Budapest, 1911. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1911-10-01 / 233. szám

1911 október 1. vasárnap. BUDAPEST katonai tereken, de másutt is érdekes, vonzó egyéniség, akivel szemben senki közönyös nem maradhat, akit respektálni és tisztelni kell, mert megérdemli. Végül még speciális magyar szempon­tokból azokat a benyomásokat kellene sorra venni, amelyeket Ferenc Ferdinánd nyert Sztropkón és vidékén. Tekintve, hogy a trónörökös ezúttal igen el volt foglalva, alig volt ideje és alkalma rá, hogy valami sok és új benyomást szerezzen polgári téren. A magyar katonát amúgy is régóta szereti és becsüli s ebbeli érzései csak megerősödtek a manőverek során. A polgársággal való érintkezésében néhány magyar urat ismert meg s ezekről a legjobb emlékeket vitte magával Bécsbe. Ennyi ezúttal az egész, de ez is fontos. Minden apróság fontos akkor, amikor arról van szó, hogy jövő ki­rályunk lelkéhez, szivéhez­ és szimpátiájához egyetlen lépéssel közelebb férhetünk. Mert az így «előálló természetes harmónia az, amely aztán a politikai összhangot s ezáltal a gazdasági föllendülést, a belső nagyságot és a külső tekintélyt egyaránt garantálja.­ Ezeket az utóbbi, igen jelentős szava­kat egy izben attól az embertől hallottuk, akitől most búcsúznunk kell. Arenaui Brosch Sándor alezredes, Ferenc Ferdinánd katonai irodájának főnöke, mondotta ezt egyszer, am­kor szűk baráti körben a trón­örökös általános politikájáról volt szó. Világos, hogy a most távozó funkcionárius ezt a programmot jelentő mondatot a leg­illetékesebb helyen hallotta s hogy magáévá tette ezt teljes szivével, lelkével és egész odaadásával, éveken keresztül telesített munkája bizonyítja. Távozása, amelyről van okunk hinni, hogy csak ideiglenes, az iránta érzett őszinte elismerés mellett, egy őszinte óhajtást kelt bennünk : vajha az utód, Bardolff Károly dr. ezredes tovább folytatná a szerencsésen megkezdett akciót, amelynek sikerétől egy uralkodó és két ország jövendője függ. Budapest, szept. 30. A képviselőház legközelebbi ülése hét­főn délelőtt tíz órakor lesz. Napirend : hét név szerinti szavazás és a véderő javaslat. A miniszterelnök utazása. Khuen- Héder­­váry Károly gróf miniszterelnök ma délután hédervári birtokára utazott, ahonnan hétfőn tér vissza Budapestre. A bosnyák tartománygyűlés egybehívása. A hivatalos lap mai száma királyi kéziratot közöl, amely a bosnyák-hercegovinai tarto­mánygyűlés új ülésszakát október 2-ikára egybehívja. Az óbecsei választás. Az óbecsei függet­lenségi párt tegnap tartott értekezletén egy­hangúlag szatymazi Zsótér Lászlót jelölte, aki a jelöltséget függetlenségi és 48-as programmal elfogadta és holnap programmbeszédet mond. A választás október 5-én lesz s a független­ségiek remélik, hogy a küzdelemből győztesen kerülnek ki, bár igen nehéz helyzetük van a munkapárti Dungyevszky Bogdán roppant gazdagságával szemben. Papp Eleket gondnokság alá helyezték. A képviselőház elnöksége ma vette a törvény­szék végzését, amely Papp Eleket, a nádudvari kerület képviselőjét gondnokság alá helyezi. A gondnokság alá helyezést az elnökség a hétfői ülésén fogja a Háznak bejelenteni és felhatal­mazást fog kérni, hogy a nádudvari kerület­ben az uj választást elrendelhesse. Eléderő és interpellációk. — A képviselőház ülése. — Budapest, szept. 