Budapesti Hiradó, 1846. július-december (413-516. szám)

1846-09-11 / 454. szám

­Péntek 454. September 11. 1840.­­­ oian lapok minden iten négyszer, n. m. kedden, csillár­­tókön, pent és vasam.jelennek meg. Előfizetési ár félév­re Buda­pesten házhoz.—hordással d­ít., borítékban (i­ft., postán bo­rítékban tilt. et. p. A hirdetmé­nyek minden apróbelű­s hasáb— soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Előfizethető­ helyben a kiadóhivatalban, hatvant at« czal Horvath-házban A Sátk Szám alatt földszint, és minden királyi postahivataln­áL — Az a­u­s­z­t­r­i­a­i birodalomba s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári posta­­hivatalnál ren­dehethetnek meg. TARTALOM. Matryaország és Erdély. Töredék-eszmék a vámügyi eligazodás tárgyában I.— Pest-mi­kolczi vasút Megyek. Főisp. hely. beik­atása és közgyűlés Ungban. Kisfaludy-társaság. Iparegy­esü­let. Józ­sef-nádor nemzeti képcsarnokára begyű­lt adomá­nyok. A természetvizsgálók Kassán és Eperjesen (vége.) A magyar irodalom legújabb termékei. Külföld. N­agybotannia. Északam­erika. Hivatalos és magánhirdetések. Larenákban húzott számok. N­emzeti színházi játékrend. Gabonaár. Statuspapnok és részvények árkelete. Dunavízárlás. IRODALOM és TUDOMÁNY. Elemi magyar közjog. Irta Beöthy Zsigmond , komárommegyei szolgabnő. Pesten 1846. n. 8adr. 124 l. (Folytatás ) IHLIGVAROESZAG és EHDELI.­ D .Töredékeszmék a vámügyi eligazodás tárgyában. I.) A vámügy azon kérdések egyike, melyek­ről a honi hírlapi sajtó, legutóbbi időkben kivált, sokat és élénken vitatkozott. És méltán is, mert a jövő országgyűléshez már csak 14—15 hónapi időköz van, melly leperegvén, hogy a cselekvés küszöbén fogunk állani, onnét lehet bizonyossággal következtetni, mert az ország legutolsó e tárgy­beli felírására azon legfelsőbb válasz érkezett, miszerint a kívánt adatok és segédeszközök a legközelebbi, tehát 1847iki orsz.gyűlésnek fognak, az egésznek kimerítő tárgyalhatása végett,eb­be adat­ni. Illy körülmények között hogy az időszaki sajtónak van fel­adása, kétséget ép olly kevéssé szenved, mint igaz másfelöl, hogy annak csak úgy fog megfelelni, ha azt tisztán felfogta,’s az igy megismert körben maradva, annak határait által nem lépi. Legelső dolog tehát ezen­­eladásra nézve jönt tisztába, ’s aztán tájékozni magát azon vitatási modorra nézve is, mellyet ez ügyben követni legczélszerübb. Mindenekelőtt igyekezzünk magunkat tájékozni. Tudva van, hogy a magyar király egyszersmind ausztriai császár, kitől kormánya alatti népeinek mindegyike egyforma joggal kivonhatja, úgy szellemi, mint anyagi érdekeinek ápolását. Tudva van másfelől, mikint az anyagi érdekeket nem egy­könnyen affidiálhatja valami annyira, mint a vámügynek két vagy több egymással kereskedő országok közötti állapota. Herning ’s az ausztriai birodalom tartományai egy dynastiát uralván, hogy ezek érdekeinek meg legyen felelve, é s hol összeütközés van, az kiegyenlítethessék, világos, mikép ezen ügyben a kezdeményezés, szabatosabban: egy létező vámügyi állapot átalakítását tárgyazó kiviteli módoknak rész­letes formulázása egyenesen a kormányt illeti és tőle váran­dó. Arr­ól van t. i. szó: 1) Magyarország és az ausztriai bi­rodalom között azon lábra tenni a kereskedési ügyet, melly az értesülő felek min­dketteje érdekének és hasznának legin­kább megfelel; 2) eszközleni, hogy honunk külfölddeli ke­reskedésének jelenje és jövője az illy eligazodás miatt ne szenvedjen, ellenkezőleg minér­dekeinknek megfelelő ’s a bi­rodalmiakba nem ütköző kifejlődhetése biztosítva