Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
A tudat keletkezése az emberben. Ama naiv Ilit, melyben a hellen philosophia s annak folytatói egész Kant koráig éltek a személyiség biztosítékát a közvetlen önérzet tényében találván, nem maradt ugyan háborítlanul a régi időben sem, de oly szakadásokat és oly mélyre ható ellenmondások harczát még sem kellett kiállania, mint milyeneket a modern önérzet a tudományos és tudománytalan kétely részéről elszenvedni kénytelen. Ha az önérzetes egyén a hellén korban önérzetének alapját magában találta, akkor ebben akadályokat nem állított útjába senki; ama néhány materialista az őrben (toxbror) repdeső atomusaival az antik philosophiában oly csekélységnek tekinthető, melylyel tisztán philosophiai tekintetből számolni sem szükséges. Ha volt az egyéni tudat- és öntudat kérdésében vitapont, úgy ez a hellén lélektanban inkább az anyag és szellem közti viszonyra, mintsem a tudatos és nemtudatos nagyszerű különbségére volt alapítva. A hellen magának öntudatot tulajdonított, mint hozzá lényegileg tartozó attribútumot s a kérdés csak az volt: szellemi vagy anyagi substratum-e az, ami ezen tulajdonát létesíti? Másféle a dolog állása mai nap. A vita: anyagi vagy szellemi állomány hozza-e létre a gondolkodás alatt értett lelki tüneményeket ? a lélektanra nézve igen csekély érdekűnek tekinthető és jog szerint oda nem is tartozik. A múlt században, mikor a franczia materialismus oly ridegen lépett fel s oly öntetszéssel fogott ezen kérdések összekuszálásához, melyeket megfejteni de még megérteni sem volt képes, — szükséges volt ezen dolog tárgyalása: a század elején is anthropologiai könyvek foglalkoztak a tannal, a mint p. o. Fries maga az anthropologiának három része közül az egyiket »összehasonlító anthropologiának« nevezte) s az e korbeli műveken átalában látható s érezhető még azon heves láznak utórezgése, melybe a materialistikus tanok a philosophusokat ejtették. A számos vitairatok, melyek kivált Vogt, Moleschott és Büchner kihívó modora által lettek napvilágra hozva, hasonlóképen bajlódnak még ezen kérdéssel élesen, elmésen, furfangosan, zajosan és egész mai napig beleterjednek a lélektani elméletekbe a kardcsapások, melyekkel a materializmust ütik ott, ahol annak árnyékát is lelik. 1 2) Bevallom, hogy ezen húrorok nekem mindig inkább lovagjátéknak tetszettek, mint igazán philosophiai kutatásoknak. Kant és Spinoza épen oly kevéssé látták itt szükségesnek a polémiát, mint nem látta azt régi időben Platon s nem látják újabban sokan p. o. maga Fortlage K. sem. Oly kérdés minő az anyag és szellem felőli kérdés, csak következetesen keresztül vitt rendszerben nyerhet eldöntést, s consequentiái határoznak az eldöntés helyessége vagy téves volta felett. A vitáktól a lélektan egészen érintetlenül maradhat s jelen czikk nem is fog azokra visszatekinteni, kivéve ott, ahol a speculatióval szemben vizsgálja a tudat kérdését. A philosophiai speculatio eredményei a német iskolákban (s úgy hiszem, nem lesz senkinek ellenvetése, ha a modern philosophiai speculatiót kizárólag a német iskolák eredményéül tekintem) abban az egy tételben látszanak egyesülni, hogy a szellem kizárólagos létében való hit nélkül, mely épen logikai meggondoláson épül, a világfelfogás lehetetlen. Ezen tisztán idealistikus álláspontot, melyről az anyag is illusiónak bizonyodik, fogadom el magam is és ez alapgondolatból kívánom a következőket megértetni. A régi szakadás ugyanis, amely az anyag és szellem lényegkülönbségét vitatta, ez állásponton megszűnt, de beállott egy sokkal mélyebb, sokkal nehezebb, a tudatos és nemtudatos szellemiségnek kérdése. Ez a fundamentális fejtvény, a melyet a modern philosophia megfejteni kénytelen s a melynek megfejtésével nyeri csak a szellem és anyag közti viszony feletti kérdés is megoldását. A paradoxon, melyet a modern philosophia felállított a lélektan terén, azon átható fontosságú alapgondolatra volt fektetve s röviden úgy fogalmazható, hogy a szellem lényege nem az öntudat, hogy van szellem, a melynek öntudata nincsen. A paradoxia, és ama megdöbbenés, amelyet annak vakmerő, kíméletlen kimondása keltett az ily kérdések iránt érdeklődő közönségben, igen érthető s mégis egészen természetes lett volna az ellenkezője. A közönség csak a Cartes-Kant irányában járó lélektani nézetekkel volt megtelve : azt tudták és tudják 1) Fries. Handb. der psych. anthropologie. 1820. I. 2. 1. 2) L o tze Medicin. Psychologie 1852. §. 3. — Drba 1 Emp. Psych. 1868. §. 6. 7. sz. Reich Ed. Der Mensch u. die Seele 1872. §. 223. sz. És úgy tovább.1*