Brassói Lapok, 1975 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1975-09-20 / 38. szám
GY. SZABÓ BÉLA: Szeptember (fametszet) 1976. IX. 18. SZELLEMI LÁTÓHATÁR APÁTHY GÉZA Halhatatlan erekben Magos Déva várból, hol a kőfal Mert elhamvadtak rendre azóta nem szorít már gyönge szívemen reggelek, esték, aranypénzek, én, asszonyfeleséged, tehozzád pallérjaid is asszonyaikkal, szólnék most, Kőmíves Kelemen, de áll a vár és én is — élek! Nem feddő szóra aszom fel magam. Ha várad majd reggelre-estére s nem gyűjtöm századokból könnyem, netalán egyszer leomolna, a legszebb áldásra készülődöm, a ballada, amelyben sorsom él, hogy áldozatod megköszönjem, időtlen messze túlragyogja. Légy áldott hát, ezerszer áldott, mert nekem rendelted el e kínt, amelytől vérem, ezerforrásból, halhatatlan erekben kering. NAGY B. VIKTOR Szeptember Ránkszakadt az ősz Alkonyban a dombok roppant, öles fája, nem napozó keblek,duruzsoló kályhánk ködökből szép fátyolt a nap izzó lángja, fonnak rá a szelek. Égigérő lombok Csak a kék ég maradt tüzet fogtak egyben, karcolatlan festék, megindultak a táj fekete vonalak kárminvörösében, a búcsúzó fecskék. Temesváron született 1906. szeptember 7-én. Tanulmányait Pozsonyban és Prágában végezte. Újságíróként a szlovákiai magyar baloldali mozgalmak, így a Sarlós mozgalom egyik vezetője. 1935-től a Korunk, majd a Brassói Lapok és a Független Újság munkatársaként jelentős közírói és közéleti tevékenységet fejt ki. 1957-től nyugdíjazásáig a Korunk szerkesztője, s hosszú ideig a Babeş-Bolyai Egyetem publicisztika professzora. Jelenleg Kolozsváron él. Él és dolgozik. E néhány jelentősebb életrajzi adat tudatában, no meg hónom alatt az Én tintás esztergapadom című publicisztikai kötetével kopogtatok be Rákóczi úti otthonának ajtaján. Szívesen, baráti szeretettel fogad engem is, mint minden várt vagy váratlan vendégét. S amikor megtudja, hogy a Brassói Lapok munkatársaként keresem fel, még derűs-kedvesebben kínál helyet „tintás esztergapadja“, íróasztala előtt a kényelmes karosszéken, máris „megcélozom“ az első kérdésemmel, természetesen Brassóval kapcsolatosan. Balogh Edgár & Brassóról BL — Hogyan lett a harmincas években a Brassói Lapok munkatársa? B.E. — A Magyar Dolgozók Országos Szövetsége küldött Brassóba, a Vásárhelyi Találkozó népfronti sikere után, hogy próbáljak itt valamiféle demokratikus néplapot indítani. Egy öreg nyomdász ajánlkozott a MADOSZ-lap kihozatalára, de kiderült, hogy ajánlata komolytalan, viszont itt volt az ország legnagyobb magyar nyelvű napilapja, a Brassói Lapok, s testvérkiadása, a Népújság, s az illegális kommunista pártnak sikerült valamilyen okos megegyezéssel a polgári haladás orgánumában a forradalmi munkás- és parasztmozgalom számára fórumot nyitni. Bekerültem tehát a lap munkatársai közé, s reggelenként a Korona kávéházban raktam össze A Dunamedence szellemi élete című rovatomat. BL — Mi volt e rovat tematikája? B.E. — Választott témámnak története van. Nem titok, hogy már négyéves koromban anyám városába, Pozsonyba kerültem, ott cseperedtem fel, s ismerkedtem egy háromnemzetiségű város sajátos viszonyaival. Ott érlelődött bennem a nemzetköziség szép álomvilága, s a munkásmozgalomhoz is a nacionalizmus elleni harc, a néptestvériség óhaja vitt el, az a remény, hogy a humanizmusnak ez a feltörekvő osztály lesz a megvalósítója. Abból a szlovák—magyar—német gócból végül is kiutasítottak, s amikor olténiai katonáskodás, kolozsvári nélkülözések után a Cenk alatt ocsúdtam fel, Kacsó Sándor oldalán lelkiismeretemmel összeegyeztethető kenyérkeresethez