Budapesti Hiradó, 1846. július-december (413-516. szám)
1846-11-08 / 487. szám
Vasárnap 487. November 8. 1846. Előfizethetni helybeni kiadóhivatalban, hatvani utczai Honváth-házban 43iis szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányokat s csak a bécsi császári posta* hivatalnál rendeltethetnek meg. *en lapok minden héten jegyszer, n. m. kedden, csikerfirkün, pent, és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bontókban Git. ez. p. A hirdetmények minden apróbetüs hasábjoratot a (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. Töredékeszmék a vámügyi eligazodás tárgyában XI. Megyék. Közgyűlésrőli tudósítás folytatása ’s vége Kencsinbol. Budapesti hirharang. Értesítés a József-nádori emléklap iránt. Pesti czukorgyár—egylet. Kilenczedik közlemény a József—nádor nemzeti képcsarnokának megalapítására befolyt adakozmányokról. Kelelet ifj. Vári-Szabó urnak gr. Zay „Zsidóügybeni“ nyilatkozatát védő okoskodásaira (folytatás). Ügybarátokhoz és jóakaróimhoz. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Portugália. Északamerika. China. Hivatalos és magánhirdetések. MACJVARORSZÁG és KU1.KI.. A nagy magy. kir. udv. Kamara Gregus Eduárd halála által megüresült apatini kamra-ügyészi állomásra Olgyay Zsigmond zombori kamrai központi ügyészt helyezte által, ez utóbbi állomásra pedig Latinovics Vincze hites ügyvédet nevezte ki. A nagy magy. kir. udv. kamara a szegedi k. sóhivatalnál megüresült tiszt-irnoki állomásra Farkas Pál tokaji k. sóhivatali írnokot helyezte át; továbbá a revuczai k. erdőszemlészi állomásra, melly Spaniol Antalnak oszadai k. szerszámtartóvá lett előléptetése által ürességbe jött, II robonyi Károly hradeki k. erdészhivatali írnokot alkalmazta. (Töredékeszmék a vámügyi eligazodás tárgyában. XI.) Mióta a sajtó mezején forgunk, többször ▼olt alkalmunk az eddigi tehermentes osztályok közczélokral fizettetését javaslatba hozni. Még 1839. elején hoztuk szóba a nemesség részesülését a megyei igazgatás költségeiben , utóbb pedig ezen javaslatunkat még azon továbbival toldottuk meg, hogy a nemesség országos közpénztárba is fizessen, és e végett egyenes fizetések mellett,különféle indirect források megnyitását is indítványoztuk. Később mikor Széchenyi ismeretes „két garas“ tervével fellépett, hozzászóltunk, némiekben módosítólag, de a fizetési elvet tökéletesen pártolólag, az akkori „Világ“ czimű hírlapban ehez is. Ennek megszűntével keletkezett a Budapesti Híradó. Épen akkor országgyűlés vola együtt, és előtte forgott a teherviselésnek kérdése, mellynek megoldását az általunk vezetett lap minden módon elősegíteni igyekezett. Igaz, hogy mit e tárgyról jelen pillanatig írtunk , épen úgy mint az, mit mások írtak, sikeretlen maradt, legalább kézzel fogható eredmény nem követte. Miért? azt vizsgálni most nem ide tartozik. Más kérdés az is: várjon az eszmék érlelésére a mi gyenge szavunknak is nem való-e némi befolyása, hozzá gondolva mások hatályosabb szózatait ? Erről mi nem ítélhetünk. Azóta haladt az idő, érlelődtek az eszmék, ’s mi avéleményünk a dolgok fejleménye következtében, mind inkább megállapodott. Meglehet, miszerint azon kevés rokonszenv, mellyet sok magát haladónak nevező ’s teherviselési hajlamokkal pompázó, de azért a fizetéstől mégis fázó kapatos részéről, részint tapasztalni van alkalmunk, részint csak sejthetünk, egyenesen onnan származik, hogy mi őt komolyan, valóban, de minden parádé