Pesti Kereskedelmi Akadémia, Pest, 1868

I. Általános műveltség és szakképzettség. Midőn tizenegy év előtt Pest városának két kereskedő testülete a kereskedelmi akadémiát mint felsőbb kereskedői tanintézetet megalapítá, azon meg­győződésből téve azt, miszerint újkorbeli viszonyaink szaktanodák az általános műveltség alapján történendő fölállítását teszik szükségessé. Ezen nézet általános tet­szésben, s az intézet maga élénk pártolásban részesült, mert minden tanfolyammal növekedik annak látoga­tottsága, a­mint a múlt tanfolyamban is a tanulók száma 296-ról 315-re emelkedett. Úgyszintén a köz­­tiszteletben álló kereskedőházak, kereskedelmi s ipar­intézetektől néhány év óta az igazgatósághoz annyi tudakozódás érkezik gyakornokok után, hogy nem lehetett minden kívánatoknak eleget tenni, örvendetes a bizonysága valamint növendékeink hasznavehetősé­­gének, úgy a fölemlített elv helyességének is. Ha tehát az alapeszme, mely a kereskedelmi akadémia alapítóit vezérelte, sokoldalú elismerésre és helybenhagyásra talált, csak az iránt nyilvánulhattak eltérő vélemények: minő mérvben és mely határok közt nyerjen a tanítás tudományos alapot, s viseljen !*

Next