Budapest, 1901. december (25. évfolyam, 331-360. szám)
1901-12-01 / 48. (331.) szám
December 1. (3) BUDAPEST (Lg'tt magándetektív naplója.) Regény a fővárosi életből. (12) Írta: Déri Gyula. Ilikor Vera tizenkilenc éves lett, mindegyre sűrűbben emlegették neki Fárist és Marches asszonyt, aki egy Napoleon-ítványért adja az énekórákat, de az összes nagy művésznőket ő képezte. Hat hónap a Marchesi keze alatt és akkor Hamilton Veráé a világ, de ez a hat hónap huszonhat hétből áll, minden másodnap szívva egy órát, az 72 óra és ugyanannyi Napóleon. Ez maga 700 forint, másik 700 írtba fti a hat hónapi élét, az úttal együtt elég lenne 1500 frt; honnan vágyák ezt . A család sem, jó, kiről szinte megfeledkeztünk, Hamilton Vilmos volt, könyvelő egy nagy bankban, készer forinton felüli fizetéssel, mely a közgyűlési jutalékkal együtt fölment vagy háromezerre. Vilmos igen csöndes, józan gondolkozású és jóérzésű ember volt, akivel mindent meg lehetett értetni, aki egészen természetes halgnak tartotta, hogy ha a testvére jövőjét másfélezer forinttal biztosítani lehet, akkor azt a másfélezer forintot neki kell előteremteni. Néhány száz forinttal már eddig is úszott ugyan, de a Vera jövőjéért semmi sem volt sok — a tervet tehát csakhamar megállapították. A hétszáz forintot Vilmos fölveszi váltóra és tíz éves törlesztésre. A másik 700 irtot pedig meg fogják takarítani. Felmondják a nagy lakást, egy kis hónapos szobába vonulnak, kifőzésből ebédelnek, így kavonkint megspórolnak száz forintot, s leküldik Parisba Verának, akit Marchesi asszony maga helyez el egy kiválóan előkelő penzióba. REGÉNYCSátNOK. És amikor ezt igy mind szépen kifőz ,ték, s már a lakást is felmondták és a 700 frt kölcsönt fölvették, sőt az indulás napját is kitűzték, Hamilton Vera aznap este nem jött haza. Levelet azonban küldött maga helyett. Hordát hozta, s ez volt bele írva: Édes jó anyám! hakor ezt olvasod, én már asszony vagyok. Mégelküdtem Novák Pistával, kinek egy hónap óta állása és fizetése van, és ha vizsgáit leteszi, ami egy félév alatt bekövetkezhetik, a legszebb jövő nyílik előtte. Bocsásd meg ezt a lépésemet, de mi nagyon szeretjük egymást és Pista megesküdött, hogy öngyilkos lesz, ha én Pórnéba utazom és a művészi pályára lépek. Aztán Vilmost sem akarom tönkre tenni, ő máris minyit áldozott értem, ha ezt a másfélezer forintot rám költi, az esztendeig nem fog megnősülhetni. Holnap fel foglak benneteket keresni és térden állva kérek tőled bocsánatot... Régen történt mindez, tíz év előtt. E tíz év alatt sok minden történt. Novák Pistából jóravaló férj lett, hoszszú nyomorgás után némi jólétet is tudott biztosítani a feleségének, a család ki is békílt vele — bár a fényes operaénekesnél pálya rangsnkstását sohase bocsátották meg neki. Néha a felesége is tett szemrehányásokat, s ezeket nem bírta elviselni. Dolgozott éjjel nappal, szakkönyveket irt, melyek a hivatalában előbbi® vihették, magas állásra, nagy fizetésre törekedett, erre áldozta rá az ifjúságát. S mikor csak már egy lépésre volt a céljától , köhögni kezdett és három hónap múlva se nem köhögött, se nem dolgozott többé. A Hamilton család ismét egyesült, s az öreg asszonynak ismét kivirítottak a reményei. Kivették az Izabella utcai lakást, uriasan bebútorozták. Vilmosnak ismét föl kellett vennie erre vagy 