Budapest, 1902. július (26. évfolyam, 178-208. szám)
1902-07-01 / 178. szám
(2) 178. szám. „BHBAPOST“ a sagyszünet. Budapest, junius 30. (1. L.) Míg országszerte megindult s folyik veríték-fakasztó fáradhatatlansággal az aratás, addig a politikában beállott a teljes és tökéletes csönd. Az országgyűlést négy hónapra haza küldték, a miniszterek szanaszét szélednek üdülést keresni, legfelebb ha egy-kettő marad közülök Budapesten inspekciósnak, a közönség nagy részét annyira elfoglalja a sürgős mezei munka, hogy az ország dolgára még gondolni sem ér rá: bizony a politikai némaság és mozdulatlanság korszaka ez, mikor a közélet szinterén semmiféle cselekvést sehol nem láthatni. stt a látszat azonban nem mindig mond igazat. Megtörtént már nem egyszer, hogy míg idekinn minden teljesen mozdulatlannak látszott, addig a hatalom titkos műhelyeiben a nemzet sorsára nagy jelentőségű események készíttettek elő s végzetes elhatározások kovácsoltatak. Emlékezzünk csak — egyebet nem is említve — a gyászos hirhedtségü ischli klauzulára, mely — kicsibe múlt, — hogy Magyarországnak a gazdasági függetlenséghez elvileg fentartott s adott esetben gyakorlatilag érvényesíthető jogát végleg és tökéletesen el nem temette. Ez a klauzula is ama nyári csöndesség idején állapíttatott meg, mikor úgy látszott, hogy a politika térségein egyetlen falevél se mozdul. Tartunk tőle, nagyon erősen tartunk, hogy a mostani nagy szünet is fog udni valami meglepetést, mégpedig egyáltalán nem kellemeset. S erre az aggodalomra az idén szinte több okunk van, mint más években. Mindenkinek a lelkén ott borong egy súlyos sejtés, hogy az országgyűlést azért napolták el olyan szinte fejevesztett hirtelenséggel s olyan képtelenül hosszú időre, és a képviselőknek azért tették lehetetlenné, hogy tanácskozásra a saját kezdeményezésükből összejöhessenek, mert Bécsben készülnek valamire. Mi lehet ez a valami, amit ki kell vonni a parlamenti ellenőrzés lehetősége alól, s ami titokban készülvén el, csak már mint megmásíthatatlan bevégzett tény kerül majd a nyilvánosság elé? Semmi esetre sem olyas valami, a mi alkotmányunkat erősíti, jogainkat növeli, vagyonunkat gyarapítja. Hiszen akkor nem bujkálnának vele s nem kergették volna szét úgy az országgyűlést, hogy az négy hónapon keresztül semmi módon össze ne jöhessen. Tehát valami rossztól, valami gonosz meglepetéstől kell tartanunk, olyantól, aminől a bécsi és ischli boszorkánykonyhán szoktak főzni számunkra. Annál súlyosabb ez az aggodalom, ha számbavesszük, hogy az országgyűlés oly hirtelen s oly hosszú elnapolásával katonai érdekek áldoztattak fel. Igenis, megtörtént az a hihetetlen eset, hogy Bécs lehetetlenné vagy legalább is erősen kétségessé tette elsőrendű fontosságú katonai érdekek érvényesülését, nyilvánvalókig azért, mert van egy magasabb célja, amelyért még azt az áldozatot is, vérző szívvel bár, érdemesnek tartotta meghozni. Íme ott van a népfölkelés fölszereléséről szóló törvényjavaslat, mely már csak a főrendiház jóváhagyó szavazatát várja, hogy törvény legyen belőle. Ez a formaság azonban nem történhetett meg, mert hirtelen becsapták a törvényhozás ajtaját. Ennek már most az a következése, hogy a törvényjavaslatot a kormánynak újra kell benyújtania, azt bizottságban, nyilvános ülésben újra élütről kell tárgyalni, úgyhogy a népfölkelés fölfegyverzéséből, amelyet oly sürgősnek mondtak, már csak a jövő év derekán lehet valami. A másik eset még sokkal súlyosabb. Tudvalevő dolog, hogy az új tábori ágyukat legénységgel csak úgy lehet ellátni, ha az újonclétszám fölemeltetik, az máskép nem történhetik meg, mintha erről az országgyűlés törvényt alkot. Addig, míg ez a törvény nincs meg, a hadügyminiszter a delegáció által az új legénységre megszavazott hitelt sem veheti igénybe. S ime Bécsben mégis olyan messzire kitolták az országgyűlés elnapolásának határát, hogy ennek a törvénynek a megszavazása jóformán teljes bizonyossággal lehetetlenné vált. Hiszen az őszszel nem jut az országgyűlésnek harmadfél hónapi tanácskozási idő sem, amiből a különböző provizóriumok elhalaszthatatlan megújítása is elvesz jó egypár napot, de még különben is a kiegyezési kérdések tárgyalandók elsősorban, mert ha azokkal dec. 31-ig nem jövünk rendbe, a vámszövetség magától felbomlik. Nyilvánvaló tehát, hogy az újonc létszántot fölemelő törvény megszavazása kész lehetetlenség. Bécsben