Budapesti Hiradó, 1846. július-december (413-516. szám)

1846-11-08 / 487. szám

Vasárnap 487. November 8. 1846.­­ Előfizethetni helybeni kiadóhivatalban, hatvani ut­­czai Honváth-házban 4­3iis szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányokat s csak a bécsi császári posta­­* hivatalnál rendeltethetnek meg. *en lapok minden héten jegyszer, n. m. kedden, csik­er­­firkün, pent, és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­ntókban Git. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetüs hasáb­­joratot a (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. Töredékeszmék a vámügyi eligazodás tárgyában XI. Megyék. Közgyű­lésrőli tudósítás folytatása ’s vége K­encsinbol. Budapesti hirharang. Értesítés a József-nádori emléklap iránt. Pesti czukorgyár—egy­let. Kilenczedik közlemény a József—nádor nemzeti képcsarnokának megalapítására befolyt adakozmányokról. Kelelet ifj. Vári-Szabó urnak gr. Zay „Zsidóü­gybeni“ nyilatkozatát védő okosko­dásaira (folytatás). Ügybarátokhoz és jóakaróimhoz. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Portugália. Északamerika. China. Hivatalos és magánhirdetések. MACJVARORSZÁG és KU1.KI.­. A nagy magy. kir. udv. Kamara Gregus Eduárd halála által meg­­üresült apatini kamra-ügyészi állomásra Olgyay Zsigmond zombori kamrai központi­ ügyészt helyezte által, ez utóbbi állomásra pedig La­tino­vics Vincze hites ügyvédet nevezte ki. A nagy magy. kir. udv. kamara a szegedi k. sóhivatalnál m­eg­­üresü­lt tiszt-irnoki állomásra Farkas Pál tokaji k. sóhivatali írnokot helyezte át; továbbá a revuczai k. erdőszemlészi állomásra, melly Spaniol Antalnak oszadai k. szerszámtartóvá lett előléptetése által ürességbe jött, II r­o­b­o­n­y­i Károly hradeki k. erdészhivatali írnokot alkalmazta.­­ (Töredékeszmék a vámügyi eligazodás tárgyában. XI.) Mióta a sajtó mezején forgunk, többször ▼olt alkalmunk az eddigi tehermentes osztályok közczélokral fizettetését javaslatba hozni. Még 1839­. elején hoztuk szó­ba a nemesség részesülését a megyei igazgatás költségei­ben , utóbb pedig ezen javaslatunkat még azon továbbival toldottuk meg, hogy a nemesség országos közpénztárba is fizessen, és e végett egyenes fizetések mellett,különféle in­direct források megnyitását is indítványoztuk. Később mikor Széchenyi ismeretes „két garas“ tervével fellépett, hozzá­szóltunk, némiekben módosítólag, de a fizetési elvet töké­letesen pártolólag, az akkori „Világ“ czimű hírlapban ehez is. Ennek megszűntével keletkezett a Budapesti Híradó. Épen akkor országgyűlés vola együtt, és előtte forgott a te­herviselésnek kérdése, mellynek megoldását az általunk ve­zetett lap minden módon elősegíteni igyekezett. Igaz, hogy mit e tárgyról jelen pillanatig írtunk , épen úgy mint az, mit mások írtak, sikeretlen maradt, legalább kézzel fogható eredmény nem követte. Miért? azt vizsgálni most nem ide tartozik. Más kérdés az is: várjon az eszmék érlelésére a mi gyenge szavunknak is nem való-e némi befolyása, hozzá gondolva mások hatályosabb szózatait ? Erről mi nem ítél­­­hetünk. Azóta haladt az idő, érlelődtek az eszmék, ’s mi a­­véleményünk a dolgok fejleménye következtében, mind in­kább megállapodott. Meglehet, miszerint azon kevés rokon­­szenv, mellyet sok magát haladónak nevező ’s teherviselési hajlamokkal pompázó, de azért a fizetéstől mégis fázó ka­­patos részéről, részint tapasztalni van alkalmunk, részint csak sejthetünk, egyenesen onnan származik, hogy mi őt