Budapest, 1877. november-december (1. évfolyam, 1-46. szám)
1877-11-15 / 1. szám
Olvasóinkhoz. Nagy és nehéz feladat megoldására vállalkoztunk, midőn elhatároztuk megindítani lapunkat, melynek első számával ma lépünk a közönség elé. Czélunk a nemzet minden sorsa polgára részére szerkeszteni lapot, melyet a műveltebb osztályok érdekkel ■olvashassanak és a nép is megértsen. Épen a nép körében minél nagyobb elterjedést biztosítandók lapunknak, elhatároztuk azt jelentékeny anyagi áldozat árán képes lappá s oly olcsóvá tenni, hogy e részben minden versenyen felül álljunk a magyar irodalomban. De teljes öntudatával bírunk azon kötelességeknek, melyeket lapunk rendeltetése, mint a szó nemes értelmében nép lapé reánk ró. E kötelességek közt első helyen áll programmunk azon pontja, hogy lapunk minden széfben magyar legyen, ne szolgáljon egyéb érdeket a haza érdekénél, ne legyen benne egyetlen sor, melynek más czélja volna mint a szabadság és felvilágosodás eszméinek terjesztése, a magyar nemzetiség és nyelv hegemóniájának, a magyar állam egységének és függetlenségének lelkünk és tollunk egész erejével való hit szolgálata. Kötelességünk közé tartozónak ismerjük ebből folyólag, minden politikai pártállás kötelékeitől szabadok lévén, meggyőződésünket mindenkor függetlenül és nyíltan kimondani felfelé és lefelé egy iránt. Nem vagyunk barátai a minden áron való ellenzékeskedésnek, de valahányszor meggyőződésünk parancsolja, meg fogjuk mondani a kormánynak és mindenkinek nézetünket az őszinteség azon bátorságával, melyet az önérdek nélküli hazafias szándék öntudatából merítünk, valamint nem fogjuk elhallgatni merő ellentmondási viszketegből helyeslésünket azon kormányintézkedésekkel szemben sem, melyek szerintünk az ország érdekeinek megfelelnek. Kötelességünknek ismerjük végre lapunkban azon ildomos tisztességes és művelt hangot szigorúan megőrzeni, mely meggyőződésünk szerint a napi sajtó tekintélyének egyik legnagyobb biztosítéka. Nagy csalódásban él, aki azt hiszi, hogy a magyar nép csak azt képes megérteni a ki pórias hangon beszél hozzá. A magyar nép már megérett arra, hogy megértse az irodalmi ildom hangján elmondott józan szót, és vele mint a közéletben is jobban megbecsüli azon embert, ki műveit modorban beszél hozzá s ez által őt szellemi tekintetben magával egy színvonalra igyekszik emelni, úgy bizonyára lesz érzéke a műveit modor iránt akkor is, ha az nem élőszóval, hanem a papirosról beszél hozzá. A népszerűséget óhajtjuk, de vadászni nem fogjuk soha. Felkeres az, ha megérdemeljük a nélkül is és ha jelzett irányunk és lelkiismeretes törekvéseink mellett nem volnánk képesek megnyerni, akkor úgyis megszűntnek tekinthetjük létjogunkat. Bizalommal lépünk a pályára, mely megnyílt előttünk: adja az ég, hogy a siker ép oly biztos legyen, amily tiszta szándékkal nyúlunk feladatunk megoldásához. Mennyi remény derité még a sűrűbb vérü politikusok kedélyét is e század ev felének alkonyán! A szabadság és had mily gazdag gyümölcsözést ígérő virágaték akkor a közcselekvés napjaiban! S íme a népek jólétét megölé a rizmus , a szabadság érdekeit elzsil caesarizmus! A pápaság világi hatalmának avai a vallási fanatizmus és babona fiait hittük örökre eltemetve ; s ka vette lourdesi csodákat Francziaprlekezeti elnyomatást Poroszországban ; a pápaság politikai ébredezését Olaszországban! A napóleoni caesarizmus romjain a népek hatályának jogszerű valósítását reméltük diadalmaskodni az államélet békés fejlődésében, s kaptunk Napóleon helyett Gortsakoffot és Bismarkot, egy császár európai uralma helyett három uralkodó szövetkezését! Az alkotmányos élet áldásainak gazdag tárházát véltük megnyílni a népek jólétének, vagyonosodásának számára, az oly sóváran óhajtott béke kebelén, s jön belőle egy kierőszakolt háború keleten , folyton fegyverkező militarizmus nyugaton és egy irtóztató Krach — nálunk!