nélkül fizettetni akarjuk — mit ő meglehet onnan gyanít, mert nem kötjük öszre javaslatainkat olly mellékletekkel, mellyek bizonyos oldalon talán az eszmét népszerűebbé, de más oldalon ismét sokkal kisebb kivihetőségi valószínűségűvé tennék; — ’s ámbár igen valószínű, hogy az mit ma mondani szándékozunk, azon „népszerűséget“ mellyet ez iránybani eljárásunk ’s javaslataink nekünk szereztek, növelni épen nem fogja, azért még is csak számítunk olvasóink béketűrésére, ’s a mi lelkűnkön van, elmondandjuk. Elvbarátink — kikről hiresztelik pedig elleneink, hogy idegenek a fizetéstől—valamint eddig rokonszenveikkel szerencsésítettek, miből azt húzzuk ki, mikép ők sokkal őszintébb barátai a terhek okos viselésének, mint azok, kik által gyanúsíttatunk, úgy ezentúl sem fogják szokott véleménytürelmek mellett, ha valamelly speciális tárgyra nézve nem volnának is velünk egy értelemben, azokat tőlünk megvonni, elleneink tekintetében pedig, régen tisztában vagyunk magunkkal. Egyébiránt akit nem érdekel, hogy miben áll a mi saját véleményünk, az ne olvassa — akinek nem tetszik, cáfolja meg — aki jobbat tud, mondja el — aki általa ingereltetik, menjen fejével a falnak—a ki megharagszik miatta, süssön meg. Mindezeknél kisebb gondjaink is nagyobbak, és ezért menjünk a dologra. Azon tárgyak között, mellyek egy lehető magyar financziának jövedelmi forrásait képezhetik , nincs egy is , melly a dohánynyal mérkőzhetnek. Az ausztriai birodalomban körülbelül 24 millió ember adja azon jövedelmet, melly a dohányból és burnótból származik, mert Magyarország, a kapcsolt részek, határőrvidék és Erdély, öszvesen legalább 13 millió lakossal, ahol nem járulnak. Daczára a nagyban űzött csempészségnek, melly épen azáltal lesz olly könnyű, mert amott a dohány a status kezelése alatt áll, mialatt nálunk nem — ezen 24 millió lakos után dohányból 12 millió forint pengő tiszta jövedelmük van az ausztriai financziáknak. Hasonló arány szerint, a magyar financziák 61/* millió pengő forintot vennének be a dolog kellő elrendezése és kifejlődése mellett, mi 30krt tenne egy személytől ’s nem épen olly valószínűtlen mint első tekintetre játszhatik, mert ha igaz is, hogy itt nálunk a dohánynak stíluskezelés mellett valamivel olcsóbbnak kell lenni, mint ami ilyen az most Ausztriában, de más részről mindenki tudja, hogy nálunk a dohányzás és szivarozás sokkal inkább el van terjedve mint Ausztriában , bárha a burnetozás ott nagyobb mértékben divatozik is, mint itt. ’S aztán ha igaz is, hogy az ausztriai financziáknak a mostani eladási árak adják a 12 millió jövedelmet, de nagy kérdés, vájjon ha azok lejebb szállíttatnának is, nem maradna-e meg azért és nem szaporodnék- e természetszerűleg az eddigi jövedelem, miután a csempészség bizonyosan csökkenne. Ilyen vagy csak ehez közelítő jövedelmet, most és még sokáig semmiféle gondolható neme az indirect adózásnak nálunk nem adhat. Ha a dohányt jövedelmi forrásul tűzzük ki, több dolgot nyerünk: először egy olly jövedelmi forrást nyitottunk meg, melly bir a kellő rogékonysággal, és a közjólét és népesség gyarapultával növekedő jövedelmet ígér; másodszor módot nyerünk, a határainkon fenálló ausztriai és magyar vámsorompók megszüntetésére, mert 1) közkezelés alatt állván itt a dohány dolga, nem szükség többé az ausztriai határszélen , vámsorompónak a dohány bevitelének akadályozása végett fenállani; 2) mert a dohánynak mint financz-forrásnak jövedelméből, könnyen megfizethetjük azon sommát, melly a harminczad megszűnéséért járand, ’s e felett szép öszveget megtakaríthatunk, és közczélokra fordíthatunk. 