Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)

1847-07-02 / 619. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., Postán borítékban heten­ként kétszer küldve 6 ft 24 kr, négyszer küldve pedig 7 ft 12 kr pp. A hirdetmények min­den négyszer hasábozott apró­­betűs soráért vagy ennek helye­ Péntek 619. Julius 2. 1847. A BUDAPESTI HÍRADÓ.­ért 5 ez. kr. a kettős hasába serért pedig 10 p. kr. fizettetik. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, hatvani ut­­czai Horváth-házban 983 ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­hivatalnál rendeltethetnek m­eg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Előléptetések. Ha­lálozás. Magyar financzia, úrbéri örökváltság és még valami XI. — Megyék: Közgyűlés Csanádban. Esztergomban. Közlemény Szabolcs­ból. Bírói nemeslelküség. A pesti főgymnasiumban az iskolai próbaté­telek kezdete. Állatkínzás elleni egyesület. Dijosztás az iparegyesület­nél. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Olaszország. Dánia. Poroszország. Törökország. Hivatalos és magánhirdetések. Loteriaho­­zások. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Státuspapirok és részvé­nyek árkelete. Duna vízállás., IRODALOM és TUDOMÁNY. Kritikai szemle. A magyar szép­­irodalmi szemle. Kiadja a Kisfaludy-társaság. Szerkeszti Erdélyi. II. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. A nagy magyar kir. udv. kamara a hidegkúti megüresült k. harmin­­czadosi állomásra Schau­schek János rudersdorfi utlevélvizsgá­­lót, a klenaki megüresült k. harminczadosi állomásra Pintér Antal zimonyi tisztirnokot, a pesti megüresült k. harminczadhivatali irnokságra P f­a­h­­­e­r Károly ottani áruvizsgálósági gyakornokot, végre A 11 h Károly decr. gyakornokot pektini ellenőrködő számtartóhivatali írnokká alkalmazta. Múlt június hó 28-án hunyt el Pesten nádasi Tersz­­tyánszky Imre, választott pharosi püspök, szent Bene­dek tereskei apátja, pécsi szék, káptalanbeli nagyprépost és kanonok, a főmrrgi hétszemélyes törvényszék bírája,­­s a pesti m, tudom, egyetemnél a bölcsészeti kar igazgatója tü­dő­­szélhű­désben, életének 61dik évében. Legyen áldott emlé­kezete ! " (Magyar financzia, úrbéri örökváltság és még valami. XI.) Kilenczedik és tizedik czikkü­nkből al­kalmasint állatta nyájas olvasónk, hogy mit tartunk finan­­cziális dolgokban czélszerűnek. Ma a dolog bővebb motiva­­tiójára és némi támadható ellenvetések felderítésére kívá­nunk szorítkozni. Lesznek, kik azt restelendik, hogy az ország régi és alapos követeléseit, p. o. a só­ár leszállítását, megemlíteni egészen mellettük, nem ajánlottuk , hogy mindenek előtt az sürgettessék, miszerint minden kormánynyali viszonyunk, melly pénz körül forog, előlegesen hozassák tisztába, és hogy végre az ez iránybani eligazodásokat mind későbbre tartjuk halasztandóknak, és nem mint első, hanem mint má­sodik stádiumot említjük. Mind­ez nem ok nélkül történik. Ne csaljuk magunkat! Valamig minden terhet mással hordoztatunk és nem magunk is viszszük erőnk és tehetsé­günk szerint, valamig mindig csak a régi philanthropies szerep mellett maradunk és az adózó nép könnyítését pengetjük, magunkat meg emellett, mennyire lehet, egé­szen megkímélni szándékozunk, mindaddig kormány irá­­nyábani szavunk financziális dolgokban súlytalan leend, lé­péseink mindig a hátulsó ajtónn kisurranás szándékának csúnya színében fognak megjelenni — és