* A „BUDAPEST“ NAPI TARCÚJA. Egy halálos jóslat. (Gr. Battyány Lajos emlékiratai után.) 1844-ik év október 6-án a Bécsből Budapestre jövő dunai gőzös fedélzete sajátságos látványt nyújtott. Az ottomán császár bécsi nagykövete fényes kísérettel utazott Budapestre. Mindenféle egyenruhát lehetett látni, a tisztek sötétkék kaftánjától kezdve az egyptusi lovas török aranyszövetes vörös zubbonyáig. A fényes társaság, közt egy szikár magas ember vonta magára leginkább a figyelmet. Sötét napégett száraz arcza első pillanatra elárulák a kelet fiát. Öltönyét kopottas, bizonytalan szinti kaftán képező, ősz fejét zöld turbán födte. Dervis volt szegény, ki a nagy próféta szent követője Gül Baba sírjához zarándokolt Budára. Igen szótalan, jámbor ember, aki csendes merengésben áll a hajó orrán s nagy fénylő szemeivel a távol Kelet felé tekint. A hajón mindenki tiszteli. Maga a fenséges nagykövet mélyen meghajtá magát előtte s az utazó társaság minden tagja a legnagyobb figyelmet tanúsítja iránta. A szegény dervis igen érdeklődik Magyarország iránt. Kérdéseire szívesen felelnek az utazók s körűlé csoportosulva mintegy szolgálni látszanak őt. A törököknél szokás a papokat nagyon tisztelni. A hajó Pozsonyba ért s itt az utazó társaság megszaporodott. Magas, méltóságteljes Fejleményekben dús, következményekben válságos politikai viszonyok között indul meg lapunk. Hasztalan keresnénk a történelmi korszakok fejleményei között analógiát, mely a jelenhez csak némileg is hasonló helyzetben mutatná filorópa államait. alak lépett a fedélzetre; karján egy bájos hölgygyel, kit két kis leányka egy társalgónő vezetése alatt követett. Az utasok egyike, alighogy az érkezetteket megpillantotta, üdvözlésükre sietett. — Isten hozott Lajos! Mily szerencsés véletlen, hogy im társaságunkba jövöl. Meddig utazol?— Budapestre, megyünk, hol családommal a telet töltendjük. S az eléje nyújtott jobbot, szívélyesen szokta meg. Batthyány Lajos gróf volt, a későbbi miniszterelnök. Leültek a fedélzet egyik padjára. A gróf szeme, ki közönynyel nézte a társaságot, végre a dervisen akadt meg. — Ki ez a sajátságos ember ? Ő is a török nagykövet kíséretéhez tartozik? Kérdé barátjától. — Nem. Ő Gül-Baba sírjához utazik Budára. Dervis, s mint egy tiszttől hallom, Arábiából jő. — Igazán érdekes alak. Engem nagyon érdekel. Komolysága meghat. — Azt is beszélik róla, hogy szent ember, s a nagykövet áldását kérte tőle. Batthyány fölkelt s a dervis elé lépett. — Szálem aleikum! szólt a gróf s kezeit keresztbe téve mellén, mélyen meghajtotta magát. — Aleikum szálem! Felelt a dervis alázatos főhajtással s aztán kérdőleg függesztő szemeit a grófra. Batthyány évekkel ezelőtt hosszasabban tartózkodott a törökök földén s igy nyelvüket is bírta némileg. Török nyelven szólt a dervishez. Két mozzanat uralja a mai helyzetet. Egyiknek súlypontja keleten, a másiké Francziaországban van. Ma már vita tárgyát sem képezheti azon kérdés: szükségszerű volt-e a Törökország elleni háború? Mert hisz az egyetlen okot, melyet az orosz kormány a mostani háború indokául felhoz, Törökország megszüntette azáltal,hogy önként kezdeményezte az európai diplomata részről sürgetett reformok megadását, s a szabad államintézmények behozatalát. Az orosz kormánynak tehát más intenziói vannak e véres háborúban, mint a keresztény alattvalók sorsának javítása keleten. Ezért oly népszerűtlen e harcz Európa culturnépeinél! A történelmi fejlődés kezdete óta folytonos hatással volt kelet Európa alakulásaira. S volt legyen e hatás cultúrái je— Hova utazik atyám ? — Budára, hogy ott imádkozzam a muzulmán szent sírján, ki távol honától idegen földben aluszsza égi álmát. A beszélgetés tovább folyt s a dervis nagyon megtisztelve érezte magát, hogy ily nagy tekintélyű főúr véle beszédbe ereszkedett. Háláját mindenkép ki akarta mutatni. Mikor a gróf nejét s gyermekeit eléje vezeté, a dervis áldólag terjesztő karjait föléjök, s remegő ajkai mintha a nagy Allah áldását kérték volna a gyermekekre. Később, viszonozni akarván a szívességeket, melyekben részesíték, ajánlkozott, hogy jósol, akinek tetszik. A grófnő félrevonult, határozottan kijelentvén, hogy ellenszenvvel viseltetik a jóslás iránt, de a gróf mosolyogva húzta le keztyüjét kezéről s a dervis elé tartá. Ez figyelmesen vizsgálta a tenyér vonásait, majd az égre mutatott, miközben arcza elborult s szomorúan tekintett a grófra. — Öt év múlva! Szólt szomorú hangon s szánó pillantást vetett a gróf gyermekeire. — Mit mond? Öt év múlva kell meghalnom ?! Kérdé a gróf némi megdöbbenéssel. — Allah nagy és kegyelmes. Öt év múlva kebelére fogad téged! A gróf egy perczig szótalan merengésben állt a dervis előtt, majd mosolyogva fordult barátjához. — Lásdd, minden tervem dugába dő. Hogy czélomat hazám jövője érdekében elérhessem, ahhoz legkevesebb még 25 év kell vala s most olyan rövid terminust kapok. BUDAPEST. A helyzet.