom­ban is arra törekszem, hogy emlékeim a mai fiatalok számára a jövő alakítására legyenek felhasználha­tók . .. Amire mi közel négy évtizeddel ezelőtt töre­kedtünk, az mára életelv, gyakorlati világ, köznap . . . Külön folytatást üdvözlök a Brassói Lapok mai me­netében, s a körötte gyűlt szellemi erőkben; elismerés­sel jártam mint előadó a szabadegyetem különféle rendezvényein, tudok a nagy múltú dalárda felújulá­­sáról, a színjátszókról, olvasom a helytörténészek köz­leményeit; lélekben (és a sepsiszentgyörgyi színházhoz tartozó fiammal) ott vagyok a brassói színházlátogató közönség soraiban, s még azt is megnézem mindig a lapban, hogy milyen és hány magyar kiadvány jele­nik meg a brassói könyvpiacon ... Múltkor Kovászna megyébe utazván ingázókkal barátkoztam meg a vo­naton; fiúk és leányok modorán, műveltségén mértem le, mit jelent ma Brassó a vidéknek is­. Időnként brassói diákok értesítenek anyanyelvi iskoláink új szelleméről és eredményeiről. Úgy érzem, a mai Bras­só egyre határozottabban a román—magyar—szász test­vériség, közös hazafiságunk városa lett. Az, amilyen­nek akkor is, annyi gyűlölködés nacionalista ellentét, fasiszta mérgezés közepette megálmodni mertük . . CSIKY JÓZSEF

Next