legyen; és végre 3) az ilyen kölcsönös érdektiszteleten és megőrzésen sarkalló eligazodás által annak, mennyire emberileg lehető, még lehetőségét is elzárni, hogy a birodalmat alkotó orszá­gok és tartományok bármellyike, vámügybe vágó kormányi intézkedések eredményei által magát egy másik felett szán­dékosan kedvezményezettnek, vagy egy másik miatt háttérbe szorítottnak érezhesse. Ámde hogy az összes birodalom finan­­cziális viszonyai é s nem magyar részeinek érdekei a magyar­­országgali vámügyi eligazodásban mennyire engedik menni a magyar királyt, ki egyszersmind ausztriai császár , ezt mi nem, hanem csupán ő ítélheti ’s mondhatja nekünk meg leg­jobban ; tehát az e tárgybeli módok részletes formulázása is egyenesen innen várandó. Azt tartjuk, a feladás i­lyen felfogása ellen, nem igen lehet olly kifogás, mellyet rövid elemezés folytában meg­c­áfolni ne lehetne. é S nézzük, mi következik abból az idő­szaki sajtóra nézve. Egyenesen az, hogy ennek azt kell igyekezni a hazafiak­kal felfogatni, annak tökéletes m­egértését előmozdítani, hogy milly kereskedési politikát követelnek e honnak és a biro­dalom nem magyar részeinek érdekei a birodalom belsejé­ben és a külföld irányában, és egyúttal azon határvonal ki­ismerésére kell előkészítenie az elméket, a­mellyig, hogy vámügyi eligazodás eszközlése végett a birodalmi kapcsolat­ból folyó viszonyok miatt menjünk, megengedik a mi érde­keink. Azt ugyanis, hogy az eligazodni akaró másik fél milly határvonalig gondol a birodalom összes fnancziális vi­szonyai és nem magyar részeinek érdekeiben mehetni, csak tőle magától lehetvén voltaképen megtudni, nem is tanácsos azon lenni, hogy e tekintetben valamelly idő előtti, részle­tekre vonatkozó meggyőződés alakuljon, hanem erélyesebb, magunkat a jelen pillanatban csupán azon körben tájékozni minél tökéletesbben, melly elöttünk nyitva áll, mellyhez tehát hozzáférhetünk. És igy, ha az időszaki sajtó az ered­mények előidézésére mint körébeni tényező akar befolyni, koránsem lehet az feladása, elvontan a bevégzett tényezők­től azt kutatni, hogy hol fekszik a pusztán magyar szem­pont ’s a kérdés egyedül magyar oldala? —mert ha egyedül csak ez lenne kívánságaink alapja, természetes, miszerint olly dologban, melly körul nem csupán a mi, hanem má­sok érdekeiről is van szó, ’s a­z eladás azokra nézve, kikkel értesülni akarunk, mindketőn­ek megőrzésében áll, eliga­­zodási eredmény nem volna várható,­­ hanem ellenkezőleg világos, miszerint az iránt kell tisztába jöni igyekeznie, hogy van-e és hol fekszik azon magyar szempont, melly a köz­­birodalm­ival nem ellenkezik, sőt vele összefér? Egy ausz­triai közbirodalmi fin­ánczembernek és egy magyar tablabí­­rónak — ez bármennyire paradoxnak lássék is — e tekin­­tetbeni feladásuk — feltéve, hogy eredményt akarnak — (az álláspont sajátsága és a hatáskör különbözése mindenikre nézve természetesen fen marad van) azon egy. Mindkettőnek, ha érteni akarják egymást, egymás helyzetébe kell magokat begondoni tudni— és igy természetes, hogy a magyar idő­szaki sajtónak, melly a táblabiróra kivan hatni, föfeladása, ezt az illyen képesség megszerzésében tehetsége szerint se­gíteni. A táblabiró nem ki van hat ollyat — ha eredményt akar — minek megadását a frnanczember kötelességsértés nélkül nem tanácsolhatja; ellenben ez nem kívánhat a tábla­­birótól ollyat, mi által annak, mit ez joggal és méltányos­sággal követelhet, elég nem tétetnék. Ez pedig onnan van, mert sem a táblabirónak nem szabad felejteni azt —ha ered­ményt akar — hogy dolga kivel van ; sem a financzember­­nek, hogy ő közbirodalmi tisztviselő, kinek tehát a birodalom érdekeit a magyaroktól elvontan gondolni, vagy ezek kárával ápolni akarni, nem szabad. A feladás tehát egyenesen az: ráismertetni azon pontra, mellyen a közbi­rodalmi financzember ’s magyar táblaimé találkozva, egy­másnak kezet nyújtsanak, ’s mialatt az egyik felkiált: „Du biederer Ungar, wasum hab’ ich Dich so lange verkannt?