Bridzsélet, 2008 (50. évfolyam, 1-6. szám)
2008 / 1. szám
2008. január-február János bácsi Persze tudtuk, hogy be fog következni, mégis lehetetlennek tűnt. Amióta csak az eszünket tudjuk, dr. Szentpéteri János, mindannyiunk János bácsija, mindig velünk volt, és rendezte dolgainkat, gondoskodott rólunk. Ha ő intézte, biztosak lehettünk benne, hogy zavartalan körülmények között hódolhatunk szenvedélyünknek, tökéletesen szervezett és lebonyolított bridzsversenynek leszünk részesei. S micsoda versenyek voltak azok! A hatvanas évek végén és a hetvenes években felívelő pályáját futotta nálunk ez a játék, nagy nemzetközi mezőny jött össze Budapesttől Pécsig, Miskolcról Almádiig mindenhol! És ez nagymértékben János bácsi érdeme volt. Ma már csak elvétve jönnek hozzánk a határon túlról, és ha mégis, csakis Keszthelyre, a Danubius Kupára, amely ma a legnagyobb hazai versenynek számít. A keszthelyi helyszínt is a legegyszerűbb módon ő választotta ki: besétált az 1971-ben átadott Helikon szálló igazgatójához, és megígérte neki, hogy a novemberi holt idényben is lesznek vendégei. S ha ő ígérte, úgy is lett. Ez volt rá jellemző: a legvadabb időkben, a leglehetetlenebb körülmények között is úgy viselkedett, ahogyan a normális emberek szoktak. Pedig az ő sorsa lehetetlennél is lehetetlenebb helyzeteken vezetett át. Marosvásárhelyről a két háború között kényszerült Magyarországra, diplomáját 1945 után nem használhatta. De nem vette a szívére. - Hiteles propán-bután palackkezelőként mentem nyugdíjba - mondta egyszer egy újságírónak. - Kevés segédmunkás volt a teniszezők és a bridzsezők között. Hát igen, ha nem kellett a doktorátusa az országnak, ha nem kellett a tudása munkahelyének, a rádió reklámosztályának, akkor dolgozott ott, ahol befogadták, és hasznosította tehetségét azok között, akiknek szükségük volt rá. Nekünk meg ezzel volt szerencsénk. Ahogy Romhányi József, a régi idők bajnoka megírta róla a Bridzséletben, a játékunk kulcsát hordta magánál, és szükségünk lesz rá, ha majd egyszer utána megyünk a mennyországba, mert ott is nála lesz a kulcs. Az utóbbi időben már nehezen mozgott, de ha felállt, most is méltóságot sugárzott tekintélyes alakja. Mi, akik már kezdő korunkból is idős úrként emlékszünk rá, fel tudjuk idézni polgári eleganciáját és erős baritonját, ahogy a „cserét” vezényelte. Szerencse, hogy meg is tudjuk majd mutatni. 3