tehát megkockáztatják azt, hogy az új tábori ágyúk legénység nélkül maradnak. Meghoznák-e várjon ezt az áldozatot, ha nem volna valami olyan céljuk, amit még a katonai érdeknél is fölebb helyeznek ? Nem fekete májuság, nem rémlátás tehát az, ha valami gonosz meglepetéstől tartunk s kínos aggodalommal várjuk, hogy mi lesz a nagy szünet titka. A BUDAPEST TÁRCÁJA. A kis hősnő. (Noszlopy Gáspár menekülése.) A nagy idők borús emlékein tűnődve, felveszem a tollat, hogy felelevenítsem egy lelkes magyar honleány hőstettét, ki Noszlopynak, a vértanúnak, mint 13 éves, erős lelkű gyermekleány, két ízben volt segítségére a menekülésben. A flugosi fegyverletétel után — mint tudva,van — bujdostak nagyjaink. Noszlopy, aki Baranya, Somogy, Zala, Tolna és Veszprém megyék teljhatalmú kormánybiztosa volt, még a fegyverletétel után is adót vetett, sőt újoncozott a Dunántúl. Szeptember 12-én bátyja, Antal vezérlete alatt, aki őrnagy volt, 4000 újoncot küldött Komárom várába, de a komáromi vár kapitulációja után egy ideig a Bakonyban rejtőzött. Ezután az Alföldre menekült. Czegléden Bobory Károly és Szalay Lajosnál tartózkodott, Szabó Péter álnév alatt. Majd Békás (pest megyei község) környékén bujdosott. S itt veszi eredetét az én kis hajdani hősnőm szereplése, ki az élet küzdelmében immáron megroskadt s aki azóta megélemedett matrónává lett. Egy szürke novemberi éjjelen gyászbaborult fellegektől kisérve bandukolt vérig Békás község utcáin egy mély gondokba merült férfiú. Kísértet gyanánt surrant el a házak falai mellett, fáradtan a lelki kimerültségtől s egy világ fájdalmával a keblében. Amint az idegen a jegyzői lak elé ért, a kis kapu — mely mintegy varázsütésre megnyílt — nyomban bezárult utána. Itt néhány bizalmasa várakozott reá, kik rövid értekezés után sietve elhagyták. E férfiak a jegyzővel élükön, összeesküvők voltak, — a szent ügy szolgálatában. Többi között: Bathó Ignác, Ozoróczky, Manspart, Cziilinger Lajos és Thúry János — kik hol itt, hol amott titkon összejöttek, szóval konspiráltak. Azonkívül még három nő tartózkodott a nevezett lakban: a jegyzőné, ki betegeskedett, s a fent jelzett gyermekleány a néhai rékási kántor Daksz Mihály leánya, Daksz Boriska, ki a jegyzőnének keresztleánya, s ennél fogva előbbinek gondozója is volt. Végül egy hit kipróbált nőcseléd. Amint Noszlopy magára maradt, a kimerüléstől nemsokára mély álomba merült. Az álom jótevő tündére egy pillanatra felold a gyötrő lelki bilincseiből és elfordítá tőle e siralom völgyét — a gyászba borult hazát! . .. Egyszerre aztán menydörgésszerű robaj riasztotta fel. Nyomban utána zár-csattanás hangzott és egy lihegő, feldúlt ábrázatu gyermekleányka toppant be, rémülten kiáltva : — Bácsi meneküljön! Noszlopy felugrott, ruháit villámgyorsan összecsomagolta s a leányka az udvar ! — A Cortszhalte a képviselőháziban. Halász Lajos nagyváradi lapszerkesztő ügyében, akit a Gotterhalte miatt a katonaságnál rangvesztésre ítéltek, Barabás Béla ősszel interpellációt fog intézni a honvédelmi miniszterhez, túlsó végén hirtelen átdobta, ahol biztos rés volt a menekülésre. Zűrzavar, ijesztő vad lárma keletkezett. Az ebek agyarkodva unos-untalan csaholtak, a szuronyok kívülről fenyegetően villogtak ! Noszlopy úgy, a mint volt, alsó ruhában, négykézlábra állva kúszott az udvar túlsó felére s a leányka maga előtt terelte hátra, úgy téve, mintha a csaholó ebeket hárítaná el; folyton kiabálva: — Nem takarodtok! Hitvány dögök! Takarodjatok hátra. Hátra, hátra takarodjatok ! . . . Noszlopy végre a sövényhez ért . . . Ott aztán meglelte ruháit és a sötét éj leple alatt elmenekült. Még egy pillanatnyi késés s Noszlopy veszve van, mert a künn üvöltő csorda most már betörte a kaput s vadon neki rontott mindennek, ami útjába akadt. Majd előrántották a beteg jegyzőnél, ki ijedtében elájult és jó ideig nem tért magához. A cselédet, ki jajveszékelve rohant aszszonya segítségére, ütötték, rugdosták, mivel azt hitték, hogy az egész csak tettetés! . . . E percben kis hősnőnk ritka lélekjelenlétet tanúsított s tettének sikerén felbuzdulva mint egy gránitszikla állt előttük s faggatásaikra, fenyegetéseikre meglepő találékonysággal felelt. Egyszerre a vezénylő tiszt felkiáltott: — Itt szivarozott valaki! . . . Emberek --------------------------*---------------------------------------------Julius 1. POLITIKAI BIBÉK, Budapest, junius 30.