Bridzs-élet, 1967 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1967 / 1. szám
A hét kör lejátszása során Nowaknak nem volt nagy problémája , megadta az impasszt mindkét piros színben, és teljesítette a mintegy 14% eséllyel kecsegtető nagyszlemet. A Culbertson-féle kérdőlicitet alkalmazó lengyel pár licitsorozata igazolni látszik azt a régi igazságot, amely szerint a szlemkonvenciók nem arra szolgálnak, hogy bemondjuk a jó szlemeket, hanem inkább arra, hogy kimaradjunk a rosszakból. Az Észak—Dél vonal hemzseg az első és második menetfogásoktól, de kevés a figurális laperő. Az írek csökkenthették volna a balszerencséjükből eredő veszteséget, ha legalább a kis szlemmet bemondják. A döntő fordulat: Észak első viszonválasza, amikor elhatározta, hogy az induló színét ugrás nélkül ismétli meg (bizonyára a válaszoló kedvezőtlen színének hatása alatt), már biztos volt, hogy kimarad az esetleges szlem. Az „első csapást” kiheverve, az írek végül is 73:64 (5:3) arányban megnyerték a mérkőzést. A britek is csak nagy küzdelemben 6:2-re nyertek Izrael ellen, akik a félidőben még vezettek. A forduló igazi szenzációja az angol nők 5:3 arányú veresége attól a finn csapattól, amelyet az előző évben Ostendében 60 ponttal győztek le. Harold Franklin kapitány fegyelmi okokból az első félidőben pihentette a Márkus—Gordon párt, és ez megbosszulta magát. A csehszlovák nők 104:56 arányban legyőzték Spanyolországot — ezt mindenki igen jó bemutatkozásnak tekintette. A másnapi második forduló már a férfiaknál is szenzációt hozott. A nagy esélyes olasz csapat alulmaradt a fiatal dánokkal szemben. Az északiak a nyolcadik játszmában megszerezték a vezetést. AKDB 2 964 K 4 Fn D 7 KT6 AD 5 43 A 5 3 K 9 7 Dánia Észak Dél 1 pikk 2 káró 3 pikk 4 pikk 4 szán 5 káró 6 pikk passz Olaszország Észak Dél Paris Ticci D’Alelio 1 káró 1 pikk 2 pikk 3 káró 3 kör 3 pikk 4 treff 4 káró 4 pikk passz A lejátszásban nem volt probléma és a dán felvevő könnyen teljesített. D’Alelio tizenhármat ütött, de ez nem vigasztalta meg a kimaradt szilemért. Dél „természetes” cikk válasza után a felvétel már nyilván rossz kézbe került, mert Észak jogosan féltette védtelen korát az indulástól. Nem tudhatott Dél D- járól. A következő játszmában mindkét csapat kihagyott egy jó szlemet: A 9 8 3 T 5 4 A K 9 5 3 A zárt teremben Bellentani és Bresciani némi ellenállásra talált. Észak Kelet Dél Nyugat passz 1 káró kontra rekontra 1 pikk 2 treff passz 5 káró Kelet bizonyára azért mondott le a szlemről, mert félt a pikk színtől. Nyugat természetesen megnyugtathatta volna a pikk A kulcs bemondásával a gémre ugrás előtt, de általános lapereje nem nagyon jogosította fel erre a lépésre, ha figyelembe Zárt terem Nyílt terem Észak Dél Észak Dél Nowak Tyisz- Deery McHalekiewicz 1 kör 1 pikk 1 kör 2 pikk 2 kör 4 kör 3 kör 4 pikk passz 5 káró 5 szán 6 treff 6 kör 7 kör passz 4