* ’s a másik meg igy fohászkodik: „úgy segéljen, ha tud az ember hozzá, megélhet a némettell, — a békepoharat— természetesen jó honi borral — kiürítsék. És ennyit a sajtós feladás tekintetében. Mi már a modort illeti, mellyet illy vitatásban követni legczélszerűbb, azt tartjuk, világos, hogy itt számítási dolgokról lévén szó, még sokkal inkább mint egyebekben , mindenek előtt csilapodott és meghiggadt hangulat szükséges, mert hasontermészetü meggyőződések csak ez után szülemlenek. Ha két fél között, melly egymással igen szoros összeköttetésben él és érintkezése (mindennapi, időjártával valamelly olly viszony fejlődött ki, melly mindkettejének alkalmatlan, terhes, sőt valóban káros is, ’s ennek megszületése iránt végre értesülni kívánnak, a reeriminatiók, viszonvádlások, szemrehányások különféle neme czélravezető semmi esetre sem lehet, már csak annál fogva is, mert az egész vitát szenvedélyi térre teszi át, hol a kedélyek illy viszonos ingerlésének következtében az köny­­nyen összebonyolodhatik; de olly dologban eredményhez ve­zetni, mellynél csupán kölcsönös méltányosság képezheti egy állandó és viszonylag malasztos együttlétezés alapját, bi­zonyosan nem fog. Másik kelléke az illy dolgok feleti vita­tások modorának — ha t. i. etigazodási eredményt akarunk — abban áll csekély nézetünk szerint, miszerint a már ma­gában nehéz megoldású és sok bonyodalmakkal járó kérdé­­seket ne zavarjuk össze számtalan egyebekkel, mellyek ma­gokban nagy fontosságúak lehetnek, de szorosan ide nem tartoznak. Épen illy káros volna azon eljárás (különösen most, midőn nem foltozgatásról van szó, hanem hihetőleg egy végképi eligazodásnak alkalma teend jelen), melly oda akarna hatni ’s az elméket arra akarná készíteni, hogy a régi elkoptatott országgyűlési rendszer szerint minél nagyobb zajjal minél többet és ollyat kívánjanak, miről előre tudatik, hogy elérhetlen, a végből, hogy valami kis engedmény le­gyen aztán mégis a nagy lármának és hosszú perpatvarnak eredménye. Az illy igyekezetek, valamint egyebekben rit­kán volt valamire való sikere, és mindig többre lehetett menni annyit kívánva, mennyi méltányossággal összefér, de ettől aztán egy hajszálnyit sem tágítva — úgy a fenforgó esetben ha magunkat csalni nem akarjuk, attól még öszlö­­vérebb sikert várhatunk. Itt ugyanis az egyezkedő másik fél igen jól tudja, hogy méltányossággal mit kívánhatunk, más részről meg kezel azon figyelem által, mellyel a birodalom financziális viszonyai és nemmagyar részei érdekeinek is tartozik, kötve vannak, és igy akármilly lármát ütünk (mellyel mai napság úgy sem lehet már senkinek imponálni, mert mindenki tudja, hogy semmi sincs alatta), azon határ­vonali, mellyet a fentebbi tekintélyek elibe szabnak, átlépni még­sem fogja. Czélellenes továbbá, valamint másban, úgy itt is a vi­­tatási port iléletmondáson és foglaláson kezdeni, és az esz­mék országában létező bármelly eligazodás! combinatiót mé­lyebb megvitatás előtt kárhoztatni, gyanúsítani és népszer üt­­leníteni, vagy pedig a még nem is nyilatkozott, hanem csak nyilatkozható különböző véleményünkre az anathem­ái rajok zúgni