BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 17. (2005)

2005 / 1. szám - BÍRÁLAT - Szummer Csaba: A puszta analitikusa (Erős Ferenc: Kultuszok a pszichoanalízis történetében. Egy Ferenczi-monográfia vázlata)

30 után, a fizikai megsemmisülést sokszor csak nagy sze­rencsével elkerülő, s az új, baloldali rezsimmel mind­ezek következtében, vagy már e nélkül is többségük­ben rokonszenvező pszichoanalitikusok „a fordulat évéig” azt remélhették, véget értek megpróbáltatása­ik. „A magyar pszichoanalízis háború utáni története már régóta külön könyvet érdemelne, és hovatovább félő, hogy ez a könyv soha nem születik meg, mert azok, akik ezt a történetet el tudják mondani, már nem sokáig lesznek közöttünk”, jeleztem éppen tíz éve.„ Bár ilyen könyv máig nincs, különböző formák­ban lassan gyarapszik az az anyag, amelynek birtoká­ban egyszer megírható lesz.­ Harmat Pál, aki nem csupán krónikása, hanem a hatvanas évek vége óta résztvevője is ennek a történetnek,8 úttörő munkát végzett, ám az ötvenes évek számára is fehér foltot je­lentenek. A pszichológiatörténet a „teljes elnyomás korszakának” látja az 1949 és 1956 közötti szakaszt, „amikor a pszichológia egyes irányzatainak, elsősor­ban a pszichoanalízisnek az ambíciói az ember egysé­ges és átfogó magyarázatára riválist jelentettek a mar­xista hegemonista törekvések számára, s ez megpe­csételte sorsukat”.­ Az analitikusok jelentős hányada felfüggesztette praxisát,10­1 Freud tudománya közel egy évtizedre illegalitásba vonult, a képzés, ha létezett egyáltalán,11 magánlakásokon, ahogyan Mérei Fe­renc mondta egy interjújában, „a katakombákban” folyt. A magyar pszichoanalízis egy évtizedre szinte teljesen hibernált állapotba került. A forradalom után (illetve Paneth esetében már a forradalom előtt) azonban lezajlott az analitikus gya­korlat kontinuitását biztosító, 1919 és 1926 között született nagy generáció (Hidas György, Nemes Lí­via, Linczényi Adorján, Vikár György, Paneth Gábor) kiképzése,12 majd intézményes keretek között a klini­kai gyakorlat is kezdett feltámadni tetszhalott állapo­tából. Először éppenséggel egy volt AVO-orvos,13 14 15 16 a szekelista Szinetár Ernő nyújtott ehhez intézményes hátteret a József Attila Kórházban (későbbi nevén a Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központban). Az ideológiai vasfüggöny azonban továbbra is elszige­telte a magyar pszichoanalízist és társadalomtudo­mányt azoktól a fejleményektől, amelyeket Nyugaton a pszichoanalízis klinikumon kívüli területeken való 6 ■ Szummer Csaba (szerk.): Pszichoanalízis és modernitás. Replika, 19-20., 1995. december, 7-92. old. (az idézet: 7. old.). 7 ■ Lásd pl. Hermann Imre, Paneth Gábor, Vikár György, Ne­mes Lívia, Buda Béla és Hidas György önéletrajzi írását, ill.­­in­terjúját in: Bodor Péter, Pléh Csaba, Lányi Gusztáv (szerk.): Ön­arckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Pó­lya, Bp., 1998. 8 ■ A hatvanas évek második felében Harmat az orvosi egye­temi újság diákszerkesztőjeként kezdte el Hermann Imre bemu­tatását, „népszerűsítését", diplomásként az egészségügyi szak­­szervezeti lap szerkesztője lett, és szerepe volt abban is, hogy a szakszervezet 1969-ben megrendezte Hermann Imre híres 80. születésnapi ünnepségét. 9 ■ Bodor, Pléh, Lányi: i. m. 304. old. 10 ■ „Nem világos, hogy tulajdonképpen hányan folytatták az analízist; biztosan ez csak Hermann Imréről és Almásy Endréről ismert. Ők lettek volna az egyetlenek?”, töpreng Harmat, in: Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalí­zis. A budapesti mélylélektani iskola története, 1908-1993. Bethlen Gábor Könyvkiadó, Bp., 1994. (Első megjelenés: Euró­pai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1986), 429. old. Paneth Gábor cikke (BUKSZ, 1994. ősz) folyamatosságról be­szél ugyan, azonban máshol jól érzékelteti a bizalmatlanság lég­körét az ötvenes évek első felében, ami az analitikusok egymás közti kapcsolatára is kiterjedt. Paneth-dialógus. In: Bodor, Pléh, Lányi (szerk.): i. m. 182., old. 11 ■ Vö. Harmat uo. Újabb bizonytalanság az ötvenes évek pszichoanalízistörténetében: „a pszichoanalitikusok továbbra is találkoztak egymással, szemináriumokat és előadásokat tartot­tak. De nem tudni, hogy mikortól - megszakítás nélkül 1948-49 óta (ez kevéssé valószínű), az ötvenes évek későbbi időszaká­tól vagy talán csak 1960 után.” 12 ■ Vö. Bodor, Pléh, Lányi: /­. m. 13 ■ Szinetár Ernőn kívül Harmat szerint Bálint István volt az egyetlen pszichoanalitikus, aki odáig züllött, hogy (Péter Gábor egyetlen igazi bizalmasaként) az ÁVO-nak dolgozzon, aki „a leg­rosszabb fajtájú hóhérok, az orvosi köpenyes gyilkosok közé tartozott” (Harmat, i. m. 401. old.). Vö. Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam. Interart Stúdió, Bp., 1990. 14 ■ Erős Ferenc: Checkpoint Sigmund - avagy a Freud-szce­­náriók. BUKSZ, 1989. december, 12. old. 15 ■ Az egyesület 1988-ban alakult meg hivatalosan. Vö. Har­mat i. m. 475. old.; Hidas György: Zur Geschichte der Psycho­analyse in Ungarn. In: Hans Lobner (hrsg.): Psychoanalyse heu­te. Verlag Norbert Orac, Wien, 1986. 243-253. old. 16 ■ Erős Ferenc: Pszichoanalízis, freudizmus, freudomarxiz­­mus, továbbá: Szociálpszichológia és kritikai elmélete. Pszicho­lógiai Tanulmányok XV (1978), 347-377. old.; Kiss Endre: A „k.u.k. világrend" halála­­ Bécsben. Magvető, Bp., 1978; Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről. Gondolat, Bp., 1980. 17 ■ „József Attila freudizmusának [...] a hetvenes-nyolcvanas években kezdődő "rehabilitálása", tárgyilagosabb elemzése - ami elsősorban olyan irodalmároknak köszönhető, mint Szabol­csi Miklós, Tverdota György, Veres András, Bókay Antal, Szőke György, Gyertyán Ervin - sok tekintetben megelőzte a pszicho­analízis teljes rehabilitálását, hiszen bebizonyosodott, hogy 'le­gitim módon’ lehet valaki 'freudista' - annak ellenére, hogy egy­szersmind marxista is.” (Erős, 165. old.) 18 ■ Gyertyán Ervin: Marx, Freud, József Attila. Irodalom­tör­ténet, 59 (1977), 139-185. old.; Bókay Antal, Jádi Ferenc, Stark András: „Köztetek lettem én bolond..." Sors és vers Jó­zsef Attila utolsó éveiben. Magvető, Bp., 1982; Bókay Antal: Pszichoanalízis, freudizmus és marxizmus kapcsolata József Attila világképében. Literatúra, 1980. 248-266. old.; Szőke György: Korai traumatikus élmények feldolgozása József Atti­la költészetében. Magyar Pszichológiai Szemle, 40 (1983), 507-522. old. 19 ■ Szummer Csaba: Freud, Sulloway biológusa. Pszicholó­gia, 1988. 8. szám; Pszichoanalízis és hermeneutika. Valóság, 1990. 11. szám; Freud nyelvjátéka. A pszichoanalízis mint her­meneutika és narráció. Cserépfalvi, Bp., 1993; Vajda Mihály: Heidegger Freudról. In: A posztmodern Heidegger. T-Twins, Bp., 1993. 53-62. old.; Bacsó Béla: Néhány bevezető meg­jegyzés a pszichoanalízis és a hermeneutika viszonyához. Tha­­lassa (2) 1991,2. szám, 3-4. old.; Fehér Ferenc: Ki a Dóra-tör­ténet szerzője? uo. 5-19. old.; Bánfalvi Attila: A szabadság ar­cai a pszichoanalízisben. Gond-Cura Alapítvány, Debrecen, 1998; Katona Gábor: Az önismeret paradigmái. Gond-Osiris, Bp., 2000. 20 ■ Pl. Ferenczi Sándor: A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írá­sok 1897-1908. S. a. r. és szerk. Mészáros Judit. Bp., Osiris. Mészáros Judit (szerk.): In memóriam Ferenczi Sándor. Jószö­veg Kiadó, Bp., 2001. 21 ■ Erős Ferenc: A szociálpszichológia fejlődése és az „auto­­ritariánus személyiség”. Világosság, 1974. 8-9. szám, 535-542. old.; Analitikus szociálpszichológia. Történeti és el­méleti tanulmányok. Új Mandátum, Bp., 2001., továbbá uő (szerk.): Ferenczi Sándor. Új Mandátum, Bp., 2000. Csabai Márta, Erős Ferenc (szerk.): Freud titokzatos tárgya. Pszichoa­nalízis és női szexualitás. Szöveggyűjtemény. Új Mandátum, Bp., 1997. Csabai Márta, Erős Ferenc (szerk.): Testhatárok és énhatárok: az identitás változó keretei. Jószöveg, Bp., 2000. Szummer Csaba, Erős Ferenc (szerk.): Filozófusok Freudról. Cserépfalvi, Bp., 1993. BUKSZ 2005

Next