méltán. Ha pedig még számadást is emlegetünk, magunk pedig fizetni minél kevesebbet, vagy épen semmit sem akarunk, akkor egész Európában kinevelnek — és méltán. Ha egész financziális bölcseségünk végre mindig csak só, házi és hadi adó körül forog, úgy csak azt bizonyítjuk , hogy a 19dik század fej­leményeitől végtelenül elmaradtunk, és még nem is bírjuk felfogni, hogy mit tesz az: egy nemzetet alkotmányosan, finan­­czializer megalakítani, és aztán­­ nemcsak kinevetnek, de még meg is sajnálnak. Hagyjunk fel elvégre ezen elavult és rozsdás politikával. Ha beszélni akarunk, szerezzünk előbb nyomatékot szava­inknak. Ne legyen semmiféle rögeszménk, és ne emlegessük örökké csak ezt a sót. Az alkotmányos szempont ebben, nem ott fekszik, hogy fontja 10 kr és nem 6 kr, hanem ott, hogy ezen 10 kr megállapítására nincs meg törvényes befolyásunk, a financziális szempontban pedig nem az a döntő körülmény, hogy 10 kr sok, hanem az, hogy olly szegények vagyunk, mi­szerint azt sokat hatjuk. A financziális feladás tehát nem az é­lőből hálót igyekezni csinálni, hanem az: úgy megerősödni és vagyonosodni igyekezni, hogy ha 10 marad is, mégis könnyen bírjuk. Hiszen igaz, hogy jobb volna, ha 10 v.kr helyett 6—7 kr volna rontja, de még jobb volna, ha épen ingyen adnák ezt is, és még sok mást hozzá. — de itt az­tán hol a határ ? Financziális dolgokban, mellyek országos dolgokra vonatkoznak, a legjobb számítás a legjobb philan­­thropia. Tízből halót csinálni egy helyen, még semmi nye­reség, ha más helyen 6ból idet kell aztán csinálni. A kér­dés az: miből jő be legkönnyebben, legbiztosabban és leg­­kevesebb faggatásával a teherhordónak az,a­mire szükség van. A­mi pedig a hadi és házi adót illeti, változtassuk meg erre nézve is a némellyeknél divatossá válni kezdő gondol­­kozási módot. Hiszen tudja mindenki, hogy azokkal, a­mint állanak, sem az ország kellő védelméről, sem a közigazga­tás szükségeiről illőleg gondoskodva nincs. Mit nyer tehát vele a haza valódi java, ha ezt az elégtelenséget nyakunkba veszszük és így czélszerű­ javítását dolgaink összegének ne­hezítjük ? Nem nyer vele semmit. Ha annyi részét veszszük által, mennyi birtok aránylag ránk esnék — elpusztulunk, meg nem bírjuk. Ha csak egy részét veszszük által, ugyanany­­nyival kevesebbet tehetünk értelmi és anyagi állapotunk ja­vítására, és azért még az ország kellő védelméről és a köz­igazgatásról illőleg gondoskodva nem lesz. És azután mi­csoda szerepet fog játszani törvényhozásunk, ha financziális feladása mindössze is abból fog állani, hogy azt a hadi meg házi adó repartiálja? mert hiszen leszállítani úgy sem lehet, mert úgy sem elég azon czélokra, mellyekre fizette­tik , hacsak joggyakorlási gyümölcslétén viszketegből nem, feljebbvinni pedig az i­lyen, semmi látható eredményt nem mutató adózást bizony nem igen lesz nagy kedve és igy nem marad más provincia , mint a r­e p­a r t­i t i­o. Mi lesz így be­lőlünk egyéb, mint egy valóságos Postulaten-Landtag? Ha most, midőn kezünkben van még az egész, nem tudunk a nemzetnek több jogot és hatáskört szerezni, mint azt, hogy azon szörnyű nagy malasztban részesülhessen, repartiálhatni arány szerint maga között azon son sommákat, mellyek a végre szükségesek, hogy a b­ukkancsosnak naponkint 4, a szolgabirónak pedig 30 krt, vagy legfelebb 50 krt fizethes­­­sünk,s ha ennél magasabbra óhajtásainkkal emelkedni nem tudunk, úgy csak