3) Dohánytermesztésünk fejlődését biztosíthatjuk, mert a termesztőnek az ausztriai dohány-kormányzóságon kívül, még egy bizonyos vevője volna, tudniillik a magyar dohány-igazgatóság , és még e felett megmaradna a külföldi vevő is. Eszer, közkezelés alá vétetvén a dohány, nagyszerű dohány- szivar- és burnet-gyáraknak kellene országosan felállíttatni , mi által a dolgozó osztályból számosaknak keresete jobban biztosíttatnék, mint ahogy az most van magánkezelés mellett biztosítva. Eször, a dohánynak közkezelés alá vétele miatt, számos új hivatalt kellene rendszerezni, minélfogva számos honlakosnak biztos, állandó és becsületes kenyérkeresetre — minek nemléte miatt van annyi elégedetlen és nyughatatlan, a másé után sóvárgó ember, — nyittatnék át. Ajánlják még e felett a dohány országos jövedelmeztetését más tekintetek is. A polgárosodott világ példája szerint a dohány majdnem mindenütt jövedelmi forrásnak tekintetik. Angliában, Francziaországban, Olaszországban, Spanyol- és Portugálországban , és szomszédságunkban a dohány részint behozatalánál tetemesen megadóztatik, részint pedig fogyasztása adja a státusjövedelmet. A dohány termesztése mint tulajdonképi keresetmód csak bizonyos vidékekre van hazánkban szorítva , és ha az évi közép-előállítást 600 ezer mázsára, egy családnak termesztését középszámítással 10 mázsára teszszük, mindöszze 60 ezer családnál alig fog több dohánytermesztéssel rendesen foglalatoskodni, és 200 ezer holdnál alig több dohánynyal műveltetni, melly körülmények a felügyelést könnyebbé teszik, mint más nemeinél az indirect adóknak. Aztán a dohány igen kényelmes neme volna a közjövedelmek előállításábani részesülésnek, mert annak használata tulajdonképen a fényűzésnek vagy legalább könynyen nélkülözhető szükségeknek neméhez tartozik, mellyben magát kiki tetszése szerint korlátozhatja, egyszersmind már a dolgok természete szerint igazsághoz közelítőleg oszlik el az illetők között, mert a vagyonosabb osztályok a drágább, a vagyontalanabbak az olcsóbb fajokat és gyártmányokat fogyasztják. Hozzájárul mindezekhez, hogy mindinkább a szivarozás válján általános szokássá, miután ez gyártást feltételez, gyártás mellett pedig az nyerhet leginkább, ki legnagyobb tőkével dolgozik, é s minél nagyobb szabásokban űzvén a gyártást, a gyártmányt másoknál olcsóbban adhatja , mert nagy keret mellett kisebb nyereség is igen jutalmazóvá válik ; ennélfogva világos, hogy ha a dohány- és főleg szivargyártás nem létezik közjövedelmi forrássá, fejletlen viszonyaink között mindig lehet attól tartani, mikép néhány nagy tőkepénzes és részvénytársaság az egészet kezeibe keríti ,s egyedáruságot fog gyakorolni anélkül, hogy abból a közönségnek legkisebb haszna volna. Hasonlót tehetni módjában volna a kormánynak, ha róla feltenni lehetne, hogy a hon lakosait jogos és szabad keresetmódjuktól megfosztani akarhassa. Végezetül még egyet kell megemlítenünk. A dohánynak országos jövedelem gyanánti használása mellett, a fogyasztók állása pecuniárius tekintetben, mostanhoz képest alig változnék meg. A fogyasztók túlnyomó száma — ha magukat a dohánytermesztőket és a hozzájuk közel fekvő vidéket kiveszszük—jelenleg a dohányt, burnótot, szivarokat boltokból, gyámokoktól, üzérektől, szóval 2dik, 