illyformán: „ha ezt, vagy amazt nem mondjátok , nem vagytok alkotmányos emberek; ha ezt, vagy amazt kívánjá­tok, rosz hazafiak vagytok!14 Czéllalan pedig az i­lyen eljá­rás először azért, mert ma már, hála Istennek! annyira ki­józanodott a hazafiak többsége, miszerint senkit sem tart oraculumnak , és így a­ki ezen szerepben akarna pompázni, az nem meggyőződéseket keltene, hanem csak hahotákat; és aztán még azért is, mert ma már az i­lyen anathemától nem fél senki is, hanem magát arra nézve, hogy alkotmány és hazafiság mit kívánnak, épen olly competensnek tartja, mint a­mi ilyennek hiszi önmagát a más véleményt. Valamint álta­lában, úgy különösen itt nagy tévelygés, nem positív törvé­nyekből mentett, hanem idegen példákból vagy abstract elméletekből levont criterionjait állítani fel előre azon for­máknak és eljárási módoknak, mellyek elfogadása által lehet egyedül alkotmányossági és önállósági igényeknek megfe­lelni. Tévelygés pedig ez azért, mert a formáknak a dolog lényege rendeltetik e szerint alá, világos lévén, hogy a for­mának alkotmányossága nem függhet itt egyébtől mint attól, mikép király és nemzet rendes törvényhozás utján mellette nyilatkozzanak, midőn más részr­ől az önállóság kétségtelen életjele épen az által adatik, hogy a nemzet szabad tanács­ irodalom és Tudomány. ELEMI MAGYAR KÖZJOG- Irta Beöthy Zsigmond, Komárom­­megyei szolgabiró. Resten lS16. Entich Gusztáv bizomantja ». Aadrét 124 lap. (Folyt.­­ 38. §. 4d. pont. Az evangélikusok zsinatjára (Synodus) nézve az 1791 . 26. 4d. pont alatt, a mint én kivehettem értel­mét, az van, hogy ő felségének megegyezésével állíttassanak a zsinatok, a zsinatokra öszvehivandók számát,­s a tárgyalásba veendő ügyeket ő felsége határozza meg, a zsinat tartasanak he­lyet pedig az evangélikusok, de szinte ő felsége megegyezésével. Az misik pontnál hozzá kellett volna adni, a symbolical, theo­­logiai könyvekhez még az ájtatosság gyakorlatára szolgálókat is az említett 1791 : 26. világos szavai szerint; szinte e szerint már nem 1 hanem 3 példány felküldendő; ezekhez jön az 1840: 6d. 11. §. szerint m­ég 1 példány a magyar tudós társaság számára. — A 12d. pontban : a H­r­a­b­o­w­s­z­k­y-féle alapítványról meg kellett volna emliteni, hogy az iránti követelés a követelő bánfai evangelika község, és Bartfa városa között 1841. évi február, hó 26kan Pesten történt egyesség által megszüntetett 's az alól Bartfa városa kir. táblái ítélet által is örökre felmentetett, 's ezek szerint e követelés a törvénykönyvből kiczikkelyeztetett az 1844: 13. által . A 14d. pontban mondani kellene, hogy tulajdoni joggal, vagyis mint tulajdont nem birhatuak, mert bérben bir­­hatuak , mint ezt szerző alább maga is mondja. 39. §. 3d. pont. A görög nem-egyesült püspökök nem a congressuson választatnak, hol választatnak az érsekségre kijelö­­lendők, hanem az egyházi zsinatban a többi püspököktől, azok közül, kiket a karloviczi érsek kijelöl. 41. §. Hol sz. a nemességről szól, hozzá kellett volna ten­­nie­„országos ,­ mert papi és egyházi nemesek is léteznek. U. o. b) szabad embernél nemességnyerésre nem szükséges a várme­gyének és legalább 3 királyi tanácsosnak ajánlása együtt, hanem vagy vérmegyéé , vagy 3 királyi tanácsosé különvéve kívántatik törvény szerint. — A *ihoz a honíiusitási díjnak előadása hiányos, az következőkép van törvény által meghatározva: világi honfiu­­sitott fizet kétezer darab aranyat; főpapok, ha nagyobb javadal­makkal ellátott püspökséget, prépostságot és apátságot bírnak, hová a törvény a fehérvári őrséget is számítja, fizetitek 1000 db aranyat; kisebb jövedelmű prépostok , apátok és kanonokok pe­dig 200 darab aranyat, 1741: 17. és negyvenegy . 