700 frt előleget és ezzel ismét, elodázta a házasságát, bár jócskán túl volt a negyvenen. Aztán mikor a gyászév letelt, mintha elölről kezdődtek volna náluk a régi reményteljes szép napok. Ismét jártak vendégek a házba. Szólt a zongora és Verának énekelnie kellett. — Soha sem volt erősebb és szebben csengő hangja! hirdette a máma és a vendégek a legőszintébben esküdőd,tek, hogy az igaz, jótékony célú hangversenyeken is énekelt az utca Vera, s ott is sokan tapsolták, sőt a lapok is dicsértek úgy, mint régen. De — és ez volt a szomorú a dologban — senki sem beszélt többé a jövőjéről. Nem mondták többé, hogy Páriába kellene mennie Marchesinez és akkor primadonna lesz egy székvárosi nagyoperánál. Vették úgy, amit volt, a jövőjéről pedig úgy gondolkoztak, hogy az egy harminc éves asszonynak már nagyobbrészt mögötte van. Nagyon szomorú dolog lett volna ez, ha úgy az anyját is, mint a leányát a jótékony sors meg nem kíméli attól, hogy a helyzetet helyesen fogják föl. Az öregasszony a legnaivabb álmodozó volt, a leánya pedig egy szikrával sem lett kevésbé könnyelmű, mint amikor sutba dobva a jövőjét, megszökött a diákjával. A tükre elég szép arcot mutatott még neki és azt is taposíta, hogy a szeme csodás ereje még semmit se vesztett a hatásából. Akire ő szemeivel ránézett, az rabja járt neki sorra az eatéra, fiatal, öreg, fia és fürt egyvonaln. (Folyt köv.) 213 Veres Sándor: XXI. Kelepcében. Kövemben 19-ke volt. Hideg, ködös idő s az éj feketén, zajtalanul szállt le, mint a hálói d szmifiödő a halottra. A Vasúti állomás épülete vetés téglából épült, a téli zivatarok azonban csaknem fiegbamitonák. Egy gázláng lobogott a pénztárszobában. Két utas várt a Vonatra — az egyik a fali hirdetéseket olvasta, a másik alá s fél járt gyorsan a szobában, hogy melegen tartsa magát. A csengő megszólalt — két véres csillag tűnt fel a távolban — egyre erősbödő dübörgés hallatszott s a vonat végre megállóit a reszkető síneken. Egyetlen utas szállott le a vonatról. Egy csinosan öltözött uji nő, minden podgyász és kiséret nélkül. Még fiatal volt, feltűnően szép arccal, bár szürke szemei, melyek hidegen és ravaszul csillogtak, alacsony, hátra hanyatló homloka és keskeny ajkai felét ellopták szépségének. Egy vöröshajú ember, ostorral kezében s ról,táblácskával a mellén közeledett felét szólította meg, a kalapját megemelve. Beszéd közben egy nagy zárt kocsira mutatott, mely az állomáson kívül állott s melybe két erős perle volt fogva. — Broxbridge kastélyba akarok menni, mondta a nő. Ismeri azt a helyet? — Igen, asszonyom — az Ethalwood gróf kastélyába. Nagyon jól ismerem. Ismertem már az öreg gróf életében is. Oh, de azóta nagyon megváltozott minden. Amint a nő a kocsiba beszállt, aggódva nézett a nyugoti égboltozatra, hol egy pár fénysugár jelezte, hogy csak most áldozott le a nap. A betörők királya. 213 gyermekei a fölöttünk levő első emeleti lakosztályban vannak s egy egész szoba tele van a málhájukkal. Az asszony a legközelebbi vonattal várja férjét Torontóból s ha megjön, el fognak utazni Montrealból, de hogy hová, azt nem tudja. A rendőrfőnök azt tanácsolta, költözzem át a Montreal-szállóba s kisérjem éber figyelemmel a család minden mozdulatát, hogy tüstént felléphessek a férj ellen, amint megérkezik. Pencet meglátogatja útja a börtönben. 831. szám.