Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-09-16 / 251. szám

180 telt szónok urak, kik eddig beszéltek, úgy látszik, azon hiede­lemben vannak, mintha Cz. ur mint vádlott állana itt, kinek vé­delemre van szüksége? Ez hibás suppositum.A dolog máské­pen áll. Cz. ur nem áll vád alatt, ellene ekkorig még gyanú sem lehet, ’s igy ha arról volna szó, kell-e, szü­kséges-e, hogy a fenforgó ügyben itt felvilágítást adjon? Kétségkívül azt tenni szabadságában állana. De most nem kívántatik tőle semmi felvilágosítás. Ő már kinyilatkoztatta a törvészék előtt, hogy a kérdéses váltók nála vannak, és akarván szólni, szól­hatott volna, mielőtt a végzés meghozatott. Akkor hallgatott, most nincs más hátra, minthogy a megyei határozat végre­hajtassák.“ — „Halljuk! halljuk!“ — Más hangok: „Igaza van első alispán urnak...“ — Egy báró: (hall­juk ! halljuk!) Ha arról volna szó, kell-e és lehet-e az. ur­nák itt szólani ? akkor magam is tek. alispán úrral tar­tanék ; de itt más a kérdés. A kérdés t. i. az: van-e Cz. ur­nak jogáé teremben szót emelni, ’s igy szabad-é szólnia? Nem mintha én Cz. ur iránt valami sympathiát értenék, bi­zonyosan nem; mert hiszen nem olly ügyben fordul itt meg neve, melly személye iránt sympathiát gerjeszteni képes volna; de a municipalitás érdekében azt mondom, hogy Cz. úrnak van joga e teremben most is, a végzés hozatala után, szólani, és hogy e jogát, hacsak mi magunk a szólás­szabad­ságot korlátolni nem akarjuk, tőle el nem vitathatjuk. Em­lékeztetem a t. kk. és rrket a néhány év előtt történt szomorú eseményekre, midőn annyira jutottunk, hogy a szólássza­badságot a megyei teremnek számára olly nehezen tudtuk ki­­víni! (halljuk! éljen! halljuk!) nem akarom azokat felhozni, mert fris emlékezetében lesznek a t. kk. és rrknek; de kér­dem: tanácsos-e, hogy a­miért mi olly sokat és olly nehe­zen küzdöttünk, azt most magunk rontsuk le? bizonyosan nem tanácsos; azért, úgy hiszem, tisztelni kellvén e jogot, illik meghallgatnunk Cz. urat is.“ — A hallgatóság: „Éljen! éljen!“ — Más hangok: „Halljuk Cz.t! halljuk! halljuk!“ — A nagy zaj közben Sz. M. e. alisp.: „Én nem a jogot vontam kétségbe; de azt mondom: most nincs szük­ségünk Cz. ur allegatióira.“— Hangok: Halljuk! halljuk!“ — Más hangok: „Nem kell, hogy itt allegáljon! Halljuk! halljuk!“ — (E közben többen felállottak, köztök B. J. tb. ur is, ki a folytonosan tartott zugás közepett csöndet intett a hallgatóság felé. — Felállott a conservativ részen is két szó­nok, ’s midőn szólni készülnének­ B. J. t.biró: „A szólás rende rajtam van, de azt, ha Cz. ur akarna szólni, neki en­gedem át, különben magamnak fentartom.“ — A hallga­tóság: halljuk! halljuk! — Ama két szónok leül.) Egy szinte már régen álló t.biró szóhoz jutván, elsorolja az egész esetet, melly e vitára okot adott; szavaiból azon természetes következést kelle levonni, hogy ő is a vég­zés végrehajtását sürgetendi; de beszéde zárlatában, el­lenkezőleg az előzményekkel, ő is arra szavaz, hogy Cz.t meg kell hallgatni (nagy zaj, éljen és halljuk! között leül). — E. R. S. tb. ur feláll. — B. J. tb. ur: „A szólás engem illett, ha Cz. ur nem szól.“ — Hallgatóság: „Halljuk! halljuk!“ — E. R. S. tb.: „Csak tessék hát szólni!“ — B. J. tb.: „Tek. kk. és rrk! Cz. ur iránt én sem érzek különös sympathiát; de itt nem sympathiát, nem antipathiát kell figye­lembe vennünk. A szó arról van: lehet-e egy szabad hon polgárának megtiltani, hogy itt e teremben, melly a szabad szó oraculumhelye, szólhasson? azt hiszem, hogy nem. Cz. urat tehát, ki sem elitélve, sem vád alatt nincs , meg kell hallgatnunk, ha nyilatkozni akar.