Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)
1847-02-26 / 549. szám
*1 Péntek Előfizethetni helyben* kiadóhivatalban, hatvani uozailorváth-házban 183ik szám alatt földszint és minden királyi postahatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok minden héten négyszer, n. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasáru.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán borítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbelüs hasábsoráért 5 (pf) ez. kr. fizettetik TARTALOM, Magyarország és Erdély. Helyzetünkel a reformok XV. — Éther. Megyék és kerületek: Közgyűlés Jászkunságban. Zágrábmegye körlevele a turopolyai ügyben (vége.) Pest megye pártfogása alatti első hazai takarékpénztár. Magyar gazd. egyesület. Gróf Zay Károly nyilatkozata a pesti színházak ügyében A pest-váczi vasútvonalon febr. 15—21 kéig utazott személyek száma. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Hivatalos és magánhirdetések. Loteriaházások. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Státuspapírok és részvények árkelete. Dunavízállás. IRODALOM és TUDOMÁNY. Kritikai szemle. (Adatott és nem adatott drámák januárban. Férjszeliditő. — Csikós. — Tigris és hgéna.) MGYARORSZÁG és ERDÉLY. 300 (Helyzetünk ’s a reformok. XV. Jan. isén.' Miután, úgy hiszem, elég bőven, sőt tán feleslegesen is megmutattam, hogy helyzetünk mind szomszédunk irányában elég biztos, mind úrbéri viszonyunkat tekintve elég megnyugtató *) ’s nem hogy hevenyészett rendszabályokra — minőket ollykor a szükség parancsolhat ’s csak az is igazolhat — szolgáltatna okot, de épen azt kívánja, hogy reformjainkban illő óvatossággal haladjunk előre,— az a kérdés: miért kellene kibontakoznunk úrbéri viszonyainkból (egyszerre) országosan — azaz : a status financzialis közbejárása által—országszerte általánosan? —és miért volna „irtózatos magyar nemes,a ki e véleményben, melly a postulansok által még sehogy sincs motiválva, osztozni nem találna ? A legtalálóbb feleletet erre, már ezelőtt több mint fél századdal, az Assemblée Constituante egyik montagnard-ja Rabaud de St. Etienne adta meg következő hathatós szavaiban , mellyek a gyülekezet politikai eljárásának alapelveit foglalták magukban: „Francziaországban, úgymond, minden nemei az intézeteknek csak a nép boldogtalanságát mozdítják elő ; hogy a nép boldog legyen, újjá kell őt teremteni, eszméit megváltoztatni, törvényeit megváltoztatni, erkölcseit megváltoztatni, a dolgokat megváltoztatni, a szókat megváltoztatni .... mindent lerontani, igen, mindent le kell rontani, mert minden újra építeni való !“ Mire Burke ezt jegyezte meg: „Azon embert, ki igy szólott, egy gyülekezet választotta elnökévé, melly nem bolondok házában ülésezett, ’s mellynek tagjai elég vakmerők voltak, magokat eszes valóknak adni ki! Sőt ami több , e beszéd, mind azoknak beszéde, kik a nemzeti gyűlésben és kívüle, Francziaországot e pillanatban igazgatják (és tegyük hozzá : boldoggá akarják tenni !