41. 42. §. 5. 3. pont. Sz. magyarországi ministeriumot említ , miről az idézett törvényekben egy szó sincs, hanem az 1741 : 11 ben ő felsége ígéri, hogy a statusministeriumba is, melly az egész ausztriai birodalomra kiterjed, tehát a magyarországi ügyekre is, fog alkalmazni magyarokat; az 1791 : 1zben pe­dig , hogy a magyarországi külső ügyekben és a követségeknél is akar használni magyarokat. 43. §, 107. pont. Míg az országló családból valaki él, ad­dig Magyarországban király nem létéről, a sanctio pragmatica szerint nem lehet szó, hanem megtörténhetik, hogy az, kit az országiás illet , kiskorú, és ekkor a kiskorú királynak gyámját , az ország nádorát illeti az országgyűlés-öszvehivási jog; egy szinte akkor , ha az országló család mindkét nemben kihalna és új király szabad választása volna szükséges. Ez úgy gondolom világosabb, mint sz. előadása. 45. §. Az országos kir. és rrk elősorolása nem kimerítő, mert a 2dik rend előadásánál kihagyatnak, kik annak egy fő ré­­szét teszik; az ország zászlósain, herczegek , grófok, bárókon kívül t. i. még ide tartoznak, kik hivataluknál fogva a­kik rend­hez számítandók, illyenek: a 2 koronaőr, a megyei főispánok, a fiumei kormányzó, kik mindnyájan a többiekkel teszik az or­­szágnagyok rendét (status magnatum). De meg kell vala említe­ni még az országgyűlési üléssel és szavazattal, mint a magyar­országi rendek lényeges, megkülönböztető kellékévé t­enő ke­rületeket is , miilyen a jászok és kunok kerülete, a h­ajduváro­­sok,a fiumei és bukkarii kerületek, mellyek, igaz, az 1608. után jöttek az országos kir. és rrk közé, de ma már közöttök vannak, és nem mellőztethetnek.­­ Az országgyűlésre meghívó kir. le­velek, törvény rendelete szerint 6 héttel az országgyűlési határ­idő előtt szoktak kiadatni, nem pedig 3 hónappal előbb. 46. §. A magyarországi gyűlésen levő két tábla közöl egyik a nagyméltóságú főrendek, a másik pedig a tekint, karok és ren­dek tábl­ája , ’s ekép szokás e két rendet megszólítani; nem pe­dig mágnási tábla , mert itt a mágnásokon, mint világiakon kí­vül, főpapok is léteznek; vagy követi tábla, mert itt vannak apátok, prépostok, kik magok nevökben , nem pedig mint kö­vetek jelennek meg. A főrendek táblájánál a görög egyesült püs­pökök is bírnak öléssel és szavazattal, kikről sz. megfelejtkezett. — A zágrábi káptalan nagy prépostját megelőzi a sz. mártoni főapát, ’s a jászai prépost nem mint illyen van a főrendi táblánál, hanem mint egyszersmind a nagyváradi hegyről nevezett, sz. ist­­váni prépost. Itt szükség tudni, hogy 3 prépostság t.i. a jászai, leleszi és sz. istvani, itt említett 1 személyben pontosul. — Sz. szerint, mint itt nyilatkozik, nem tartoznak az első t. i. a főpapi rendhez mind azon főpapok , kik a kir. és rrk táblájánál vagy személyesen vagy képviselve vannak ; az én véleményem szerint pedig ahoz tartoznak. — A második rendhez tartozandókat ismét sz­arányosan adja elő, mert kihagyja a koronaőröket. — A kir. és és rrk táblájánál üléssel és szavazattal bírnak olly apátok tálán és prépostok, kik javadalommal bírnak egyszersmind. 4 ke­rületi megyék ? tehát nem kerületi megyék is vannak. Jobb lett volna mondani az ország 4 kerületében levő megyék követei, de ekkor meg kellett volna említeni Totország 3 megyéjének köve­teit is, kik a magyarországi 4 kerületen kívül vannak. — A fiú­­­­mei kerület után említeni kellett volna a bukkant kerületet» —*

Next