“ — Hallgatóság: „Halljuk ! halljuk!“ — Más hangok: „Menjen a váltók­ért, halljuk! halljuk! halljuk Cz.t!“ — Elnök: „A rik többsége Cz. urat hallani akarja, tehát tessék szólani.“ — Cz. ügyvéd: „Szomorú rám nézve, hogy személyem ’s birtokomban törvény ellenére igy sértetem . . .“ (Han­gok: „A dologra! a dologra!“ — Más hangok: „Hall­juk! halljuk!“) Cz. ügyvéd: ,, Mi a dolgot illeti, mellyé rám nézve kellemetlen és sérelmes vitatást felidézte, előadom azt röviden, hogy lássák a t. kk. és rrk., mikép én egészen ártatlanul keveredtem e dologba. (Itt Cz. úr közel félóráig beszél, többszöri megszakasztás mellett, ’s előadja a kérdé­ses váltóknak dologra épen nem tartozó genesisét, mi által azok valódiságát akarja kitüntetni; ’s hogy eleget tegyen azon liberális uraknak, kik részére a szólásszabadságot kivítták, kellő prókátori fogással iparkodik a tárgyat mindinkább be­­bonyolítni, azt gondolván, az idő telik, 1 óra közel ’s az ebéd emléke mellett, majd kiszabadul a hínárból. Hiába­ a nemesis ezúttal a liberalismus köpenye alatt megjelen­vén, oda vitte a dolgot, a­hol azt legitt látni fogjuk.) — Sz. M. e. alisp.: „Nem az a kérdés: igazak-e a váltók, hanem hogy kiadassanak.“ — Cz. ügyvéd: „A váltók sajátom, engem azoktól meg nem foszthat sen­ki...“ — Több hang az asztal körül: „Senki sem akarja megfosztani, hanem ki kell adni a törvényszéknek használat végett...“ — Hallgatóság: „Igen! halljuk! adja ki a váltókat! halljuk! elő a váltókat“—Cz.: „A váltók igazak, ’s én használat végett kész vagyok azokat óvás mel­lett kiadni.“ — Itt a közgyűlés „grand-juryvé“ változott — Ny. P. m. alisp. : „Minthogy Cz. ur szóláshoz jutván, sok dol­got elmondott, mi a tárgyra nem is tartozott, óhajta­nám, nyilatkoznék aziránt is, hány váltót fog a törvény­széknek kiadni. Vannak ugyanis adataim arról, hány ollyan váltó van Cz. ur kezei között, mellyek a gr. Cs. Zs. ur által elkövetett csalási bűnt érdeklik; mert nem sze­retném , hogy Cz. ur ollyak miatt is faggattassék, mellyek arra nem vonatkoznak ; mint másrészről azt sem szeretném, ha azon váltók más kezekre kerülnének. — Ugyan is tudo­másomra van, mikép Cz. ur azóta, hogy a törvényszék által a kérdéses váltók kiadására felszólittatott, egyet már másra ruházott át, némellyek elidegenítésére nézve pedig lépéseket tett... ,u — A néző­ség: „Szóljon Cz.! halljuk! halljuk!“ — (Cz. ü­gyv. szólni készül; a zaj nagynehezen lecsilap­szik.) Cz. (látható zavarodással): Mennyi váltó van kezeim között, azt itt kinyilatkoztatni nem tartozom .. ..“— Néző­­ség: „Sőt csak azt! szóljon! nyilatkozzék!“ — Más han­gok: „Halljuk! halljuk! El vele! hozza el a váltókat!“ — Ismét más hangok: „A végzés! a végzés! halljuk!“ Más hangok: „Ha nem adja ki, le kell őt tartóztatni! . .“ — ki kell őt kisérni!“—Egypár hang: „A szolgabiró és eskütt menjenek a váltókért, addig Cz­­ur maradjon itt . . . .“ A zaj és zúgás egyre növekszik, már alig érthetni egy szót, mikor ime közel délutáni egy órakor, két csákós és kardos (tehát fegyveres) megyei hajdú jő a terembe, ’s rést törnek magoknak a tömérdek hallgató­kon keresztül, szinte az asztalok közé, hol — magok közé veszik Cz—t, ’s iszonyú zaj között a hites ügyvédet, és mikép a tiszti ügyész ellenmondása nélkül önmaga ismételve nyilat­koztatta, kihirdetett nemes embert, elfogván, a teremből — minden legkisebb ellenzés nélkül — kivezetik.------Né­hány conservativ triró „Ez hallatlan törvénytelen­ség !