“1. Meg kell vallanunk , hogy ha a montagnard reformi elvei erősek voltak és olly gyökeresek , minél gyökeresebbek már nem lehettek , bir a kritika is agyonverő volt. ’S pedig a montagnard elveiben elég világos logika volt ’s alkalmasint Bur*) .Magyarország állapota nem roszabb még mint máskor volt, 's ha nincs ok örömre, arra sincs, minél fogva kétségbe kellene esnünk“ Így szól a P. Hírlapnak egyik, ha nem csalatkozunk , közelebbről a szomszédban kirándulásokat tett dolgozó társa (1. P. H. 807d. szám.) be sem emelte volna rá herkulesi bunkóját, ha amaz egyetlen egy dologban nem hibázott volna: ő t.i. ’s vele az egész „hegy“ mindezen szörnyű, több emberkorra, sőt századokra szóló változásokat, egyetlen ülés alatt, néhány üres formula kimondásával képzelték és akarták valósítani. Hogy ne háborodott volna fel Burke józan esze, illyen hatalomra jutott őrültség miatt, mellynek minden kicsapongásai úgy, a mint ő előrelátta, teljesedtek be...? A mint a montagnard beszélt, épen úgy gondolkodnak nálunk némellyek ’s épen olly könnyűséggel vélik a reformokat végrehajthatni: csak egy egyszerű, általános és kényszerítő rendszabály, melly egyformán szóljon egy terjedelmes ország valamennyi, mindannyi sajátságu vidékeinek, mindannyi fajú, műveltségű, erkölcseiben és szokásaiban , mint vagyoni állapotában és gazdálkodási módjában mindannyi különféleségü népességeinek; - kell-e ennél több, hogy az egész mindjárt azon uniformitást öltse magára, melly a hóbortos képzelődésben mint a boldogság typusza kalandoz ?.. . „Az úrbéri viszonyok gyűlöletességet tápláló kötelékeit el kell szaggatnunk országszerte !“ Így hangzik az akarat, montagnard-flylban. „Igen deg felelhet erre a bánsági ’s a hon számos vidékein lakó paraszt, én nagyon meg vagyok elégedve helyzetemmel; szolgálatom csekély, a pénz drága ’s igen jól lehet forgatni; telkemmel úgy bánhatom mint tulajdonommal ; földesuram védelmez ’s mikor pénz dolgában megszorul, hozzám folyamodik: mi okom volna elszaggatni e barátságos ’s egyátaljában semmit sem nyügző köteléket? majd meglátom, ha alkalmatlan lesz, akkor megoldjuk szépen , barátságosan.“ — „Én, mond a szatmármegyei és sok más vidéki sváb, olly kevés szolgálattal tartozom ’s olly jó egyetértésben állok földesurammal — ’s különben is sváb létemre annyira szükségét érzem, valakihez ragaszkodni , hogy földesuramtól megválni épen semmi kedvem nincs, ’s attól is félek, hogyha tőle elszakasztanának, az eddigi egy helyett, talán igen sok úrral lenne ezután dolgom“ — mihez az alföldi paraszt-városi biró azt adja : „hitvány jószág a mellyiknek ura nincs *), az a csekély szolgálat, mellyel most tartozom, nincs nagy terhemre , vagy: a taksát, mit most fizetek , csak kikentem, de azt a váltságdíjt, az olcsóság ’sat, ’sat. miatt, még most nem tudom, hogyan kereshetném meg, eszközöljétek inkább, hogy telkemmel szabadabban rendelkezhessen), az által hogy földesuramnak semmi szín alatt se legyen szabad engemet belőle kimozdítani, így könnyebben kaphatok rá kölcsönt, jobban is igyekszem művelni, mint háboríthatlan, szeretett tulajdonomat s reményiem, inkább lesz módom majd örökváltsági dijamat is lefizetnem ’stb.“ — A magyar paraszt ezen bölcs reflexióinak végét a tót és oláh vidékek zűrzavaros zúgása fojtaná el, miből ennyi értelmet mégis ki lehetne venni: „uram , nagyságos reformer uram, isten áldjon meg téged, ki megváltott) Históriaitál minket a robottól, a hajdútól és botjától! Dínom dánom liz én már többé senki földét nem szántom , — vígan élek, korcsmába járok, pálinkázok, pipázok, zsukát járok ’stb! Eddig is, mond az oláh, csak igy tettem én, ha robotomat leróttam ’s kukoriczámat megkapáltam. — Másnak dolgozni? inkább heverek. Váltságom dijának úgy is lerójja felényit az ország (azaz: a földesur önmagának a hetilapi „akarat“ szerint) a többit „isten fizesse meg!