komolyan, valóban, de minden parádé nélkül fizettetni akar­juk — mit ő meglehet onnan gyanít, mert nem kötjük öszre javaslatainkat olly mellékletekkel, mellyek bizonyos oldalon talán az eszmét népszerűebbé, de más oldalon ismét sokkal kisebb kivihetőségi valószínűségűvé tennék; — ’s ámbár igen valószínű, hogy az mit ma mondani szándékozunk, azon „népszerűséget“ mellyet ez iránybani eljárásunk ’s javasla­taink nekünk szereztek, növelni épen nem fogja, azért még is csak számítunk olvasóink béketűrésére, ’s a mi lelkűnkön van, elmondandjuk. Elvbarátink — kikről hiresztelik pedig elleneink, hogy idegenek a fizetéstől—valamint eddig rokon­­szenveikkel szerencsésítettek, miből azt húzzuk ki, mikép ők sokkal őszintébb barátai a terhek okos viselésének, mint azok, kik által gyanúsíttatunk, úgy ezentúl sem fogják szokott véleménytürelmek mellett, ha valamelly speciális tárgyra nézve nem volnának is velünk egy értelemben, azokat tő­lünk megvonni, elleneink tekintetében pedig, régen tisztá­ban vagyunk magunkkal. Egyébiránt a­kit nem érdekel, hogy miben áll a mi saját véleményünk, az ne olvassa — a­kinek nem tetszik, c­áfolja meg — a­ki jobbat tud, mondja el — aki általa ingereltetik, menjen fejével a falnak—a ki megharagszik miatta, süssön meg. Mindezeknél kisebb gondjaink is nagyobbak, és ezért menjünk a dologra. Azon tárgyak között, mellyek egy lehető magyar finan­­cziának jövedelmi forrásait képezhetik , nincs egy is , melly a dohánynyal mérkőzhetnek. Az ausztriai birodalomban kö­rülbelül 24 millió ember adja azon jövedelmet, melly a do­hányból és burnótból származik, mert Magyarország, a kap­­csolt részek, határőrvidék és Erdély, öszvesen legalább 13 millió lakossal, ahol nem járulnak. Daczára a nagyban űzött csempészségnek, melly épen azáltal lesz olly könnyű, mert amott a dohány a status kezelése alatt áll, mialatt nálunk nem — ezen 24 millió lakos után dohányból 12 millió forint pengő tiszta jövedelmük van az ausztriai financziáknak. Ha­sonló arány szerint, a magyar financziák 61/* millió pengő forintot vennének be a dolog kellő elrendezése és kifejlődé­se mellett, mi 30krt tenne egy személytől ’s nem épen olly valószínűtlen mint első tekintetre játszhatik, mert ha igaz is, hogy itt nálunk a dohánynak stíluskezelés mellett valamivel olcsóbbnak kell lenni, mint a­mi ilyen az most Ausztriában, de más részről mindenki tudja, hogy nálunk a dohányzás és szivarozás sokkal inkább el van terjedve mint Ausztriá­ban , bárha a burnetozás ott nagyobb mértékben divatozik is, mint itt. ’S aztán ha igaz is, hogy az ausztriai financziák­nak a mostani eladási árak adják a 12 millió jövedelmet, de nagy kérdés, vájjon ha azok lejebb szállíttatnának is, nem maradna-e meg azért és nem szaporodnék- e természetsze­rűleg az eddigi jövedelem, miután a csempészség bizonyo­san csökkenne. Ilyen vagy csak ehez közelítő jövedelmet, most és még sokáig semmiféle gondolható neme az indirect adózásnak nálunk nem adhat. Ha a dohányt jövedelmi forrásul tűzzük ki, több dolgot nyerünk: először egy olly jövedelmi forrást nyitottunk meg, melly bir a kellő rogékonysággal, és a közjólét és népesség gyarapultával növekedő jövedelmet ígér; másodszor módot nyerünk, a határainkon fenálló ausztriai és magyar vámso­rompók megszüntetésére, mert 1) közkezelés alatt állván itt a dohány dolga, nem szükség többé az ausztriai határ­szélen , vámsorompónak a dohány bevitelének akadályozása végett fenállani; 2) mert a dohánynak mint financz-forrás­nak jövedelméből, könnyen megfizethetjük azon sommát, melly a harminczad megszűnéséért járand, ’s e felett szép öszveget megtakaríthatunk, és közczélokra fordíthatunk. 