3dik, 4dik kézből veszik, és az előállítási árnál sokkal drágábban fizetik. Azon nyereségek, mellyek ezen üzletből származnak, jelenleg is tetemesek, és az üzérek, gyárnokok és kereskedők zsebeibe vándorolnak. A dohánynak és belőle készített gyártmányoknak közjövedelmül kitűzése mellett, ezen nyereségek a közpénztárba folynának, és közczélokra fordittatnának. Ha tekintetbe veszszük a szivarozás roppant terjedését, mellynek megvigyázásához csak szemeink megnyitása és orrunk használata szükséges, ha továbbá figyelmezünk azon tanulságra, melly azon legújabb tényben fekszik, miszerint a kormány honunkban kincstári szivargyárak felállíttatását elhatározva ’s öngyártású dohányával, burnójával és szivaraival a verseny terére, valamint előbb már porczellánjával, vasával, rezével ’s egyéb termesztményeivel kilépve, bennünket nemcsak arra tanított meg, hogy azt, mit ő tenni nem akar és nem fog, tudniillik szivar- és burnótgyárainkat elnyomni akarni, azt néhány nagy tőkepénzes könnyen teheti , hanem azon utat is ujjával kimutatta nekünk, mellyen nevezetes közjövedelem szerezhető — ha, mondjuk , mindezekre figyelmezünk, meg kell győződnünk, miszerint itt leend legközelebbről ideje, hogy a dohányt egy leendő magyar financzia forrásai közé felvenni igyekezzünk. Azon előnyökkel, mellyekkel a dohány bír, nem lehet egyetlen gondolható nemét az indirect adózásnak nálunk felruházni, azon alkalmatlanságok ellenben, mellyek vele járnak, minden egyéb nemeivel az illyen jövedelemszerzésnek közösek.1.. A ki a kiváltságolt osztályoknak minden állandó teherviseléstől megrögzött idegenségére akar appellálni, és balitéleteinket akarja kizsákmányolni, annak tagadhatlanul igen könnyű az állása ezen eszme irányában. Azonban ezen fegyverrel idegenséget lehet, gerjeszteni a közterhek viselésének minden nemei ellen , minél azonban hazafiatlanabb és a közjót inkább károsítható dolgot elkövetni nem lehetne. — Vannak, kik a kutatásoktóli félelmeit használják ürügyül az indirect adózás ezen neme ellen. Ámde ha bélyegadót (Stempel) hozunk be, világos, miszerint nagy jövedelemre nem számíthatunk, tetemes ellenőrködő személyzet és annak kutató felügyelése itt is szükséges, és mivel ezen neme az adónak, legfőkép a pénzbeli viszonyokat officiálja, és nálunk a kamatláb úgy is elég magas, a tőkeszerzés úgy is nehézségekkel jár, egy ilyen adó a pénzbeli viszonyokra nehezülne. Ha borra, pálinkára, húsra mint a legáltalánosabb közszükségi czikkekre, a külföld példáját követve fogyasztási adót (Accise, Verzehrungs-Steuer) hoznánk be, a kutató és ellenőrködő személyzetet nem kerülnék el, sokkal nagyobb számával a termesztőknek és jelentékenyebb ágaival a földészeti iparnak jönnénk érintésbe , mint a dohánynál, és alig kapnánk annyi jövedelmet. Ha jövedelmi adót hozunk be, ezt fogják az e végre felállított tisztviselők kutatni, eltitkolás és csalások ellen nehezebben boldogulni mint a dohánynál, és azon könnyűséggel még sem kapni jövedelmet mint ebből. És így végig mehetünk mindenen, mi képzelődésünknek az eszmék ezen sorában kínálkozik, annyi előnyöket sehol sem fogunk megtalálni, mint a dohánynál. Van ennek különösen egy előnye, mellyel semmi másféle jövedelmi forrás a fenálló körülmények között nem bírhat, és ez azon tulajdona, miszerint ez egyedül maga adhatja kezünkbe azon eszközt, mellyet használva a honunk és az ausztriai birodalom között létező vámsorompók megszűnhetnek; mert