30. Izgalom­mentes, de érdekes ülése volt ma is a képviselőháznak. Egy névszerinti szavazás után Preszly Elemér mondott erős ellenzéki beszédet a véderőjavaslatok ellen. Polemizált Tisza Istvánnal és kimutatta, hogy a mai közös hadsereg nem az, aminek tervezték, legkevésbbé pedig a mienk. Nincs a javaslatban nemzeti engedmény, az adóemelések pedig mind a katonai ter­hek gyümölcsei. Az ellenzék küzdeni fog e javaslatok ellen, bármily hangos határo­zatokat hozassanak is a törvényhatóságok­kal. A vármegyék elernyedt többsége várjon elfelejtette, hogy ők is az obstrukciónak köszönhetik, hogy még egyáltalán meg­vannak ? Beszéde végén határozati javas­latot nyújtott be a dualizmusnak és a ma­gyar nyelvnek a hadseregben leendő teljes érvényesülése iránt. A közel két órás beszé­det az ellenzék lelkesen megéljenezte. Ezután Kállay Uhui interpellálta meg a pénzügyminisztert: mit szól Auffenberg hadügyminiszter azon nyilatkozatához, a­mely a katonai kiadások újabb emelkedé­sét helyezi kilátásba, ellentétben a pénz­ügyminiszternek a delegációban tett ki­jelentésével. A kettő között egyenes ellen­tét van : melyiknek higgyünk ? Jaczkó Pál az elemi csapásoktól súj­tott érmelléki kisgazdák segítése ügyében interpellálta a földművelésügyi minisztert. Désy Zoltán interpellációjában azt ki­fogásolta, hogy az 1911-iki költségvetésben foglalt rendkívüli közösügyi kiadásokra megszavazott hitelt olyan hadsereg-szer­vek fölállítására fordítják, amelyek magyar törvényben szervezve nincsenek, amelyekre tehát költséget fordítani nem volna szabad. Kérdezi továbbá a pénzügyminisztert, mi­kor terjeszti elő a jövő évi költségvetést s kijelenti, hogy annak megszavazása elé az ellenzék akadályt nem gördít. A törvény határozottan megköveteli a költségvetés­nek idejében való beterjesztését , ha tehát a kormány késlekedése miatt beáll az ex-lex, ezért a felelősség egyedül a kor­mányt terheli. Az interpellációk persze mind válasz nélkül maradtak. Részletes tudósításunk a következő­­­hez való föltétlen jogunkat hangoztatja. Pole­mizál Tisza Istvánnal, aki a vivmánypolitikát veszedelmesnek mondotta. Idősb Andrássy Gyula gróf is a do­ut des polit­iá­­t kö­vette. Andrássy után azonban olyan kormányok következtek, amelyeknek nem volt érzékük a nemzet kívánságai és vágyai iránt. Tisza Kálmán mindent elsorvasztó politikája nagyban hozzájárult, hogy a nemzet jogai elho­mályosodtak. Ma már a legkonzervatívi­bb 67-esnek is el kell ismernie, hogy a nemzet kí­vánságai el nem némíthatók. (Igaz ! Úgy van­­ a baloldalon.) A közös hadsereg összetételénél fogva nélkülözi a nagy etnikai erőket, amelyek egy nemzeti hadseregben nélkülözhetetlenek. A magyar faj vájjon érvényesítheti-e faji eré­nyeit a közös hadseregben? Ábrahám Dezső : Hány magyar tábornok van? Eitner Zsigmond: Harmadmagával van a miniszter úr ! Preszly Elemér : Az osztrák vezérek mindig séma­ vezérek voltak, ami mindig szomorú következményekkel járt. Áttért ezután annak bizonyítására, mennyire nem a mienk a közös hadsereg. A honvédelmi miniszter lelkesült szavakkal beszélt a néphadseregről. Ha erő­szakkal akarják ezt a javaslatot törvényerőre emelni, meglesz-e az a nyugalom, meglesz-e az a lelkesedés, amely szükséges, hogy a had­sereg ereje hatékony legyen? Lovászy Márton : Erőszakkal nem lehet törvényt csinálni! Preszly Elemér : Ismerteti Pitreich köny­vét a hadseregről. A Pitreich elveit elfogadja. Sümegi Vilmos: El is csapták érte Bécs­ben ! Preszly Elemér kifogásolja, hogy a javas­latban a flottáról egy árva szó sincs, hanem a haditengerészet ezentúl is megmarad abszolu­tisztikus kezelésben. (Igaz ! Úgy van ! a balol­dalon.) Ezután a javaslat pénzügyi részével foglalkozik. