Bridzsélet, 1988 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám

Levél a Kárpátontúlról Emlékszem, milyen megütközéssel fogadtuk a hetvenes évek közepén a hírt, mely szerint a Szovjetunióban betiltották (más sportágakkal egyetemben, pl. női labdarúgás, karate) a bridzssportot. Nos, azóta sok víz lefolyt a Volgán, és a trsadalmat (is) gyökeresen átalakító megújulás, a peresztrojka ezen a téren is változást hozott; egyre többet hallunk a bridzs újjáéledéséről a Szovjetunióban. A napokban levél érkezett Ungvárról az MBSZ címére, írója, Calacin Péter tájékoztat minket (többek között) a szárnyait próbálgató ungvári bridzsélet első lépéseiről. Íme a levél: „ Tisztelt Magyar Bridzs Szövetség! Engedjék meg, hogy hálás köszönetemet fejezzem ki társaim és a magam nevében a tanfolyami jegyzetért, a Bridzséletért és a levélért, melyet meghatottságomban remegő kézzel olvastam. Az igazság az, hogy ekkora megértésre és segítségre nem számítottam. De hadd szolgáljak én is valami újsággal. A Szovjetunióban a bridzs és­ Tartuban (Észt SzSzK) sikerült megtalálnom a bridzsklubot, ahol meglepő dolgokról tájékoztattak: a balti köztársaságokban és az ország sok más nagyvá­rosában évtizedek óta bridzselnek, az utóbbi néhány évben pedig, ahol a helyi szervek ezt engedélyezték, félhivatalos klubok szerveződtek hivatalos szervezeteken belül (kultúrházak, szabadidő klubok stb.). Rendszeresen rendez­nek versenyeket. Januárban, körülbelül 85 csapat részvételével rendezik meg az országos csapatbajnokságot, melyre minket is meghívtak. Sokat segített érveim alátámasztásához hiva­talos fórumok előtt levelük és folyóiratuk. Remélem, hogy a közeljövőben városunk egy bridzsklubbal, területünk lakossága pedig egy szép versenyjátékkal lesz gazdagabb. Köszönettel, és sportársi üdvözlettel Galacin Péter" Mi is bízunk abban, hogy Galacin Péter fáradozásai a bridzssport terjesztéséért sikerre vezetnek, remélhetőleg minden segítséget meg­kap ehhez az MBSZ-től. És talán nem vagyok túlzottan derűlátó, amikor úgy vélem, maholnap egy népes magyar bridzs küldöttség tagjaként veszek részt az ungvári nemzetközi bridzsversenyen­ . (D. M.) Megjelent az új szabálykönyv 1987 szeptembere óta vannak érvényben a Bridzs Világszövetség új szabályai a hazai bridzsversenyeken. Igaz, lényeges változtatáso­kat nem rendszeresítettek, de a játék minden részét érintő módosítások az 1975-ös szabály­­könyv helyébe lépő, új kiadvány elkészítését tették szükségessé. A magyar nyelvű kiadás most készült el; a fordítás nem kis fáradtságot igénylő munkáját Zánkay Péter vállalta magára. Kétségtelen, hogy az új szabálykönyvet elsősorban a tornavezetők vagy a Jury d'Apellek tagjai fogják forgatni, de nem ártana, ha néhanapján versenyzőink is beleolvasnának, és persze nemcsak a megváltozott­­előírások megismerése céljából, ugyanis úgy sejtem, sokan még a többi évtizede érvényben lévő regulákkal sincsenek mindig tisztában. (D. M.) Magyar sikerek külföldön Jól fejeződött be a tavalyi év a magyar bridzssport, de legalábbis az IBE és a Taurus játékosai számára. December elején rendezték meg Milánóban a Campari-csapatversenyt, melyen az Igazságügyi Minisztérium csapata több, mint 160 indulót megelőzve első lett. JANUÁR 3

Next