“ Honnan is tudnám megfizetni én, a legjobb akarattal is ? A „domin“ reformer azzal kecsegtet, hogy ezt a dirt csupa napszámból is kikeresem ; de én napszámra járni nem szeretek ’s aztán ha akarnék is, kellek-e ? A földesúr örvend, csakhogy megmenekülhetett robotomtól ’s inkább tiz mérföldnyire keres sváb, magyar vagy tót napszámost mintsem rám szoruljon,— vagy — a mi leghihetőbb — néhány izmos béressel ’s erős igásfogattal dolgának nagyát elvégzi ’s én az esztendő jobb részét átheverhetem. Ha csakugyan mégis fizetnem kell, inkább adok még egy napot a roboton felül — hisz mit ér az én napom? ’stb.-------Mindezekre szemöldökét ránézbaszedve fogja morogni a „hegyi“ reformer: „ördög vigye pecsovics országát! ez még boldog sem akar lenni egyszerre.“ A fiatal reformer pedig fel fog sóhajtani: „a népnek mai kirívó kiskorúsága ’s abból származó részvétlensége mellett csaknem minden magasabb intézkedés vanitatum vanitas!“ —ogy van tisztelt kortársak ! A népet boldoggá tenni akarata ellen, nem lehet, aki ezt próbálja, épen olly zsarnok, mint aki vasra veri. Hogy a nép idejével, munkájával gyümölcsöző capitalisként tudjon bánni, arra szokni és tanulnia kell becsülni az időt, sikeresbíteni, azaz, értelmesbíteni a munkát, takarékoskodni annak gyümölcseivel, vagy más szókkal: szükségesnek szaporodni és jólétreli fogalmainak kell emelkedni, hogy szabadon rendelkezhessék a tulajdonnal, ki kell nőni kiskorúságából, különben legelső lépésével visszaél vele, hogy a jót, mivel kínálják, jótéteményként fogadja, ismernie, óhajtania és szükségét éreznie kell. — Különben viszszautasitja vagy épen tehernek tekinti. — Amit Galicziában most készülnek végrehajtani, már József császár próbálta volt meg, de a nép még annyira éretlen volt azon csekély szabadsághoz is, hogy a császár csakhamar kénytelen volt mindent a régi lábra állítani vissza. — Hazánkban is megtörtént , hogy a földesúr által úrbéreseinek ajánlott örökváltságot a svábok és magyarok elfogadták, de a velük együtt lakó oláhok visszautasították. Tehát csak ott istenhozta az úrbéri megváltás, ahol a népnek mind fejlettebb szükségei, mind fejlettebb vagyonossága és értelmessége azt kívánatossá és hasznossá teszik, minden egyszerres és általános kényszerítés, annyi mint kontárkodás. Irodalom és Tudomány. KRITIKAI SZEMLE. ADATOTT ÉS NEM ADATOTT DRÁMÁK JANUÁRBAN. (Férjsieliditő. — Csikós. — Tigris és hyéna.) A mi kritikánk egy lágyszívű dada ; — mindig egy darab fczukrot vesz szájába , ha a hazai művészetről szól; igyekszik minden szavát megédesíteni; lelkesült phrasisokban simogat; a hibákat szeretet palástjával takargatja; a fogyatkozásokat a nemzetiség rovására rója,’s ezért lelkesülten beszél e fogyatkozások felöl ,s kikerül minden igazságot — mert az igazság gyűlölettel jár. Pedig mi olyan békeszeretők vagyunk!... Alig mondanak el valahol olly sok, olly bámulatosan sok valótlanságot, mint a mi kritikáinkban. Ennek oka az, mert mi a művészetet és tudományokat messziről sem tartjuk olly hasznosaknak , mint tartoznánk; mert mi mint tömeg az értelemtől nem kérünk tanácsot, és zenét, festészetet és költészetet könnyen nélkülözhető dolgoknak, kénykedv-alkotta játékszereknek tekintünk, mik csupán időtöltésre