3) Dohánytermesztésünk fejlődését biztosíthatjuk, mert a ter­mesztőnek az ausztriai dohány-kormányzóságon kívü­l, még egy bizonyos vevője volna, tudniillik a magyar dohány-igaz­gatóság , és még e felett megmaradna a külföldi vevő is. Eszer, közkezelés alá vétetvén a dohány, nagyszerű do­hány- szivar- és burnet-gyáraknak kellene országosan fel­állíttatni , mi által a dolgozó osztályból számosaknak kere­sete jobban biztosíttatnék, mint a­hogy az most van magán­kezelés mellett biztosítva. Eször, a dohánynak közkezelés alá vétele miatt, számos új hivatalt kellene rendszerezni, minélfogva számos honlakosnak biztos, állandó és becsületes kenyérkeresetre — minek nemléte miatt van annyi elége­detlen és nyughatatlan, a másé után sóvárgó ember, — nyit­tatnék át. Ajánlják még e felett a dohány országos jövedelmezteté­­sét más tekintetek is. A polgárosodott világ példája szerint a dohány majdnem mindenütt jövedelmi forrásnak tekintetik. Angliában, Francziaországban, Olaszországban, Spanyol- és Portugálországban , és szomszédságunkban a dohány ré­szint behozatalánál tetemesen megadóztatik, részint pedig fogyasztása adja a státusjövedelmet. A dohány termesztése mint tulajdonképi kereset­mód csak bizonyos vidékekre van hazánkban szorítva , és ha az évi közép-előállítást 600 ezer mázsára, egy családnak termesztését középszámítással 10 mázsára teszszük, mindöszze 60 ezer családnál alig fog több dohánytermesztéssel rendesen foglalatoskodni, és 200 ezer holdnál alig több dohánynyal műveltetni, melly körülmé­nyek a felügyelést könnyebbé teszik, mint más nemeinél az indirect adóknak. Aztán a dohány igen kényelmes neme volna a közjövedelmek előállításábani részesülésnek, mert annak használata tulajdonképen a fényűzésnek vagy legalább köny­­nyen nélkülözhető szükségeknek neméhez tartozik, mellyben magát kiki tetszése szerint korlátozhatja, egyszersmind már a dolgok természete szerint igazsághoz közelítőleg oszlik el az illetők között, mert a vagyonosabb osztályok a drágább, a vagyontalanabbak az olcsóbb fajokat és gyártmányokat fo­gyasztják. Hozzájárul mind­ezekhez, hogy mindinkább a szivarozás válján általános szokássá, miután ez gyártást feltételez, gyártás mellett pedig az nyerhet leginkább, ki legnagyobb tőkével dolgozik, é s minél nagyobb szabásokban űzvén a gyártást, a gyártmányt másoknál olcsóbban adhat­ja , mert nagy keret mellett kisebb nyereség is igen jutal­­mazóvá válik ; ennélfogva világos, hogy ha a dohány- és fő­leg szivargyártás nem létezik közjövedelmi forrássá, fejletlen viszonyaink között mindig lehet attól tartani, mikép néhány nagy tőkepénzes és részvény­társaság az egészet kezeibe keríti ,s egyedáruságot fog gyakorolni a­nélkül, hogy abból a közönségnek legkisebb haszna volna. Hasonlót tehetni módjában volna a kormánynak, ha róla feltenni lehetne, hogy a hon lakosait jogos és szabad keresetmódjuktól meg­fosztani akarhassa. Végezetül még egyet kell megemlíte­nünk. A dohánynak országos jövedelem gyanánti használása mellett, a fogyasztók állása pecuniárius tekintetben, mos­tanhoz képest alig változnék meg. A fogyasztók túlnyomó száma — ha magukat a dohánytermesztőket és a hozzájuk közel fekvő vidéket kiveszszük—jelenleg a dohányt, burnó­­tot, szivarokat boltokból, gyám­okoktól, üzérektől, szóval 