jutván. Brassóban is a lakosság sajátos összetétele ragadott meg: a román—szász—magyar együttélés. Mindaz, amit akkor ott írtam, s ami íratlan történelem címmel 1939-ben könyvalakban is megjelent, ebből a román és szász dolgozókkal közös hazafiságot kereső, a munkásság osztályharcában a jövő kulcsát megtaláló élményanyagból eredt. BL — Tudomásom szerint — a romániai magyar irodalmi lexikonnal párhuzamosan — írjal készíti emlékiratát is. Erről valamit megtudhatna a lap olvasótábora? B.E. — Készülő emlékiratomban — többek között — bőven szerepel népszolgálatom a brassói székely alkalmazottak között, általuk ismertem meg a Székelyföldet, közülük választottam asszonyt, fiaim anyját, unokáim nagyanyóját. S megjelennek az emlékiratban román és szász barátkozásaim, vitáim, felismeréseim is, köztük egy Ady Eminescu est a Vigadóban, ahol a szászok felé németül is elkiálthattam Bem apó híres brassói szózatát az egymásratalálás boldogság-ígéretéről .. . Lakásom a Cenk oldalán, ablakkal a Barcaság rónájára, fiatal írók találkozóhelye lett; Szemlér Ferenc, Brassó költője járt nálam; Kolozsvárról Nagy István; Bözödi György is ellátogatott; Asztalos István a közeli Piliske aljáról, ahol rokonsága élt; megfordult itt Abafády Gusztáv, Kurkó Gyárfás, a MADOSZ- elnök, író és lakatosmester, Fekete Nagy Mihály, a demográfus, Kiss Béla, a csángók történésze. Ebből az együttesből született az Erdélyi Enciklopédia, a fiatal realista írók könyvkiadója a harmincas évek végén ... BL — Apropó, könyvkiadás! . .. Valamit Brassó, irodalmi életéről... B.E. — Brassónak gazdag irodalmi múltja van, ez köztudott, részben közzé is tettem folyóiratokban s a Brassói Lapok hasábjain is. Különben emlékiratomban is bőven fogok szólni erről... Én áldva emlékezem az öreg Halász Gyulára, aki a századik év küszöbén is éltette városát, az öreg Adolf Meschendörferre, aki egy ajánlásában „hochverdienter Kulturförderer“-nek címzett, s Octav Şuluţiu tanárra, aki Szemlér Ferenc barátjaként az én barátom is lett, s akinek gondolkozásom első román visszhangját köszönhetem. BL — Jelenleg, azaz pillanatnyilag hogyan próbálja, akarja ápolni ezt a gazdag irodalmi hagyományt? B.E. — Nemcsak próbálom — ahogy kérdezte —, hanem akarom is ... Nemcsak a romániai magyar irodalmi lexikon szerkesztésével . . . Egyáltalán nem akarok most sem a múltba merülni. Előrehaladott koromban is arra törekszem, hogy emlékeim a mai fiatalok számára a jövő alakítására legyenek felhasználhatók . .. Amire mi közel négy évtizeddel ezelőtt törekedtünk, az mára életelv, gyakorlati világ, köznap . . . Külön folytatást üdvözlök a Brassói Lapok mai menetében, s a körötte gyűlt szellemi erőkben; elismeréssel jártam mint előadó a szabadegyetem különféle rendezvényein, tudok a nagy múltú dalárda felújulásáról, a színjátszókról, olvasom a helytörténészek közleményeit; lélekben (és a sepsiszentgyörgyi színházhoz tartozó fiammal) ott vagyok a brassói színházlátogató közönség soraiban, s még azt is megnézem mindig a lapban, hogy milyen és hány magyar kiadvány jelenik meg a brassói könyvpiacon ... Múltkor Kovászna megyébe utazván ingázókkal barátkoztam meg a vonaton; fiúk és leányok modorán, műveltségén mértem le, mit jelent ma Brassó a vidéknek is. Időnként brassói diákok értesítenek anyanyelvi iskoláink új szelleméről és eredményeiről. Úgy érzem, a mai Brassó egyre határozottabban a román—magyar—szász testvériség, közös hazafiságunk városa lett. Az, amilyennek akkor is, annyi gyűlölködés nacionalista ellentét, fasiszta mérgezés közepette megálmodni mertük . . CSIKY JÓZSEF