valók. Ha egy kissé többet lapozgatnánk a történetek könyveiben, ha ollykor egy egy pillanatot vetnénk a műveltség hajnalderűje felé , ott a kétes fényben számos bimbózó virágot vennék észre a művészeteknek, — virágokat, mellyek magok mámorító illataikkal szelidebb ösztönöket ébresztenek az emberben, nyers érzékeit megszelídítek, őt békesbbé — emberibbé tevék. Ama mese Orpheuszról, ki dalával vadakat szelidíte meg és csalt magához, sziklák és fákat vonzott maga köré, a folyamok futását és a szél rohanását föltartóztatáa tele csodálatos igazsággal, csak tudjuk a mesést helyesen magyarázni Orpheusz a művészet képviselője , mindazon csodákat valósággal végrehajtó , vadon élő állatokat emberekké tön, megtanitá őket kövek és fákat kunyhókká és palotákká változtatni, leigáztatá velök a rohanó szelet, és önkényük rabjává létété, erős kormánylapátokkal meghódíttatá a vizek folyását. . . Művészet vezető az embert lépésről lépésre az aljabb nemű elvektől ama legmagasbakig, mellyek magasztos érettségökben szív és szellemre egyiránt hatnak, szívet és szellemet egyiránt nemesítnek, lelkesítnek, magasítnak. Úgy kell a művészetet tekintenünk, mint az emberek első tanítóját, mint varázsteljes csiráját minden műveltségnek, mint ős törzsét minden humanitásnak , melly ágai, levelei és virágiul az egész emberi tudás gazdag koronáját emeli. Ha ez így van, akkor gondosan óvnunk is kell e törzsöket az aljas érzékiség, barbar nyerseség viharaitól, mert ha az ős törzs meg van támadva, annak ágai virágokat nem nyithatnak. Legkérlelhetlenebbül kell pedig irtanunk a veszélyes férget azon művészetből, melly legközvetlenebb é s elevenebben hat az egyetemes népre, melly mintegy körítvényül zár magába minden egyéb művészetet, melly úgyszólván a civilisatio góczát képezi, melly bennünket hősök és pályákká, szelíd polgárok és vérengző lázadókká , angyalok és ördögökké egyenlő hatalommal , egyenlő varázszsal átalkotni képes. Ki nem lapozott vagy egyszer Polybiusban, ’s ki nem ismeri ennek elbeszélését az arkádiak nyájas erkölcse, 's a cynáthiek vadon rablókéjéről. Mig az elsők békés és szeretetteljes életet éltenek hazájok vadon zigzugai, sziklás hegyvölgyeiben , a cynáthiek megvetett rablónép valának, minden szörnyzett és gyalázatosságra képesek — vadak, kegyetlenek, gyilkosok, zablátlanok és elfajultak egyszersmind. És ha megmondjuk az alapot, mellyet Polybius e különbség okául fölhoz, egy némelly olvasó tán mosolyogni fog , de mosolygása el fog tűnni, mély komolyság foglalandja el annak helyét, és keblét ájtal magyarázhatlan érzelme töltendi el. Polybius a zeneművészetet adja e különbség okául. Az árkádiak isteneik és hőseik tiszteletére szánt hymnuszok és dalokra szokták oktatni gyermekeiket, évenként nyilvános színhelyeken összegyűltek , egymással versenygve tánczolnak a fuvola hangjainál, sőt még fegyvergyakorlataik is havezjátékaikat is zeneszónál tartották — és mindezt azon elvből, hogy erkölcsüket finomítsák, kedélyüket nemesítsék. A siker a legkedvezőbb volt, és a cynáthiek elfajultsága, kik a művészeteknek magok közé utat nyitni vonakodtak , még inkább megerősítő az árkádiakat hitükben, melly a közbékét , az uralkodó egyességet, kedélyek szelídségét, jó iránti magasbult fogékonyságukat csupán a művészetekhezi azon hatalmas szeretetnek tulajdonítá, mellyet nemcsak föntartani, hanem