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a katonai terhek emelését adóemelés nél­kül elbírják. Ugyanakkor fölemelte a dohány árát, most tervezik a gyújtómonopóliumot s csupa olyan adóterheket akarnak behozni, amelyekben semmi progresszivitás nincs, ha­nem a legszegényebb osztályokat sújtják. (Igaz ! Úgy van­ a baloldalon.) Az ellenzék küzdeni fog a javaslatok ellen, bármily határo­zatokat hozattak is a vármegyei törvényható­ságokkal. Nem gondolta meg a vármegyék elernyedt többsége, hogy a vármegyék is az obstrukciónak köszönhetik létüket, mert az obstrukció tette lehetetlenné a Szapáry-kor­­mány alatt a vármegyék államosítását. Nem gondolták meg, hogy nemrégiben még királyi biztosokat küldtek a nyakukra. (Igaz ! Úgy van­­ a baloldalon.) Eitner Zsigmond: Most megpreparálták őket! Preszly Elemér : A javaslatot nem fogadja el, hanem határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a képviselőház a tárgyalás alatt levő javaslatot visszautasítja és utasítja a kormányt, hogy oly törvényjavaslatot terjesszen a kép­­viselőház elé, mely a közös hadseregben a dualizmust a maga egészében megvalósítja, a közjogellenes zászló- és címer­kérdést ren­dezi, a magyar államnyelvnek a közös hadsereg intézményében érvényt szerez. Utasítja egy­úttal a képviselőház a kormányt, hogy hala­déktalanul terjeszszen a Ház elé a közös had­sereg tényleges állományában szolgáló összes tábornokok, ezredes-dandárparancsnokok ho­nosságát és magyar nyelv ismeretét feltüntető statisztikát. (Élénk helyeslés és taps a balol­dalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Az elnök megállapította a hétfői ülés napi­rendjét s azután áttértek az interpellációkra. Auffenberg nyilatkozata, Kállay Ubul : Az ellenzéknek a véderő­törvényjavaslattal szemben éppen az az egyik aggálya, hogy a hadügyi terhek költségvetése irreális, hogy a jövőben még nagyobb újabb terhekkel még nagyobb előre nem látott had­ügyi túlkiadásokkal kell számolnunk. (Igaz ! Úgy van­­ a baloldalon.) Az ellenzéknek ezen aggályait a pénzügyminiszter a delegációs üléseken akarta csökkenteni. Ezzel szemben Auffenberg hadügyminiszter a katonai terhek nagyobbfokú emelkedéséről beszél s azt állítja, hogy a hadügyi túlkiadások a rendes állapotot teszik. A pénzügyminiszter és a hadügyminisz­ter nyilatkozatai közt az ellentét kirívó, ezért a következő interpellációt terjeszti elő : Van-e tudomása a pénzügyminiszternek Auffenberg közös hadügyminiszternek a had­ügyi túlkiadásokról tett nyilatkozatáról, mely S feépsiselő az MŰBE. — Kezdődik délelőtt negyed tizenegykor. — Návay Lajos alelnök megnyitván az ülést, bemutatja Baja, Hódmezővásárhely, Szom­bathely, Mezőtúr és Kisbér polgárságának kér­vényét a katonai terhek ellen s az általános, egyenlő, titkos választójog megalkotása, to­vábbá a köbölkúti választókerületi és a kő­bányai keresztényszocialista gyűlés föliratát a katonai terhek ellen. Javasolja, hogy a föl­iratok a kérvényi bzottsághoz tétessenek át. Kun Béla indítváyozta, hogy mind a hét kérvény egyéb bizottsághoz is tétessék át. Erre névszerinti szavazást kértek és a szavazás­nak a legközelebbi ülésre való riasztását. Fölolvassák az interpellációs könyvet, amelybe az elhalasztott hat interpelláción kívül újabban Désy Zoltán az 1912-ik évi költségvetés előterjesztéséről jegyzett be in­terpellációt. (Helyeslés a baloldalon.) Sümegi Vilmos : Úgy van ! Tárgyaltassák a költségvetést! Ne csináljanak készakarva ex­­lexet! Rakovszky Iván előadó beterjeszti a kér­vények VII. sorjegyzékét. Kinyomatják s napirendre tűzik. Következett napirend szerint a név­szerinti szavazás a Sopron város közönségének feliratára vonatkozó elnöki előterjesztéséről melyet 108 szavazattal 13 ellen elfogadtak. Bikádi Antal ellenindítványát vissza­vonta. Következett a véderőreform folytatólagos tárgyalása. Preszly Elemér az önálló magyar hadsereg­ ell

Next