fekü­gjünk le, megyék és községek lesz­nek hazánkban, de nemzet soha sem. Valamig az eféle, kol­dusokhoz illő krajczáros fogalmak nem szorulnak háttérbe a nemzeti gazdálkodás magsabb fogalmai elöl, valamig a lágyszívű és ferdén megértett philanthropia helyére nem lép a nemzeti önérzet büszkesége, mindaddig csak sínyleni, szo­rongat , nyomorogni fogunk. Eddig a polgár és paraszt sínylette leginkább a tétlenséget, mellyre magunkat mint nemzet szándékosan kárhoztattuk, a lethargiát, mellyben szá­zadok óta belérekedtünk. Ezentúl a nemesség is fogná érez­ni , ez volna az egész különbség, ha ezen szerencsétlen phi­lanthropies házi és hadi adó átvételi eszmével fel nem ha­gyunk. Ha a házi és hadi adónak egy bizonyos részét hol­naptól fogva a nemesség is fizetné, ugyan volna-e az ország anyagi és értelmi állapotja csak egy mákszemnyivel is ja­vítva? Ha például felét, vagy két­harmadát fizetné, ez köny­­nyítés volna, az igaz, mellyel az eddigi adófizető megérezné, de megérezné ugyancsak a nemesség is, amazon köny­nyítve volna, de e­z meg elsorvadna mellette, mert nem bírná el, és mindenesetre igénybe veendő tehetsége az or­szág anyagi és szellemi állapotának javítására ugyanazon arányban fogyna. Ha kisebb részét venné által, ugyanezen arányban kevesebbet tehetne a nemesség közczélokra — mert hiszen tehetsége vajmi korlátolt, kivált még most — a köny­­nyítést pedig az eddigi adófizetők alig éreznék meg, ’s ha érdekeiket értik, — meg sem köszönnék. Fordítsuk tehát meg a dolgot egészen. Könnyítsünk , de nem terhek levételével, hanem azok könnyebb viselésének eszközlésével, így általános könnyítést, amúgy csak részletest eszközölhetünk. Ne a létező, a direct terhek kevesítésével kezd­jük a dolgot, hanem azon tárgyak becsének és jövedelmének emelésével, mellyekre ezen terhek róva vannak. Például, ha valakinek birtoka mellett vasutat viszünk el, vagy neki utat építünk , hogy a közel hozzá elvonuló vasúttal össze legyen kötve, földjének becsét, jövedelmét emeltük, talán 100, talán 200 percentummal. Már most mi jobb ezen föld birtokosára nézve: az­é, ha az ezen földön fekvő tehernek — a mi ma­gában mint somma mind öszve is csekély—50 percentjét le­­veszszük; vagy az, ha a földnek becsét és jövedelmét jóval emeltük ? Ámde, hogyan emeljük fel ide, ha ezen 50 percentu­­­mot magunkra veszszük , ’s ekép — mert épen nem úszunk pénzben és tehetségünk korlátait még nagyon­­ szándéko­san megakadályozzuk , hogy ezen vas- vagy kört oda épül­jön, hova épülhetne, ha az említett 50 percentet ide, és nem tudja Isten hova máshova, valami ösztövér sikerű philanthro­­piára fordítanék? Ha például a gazdászati értelmesség ter­jesztését nagyobb szabásokban előmozdítandók, czélszerűen rendezett gazdászati tanintézeteket létesítünk a nép számá­ra, bizonyosan nagyobb hasznot tettünk, jobban növeltük ezen nép adófizetési képességét, jólétét, birtokának becsét, mintha ugyanezen nép mindegyikéről nyomorult 10—20 ft adót levettünk. A nemzeti tőkének legjelentékenyebb része az értelmesség — ez ép olly szükséges mint a pénz, és az anyagi felvirágzás egyedül a tőke ezen két nemének szövet­kezéséből származhatik. Hogy azonban a könnyítést illy nagyobb szempontokból vihessük keresztül, összevágó intézkedésekre van szükségünk, m­elly kezdetre, miben a leendő egésznek csiráji­ben legyenek, szükségünk van egy egész csomójára a reformok­nak , mellyek öszvege , morális hatásával a közgondolkozás­­nak határozottan az eddigitől különböző irányt adjon, anyagi eredményeivel pedig a dolgok gyökerére hasson, és ne a felületen maradjon,—szóval: arra van szükségünk, mit az an­gol „comprehensiv measure“nek nevez. Dolgaink oda jutot­tak , miszerint apróságokkal, csekélyszerű foltozgatásokkal, valamire való sikert eszközleni nem is lehet. Financziális tekintetben egy egészen „novus rerum ordo“nak kell születni. Le kell egy okszerű financziális alakulásnak talpkövét tenni haladék nélkül; a századba, mellyben élünk, be kell gondolni magunkat, és végkép letenni a múlt kornak a mai fejlemé­nyekkel és szükségekkel már teljességgel öszve nem férő balítéleteit, hagyományait, kisszerű fölfogásait. Legyünk országos emberek és ne misericordiánus fráterek, nézzünk a dolgoknak szemébe , egész öszvefüggésekben és nem elszi­getelt részleteikben. Ne irigyeljük a koronának azon szép jövedelmeket, mellyekkel alkotmánynál fogva bir. Tegyünk le minden visz­­keteget, melly oda mutatna , hogy azokat nyirbálni, csök­kenteni akarjuk. Szégyenlenünk kellene, ha királyunk sze­­gény volna, örvendjünk ha koronája kellőleg van ellátva, sőt Irodalom ég Tudomány. KRITIKAI SZEMLE. A MAGYAR SZÉPIRODALMI SZEMLE. (Kiadja a Ki­sfalu­dy-társa­sá­g, Szerkeszti Erdélyi.) n. Die Kunst aber, weit entfernt.... die höchste Form des Geistes zu sein, erhält in der Wissenschaft erst ihre echte Bewährung. Hegel. A milly különféle a gondolkodás, majd olly különfélék a követelések , mellyek a művészetekhez köttetnek. Míg szép­­művészetekben az egyik nem keres egyebet érzékcsiklandásnál, a másik javulni akar állatok, a harmadik szellemi izgalomba, a ne­gyedik csupán szabadságérti magasztaltságba kíván helyeztetni. Egyik a művészetekben természetet keres, a másik szellemet és egyebet semmit, a harmadik sem szellemet sem természetet, ha­nem egy sajátlagos mulattató alakot. Itt csak a különszerűt kell tárgyául választnia , ott az általánost, itt az anyagit, ott az eszményit. Sehol sincs annyi , gyakran egészen ellen­mond­ó vélemény és nézet, mint a szépművészetekrőli érte­kezésekben, azaz az aestheticában. A kritika , mint kötelezett ügyvéde az arstheticának , ter­mészetesen, egészen úrnője szabályaihoz tartja magát, kinek részére szegődött, és a maga körében ép olly különféle lesz , mint a szabályadó aesthetica. Majd a speculationak karjaiba vési magát, majd az iránynak , aztán ismét a formának , vagy lebo­csátkozik az egyénitéshez (individualisatio) é s általános helyett az egyesben keresi üdvét, mert az egyes közelebb áll hozzá, mert az meg- és felfoghatóbb ,­­s anyagiabb. Most perse az volna a feladat, kimutatni: vájjon valamelly határozott szépműtani rend­szer különböző vallói ’s tanitványi közöl mellyiknek van igaza? — Mindenesetre azon rendszer lesz a leghelyesebbik, melly­i szépség elvén alapszik. De mit nevezünk hát szépnek?...... Ezen imént föltett kérdésre a régi és új kor legkülönbözőbb m­ibölcsészei már számtalanszor feleltek , de feleletök soha sem volt kielégítő. — Mi a német kritikus M e n z e­­ lel tartunk , ’s csupán a műtárgyak szépség nyilvánitványával foglalkozandunk. tudniillik nem akarjuk egyáltalában a szépet elvontan és ma­gában fölmutatni, „azt üres abstractiókba közönösítni (indiffe­­renziren), különítni (differenziren), polarizálni, eszményíteni, stb., hanem mindig azon kérdésre törekszünk