“------A karzaton egy hölgy, a jeleneten megindulva, fejér patyolat-zsebkendővel szemeit törli. (Mások azonban azt állítják, hogy a gyöngéd hölgy csak a nagy hőség által kisajtolt veríték-cseppeket tölné arczáról.) Egy tbiró ur: „Tek. kk. és rr.k ! Illy szörnyűséget lehetlen eltűrni!...!“ — Száz ajak: „Ez szörnyűség! iszonyú botrány! Vissza kell őt hozni!..“ — Más hangok: „ki tette ezt ? ki hozta be a hajdúkat! Vissza kell hozni Cz—t!“ A roppant zaj egyre tart: halljuk! actio! meg kell actiózni, ki a hajdúkat behozta. — actio! halljuk! Ez szörnyű botrány!“ (Cz. e köz­ben visszavezettetik.) Elnök: Minthogy a hajdúk berendelé­se sem végzés által nem történt, sem arra az illetők sen­kit meg nem bíztak, úgy hiszem jó volna másod alispán urat vizsgálódásra kiküldeni ... “ — Az asztalok körül: „Szóljon , ki rendelte be a hajdúkat?“ —­­A zugás folyvást tart, és növekszik. — E közben Fan eskütt ur feláll­­ván, ’s a végtelen halljuk! után szóhoz jutván, oda nyilatkozott, hogy neki, mint a kiküldött sz.biró úr tár­sának, meg lévén hagyva, ügyvéd urnak letartóztatása, miután az— azt, hogy a kérdéses váltókat kiadni kész volna, nem nyilvánította, sőt — azoknak még csak szá­mát is megmondani vonakodnék, a teremben pedig álta­lánosan hangzanék, hogy míg egy másik szolgabiró Cz. ur szállásáról a váltókat elhozná, addig Cz.— személyét le kellene tartóztatni, ennélfogva ő hivatalos kötelességének tartotta, a hajdúknak megparancsolni, hogy előre nyomul­janak. — Több hang: „elég roszul tette!“ — Más han­gok: „Actiót neki, halljuk! halljuk!“ Néhány hang: „Hisz csak azt tette, mit a teremben kiáltoztak!“ — El­nök: „eskütt ar roszul tette, hogy egyenes utasítás nélkül a terembe hajdúkat rendelt; úgy hiszem előbbi végzésün­ket kellene végrehajtani, ’s a szolgabiró és eskütt menjenek el a váltókértHangok: „helyes! helyes!“ — Más hangok: addig Cz. ur tartóztassák a megyeháznál!“ — Ismét más hangok: „nem kell letartóztatni, nem szabad még letartóztatni! Halljuk! halljuk!“—Elnök: Tehát Cz. urat nem kell letartóztatni? .... Sok hang: Halljuk! halljuk! — El­n­ö­k: A végzés áll mint először hozatott, t. i. a kiküldött szolgabiró eskütt társával menjenek Cz. úrral ennek szállására ’s hozzák el az érdeklett váltókat, ’s csak ha azokat át nem adná, tartóztassák le személye. — (A folyvást tartó zaj­lás közben a szolgabiró és eskütt Cz. úrral távoznak az ominosus váltókért. — Az elnök fölkel. Az ülés két óra tájban szétoszlik.) BUDAPESTI HIRHARANG. Gr. Széchenyi István f. he­fen foglalt ülést a helytartótanácsnál, mint az országos köz­lekedési ügyosztály elnöke, ’s a Jelenkor szerint, az emlí­tett osztály életbeléptetéseig, mint kir. biztos először is a Tisza vidékit tekintendi meg Vásáros-Naménytól Szegedig, ’s az illető hatóságokkal több helyen tanácskozandik, jelesül S. Ujhelyen, Vásáros-Naményon, Debreczenben, Szolnokon és Szegeden , e folyam pusztító kiöntéseinek akadályozása iránt. Ez útra f. hó­szén induland, ’s a fönebbi czél elérése után Fiumét látogatandja meg , szinte közlekedési ügyek el­intézése végett. — Egy ur, ki több év óta kizárólag csak neje vagyonából élősködött, néhány nap előtt azzal hálálta meg neje jószívűségét, hogy drágaságit, ’s pénzének egy részét magához vevén, elszökött, szemes rendőrségünk al­kalmasint kézre fogja a szökevényt keríteni. Eddig leginkább csak nők szoktak férjeiktől megszökni, de az újítások mos­tani korszakában igen természetes , hogy a férjek szerepet cserélnek.