I. kerületi (Fehérsas-téri) községi polgári fiúiskola, Budapest, 1937
/Zs? Iskolánk múltja. Iskolánk az 1904—1905. tanévben, a Szarvas-téri elemi iskola épületében kezdte meg működését, 114 tanulóval. 1905. március 19-én költözött a Fehérsas-téri új épületbe, ahol 28 évig élvezhették a tanulók az egészségi és a pedagógiai követelményeknek a legteljesebb mértékben megfelelő, szép épületet. 1933-ban a Székesfőváros lebontatta az épületet. Az iskola elhelyezése nem volt könnyű feladat, mivel megfelelő épület nem állott rendelkezésre s így csak átmeneti elhelyezést nyerhetett. A 12 osztályból 7 osztály a Városmajor utcai elemi iskola épületébe került, 5 osztály pedig a Czakóutcai elemi iskola épületébe jutott. Az igazgatóság székhelye a Városmajorutcában van. Hatóságaink : Budapest Székesfővárosi Kir. Tanfelügyelőség 1931-ig. Királyi tanfelügyelők voltak: dr. Mosdóssy Imre, dr. Padányi Andor. 1931. március 1-én lépett életbe a Polgári Iskolai Főigazgatóság. Főigazgatók voltak : dr. Gyulai Ágost, dr. Leidenfrost Gyula. 1934. júniusban a Budapesti Tankerületi Királyi Főigazgatóság vette át a polgári iskolák igazgatását. Tankerületi kir. főigazgató , dr. Pintér Jenő c. egyet. nyilv. rendes tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Iskolánk eddigi igazgatói: Hortobágyi Antal (1904—1909), Serédi Kálmán (1909—11), Sziklay Béla (1911—1920), Nagy Béla (1920—1932), Háray István (1932). Az iskola volt tanárai közül életpályájuk későbbi szakában kitűntek : dr. Száva-Kovács József (budapesti egyetemi m. tanár), dr. Zolnai Béla (pécsi egyet. nyilv. r. tanár), Loschdorfer János (budapesti tanulmányi felügyelő, az Orsz. Közoktatási Tanács tagja). Volt tanítványaink közül kitűnt : Greguss Zoltán színművész (a budapesti Vígszínház tagja). 11. Városmajor utcai polg. fiaink.