2dik, 3dik, 4dik kézből veszik, és az előállítási árnál sok­kal drágábban fizetik. Azon nyereségek, mellyek ezen üz­letből származnak, jelenleg is tetemesek, és az üzérek, gyár­­nokok és kereskedők zsebeibe vándorolnak. A dohánynak és belőle készített gyártmányoknak közjövedelmül kitűzése mellett, ezen nyereségek a közpénztárba folynának, és köz­czélokra fordittatnának. Ha tekintetbe veszszük a szivarozás roppant terjedését, mellynek megvigyázásához csak szemeink megnyitása és orrunk használata szükséges, ha továbbá figyelmezünk azon tanulságra, melly azon legújabb tényben fekszik, miszerint a kormány honunkban kincstári szivargyárak felállíttatását elhatározva ’s öngyártású dohányával, burnójával és sziva­­raival a verseny terére, valamint előbb már porczellánjával, vasával, rezével ’s egyéb termesztményeivel kilépve, ben­nünket nemcsak arra tanított meg, hogy azt, mit ő tenni nem akar és nem fog, tudniillik szivar- és burnótgyárainkat elnyomni akarni, azt néhány nagy tőkepénzes könnyen te­heti , hanem azon utat is ujjával kimutatta nekünk, mellyen nevezetes közjövedelem szerezhető — ha, mondjuk , mind­ezekre figyelmezünk, meg kell győződnünk, miszerint itt leend legközelebbről ideje, hogy a dohányt egy leendő magyar financzia forrásai közé felvenni igyekezzünk. Azon előnyökkel, mellyekkel a dohány bír, nem lehet egyetlen gon­dolható nemét az indirect adózásnak nálunk felruházni, azon alkalmatlanságok ellenben, mellyek vele járnak, minden egyéb nemeivel az illyen jövedelemszerzésnek közösek.1.. A ki a kiváltságolt osztályoknak minden állandó teher­­viseléstől­ megrögzött idegenségére akar appellálni, és balitéleteinket akarja kizsákmányolni, annak tagadhatlanul igen könnyű az állása ezen eszme irányában. Azonban ezen fegyverrel idegenséget lehet, gerjeszteni a közterhek vise­lésének minden nemei ellen , minél azonban hazafiatlanabb és a közjót inkább károsítható dolgot elkövetni nem lehetne. — Vannak, kik a kutatásoktóli félelmeit használják ürügyül az indirect adózás ezen neme ellen. Ámde ha bé­­lyegadót (Stempel) hozunk be, világos, miszerint nagy jö­vedelemre nem számíthatunk, tetemes ellenőrködő személy­zet és annak kutató felügyelése itt is szükséges, és mivel ezen neme az adónak, legfőkép a pénzbeli viszonyokat offi­­ciálja, és nálunk a kamatláb úgy is elég magas, a tőke­­szerzés úgy is nehézségekkel jár, egy i­lyen adó a pénz­beli viszonyokra nehezülne. Ha borra, pálinkára, húsra mint a legáltalánosabb közszükségi czikkekre, a külföld pél­dáját követve fogyasztási adót (Accise, Verzehrungs-Steuer) hoznánk be, a kutató és ellenőrködő személyzetet nem ke­­rülnék el, sokkal nagyobb számával a termesztőknek és jelentékenyebb ágaival a földészeti iparnak jönnénk érintés­be , mint a dohánynál, és alig kapnánk annyi jövedelmet. Ha jövedelmi adót hozunk be, ezt fogják az e végre felállí­tott tisztviselők kutatni, eltitkolás és csalások ellen nehe­zebben boldogulni mint a dohánynál, és azon könnyűséggel még sem kapni jövedelmet mint ebből. És így végig mehe­tünk mindenen, mi képzelődésünknek az eszmék ezen so­rában kínálkozik, annyi előnyöket sehol sem fogunk megta­lálni, mint a dohánynál. Van ennek különösen egy előnye, mellyel semmi másféle jövedelmi forrás a fenálló körülmé­nyek között nem bírhat, és ez azon tulajdona, miszerint ez egyedül maga adhatja kezünkbe azon eszközt, mellyet használva a honunk és az ausztriai birodalom között létező vámsorompók megszűnhetnek; mert