—Múlt héten egy háromdob utczai fűszerárus bolt­jában éjjel tűz támadván, árui mind elégtek ; a lőpor sze­rencsére kiszabadíttatott, ’s ez ismét intésül szolgálhatna, hogy város közepén lőport áruitatni olly veszélyes visszaélés, mit meg kellene szüntetni. — Egy pár német író valami né­met Évkönyvet akar kiadni, mi ellen semmi kifogásunk nem lehetne, ha már botránynyá nem kezdene válni ezen iparvál­lalat , ’s igy nekünk is hozzá kell szólanunk. Először is olly dolgozótársakat hirdete ki édesgető maszlagul az ismeretlen vállalkozó, kik most egymásután nyilvánosan jelentik, hogy közremunkálódásukat tőle egyenesen megtagadták ! Másod­szor , a megnevezett, de azért mégis ismeretlen vállalkozó elég szerénytelen azt hirdetni, hogy ő ollyasmit akar létesí­teni , mit már elhúnyt gr. D. Aurél is kívánatosnak hirdetett, ’s az ó honunk viszonyainak alapos megismertetése a méltány­talan külfölddel. Az ismeretlen vállalkozó ezt német versek ’s beszélyekkel akarja eszközleni, mellyek számára már az „Iris“ is elég helyet szolgáltat, és mégis D. A. nevével taka­rózni merészkedik ! Végre azt sem átallja mondani az isme­retlen vállalkozó, hogy e munka tiszta (!!) haszna valamelly jeles fiatal költő fölsegélésére fog fordittatni, ki magyar is lehet, é s e könyvbe dolgozó német irók által fog megválasz­­tatni! Meg kell jegyezni, hogy e német irók többnyire kül­földön laknak, ’s a magyar irodalmat nevéről is alig ismerik, ’s mégis ők lehetnek birák a legjobb fiatal magyar költő meg-­ választásában? Mind­ezekből világos, hogy az egész vállalat csak egy kis nem épen törvénytelen „modus merendi“ akar lenni, mi ellen semmi kifogásunk, ha a vállalkozó nyíltan kimondja , hogy neki egy kis apró pénzre van szüksége de a közönség illynemü mystificatióját ellenzenünk kell , ’s re­ményijük, hogy e vállalathoz egy jóravaló német iró sem fog csatlakozni, a magyarok pedig szépen köszönik az illy kunyerált alamizsnát, mellyre épen nem szorulnak, mert a jelesb fiatal magyar költők versei is aranyakkal díjaztatnak, ők tehát illy koldusgarasra nem szorulnak, mellynek legfö­­lebb csak bizonyos vándorirók örvendhetnek, kik „egy por­tré vesepecsenyeért ’s egy fütty steinbruchtért“ játékszini di­cséreteket vagy piszkolódásokat firkálnak! — E napokban igen sok nőcseléd mondá föl szolgálatát Budapesten.—Szom­baton este egy ember a hajóhídról Dunába ugrott, de kifog­ták őt s azonnal kórházba vitték, hogy ismét kedvet nyerjen az élethez. Tudjuk már, miért sötét a nemzeti színház! A légszesz bérlője vagy kezelője nem akarja, hogy az egész város légszeszvilágítást nyerjen, és azért rosz­hírbe akarja azt hozni. — Az „Életképek“ múlt szombati száma igen éle­sen kelt ki azon botrány ellen, melly szerint színházunkban az előadásokat nem szokták a kitűzött órában megkezdeni, mi leginkább operai előadások alkalmával történik. Ugyan­azon este operai előadás vola, és a karmester hét óra után tizenegy percz múlva jelent meg a hangászkarban. Mégis csak szép a következetesség, főkép, ha nincs, ki az illy botrányokat meg merné büntetni! — Operánk igen szomorú állapotban van most, Schodelné szabadságideje még nem telt el, Joób beteg, Pecz rendkívül gyöngélkedik, Paksyné re­kedt, Füredy műutazáson van, csak K. Ida énekel mindig szorgalmasan. — Városunk tanácsa hatályosan intézkedni készül, hogy több éjszakai botrány ne történhessék, ’s e szerint alkalmasint elmondhatjuk, hogy valamint csak egy­szer volt Budán kutyavásár , úgy Pesten csak egyszer volt éjjel fej- és ablaktörő mulatság. — Bizonyos lap jelenti, hogy ezentúl hetenkint többször fog megjelenni; alkalmasint azt hiszi, hogy kisebb adagokban könnyebben megemészthető leend. — © .AZT MONDJÁK/ Miskolcz, sept. 8. 