hiszen világos, hogy valamíg nálunk a fogyasztásra készített dohány és burnet eladás és gyártása teljesen szabadok és nincsenek közkezelés alatt, mindaddig fel fog állani határszélünkön az ausztriai vámsorompó, ha másért nem is, a dohány behurczolásának megakadályozása végett, mert 12 millió pengő forint jövedelmet szép szemeink és szeretetreméltóságunk kedvéért nem fog a kormány feláldozni. Ámde ezen fenálló vámsorompónak kellemetlenségei és rész oldalai, ha csak a dohány végett áll is az már fel, ki fognak általában a kereskedés minden ágaira terjeszkedni, mert mindig bizonyosság leszen az iránt szerzendő, vájjon nem dohány akar-e becsempésztetni, és ez a forgalom általános háborgatását fogja következtetni. Nekünk magyaroknak, miután hazánk eddigelé jobbára csak egy nagy parlag, ’s itt úgyszólván mindent még tenni kell, mert téve még alig van valami, a legközelebbi 15—20 év alatt, ha azt, nem mondjuk kertté, de csak középszerüleg instruált ’s lakosait és birtokosait nem pompásan, de csak egyszerű takarékosan eltartható gazdasággá akarjuk átváltoztatni, legalább is 60—80 milliót csupán közlekedési eszközökbe invesztálnunk kell. 200 mértföldnyi vasút, 100 mfd csatorna, 300 mértföld hajózási czélból szabályozott folyó, 1500 mértföld jó csinált itt, illyen nagy terjedelmű és illyen termelési képességű hazának, mint ez a mienk, mellyben a kincsek és productiv erők számtalan nemei még elrejtve szunnyadnak, épen nem sok, sőt azzal, mi másutt anyagi virágzást idézett elő, egybevetve, nem is elegendő. ’S várjon beérjük-e a felebbi sommával? Ha vámmentes kereskedést akarunk a birodalommal, a harminczad megszűnendő jövedelméért pótlást kell adnunk. Ha jobb megyei igazgatást akarunk , jobban kell fizetni megyei tisztviselőinket. Börtöneink javítása sok pénzt fog igényelni. Ha az úrbéri viszonyokat békésen ki akarjuk egyenlíteni, meglehet, az országnak pénzsegélyzéssel kellene közbelépni. Mindezek és számtalan egyebek végett közjövedelmekre van szükségünk. Ha lesznek rendesen befolyó és kezelt közjövedelmeink, mindjárt leend hitelünk. Ha hitelünk van, szolgálatunkra állnak az európai pénzvásáron a tőkék, és nagyobb szabásokban foghatunk mindjárt a hasznos befektetésekhez. Kérdjük már : várjon a jelen és jövő igényeit figyelemben tartva, lehet-e gondolni, hogy földre vetett egyenes teherrel meg fogunk a szükségeknek felelhetni? Erre minden fejtörés nélkül nemmel lehet válaszolni, és igy nincs más mód, mint a jövedelemszerzésnek más nemeihez is folyamodni, ’s mert egyetlen egy sincs, melly a dohánynyal mérkőzhetnék, ’s ez egyedül az, melly a vámügyi eligazodást lehetővé teszi, világos, miszerint a föld terheltetését egyúttal jövedelmi forrásul kitűzvén, ami az indirect forrásokból szerezhető jövedelmet illeti, a dohány mellett megállapodni legcélszerűbb. Hogy a dohány közjövedelmi forrást képezhessen hazánkban , mindenekelőtt két dolog szükséges: először törvényes intézkedések; másodszor a gyakorlati kivitelben nagy óvatosság, kíméletesség és elővigyázat. A teendők ezen kétféle nemének a gyakorlatban mi felelne meg nézeteink szerint , meg fog tetszeni mindjárt. A vámügyi eligazodás , összekapcsolva a dohány iránti intézkedéssel — melly nélkül sem vámmentes kereskedést a birodalommal nem létesíthetünk, sem közpénztárunkat kellő erőre rá nem segíthetjük —eszménkben, mellőzve az apróbb részleteket, fővonásilag következőleg mehetne végbe.