hiszen világos, hogy valamíg nálunk a fogyasztásra készített dohány és burnet el­adás és gyártása teljesen szabadok és nincsenek közkezelés alatt, mindaddig fel fog állani határszélünkön az ausztriai vámsorompó, ha másért nem is, a dohány behurczolásának megakadályozása végett, mert 12 millió pengő forint jöve­delmet szép szemeink és szeretetreméltóságunk kedvéért nem fog a kormány feláldozni. Ámde ezen fenálló vámso­rompónak kellemetlenségei és rész oldalai, ha csak a do­hány végett áll is az már fel, ki fognak általában a keres­kedés minden ágaira terjeszkedni, mert mindig bizonyosság leszen az iránt szerzendő, vájjon nem dohány akar-e be­­csempésztetni, és ez a forgalom általános háborgatását fogja következtetni. Nekünk magyaroknak, miután hazánk eddigelé jobbára csak egy nagy parlag, ’s itt úgyszólván mindent m­é­g t­e­n­n­i kell, mert téve még alig van valami, a legközelebbi 15—20 év alatt, ha azt, nem mondjuk kertté, de csak középszerüleg instruált ’s lakosait és birtokosait nem pompásan, de csak egyszerű takarékosan eltartható gazdasággá akarjuk átvál­toztatni, legalább is 60—80 milliót csupán közlekedési esz­közökbe invesztálnunk kell. 200 mértföldnyi vasút, 100 mfd csatorna, 300 mértföld hajózási czélból szabályozott folyó, 1500 mértföld jó csinált itt, illyen nagy terjedelmű és illyen termelési képességű hazának, mint ez a mienk, mellyben a kincsek és productiv erők számtalan nemei még elrejtve szunnyadnak, épen nem sok, sőt azzal, mi másutt anyagi virágzást idézett elő, egybevetve, nem is elegendő. ’S várjon beérjük-e a felebbi sommával? Ha vámmentes kereskedést akarunk a birodalommal, a harminczad megszűnendő jöve­delméért pótlást kell adnunk. Ha jobb megyei igazgatást aka­runk , jobban kell fizetni megyei tisztviselőinket. Börtöneink javítása sok pénzt fog igényelni. Ha az úrbéri viszonyokat békésen ki akarjuk egyenlíteni, meglehet, az országnak pénzsegélyzéssel kellene közbelépni. Mindezek és szám­talan egyebek végett közjövedelmekre van szükségünk. Ha lesznek rendesen befolyó és kezelt közjövedelmeink, mind­járt leend hitelünk. Ha hitelünk van, szolgálatunkra állnak az európai pénzvásáron a tőkék, és nagyobb szabásokban foghatunk mindjárt a hasznos befektetésekhez.­­ Kérdjük már : várjon a jelen és jövő igényeit figyelemben tartva, le­­het-e gondolni, hogy földre vetett egyenes teherrel meg fo­gunk a szükségeknek felelhetni? Erre minden fejtörés nélkül nemmel lehet válaszolni, és igy nincs más mód, mint a jö­vedelemszerzésnek más nemeihez is folyamodni, ’s mert egyetlen egy sincs, melly a dohánynyal mérkőzhetnék, ’s ez egyedül az, melly a vámügyi eligazodást lehetővé teszi, világos, miszerint a föld terheltetését egyúttal jövedelmi forrásul kitűzvén, a­mi az indirect forrásokból szerezhető jövedelmet illeti, a dohány mellett megállapodni legc­él­­szerűbb. Hogy a dohány közjövedelmi forrást képezhessen ha­zánkban , mindenekelőtt két dolog szükséges: először tör­vényes intézkedések; másodszor a gyakorlati kivitelben nagy óvatosság, kíméletesség és elővigyázat. A teendők ezen két­féle nemének a gyakorlatban mi felelne meg nézeteink sze­rint , meg fog tetszeni mindjárt. A vámügyi eligazodás , összekapcsolva a dohány iránti intézkedéssel — melly nélkül sem vámmentes kereskedést a birodalommal nem létesíthetünk, sem közpénztárunkat kellő erőre rá nem segíthetjük —eszménkben, mellőzve az apróbb részleteket, fővonásilag következőleg mehetne végbe.

Next