1845. Fővárosi újdonságok, Hirharang, Vidéki tárcza, ’s több illy neveze­tek , e két szóba „azt mondják“ mind­ben foglaltatnak. Azért jövőre hireinket ezen czim alatt közlendjük. És ha fővárosiak volnánk, jelen sorainkat azon kezdenék , mikint múlt vásár­kor két iparlovag egy urat órájától megszabadítván, tetten ka­­patott ’s a büntető igazságnak adatott által. Azt mondják, fő­városiak voltak a tettesek. Ha ez való , érdemes volna tudni, nincs-e a fővárosban bizonyos „nagy család“ melly tagjait iparűzés végett országszerte kiküldi? És ha van, és ha kül­döttek által működik, érdemes volna tudni azt is, nála-e eredeti gondolat ez, vagy a politikusoknál? Hja! de mi fő­városiak nem vagyunk, annálfogva híreket Chinából sem köl­csönözhetünk. Mondják tehát, hogy Sajó mentiben van egy város, melly nemrég leégett, ’s leégett bizonyos magtár és a színház is. Azt mondják, hogy valaki, hivatalos tekintély segedelmével, saját épületeit, közmagtárnak óhajtotta for­dittatni, ’s iránta már lépések tétettek is, de a másod alis­pánt e tervnek megnyerni nem lehetett; ’s azt mondják, mi­kint az ellene keletkezett bizonyos ingerültségnek, ’s a szín­ház építése elmaradásának is egyik oka ebben rejlenék. A leégett város, székhelye bizonyos megyének, mellyből a Pesti Hírlap tudósítója XXX. ezen három X. közöl kettő, aligha bebonyolódva nem volt a leégett városbeli korona-kávéházi famosus esetbe, a harmadik X. pedig hirszerint az egyik X. testvére. Hogy már ezek, saját ügyekben, hiteles tudósítást tesznek, kétségbe hozni ki fogja? ki fogja kétségbe hozni — miután ők állítják— hogy kilenc­, kevesebb nyolcznál. Mert tudni kell, hogy a XXX által is említett tudósítás tárgyalá­sakor, így állottak a szólók egymás ellenében, különös számtanúnak kell tehát lenni XXXnek, hogy a többséget mégis a nyolcznak adja. Ezen XXX lehetőnek hiszi, hogy az uj föisp. helyettes iránt a bizodalom megtévend, pedig azt mondják, miként kinevezés után harmadnappal a székváros­ban mintegy háromszáz, azóta pedig kívül mintegy hetven főbül álló tisztelgő sereg üdvözlötte föisp. helyettes urat. Megtérő, vagy el sem is vesztett bizodalom tanusítása-e ezt elhatározni nem akarjuk; de azt mondják, mikint a XXX és pártja bizodalma csak úgy térend meg, ha helyettes úr, an­nak karjai közé veti magát. Bizonyos egyházmegyei gond­nok­választás is történt, és a szavazatok vadászata, politikai térről, már az egyházb­a is átvitetett. Tiszti tekintély; négy fő- és tiz alszolgabiró, csendbiztos és utazó téritök; egyhá­zakra tett ajánlatok és kiosztott tajtékpipák ; a már egyszer szavazott egyházak újabb szavaztatása, ’s a presbyteriumok tagjai szavazatának egyenlősége esetében, egy egy helybeli papnak — vadont­úl és csupán e czélra alkotott egyházi tör­vény szerint — egy és 3 szavazat tulaj­donítása, szóval minden kigondolható módok elővetettek a kívánt eredmény kivívására. Mert azt mondják, hogy az egyházmegyei gond­nokság előnyt ad az első alispánságra. És mind­ezen örökö­­dés daczára is Nagy Gedeon választaték meg, nagy botrá­nyával a most democratai elveket fitogtató azon úgynevezett ariszocratáknak, kik minden érdemöket elődeik érdemében helyezik, és lenéznek másokat, kiknek születésök az övék­nél kevésbbé fényes! — Városunkban két casino létezik , ’s most egy harmadik is van készülőben — mint hirdettetik — a műveltebb (?) osztály számára. Gyönyörű bók a már fen­álló egyesületeknek! de hiába, némelly emberek csak olly helyen érzik jól magokat, hol mások társalgási igényeire semmi figyelemmel nem kell lenniök. 5. XiiLFOU). Az Alig. Ztung sept. 4kd­ mellékletében a központosított

Next