felelni: Hogyan van alkotva a szép tárgy ? ... Nagy a különbség , ha én a ter­­mészet eredetét, az isteni czélt vagy a szükségességet, melly alapjául szolgált, akarom fürkészni, vagy ha csak a tényeket egyzem föl, és csak ezekről számolok.. így természetesen a bölcselmi szépmi­tan és gyakorlati szépműtan közt is ép olly nagy különbség fog kitűnni, mint a természetphilosophia és termé­­szethistoria között. — Mig a bölcselmi aesthetics azt fürkészi: ninő eszközök és erők által származhatott a szépség , hol van­ulajdonkép széke ; minő hatásokat kell a szemlélőre gyakorla­­ta? — a gyakorlati aesthetics , mellyet szeretnénk a szó nagasb értelmében vett kritikának nevezni, csu­­pán a szépnek kiszemelése , hasonlításával foglalkodik, hogy az ülést nemesítse, finomítsa, hogy a teremtő költőket valódi szépre lelkesítse. — De képes-e a kritika lelkesítni ollyvalamire, miről önmagának fogalma sincs? Ha az eszményi szépnek ha­­ározott ismejegyét (criteriumát) fölállítani nem lehet is, a tudományos kritikának mégis kötelessége: a szelleminek az érzékivel­ lehető legbensőbb összeolvasztására itasitni, melly öszszeolvadásból buzog föl csakugyan utól­éra is egyedül a szépség forrása tisztán és elragadón, enyhítő is termékenyitőleg. Egyszersmind a művészet is fölleli itt saját eendőjét, neki kel­­l. i. a szellemit érzéki mezben előállitni; ezt magasztosan teendi, minél inkább tartja a szellemi tárgyi­lagossághoz magát — hogy az eszménynek az alanyt legyőző erőt tulajdonítson , és a comicumba sülyed le, minél sza­badabb uralgást enged az érzékinek (anyaginak) — ha az alany­nak az eszmény fölött föltétlen szabadságot ad. De mindig a szellemi és érzékinek fönőbb kimondott összeolvasztási elvére kell a kritikának visszatérnie. Ez pedig csupán a speculativ szép­műtan utján történhetik. Tehát egészen más után, mint mellyet a M. Szépirodalmi Szemle kritikáiban részleg magának kitűzött. A 273 lapon igy szól a M. Sz. Szemle férfiainak egyike, mintegy az egész lap nevében, ’s minthogy a szerkesztőség se­hol nem szabadkozott azon nyilatkozat ellen , azt a szóban levő lap egész irányára nézve érvényesnek kell tekintenünk: „Mi az egyéniségnek (Individualität) vagyunk barátai, vallói......., azért sürgetjük aztán minden áron a jellemzetest, az egyénit....a ’s alább ismét: „mi, az eszményítés (idealizálás) törvényét nem tartjuk , mivel az semmivé teszi a jellemet, az egyéniséget, mert az embert kiemeli a világból, az ember eszméje felé.“ Ha a szemle e szavait komolyakul venni akarnak, akkor egyszersmind minden észt, szellemet, egységet száműznünk kel­lene a műremekekből. Ha a teremtő művész e tanok szerint, el­veszti az eszményi alapot lábai alól, akkor csupán a legszom­szédabb közeibe nyúl, és rajzol embert, — jól van , embert, rajzol t. i. egy egyént fővel, lábak , kezek , száj, szemek , fü­lekkel ’stb.; ez egyénre excentricus, vad , őrült idegenszerű jel­lemet fog rákölteni , otlyakat követtet el vele , mik még a le­hetőség határi közt is vannak, ’s még sem fogott művészeti tár­gyat nyújtani, az aesthetica országába illő embert teremteni. Mert a művészet föladata nem csupán abban áll: egyéneket te­remteni, hanem ez egyéneknek az általánosság bélye­gét kell magukon viselniük ; az által még nem fog, mint a Sz. Szemle gondolja , az ember az emberiségből az elvont fogalom­világba kiemeltetni; mert még mindig annyi egyéni bélyeget le-

Next