Evangélikus gimnázium, Budapest, 1884
A FORMAI LOGIKA REFORMJÁRÓL. Különös tekintettel a magyar iskolákban használt logikai könyvekre. 1. A modern tudománynak majdnem minden ágában azon sajátságos ellenmondással találkozunk, hogy régi és új nézetek egymás mellett békében állanak s míg emezekben mindent az ész autonom törvényeivel igazolva látni kívánunk, a régi nézetekkel szemben csekély kritikát sem gyakorolunk. A modern tudomány ezen vonása készületlenségének jele; könnyen érthető ugyan azon átalakulásból, melyen összes ismereteink metaphysikai formájukból kivetkőzni, s positív alapokon megnyugodni igyekeznek, s mégis olyan elemet kérdez ismeretünkben, mely azok rendszeréből kiküszöbölendő, mert az olyan tanfejleménynek rendszeres értéke nem lehet, mely új igazságokat kritika nélkül elfogadott régi elvekkel összeilleszteni akar — sikertelenül. Ilyen helyzetben vagyunk a formai logikával is. Az összes tudományok meghajolnak tételei előtt, ezzel vezetjük be a serdülő ifjúságot a gondolkodás rengeteg birodalmába, magától értetődőnek vesszük azon bizalmat, melylyel e régi tekintély iránt viselkedünk s Kant szinte dicsérve említi, hogy ezen tan Aristoteles óta az ő koráig haladásnak nem indult. Pedig kirívóbban a modern tudomány alapellenmondását sehol sem észlelhetjük, mint épen a formai logikánál; s hogy annak rendszerét befejezettnek hiszik, az csak azon túlzott jóhiszeműségről s kevés óvatosságról tanúskodik, melylyel az ész ezen tudomány tekintetében maga iránt viselkedik. Mert az ókor metaphysikai alapjain egy nagy gonddal megszerkesztett középkori scholastikus épület emelkedik előttünk, melyhez az újkori lélektani s ismeretelméleti kutatások kívánnának simulni, — de hozzá toldott ékítményekként mindig lehullanak róla. Valósággal ez a formai logikának jelen képe, amelyet kivált magyar iskoláinkban nyújtunk róla ifjainknak : ráncos vén asszony, jó éveiből fenmaradt ruháiba erősen befűzve, a tavasznak tarka színű, üde szülöttjeivel feldíszítve.