mindinkább kiművelni igyekvőnek. . . Sokkal hatalmasb, villámsugárként gyűjtóbb a drámai költészet a néprel visz hatásában. A dráma a legmagasb műélvet képes nyújtani, mert egész lényünket elfoglalja; érzék és szellem egyenlő erővel vétetnek igénybe; az érzelemvilág végtelen, mélyjelentésű lelke itt neki megfelelő lelket kap; az érzelmek minden magaslata, mélylete és oldala visszaadathatik, hogy az egyetemes lélekerők szabad, öszhangzatos játéka testi szemeink elé állittassék. De ezen után a legnagyobb romlottság is eszközöltethetik a nép között, mert sehol sem sikerül a költőnek olly könnyen és gyorsan az elfajulás, aljasodás és elvadonulás mérgét hinteni a tömeg közé, mint a dráma segélyével a színpadról. Igyekezzék csak mesterkélt hatások által egyoldalúlag hatni a tömeg érzékeire, és nem sokára a művészeti magast — a szellemi iránti minden érzetet ellankaszt, vagy épen megdermeszt hallgatóiban. A drámai művészet képes nemcsak a lelkesedés szárnyain égig emelkedni, és onnan a szépség eszményét lehozni, hogy azt a halandó legmagasb élves nemesítésére fordítsa , hanem az izléshiány és aljasság súlyai által az érzéki pokol undok mocsáréba is alásülyedni, hogy onnan a nyomorúan utálatost és a kicsapongások minden nemeit fölidézze, hogy egy egész országot, egy egész nemzedéket a bánkedv ocsmány mérgével megrontson. Éi Angol-, Német-és Francziaország drámai irodalmának történetét csak valamennyire is ismeri, ezen állításunkat tálon túl igaznak fogja találni. Az tudni fogja, minő részt ven az angol vígjáték , melly főleg II. Károly kéjüző udvarának rajzaival foglalkodott, az angol dandyk elerkölcstelenitésében; — tudni fogja, mennyire megrontá az ízlést Németországban Kotzebue érzelgős főzeményeivel; — tudni fogja, mennyire lealacsonyító már régóta a Nestroy-féle bohózatok viszhatása a bécsi népre , mikép némellyik fashionable ugyancsak erőködik a pórias ,Hausknechtet vagy utczagyerkőczös uracsot majmozni; a legnyiltértelműbb, legszemtelenebb szójátékon töri fejét, csupán azért, mert a wittelgetésnek ezen szemtelen nemét és módját, ezen minden erkölcsiséget gúnyoló póriasság teljes nyomorúságát a színházban a tömegtől gyakran megtapsoltatni és nevettetni hallá. — Végre Francziaországban a színpad nem ritkán fordítá a legfelsőbbet legalsóbbá, a vallás iránti tiszteletet tetemesen csökkenté, az erkölcsiségen számos sebet ejtett, és a vaudeville sokkal inkább oka a társaság elfajultságának, mint a házassági kegyetlen rendszabály, mint némelly franczia költő velünk elhitetni szeretné. A kéjüző erkölcstelenség a színpadról lassan kint minden osztályt megmérgezett, és némelly párisi ,cocu‘ egészen máshol keresi szerencsétlensége okát, ’s nőcskéje sokkal hivebb maradandót hozzá, ha ritkábban látogattatá volna vele a theatre ambigu - comique-ot, a házi életébeni tragoedia egyenes okát. Már mondom korábbi czikkeim egyikében , hogy az anyatermészet ízléssel nem igen gazdagon látott el bennünket, mikép tehát vigyáznunk kell, hogy ezen deficitet az erkölcsiség tökélyes banquerottjává sülyedni ne engedjük, hanem a hiányzót, mennyire lehet, pótolni igyekezzünk ; hogy e szerint költőinknek a tárgy választásában és az ut és mód meghatározásában, miszerint azt földolgozhatják , mindig bölcs megfontolással kellene eljárniok — az magától értetik. (Folyt. köv.) *) P. Hirlap 759. sz.